Milyen idő van a buszokon? - Klímateszt

2013. augusztus 09. - _zahnrad

cimlap.jpg

A piros hőségriadó ellenére nem állhat meg az élet, közlekedni kell. Egy nagyvárosi hősziget kellős közepén ez nem egy leányálom. Megnéztük melyik buszban hogyan lehet elviselni az utazást a fővárosban. Az új Mercedesek elég rosszul teljesítettek!

A budapesti buszhálózaton közlekedő járművek utasterének szellőzését és hűtését vizsgáltuk egy pontosnak mondható eszköz segítségével. A nyár beköszöntével évről évre visszatérő téma a közösségi közlekedés járművein tapasztalható hőmérséklet. Valaki szobahőmérővel, van aki komolyabb eszközzel próbálja megmérni a hőmérsékletet, de egységes, pontos képet nehéz kapni. Az Omnibusz blog szerzői több különböző napon, több járművön végeztek méréseket. Az eredmények előtt egy kicsit járjuk körbe a témát!

Nincs egységes előírás

A buszok utasterének szellőzősére vagy hűtésére bármilyen meglepő, nincs egységes szabályozás vagy előírás. Ez főleg azért furcsa, mert élőállatok szállítására van. Így már érthetjük miért tudnak a fővárosban forgalomba állítani légkondicionáló nélküli vagy nem működő klímával szerelt, ablaktalan, nyugatról levetett használt buszokat. Az autóbuszokra vonatkozó előírások többsége a buszok biztonságával és mechanikai kialakításával foglalkozik, az utasok kényelmére (?) vonatkozó (igencsak engedékeny) rendelkezések többsége kimerül az ülések és kapaszkodók elhelyezésének taglalásával. Ez tarthatatlan, egységes európai előírást kellene bevezetni. Az üzemeltetők igényeivel és  marketingszagú szemfényvesztő marhaságokkal foglalkozó méregdrága projektekkel szemben, egy ilyen egyszerű rendelkezés vonzóbbá tehetné az ágazatot. 

volvo7700a.jpgHa a Volvókon megfelelően működik a klíma berendezés, akkor jó idő van ezeken a kocsikon (fotó: BKV)

Egy valóban jó és használható előírás tartalmára, és annak kivitelezésére nehéz javaslatot tenni. A jövőbeni előírásnak ki kell térnie minden autóbusz természetes szellőzésére, kategóriánként eltérőre természetesen. Ez ugyanúgy vonatkozna a légkondicionáló nélküli és azzal felszerelt buszokra is. Meg kell állapítani a külső hőmérséklet függvényében egy olyan légcsereütemet, és olyan érezhető légáramlást a buszok előre kijelölt pontjain, amik minimális nyitható felületek (ablakok, tetőszellőzők) beépítése mellett elviselhető hőmérsékletet biztosítanak. A hűtésre vonatkozóan a külső hőmérséklet függvényében a belső hőmérsékletet kellene meghatározni, és a legnagyobb eltérését két mért pont között. Miért nincs ilyen előírás? Valószínűleg azért, mert ahány ország, annyi szokás és annyi hőmérséklet. Egy 15 fokos évi középhőmérsékletű belga kisvárosban közlekedő buszt nem szerelnek fel nagy, nyitható ablakokkal, sokkal fontosabb nekik, hogy ne fázzon szeles időben az utas. Ezért az előírásnak ki kell térnie városi, elővárosi és helyközi buszok esetén a forgalomba állítás helyének éves középhőmérsékletére, és az elmúlt tíz évben előforduló nyári, hőség és forró napok átlagos számára is.

Nyári jelzőnapok a meteorológiában
Nyári nap: A maximumhőmérséklet meghaladja a 25°C fokot
Hőség nap: A maximumhőmérséklet meghaladja a 30°C fokot
Forró nap: A maximumhőmérséklet meghaladja a 35°C fokot

A klimatikus viszonyok bevonására egy egységes, több országra kiterjedő előírás elengedhetetlen. A légkondicionálókat tőlünk régebb óta üzemeltető országokban ugyanis léteznek iránymutatások egy autóbusz belső hőmérsékletére, de ezek egymástól sokszor eltérőek, lássunk két példát:

Német ajánlás

Francia ajánlás

Külső hőmérséklet

25°C

30°C

32°C

<32°C

32-35°C

35-38°C

38°C<

Belső hőmérséklet

23°C

25°C

26°C

25°C

26°C

27°C

28°C

Az ajánlásokban egyvalami közös, figyelembe veszik, hogy egy jól légkondicionált utastérben nincs jelentős légáramlás, így az ember konvektív, azaz természetes légáramláson alapuló hőcseréjének határát jelentő 27 fokos hőmérsékletet tekintik tartandónak, amíg az gazdaságosan megoldható. A légáramlás vonatkozásában a 0,35 m/s (1,26 km/h) a megengedhető határ légkondicionáló esetében, e fölött huzatérzet alakulhat ki. Ha nincs légkondicionáló, akkor ezt meghaladó áramlási sebességet kell elérni a busz minden pontján, de ha van, akkor befújt hideg levegő a huzattal együtt az egészségnek is árthat.

