A minap sikerült a Borsod Volán újonnan beszerzett turistabuszát utasként kipróbálnom. Oda-vissza 35 kilométert utaztam vele. Meglehetősen cudar időt fogtunk ki, hideg, időnként havazásba váltó eső esett és erősen fújt a szél – ennek még lesz jelentősége a későbbiekben.

Mindkét irányban mintegy ötven százalékos volt az ülőhely-kihasználtság, így nem kellett egyik irányban sem közvetlenül utastárs mellett ülnöm. Egyik irányban a jobb első ülésen, visszafelé pedig a kocsi közepében foglaltam helyet.

A busz gyönyörű. Kívülről igazán impozáns, feltűnő jelenség. Talán a kelleténél kicsivel magasabbra helyezett fényszóró kelt némi bumfordi hatást, de ezzel együtt is örömmel látnék hasonló járműveket tömegével, akár évtizedekig az utakon. A külső laikus megfigyelés még a motorhangra terjedt ki: a kocsi meglepően csendes a nagyságához képest.

Egy kicsit sárosan is szép ez a busz

A buszba belépve rögtön feltűnik néhány dolog. Így például, hogy az ebben a kategóriában megszokottnál némileg tágasabb a belső tér, magasabban van a plafon. Ennek megvan persze az a hátránya, hogy a hátsó ajtónál, ahol nem nagyon lehet csalni a távolságokkal, iszonyú meredek a lépcső. Leszálláskor az előttem lelépő utas már három lépcsőfokkal lejjebb volt, amikor én megkezdhettem a leszállást. Addig félő volt, hogy egész egyszerűen letarolom. A buszba belépve némi veszélyt jelent, hogy élesek a beltéri berendezések sarkai. Hiába helyeztek rájuk sarokvédőt, ezek sem kerekítik le megnyugtatóan a formákat. Így ezért hosszabb távon előfordulhat, hogy egy-egy ruha vagy táska bánja a szűk helyen való mozgást.

Hasonló belső tere van a Borsod Volános kocsiknak is

A busz belső tere is szépre sikerült, kifejezetten esztétikusak a látható megoldások. Sajnos a hazai üzemeltetési gyakorlat mellett vannak kétségeim afelől, hogy jó választás volt-e a világos drapp színű bőrrel – bőrutánzattal? – bevonatni a különböző felületeket (plafon, kalaptartó stb.). Nagyon kényes színt és anyagot választottak, s így már most, az alig egy hete forgalomban lévő buszon is lehetett találni koszosabb felületeket, illetve a törlőrongy nyomát. Kérdés, meddig tart ki a gépkocsivezetők takarítással kapcsolatos lelkesedése.
A vezető munkahelyénél feltűnő, hogy a műszerfal lényegében a sofőr bal kezénél vízszintesen egy doboz tetején helyezkedik el, így a legtöbb gombhoz és kapcsolóhoz egyáltalán nem kell megmozdulnia. A járművezető dicsérte a kényelmes vezetőülést, ami több száz kilométernyi vezetés után sem fárasztja el. A busz dinamikusan mozog, az erős széllökések és a csúszós úttest dacára is stabil. Menettulajdonságairól is elismerően nyilatkozott a kocsi vezetője.

Többek között a fővárosba és Hajdúszoboszlóra utazhatunk a busszal

És akkor jöjjenek azok a nem is olyan kicsi hibák. Nem szeretnék belebonyolódni abba a vitába, hogy a székezés, s az ülések kényelme mennyiben a megrendelő, illetve a gyártó felelőssége. Mindenesetre is nem számolhatok be megnyugtató végeredményről. A magam 180 centijével nem érezhettem kényelmesnek egyik helyen sem az utazást. Az ülések azonban jó minőségűek. Vastagon párnázott az ülőfelület és ergonomikus kialakítású a háttámla is. Mégis ezzel együtt a háttámla jó tíz centivel rövidebb, mint kellene, ily módon a teljes hátradőlés egy átlagos testmagasságú utasnak csak akkor lehetséges, ha előrecsúszik az ülőlapon. Ehhez viszont nem elég nagy az ülések közötti távolság. Így aztán az utasok – beleértve magamat is – vagy kicsavarodva pihentek, vagy a nyakukat, fejüket nem megtámasztva ültek az egyébként komfortos üléseken. Az ülések háttámlájára kis asztalkát nem, viszont egy italtartót, valamint újságtartó hálót szereltek. Igazság szerint egyik sem nagyon hiányozna. A pohártartó még zavaró is lehet a wifit kihasználó laptopos utasoknak.

