Buszgyárak az űrből

2013. január 27. - kristoof

cimlap_3.jpg

Kivételesen nem hightech autóbuszgyártókat szeretnénk bemutatni, hanem a legnevesebb üzemeket és azok szűk környezetét, a Google műholdképeinek segítségével. Sok érdekességet fedezhetünk fel a fotókon és ezzel együtt egy kis bepillantást nyerhetünk a gyártók életébe.

Ulm, Németország

Az Evobus csoporthoz tartozó Setra meglepően nagy területen helyezkedik el. Szerencsére a Google legutóbbi frissítése érintette ezt a területet is, így nagyon jó felbontású képeket kapunk a gyárról. Ennek köszönhetően majdnem, betekintést nyerhetünk a Setra múzeumba is.

Maguk a gyártócsarnokok – vázas-lemezes, festő és a végszerelde – nem túl nagy épületek, mégis ezt az egy olyan gyárat találtuk, amely épületeinek teteje dugig van napelemekkel. Az udvaron rengeteg busz álldogál, amik közül sok kocsit fedett helyen tárolnak. A legérdekesebb azonban a vázas-lemezes csarnok mellett, szinte mértani pontossággal, sorakozó kész buszváz kontingens. Ezek között megbújik egy bordó S 515-ös is. Ebből arra következtetünk, hogy valamikor tavaly tavasszal készülhettek a fotók a gyárról. Az udvaron körülbelül százötven autóbuszt számoltunk össze.

Vysoké Myto, Csehország

A valamikori Karosa gyárat egy út szeli ketté. Így a vázas-lemezes és a festő az út egyik, míg a végszerelde és a fejlesztőközpont, az út másik oldalára került. A Crosswayek és Aresek hazájában jól látszik az Irisbus termékei iránti kereslet csökkenése, alig néhány buszvázat és a végszerelde mellett mindössze ötven kész autóbuszt lehet látni. Az egykor szebb napokat látott gyár fölött a válság kezdete óta lebeg Damoklész kardja.

Minszk, Fehéroroszország

A Minszkij avtomobilnij zavod (MAZ) gyár óriási területen helyezkedik el. Gyakorlatilag egy város lehetett a városban valamikor 25-30 évvel ezelőtt. Nagyon rossz felbontású képeket, mutat a Google erről a területről. Az azonban jól látszik, hogy a gyár nagy része az enyészeté lett. A MAZ buszgyár az üzem területének egyik sarkában kapott helyett, ahol gyakorlatilag el is foglal egy nagy csarnokot. A csarnok mellett néhány iroda és a raktár látható a fotókon. Nem sok buszt fedeztünk fel a képeken, köszönhetően a „nagyszerű” felbontásnak. Néhány csuklós és körülbelül húsz szóló kocsi álldogál az épületek mellett.

cikkbe5.jpgIgazi óriás a MAZ gyára

Mannheim, Németország

Az Evobus legöregebb gyáregysége, ahol kizárólag Mercedes Citarók és Travegók készülnek. Itt fognak testet ölteni Budapest tavasszal forgalomba álló új Citarói is. A gyár Mannheim közepén helyezkedik el és háromszög alakban határolja két vasút és egy főútvonal. Így szinte semmi esély sincs arra, hogy a gyár a közeljövőben terjeszkedni kezdjen. A Google fotói annyira frissek és jó minőségűek, hogy jól felismerhetőek rajta a 2011-ben bemutatott Citarók. Körülbelül száz autóbusz parkol a gyár területén, aminek túlnyomó része már az új generációs Citaro.

Ankara, Törökország

Az MAN legmodernebb gyáregysége található a török fővárosban. Többek között itt készülnek a Lion’s Coach-ok és a Regio-k is. Sajnos itt is szörnyű minőségű fotókkal kell beérnünk, de azért az kivehető, hogy a kép készültekor épp bővítették a gyárat. A kivágott fotó közepén egy nagy csarnok épül, ami tippünk szerint raktár épület lehet. Az igen nagy területen elhelyezkedő gyár udvaráról készült fotón legalább 4-500 autóbusz parkol. A képminőségnek köszönhetően, ezek közül egyedül a városi csuklós kocsik ismerhetőek fel, ugyanis azok hosszabbak a többi busznál.