Mi a helyzet ehhez képest a budapesti buszokon?

Méréseinket egy komolyabb műszerrel, hőmérővel és nedvességmérővel is ellátott anemométerrel, azaz szélsebesség-mérővel végeztük. A műszer egy műanyag tokból kihajtható, a hőmérsékletet mérő érzékelője levegő járta helyen, jól elkülönítve található. A mért értékeket másodpercenként frissíti. A táblázatban szereplő hőmérsékletek két megálló közti utazás során leolvasott állandósult pillanatértékek. A természetes szellőzéssel közlekedő buszokon a ,,szélsebességek” a két megálló közt menet közben mért jellemző pillantértékek, vagy húsz másodperces átlagok. A hőmérsékleteket a buszokon egységes módon a tengelyek felett, nagyobb állóhelyek közepén és a motortér közvetlen közelében jegyeztük fel, a padlótól körülbelül másfél méterrel magasabban, árnyékban. A külső hőmérsékletek árnyékban, az úttesttől a lehető legtávolabb mért értékek. Az alábbi táblázatban a külső hőmérsékletek mellett azt láthatjuk, hogy az egyes buszok utasterének leghűvösebb pontján mekkora volt az eltérés a külső hőmérséklethez képest. A klíma nélküli buszokon a legmelegebb értékhez képest látható az eltérés.

Dátum Jármű Külső hőmérséklet Legnagyobb eltérés
2013.07.18. 12:15 Ik-260, BPO-644 27 3,5
2013.07.18. 13:35 Volvo 7700A, FJX-221 29,4 4,1
2013.07.18. Merc Citaro G, MHU-738 29°C -2
2013.07.18. Merc Citaro G, MHU-726 30,5 -4,7
2013.07.18. 14:41 Merc Citaro G, MHU-724 30,3 -2,1
2013.07.18. 14:54 Merc Citaro, MHU-838 29,1 -2,6
2013.07.18. 15:10 Merc Citaro G, MHU-740 29,3 -1,2
2013.08.07. 10:12 Merc Citaro, MHU-861 28,5 1,1
2013.08.07. 10:36 Volvo 7700A, FKU-911 30,5 3,4
2013.08.07. 10:43 Volvo 7700A, FKU-938 32 3,5
2013.08.07. 10:58 Volvo 7700A, FKU-913 32,9 3,1
2013.08.07. 11:30 Volvo 7000, MFW-530 33 -4,6
2013.08.07. 12:20 Volvo 7000, MFW-538 33,2 -5,8
2013.08.07. 13:10 Alfa Localo, KXM-029 35,4 -5,1
2013.08.07. 13:26 Alfa Localo, KXM-027 35,1 -5,7
2013.08.07. 13:40 Ikarus 280 36 1,2
2013.08.07. 13:58 Ikarus 435, 19-58 36 1,5
2013.08.07. 14:04 Alfa Localo, KPM-963 36 -6,3
2013.08.07. 14:25 Volvo 7700A, FJX-228 35,8 -3
2013.08.07. 14:37 Volvo 7700A, FKU-936?7? 35,7 -2,6
2013.08.07. 15:06 Merc Citaro G, MHU-707 34,8 -2,9
2013.08.07. 17:15 Volvo 7700A, FKU-946 35,5 -3,8
2013.08.07. 17:37 Merc Citaro G, MHU-741 34,5 -3,2
2013.08.07. 18:09 Merc Citaro, MHU-859 35 -5,2
2013.08.08. 17:25 Merc Citaro G, MHU-772 36,9 -6,9

Ide kattintva a teljes táblázat megnyílik.

Mit látunk? A Volvo 7700A buszok újkorában kiváló hőmérséklet eloszlást biztosító légcsatornájára szerelt Sütrak légkondicionálóin nyomot hagyott az idő vasfoga. A legnagyobb problémát jelentő hűtőközeg szivárgás mellett számos buszban egyéb hibák hátráltatják a megfelelő hűtést. Egyes buszokon az utastérbe befúvást végző ventilátor motorok, máshol a tetőegység kondenzátorán lévő külső ventilátorok adták meg magukat. A klímaberendezés konstrukciós hibáktól is szenved, illetve a Volvo buszok motorja gyenge, a klímát bekapcsolva a vánszorgás borítékolható.


008.jpgNem jó dolog leállítani a motort a végállomáson a Citarókban, különben árnyékos napszakban is fél óra kell a 33 fok eléréséhez, és ezt még csak nem is a csuklóban mértük...