Némi helyhiányra utal a jobb első üléspár kialakítása is. Itt többször kaptam magam azon, hogy lelóg a lábam a padlóról az ajtó mögötti területre. A térd megtámasztása lenne az alternatíva, de meglepően hajlékony, puha műanyaglemezt szereltek oda, így inkább ezt jobbnak láttam nem forszírozni. Erős a gyanúm, hogy néhány év múlva csereéretté válik ez a térelválasztó. Sajátos megoldás, hogy a multifunkcionális belső kijelzőt az ablak mellett ülő utas nemcsak ülve, a kezével tudja elérni – és akár átprogramozni –, hanem leüléskor, felálláskor a fejével is.

A formáért és a gépészetért a svédek felelnek. A többi a kínai jómunkásemberek kezét "dicséri"

A legelső üléspár kiemelt, „városnéző” jelentősége ebben a buszban egyáltalán nem érvényesül. Az ablaktörlőlapátok rövidek, így az utas számára már nem törlik le az ablakot. Egy izgalmasabb közúti helyzet iránt önkéntelenül érdeklődve szinte le kellett dőlnöm a mellettem lévő ülésre. De nem feltétlenül az ablaktörlő nagyságával van gond, hanem inkább azzal, hogy magasan ül az utas: a kifejezetten borús időben is olyannyira le volt húzva a napellenző, hogy normál testtartásban semmit sem láttam az előttünk történő eseményekből.

Különösen oldották meg a lábtartó kérdését is. Pontosabban különösen rosszul. Egy burkolatlan, rugós fémpedált lehet lenyomni és lenyomva tartani. Amint lelépünk róla, a lábtartó visszaáll eredeti pozíciójába. Arra nincs mód, hogy beakasszuk egy fix pozícióba, mint sok más típuson. Ennek ellenére egy „letaposásnál” két helyen is kattan, de a legóvatosabb próbálkozás dacára is csak annyit érünk el ezzel, hogy a két közbülső helyen meg tud akadni, így nem feltétlenül kell padlóig taposni. Ezzel együtt a fémes csengő hang és a kötelező kattanás egy félig üres buszon is komoly zajforrás – nem beszélve arról, ha egy gyerek, vagy egy neveletlen felnőtt kezd majd el vele játszani.

A zajforrás kapcsán jutunk el a busz leggyengébb pontjához. Miközben kint alig hallani a busz motorzaját, bent ehhez a kategóriához mérten méltatlanul hangos az. Ráadásul elég idegesítő a frekvenciája, síró-sivító hangokat hallani a motortérből. Kérdés, hogy ez változik-e majd esetleg a bejáratás után. De a legváratlanabb élmény elöl ülve a ventilátor révén ért. Igen kellemetlen időjárási körülmények között utaztunk és a szélvédő erősen párásodott. Nos, ezzel a ventilátor csak mérsékelten birkózott meg. Az igen hangos, egy kisebb teljesítményű porszívó hangjára emlékeztető szerkezet szépen dolgozott akkor, amikor nem kellett ajtót nyitni. Amint azonban húsz vagy több másodpercig nyitva volt az első ajtó, a szinte teljesen bepárásodó felülettel percekig nem tudott megküzdeni. Nagy kérdés, hogy mi lett volna, ha valódi tömeget kellett volna beszállítani.

Lassan felnő a kínai buszipar az európai mellé?

A zajok nagysága kapcsán beszédes, hogy – a nyilvánvaló túlzás ellenére mégis – régi ingázós diákéveim jutottak eszembe, amikor egy-egy csapadékos téli estén végre hazaérve kikapcsolta a motort és a fűtést az öreg Ikarus csuklós vezetője.

Összességében egy küllemében egészen megnyerő, igényes anyagokból összeállított buszban utazhattam, amelyik azonban a jelzett hibák miatt nem hagyott bennem olyan emléket, hogy ragaszkodnék az ezen a típuson való utazáshoz. A nagy King-Longtól lényegesen jobb minőségű anyagokat találni benne, de ettől eltekintve abban, illetve a Volvo alapokra épített Marcopolo buszokban tapasztaltam hasonló problémákat. Fájdalom, de utaskomfort terén, legalábbis ez a példány a nyomába sem ér nemhogy a Setráknak, MAN Lions Coach-oknak vagy a turistafokozatú Volvóknak, de még a közel a húsz éves konstrukciójú Ikarus 398/ E 98-as buszoknak sem.

(Fotók: Béres Márton és Scania)