Budapest Bus Pride 2010

2010. szeptember 22. - torqmatic

Hasonló rendezvények eddig többnyire csak a szakmai közönség számára kerültek megrendezésre, ezzel a mostani, autómentes nap apropóján összetrombitált, Vígszínház előtti buszbemutatóval azonban elsősorban az átlagembereket szerette volna megszólítani az ötletgazda-szervező VEKE. A cél kettős: felhívni a figyelmet a városi közlekedés eme környezetkímélőbb formájára, egyben jelezni, hogy a budapesti autóbuszpark elöregedett, cserére szorul, és ebben a misszióban örömmel vállalnának szerepet a magyar gyártók is.

Hat különböző cég vonult fel összesen 11 darab járművel; mindegyikkel találkozhattunk már korábban, tehát „forradalmi újdonságok” nem voltak, néhány érdekes információt azonban sikerült megtudni a jelen lévő képviselőktől.

Az MJT eddig amolyan underground jelleggel volt jelen a hazai piacon; tesztekkel, kiállításokkal – a többi gyártóval ellentétben - nemigen foglalkoztak. Ez minden valószínűség szerint a későbbiekben is így lesz, azonban külföldön szerencsére továbbra is eredményesnek mondható a cég: már a Dániába is sikerült eladni pár darab emeletes buszt, méghozzá a városnéző, nyitott tetejű verzióból. A bemutatóra a teljesen alacsonypadlós, 12 méteres szóló buszukat hozták el, amellyel elsősorban a tervezett pécsi autóbuszpark-cserére koncentrálnak. Az igen kellemes belterű jármű a tervek szerint hamarosan megújul; áttervezik a műszerfalat valamint a homlok- és hátfalat is, továbbá szintén tervben van egy 15 méteres modell gyártása is. Érdemes megemlíteni, hogy a buszok motorja az MAN-től származik, és a (sokat szidott) AdBlue adalékanyag nélkül képes teljesíteni az euro5-ös, vagy akár az EEV normákat is.

A Csaba Metál egy több lábon álló cég, beszállítói több neves nyugat-európai vállalatnak is, a komplett autóbuszok gyártását azonban csak tavaly óta űzik. Az érdekes formájú midijükből jelenleg már a hetedik példány készül, több sikeres tesztfutást teljesítettek például görög, norvég, ciprusi üzemeltetőknél, de a prototípust még az amerikai piacon is bemutatták. Örömmel fogadják az építő jellegű kritikákat, az újabb példányokat is ezek figyelembevételével építik. Az alapkonstrukció marad ugyan a régi, de megszüntették például a rezonációt, halkabb lett a busz, új belső burkolóelemeket is terveztek és megnövelték az utastér világításának fényerejét. A hamarosan újra kiírandó BKV-s midibusztenderben is nagyon bíznak, de megrendeléseket remélnek a kistérségi társulásoktól és nem utolsó sorban külföldről is.

A Molitus Kft a második S91-esét hozta el, ami néhány kivételtől eltekintve – például zárt(abb) vezetőfülke – ugyan olyan, mint a „régi”. Ők abban bíznak, hogy ez lesz a BKV-s 405-ösök utódtípusa.

Az Intertanker egy amolyan „polihisztor”, itt most azt próbálták meg demonstrálni, hogy buszt is tudnak gyártani. Méghozzá nem is akármilyet, ez a midi ugyanis a jelen lévő konkurens járművektől eltérően elektromos meghajtású; egy feltöltéssel elvileg 8 órát bírna ki, a lítium-oin akkumulátorok élettartama pedig 10 év. Vételára ugyan drágább, mint egy dízel változatoké, de a cég szerint ez az alacsonyabb üzemeltetési költségekből adódóan 3 év alatt megtérül. Gyakorlati tapasztalatok egyelőre még nem igazán állnak rendelkezésre, a „csöppség” viszont hamarosan megkezdi próbafutásait Debrecenben. Jövőre valószínűleg a gyár is felépül, ahol hasonló hajtásláncot szerelnek majd üres karosszériákba – de biztosan nem Plasmákba, ugyanis az Enterprise (is) becsődölt.

Az egyetlen trolibuszt az SZKT állította ki, ez az ARC-vel készült kooperációban, de a szegedi cég a tervezésben és a gyártásban is aktívan részt vett. A troli a jövő héten a BKV-nál fog vendégeskedni, sőt, egy esetleges későbbi budapesti tenderen is örömmel indulnának. (Sajnos a most következő „saját” tenderen saját gyártású járművel ez nem lehetséges, így faramuci módon biztosan valamilyen más típusból fog egy nagyobb tételt beszerezni az SZKT.)

Az Ikarus a „nagy buszteszten” részt vett V187-est, és egy vadi új, Hajdú Volán számára készült E127-est állított ki – utóbbiba már magyar gyártású Ikarus ajtók kerültek. A csuklóst reményeik szerint bérbe veszi majd a BKV, de a jövő év folyamán még egy nagyobb volumenű járműbeszerzést is elképzelhetőnek tartanak, kiszervezések formájában, alvállalkozók közbeiktatásával.

A sort Kravtex zárja, aki mindjárt 4 buszt is hozott: a már jól ismert Citadell szóló és csuklós változatát, a BKV által nemrég szintén tesztelt EN9,5-öt (ami hamarosan Nyíregyházán kezdi meg féléves tesztfutását), és egy új BN12-t, ami szintén nem ismeretlen a fővárosi közönség előtt, hiszen pár évvel ezelőtt ilyet is tesztelt a cég. A Credo jelenleg piacvezető Magyarországon, a jövőben is szeretnék megtartani ezt a pozíciójukat, sőt még tovább növelni a gyártás volumenét.

A bejegyzés trackback címe:

http://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr222316361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.