Pécsre mennek a genfi Volvók?

2013. január 09. - kristoof

cimlap_2.jpgNéhány éve még új buszokról álmodott Pécs közlekedési vállalata. Most úgy tűnik, megelégednének alacsonypadlós használt csuklósokkal is. A hírek szerint az évek óta hazánkban „állomásozó”, még a néhai Alfa busz által behozott, 7700-as Volvókra vetett szemet a Tüke Busz.

Szinte teljesen átláthatatlan történések folynak Pécsen. Jelenleg azt sem egyszerű megállapítani, hogy ki szolgáltat a városban. Busz eladás majd bérlés, buszok einstandja, később Tüke Busz, nemrég „puccs”, végül pedig a szakszervezeti vezető kirúgása borzolta a kedélyeket. Ezzel a témával korábban már foglalkoztunk és a Népszabadság múlt hétvégi cikke is igen jól összefoglalta a jelenlegi helyzetet. Ezért mi most inkább a buszokkal és a közbeszerzési értesítőben (TED) nemrég megjelent használtbusz beszerzést vennénk górcső alá.

Mint azt korábban megírtuk, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) 2008-ban alvállalkozó bevonásával szerette volna megújítani járműflottáját. Főleg az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) esemény tiszteletére cserélték volna le a teljes állományukat és egy új járműtelepet is építeni kívántak. A váltást a Mecsekbusz Kft.-re bízták első körben. Ők 2009-ben az Irisbus kínálatából hoztak egy teszt buszt, ami egy Csehországban készített Crossway LE volt. Erről a típusról azonban hamar kiderült, hogy teljesen alkalmatlan a nagyvárosi közlekedésre. Ezért a Mecsekbusz újabb típus után nézett, amit a kínai Bonluck személyében találtak meg. Ezekkel a buszokkal még több probléma volt. Nem volt sem európai, sem hazai típusbizonyítványuk, ráadásul igencsak fura gyártási együttműködéssel szerették volna honosítani ezeket a kocsikat. Ugyanis az volt az elképzelés, hogy a kocsik vázszerkezete Debrecenbe érkezett volna, ahol az elképzelések szerint a Magyar Járműtechnika (MJT) szereli készre a buszokat. Ez idő tájt az Alfa Busz hatalmas sajtóhadjáratot indított a kínai buszok ügyében, ezért a pécsi döntéshozók is ellenálltak a kínai buszoknak. Ezek után a Mecsekbusz új járműgyártó után nézett. Nem kellett sokáig keresgélniük, hisz az új kiszemelt a debreceni MJT lett. Ők annak rendje és módja szerint el is kezdték a szóló és a csuklós prototípus elkészítését. Sőt! Még az új járművek színezését is megpályáztatták. Ekkor már szó sem volt új járműtelepről és az EKF is a végéhez közeledett. További adalék, hogy a végleges visszavétel előtti hetekben a Mecsekbusz előrehaladott tárgyalásokat folytatott a csehországi SOR céggel, amely a szerződés aláírását követően rövid határidőn belül leszállított volna negyven autóbuszt a baranyai megyeszékhelyre.

pecs.jpgPécsi viszonylatban ezek a Mercedesek fiatalnak számítanak, pedig már ezek is több mint tíz évesek

Igen ám, de ekkor jött a fekete leves. Pécs szakított az alvállalkozó bevonásának ötletével, a helyi önkormányzat úgy gondolta majd megoldja valahogy a helyzetet. Ezután egymást érték a városban a busztesztek, gyakorlatilag nem is nagyon van olyan európai és hazai típus, ami ne fordult volna meg a baranyai megyeszékhelyen tesztelés céljából. Végül persze az önkormányzat nem oldott meg semmit, hanem inkább a Tüke Busz Zrt.-vel újabb céget bízott meg a helyi kocsik üzemeltetésével. Napjainkban a közhiedelemmel ellentétben nem Budapesten közlekednek a legidősebb buszok, hanem Pécsett. A helyi buszok átlagéletkora 2012-ben már 15 év volt.