Nem remekelnek az új Mercedes Citarók sem. A légkondicionálók beállítása feltűnően üzemanyag takarékosra sikerült, aminek az az eredménye, hogy akár 29 fokos külső hőmérséklet mellett is főhet a levében a kedves utas, hacsak fel nem tépi a legközelebbi ablakot... A csuklós Citaro klímája kifejezetten rossz, ahogy azt a ,,szezon” előtti tesztünkben is gyanítottuk. A busz légcsatornája kezdő buszgyártók prototípus kísérletezését is megszégyenítően gyenge. A leghidegebb az A tengely környékén van, a perforált mennyezetből lezúduló hideg alatt. A legmelegebb a csuklóban van, ahol folyamatos levegőtlenség uralkodik, de rossz a helyzet a második tengely környékén is. A busz vége felé haladva, itt-ott találkozunk lezúduló légvonatokkal, mint például a harmadik ajtó előtt a jobb oldalon, de az ellenkező oldalon már ismét csak levegőtlenség van, ahogy a C tengely felett is, az elszívás alatt. A motortér mellett ismét jobb idő van, orkánnal megspékelve. Az ablakok mellett ülők is kapnak itt-ott lezúduló hideg levegőt a vállukra, hogy ne csak az átforrósodott, ormótlan ablakkeretek égessék meg. Néhol 1 m/s-os légáramlást is mértünk, máshol pedig sem moccan a szélkerék.

096.JPGCsak tudnánk kinek számít a bilikék tetőlemez... Alapáron minden gyártó fehér tetőlemezt ad, tehát a spórolás is kilőve. De még a leváltott szürke színnek is kisebb a hőelnyelési tényezője...

A befúvott levegő feketére festi a mennyezeti elemeket, a harmadik ajtó tájékán bőven lehet szörnyülködni, ahogy minden irányba próbál szökni. A hiba tehát az alulméretezés mellett a túljátszott légcsatornából is ered, egyenletes hőmérséklet eloszlást a legnagyobb befúvási fokozatban sem tud elérni a klíma, nagyon sok állóhelyen semmit nem érezni a működéséből, a verejtékező utasoknak megváltás a leszállás. Hiába van pár fokkal mindenütt hidegebb, mint kint, de 27 fok felett már csak érezhető légáramlás mellett lesz jó a hőérzet. Ezért érzi úgy sok utas leszállás után, hogy hiába ment a klíma, kint is van olyan idő. Utolsó mérési pontunk megmutatja, hogy nem lehetetlen a viszonylagos jó idő a Citarókon sem, de ehhez kevés utas, az engedélyező ajtónyitás használata, sok árnyék, és a végállomásokon zárt ajtóval, működő motorral várakozás szükséges. Így erősen kétes, hogy hosszútávon megérte-e a minimális követelményeket talán teljesítő klímával kérni a buszokat. Apróság, hogy az ominózus színcsere kapcsán szóba került a világosabb kék szín alacsonyabb hőelnyelése, ami kétségkívül igaz. De ha megnézzük, hogy egy busz oldalán mekkora felület van, és mekkora a tetején, amit az oldalával ellentétben mindig süt a nap, akkor nem egészen értjük, hogy mit ártott a szürke vagy ne adj isten fehér szín a BKK-nak?

localo.jpgA kaotikus utastere és kétes megoldásai miatt nem éppen az utasok kedvence az Alfabusz Localo, de legalább jó idő van benne. (Fotó: torqmatic)

Tesztünk egyértelmű győztese a hazai gyártmányú Alfabusz Localo. Noha a légcsatorna esztétikai kialakítása a fürdőszoba-ajtó szellőzőkre emlékeztető befúvókkal minimum érdekes, de ez az egyszerű rendszer a Thermo King légkondicionálóval karöltve még így többéves üzem után is bizonyít. Egyúttal a VT-Transman is bebizonyítja, hogy nem mindegyik buszán kell megfulladni, és igen jól tudnak légkondicionálót karban tartani. A Localóban a magaspadlós részen azért jól érezhetően és mérhetően melegebb van, mint az alacsonyabb részeken, de a pofonegyszerű légcsatorna miatt sehol sincs levegőtlenség.

A használtan vett Volvo 7700-asok utólagosan beépített Spheros klímája sem lenne rossz, csak az egyenletes befúvást itt sem sikerült megoldani, a busz hátsó részében meleg van. Egyéb, a mostani méréseinkben nem szereplő utólagos klimatizálás esetén a csuklós Volvókon hasonlóan a teljesítmény hiányra panaszkodnak a sofőrök.

cimlapkep.jpgA nemrég beszerzett csuklós Citaróknál a három éve készült Ikarus V187 hütő berendezése is jobban muzsikált (fotó: kristoof)

A légkondicionáló nélküli vagy éppen nem működő klímájú buszokon a légáramlásnak 20 másodperces átlagban, menet közben ajánlott meghaladnia a 0,7m/s-ot. Ez a Volvo csuklósokon nem teljesül, legyenek azok kicsi-, vagy nagy ablakosak. A nagyobb ablakos, utolsó 100 darabban jobb a helyzet, de nem mindenütt. Ezen a téren a jó öreg Ikarus buszok, vagy a legújabb Mercedesek remekelnek, bár ez utóbbiaknak inkább a hűtés terén illene.