Bolechowo, Lengyelország

Az alig több mint 15 éve alapított Solaris autóbuszgyár központja is igen nagy területet foglal el. Ráadásul két másik gyáregységük is van Lengyelországban. Az egyik Sroda Wielkopolskában található, itt készítik a buszok és villamosok vázszerkezetét. A másik pedig Poznań Junikowóban, itt a villamosok készre szerelése történik. A központban a fejlesztés és a buszok végszerelése folyik. Érdekes, hogy mindhárom gyár viszonylag nagy területen helyezkedik el, ami az évi néhány villamoshoz és a nem sokkal több, mint ezer buszhoz képest túl nagynak tűnik. Persze így bármikor egyszerűen bővíthetik a gyártást. Egyébként a nem túl jó minőségű képek segítségével a Bolechowói gyárudvaron 60-70 busz vehető ki, amiből szinte mind az Urbino családból került ki.

Hoşdere, Törökország

Az Evobus egyik legmodernebb gyáregysége. Itt készülnek a Mercedes Conectók, Intourók és a Tourismók is. Az Isztambultól nem messze fekvő gyár, egy nagy „kocka” épületben kapott helyett. Gyakorlatilag ebben az egy épületben folyik a kocsik gyártása. A képminőség itt sem annyira jó, hogy bele tudjunk merülni a részletekbe. Az udvaron körülbelül 50-60 kocsi áll, ezek közül biztosan csak a Conecto csuklós változatai ismerhetőek fel.

Xiamen. Kína

A világ egyik legnagyobb buszgyártója jelenleg a King Long. A hatalmas területen fekvő óriás, egy nagy csarnokban kapott helyet, amihez két kisebb csarnok tartozik. Sajnos itt is szörnyen rossz felbontást kapunk, de jobb felbontásnál sem valószínű, hogy sikerülne kiválogatni a típusokat, ugyanis iszonyú mennyiségű autóbusz áll az udvaron. Legalább ezer kocsit lehet látni a műholdképeken.

cikkbe3.jpgMintha csak az Ikarust látnánk úgy harminc évvel ezelőtt. De ez a King Long udvara

Ormaiztegi, Spanyolország

Főként az egyedi dizájnról híres kis spanyol karosszáló cég, az Irizar, mellett semmiképp nem szabad elmenni, hiszen az elmúlt húsz évben felnőttek a nagyok mellé és a gyáruk is nagyon érdekes felülről nézve. A több gyáregységgel rendelkező ibériai üzem központja Ormaiztegiben van. Ez a gyár nem tűnik nagyobbnak, mint a néhai Egyedi gyáregység az Ikarusban. A magasból is jól látszik, hogy festői környezetbe helyezték a telephelyet, dombok és erdők fogják közre az üzemet. A buszok elhelyezése itt egy kicsit kaotikusnak tűnik. Kissé össze-vissza állnak a kocsik, viszont a gyár mögött félkörben elhelyezett járművek jópofán néznek ki. Így könnyű megtalálni őket a műholdképeken. Körülbelül itt is 50-60 buszt lehet látni az udvaron és nagyjából ugyanennyi alvázat is.

cikkbe4.jpgMadártávlatból is jól néz ki az Irizar gyár

Wroclaw, Lengyelország

A Volvo lengyel autóbuszgyára az egyetlen ma, ahol kész autóbuszokat épít a svéd márka. Az üzemet nem nehéz megtalálni a műholdképen, ugyanis a főcsarnok tetején hatalmas Volvo felírat, hirdeti a gyár hovatartozását. Két nagy csarnokból áll az üzem. Körülbelül 2-300 autóbusz és alváz parkol az udvaron, ahol, a friss képeknek köszönhetően, egy-egy új 7900-ast is felfedezhetnek a szemfülesebbek.

cikkbe2.jpgA Volvo wroclawi gyára

Koningshooikt, Belgium

A belga kisvárosban működő Van Hool, nagyjából kétszer akkora területen fekszik, mint a város, ami mellé települtek. Persze a fő gyártásprofiljuk nem a busz, hanem a teherautó félpótkocsik gyártása. Ezen belül is az egyedi tartálykocsi építési technológia az ami a legnagyobbak közé emeli a belga gyártót. A több csarnokból álló üzem udvarán nem egyszerű megtalálni a 30-40 parkoló autóbuszt, ugyanis azok a több száz félpótkocsi között bújnak meg.