Információink szerint a végletekig leromlott járműparkot az ország különböző pontjairól verbuvált szakemberekkel próbálják „gatyába rázni”. Valamint szemet vetettek, még az Alfa busz és a Homm Kft. által behozott Genfből származó Volvo 7700-asokra. Ez a tender jelent meg nemrég a közbeszerzési értesítőben. Ezeket az ex genfi kocsikat a budapesti utazóközönség is kipróbálhatta 2008-ban, a 47-49-es villamosok pótlásának idején. Az akkor már nyolc éves kocsikból néhányat a Nógrád Volán üzemeltetett, de olyan botrányos kocsi kiadást sikerült produkálni, hogy az ügy végül előjátéka lett a BKV és a Nógrád Volán szakításának. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a nagy baj nem is igazán a genfi kocsikkal volt, hanem a Volvo 5000-esekkel. Az Alfa busz azonban nem adta fel a harcot, ugyanis 2009-ben a BKV használtbusz beszerzésén is indultak ezekkel a kocsikkal, amiből akkor még 70-75 darab volt hozzáférhető. Ebbe a tenderbe belebukott az akkori BKV vezérigazgató, így az Alfa Busz visszalépett, és végül 32 darab csuklós Van Hool érkezett a BKV-hoz.

03.JPGA cseh SOR-ral sem lett üzlet

A kiszemelt Volvókból 21 nemrég még egy csepeli telephelyen „bújkált”, de onnan november végén eltűntek. Gyaníthatóan a pécsi forgalomba állásra készítik fel őket. A kiírás szerint ezekből a buszokból 15 darabot szeretne beszerezni a Tüke Busz, ami maximum 200 millióba kerülhet a városnak. A tender dokumentációit 2013. január 14.-ig kell beszereznie az induló(k)nak. Az eredményhirdetés pedig január 18.-án lesz. Ezután következik a szerződéskötés, majd nyolc napja lesz a nyertesnek, hogy leszállítsa a buszokat.

A gyors eljárás igen fontos a Tüke Busznak, ugyanis a sürgősséget alátámasztó indoklás szerint: ” 2012. október-november hónapban olyan járatszám-kiesés következett be a gépjárművek műszaki állapotából eredően, amelyet a javítási, karbantartási illetve szervizmunkák elvégzése tárgyában létrejött vállalkozási szerződés keretében - nem a vállalkozónak felróható okból -, a közfeladat ellátásának biztosítása mellett nem lehet kezelni.” Így, ha tender sikeresen zárul, a régi-új buszok még februárban forgalomba állhatnak.

cikkbe1.jpgA pécsieknek még sokáig kell ilyen állapotú buszokon utazniuk

Üröm az örömben, hogy a kocsik, habár alacsonypadlósak és korszerűbbek, mint az Ikarus 280-asok, de nem sokat segítenek az átlagéletkor javításán, ugyanis a genfi Volvók idén már elérik 13. életévüket. Európa szebbik felén az ilyen idős buszokat már kétszer is leselejtezik.

(fotók: kristoof és ENVIRO500)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr975008802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemeza 2013.01.09. 21:24:57

Ha nagyon dúskál pénzben a Kravtex, miért nem pályázzák be a Citadellt? Lenne referenciájuk a későbbiekhez, amihez most nincs. Talán a Csuklós VB tenderre is elég lehetne!

BPO654 2013.01.12. 21:09:34

@nemeza: Az alvállalkozó mint láthatod nem új buszban gondolkodik. Bár végül is ha lenne eszük a Kravtexnél csakhát a Citadellből nem sok van. Arra gondolok h ha 1 éve áll az udvaron akkor már használt áron mehetne csak el... .

Évekkel ezelőtt a Veke fórumon is, meg máshol is mondtam, h talán ezekből az Antal A. által idehozott xarokból trolit kellene csinálni. Akkor már rég lenne csuklós a.p troli Bp.-en, és nem kellett volna máshonnan hozni. Ha Szegeden megcsinálják akkor itt is meglehetett volna a dízelből trolit típusú projectet valósítani. Évekkel ezelőtt még lett is volna értelme.

nemeza 2013.01.13. 14:35:02

@BPO654: Ha jól tudom, a gyártótól is kell rá engedély / jóváhagyás. Legalábbis Szegeden volt valami kavar a Volvo protóval.
Egyébként szerintem se pénz, se kapacitás nincs erre Pesten..

Darth Peter 2013.01.16. 00:44:50

Mi volt a baj a 5000-sekkel?

BPO654 2013.01.16. 01:09:01

@nemeza: Most van pénz átfényezésre? vn. Akkor.... . (Akkor is lett volna). H itt nem megy akkor Szegeden megcsinálhatták volna. Már mind1. Vgye a tüke ha olyan lüke.... .:P
@Darth Peter: Az h ócskák voltak.
süti beállítások módosítása