Likino, Oroszország

A LiaZ üzeme Moszkvától nem messze található, így nem is csoda, hogy főként moszkvai megrendelésre gyártanak. A gyár területe, az orosz viszonyokat ismerve, nem túl nagy. Két nagyobb és több kisebb csarnokból áll. A gyár déli felén egy új csarnok körvonalai kezdenek kibontakozni, ami valószínűleg mára már elkészült. Az üzem nagyon emlékeztet felülről az Ikarus fővárosi gyárára. Sajnos a fotók nagyon rossz minőségűek, ráadásul az udvaron álldogáló buszok teteje becsillant így nem egyszerű megállapítani, sem a mennyiségűket, sem a típusukat. Körülbelül 40-50 busz lehet az udvaron, amik között több csuklós is van, ezek mindegyike valószínűleg moszkvai megrendelésre készült.

Lviv, Ukrajna

A Laz gyár területe is jó nagyra sikerült és érdekes módon az ukrán üzem felosztása is az Ikarusra emlékeztet, lehet nem véletlenül. A fotók alapján úgy tűnik, hogy mára csak a terület egy kis részén működik a buszgyártás. A parkolóban összesen 34 busz áll, amiből egyetlen egy csuklós. Sajnos a kép minősége miatt nem lehet megkülönböztetni a gáz és dízel buszokat, de több sárga városi kocsit is fel lehet ismerni. Ezek közül az egyik akár hazánkban is járhatott bemutató buszként.

Modena, Olaszország

Az Irisbus olaszországi telephelye egyetlen nagy csarnokból és négy-öt kisebb épületből áll. Az udvaron pontosan hatvan kocsi parkol. Ezek közül sok használt, vagy beszámított busz is van. Északon néhány narancssárga kocsi álldogál, ezek gyakorlatilag bármelyik olasz városba kerülhettek.

Poznan, Lengyelország

Az MAN lengyelországi gyárában kizárólag alacsonypadlós városi buszok készülnek. A gyár hipermodernnek tűnik felülről. Nagy területen fekszik az üzem, ahol nem csak buszok, de teherautók is készülnek. A gyár gyakorlatilag egyetlen hatalmas épületből áll, ahol a buszok megférnek a kamionok mellett. Körülbelül 200 busz és buszalváz látható a képeken.

cikkbe1_1.jpgA poznani MAN gyár udvarán is sok a busz

Plauen, Németország

A végére hagytuk a két legszomorúbb történetet. Az első a Neoplan Plauenben lévő gyára, amit az MAN 2010-ben, majdnem végleg bezárt, de a Neoplan és az MAN emeletes buszai a mai napig itt készülnek. A műholdkép viszonylag friss a területről, amin jól látszik, hogy az egykor szebb napokat élt üzem nagyrészét lebontották és a mai napig tart a terület rehabilitációja. Így egyetlen csarnok, néhány kiszolgáló épület és a Neoplan múzeum maradt meg a gyárból. A műholdképen összesen tíz darab emeletes buszt láthatunk.

Budapest, Székesfehérvár, Magyarország

Számunkra kétségkívül legfájóbb pont az Ikarus. Sajnos a műholdképek nem a legjobb minőségűek, de mindkét gyáregység esetén jól látható, hogy több épület is eltűnt a placcról. Budapesten már hűlt helye van két raktárnak és a festőüzemnek. (A képek készülte óta több más épületet is lebontottak.) Székesfehérvárról pedig a sátorraktárak és a fordító hiányzik. Összehasonlításképpen a galériába tettünk két fotót az üzemek aranykoráról.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr875046342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kristoof 2013.01.27. 18:16:10

@D4D: A Kravtex kimaradásának két oka is van. Az egyik az, hogy egyáltalán nem érdekes gyár. A másik pedig az, hogy Mosonmagyaróvár és Győr környéke évekkel ezelőtt frissült utoljára, így a képeken még nincsenek rajta a megrendelés nélkül legyártott kocsik. :-) Egyébként három busz van összesen a fotókon a győri gyárnál.

D4D 2013.01.27. 21:58:19

@kristoof:

Így már érthető, hogy kimaradt. És hogy én sem találtam Mosonon.
süti beállítások módosítása