Tesztünk nem teljes körű, számos típus kimaradt belőle, ezért a táblázatunkat folyamatosan bővíteni fogjuk. Budapesten az Alfabusz Localok mellett a Siemens Combino villamosokon vagy az Alstom metrókon találkozhatunk még jó klímaberendezéssel, esetleg egy-két, a tesztünkből kimaradt buszon. A légkondicionáló berendezések helyes üzemeltetése drága, ahogy a karbantartásuk is. A forráshiányban szenvedő üzemeltetők folyamatos harcot vívnak vele, de a forráshiányban nem szenvedők is megpróbálnak spórolni rajta. A gyártókon és az utólagos beépítőkön kifog az egyenletes hőmérséklet eloszlás biztosítása, noha ez nem lehetetlen egy busz legalább 2/3-ad részén, ahogy azt a Volvo csuklósokon korábban láttuk, amíg le nem romlott az állapotuk.  A tapasztalt, külföldi üzemeltetők ajánlásainak átvétele jó lenne a hazai gyakorlatba. A klímaberendezések meghibásodása esetére pedig egy előírás kidolgozása, ami biztosítja a megfelelő szellőzést, minden személyszállító járművön.

Az íráshoz felhasznált irodalom: Mari Csaba : Városi autóbuszok klimatizálása – Városi Közlekedés 2005/6

A bejegyzés trackback címe:

http://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr525452992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pmdel3 2013.08.09. 00:20:40

Utolsó mérési pontunk megmutatja, hogy nem lehetetlen a viszonylagos jó idő a Citarókon sem, de ehhez kevés utas, az engedélyező ajtónyitás használata, sok árnyék, és a végállomásokon zárt ajtóval, működő motorral várakozás szükséges.

Mi baj van az ajtókkal? Semmi. Lehetne jó idő is, de ehhez a sofőröket motiválni kéne.
Engedélyezős ajtóhasználatra.

De ha a forgalomban nem is, legalább a végállomáson, ahol ennek semmi akadálya nem lenne, ha be lenne programozva az ajtóvisszazárás.

pmdel3 2013.08.09. 00:22:30

"Utolsó mérési pontunk megmutatja, hogy nem lehetetlen a viszonylagos jó idő a Citarókon sem, de ehhez kevés utas, az engedélyező ajtónyitás használata, sok árnyék, és a végállomásokon zárt ajtóval, működő motorral várakozás szükséges."

A sofőröket kéne motiválni, az engedélyezős ajtóhasználatra.
Legalább a végállomáson, ahol ennek semmi akadálya nem lenne, ha be lenne programozva az ajtóvisszazárás.

_zahnrad 2013.08.09. 00:24:19

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq): Be van programozva, például az Árpád hídnál láthatsz ezt használó buszokat. Azért az hozzátartozik, hogy a legkedvezőbb értéket írtam fel, amíg többen voltak a buszon, melegebb volt. A klíma teljesítménye kevéske.

pmdel3 2013.08.09. 00:34:02

Utaztam én már tüzes Merdzsón Újpalotától, úgy hogy kevesen voltunk.

(Ajtó-ablak nyitva volt a végállomáson. A klímája bömbölt.)

Ez az első Mercis hetekben történt.

stmodell 2013.08.09. 12:21:26

Az, hogy nem teljesen egyenletes a hőmérséklet a buszon, nem feltétlenül gond, mert van egy csomó ember, aki meg amiatt sír, hogy nem bírja a klímát (de persze a meleget sem). A 7700-as Volvokkal tényleg kellene valamit csinálni, mert egyik-másik nagyon lepukkant... A Citarokkal nekem csak jó tapasztalataim vannak, nagyon kellemes idő van bennük, ugyanez igaz a Localokra is. Az IK260, 415 és társai álló helyzetben, katasztrofálisak, menet közben elviselhetőbbek, de főleg a 260-asokon oldalról rendszeresen dől be az "üdítő" kipufogógáz, ami aztán teljesen nem EU conform.

Hogy milyen színű a busz teteje teljesen irreleváns, mivelhogy a látható fény tartománya nem hordoz magával jelentős mennyiségű hőt. A legjobb megoldás hővisszaverő anyagból készült felület alkalmazása lenne, azzal lehetne érdemi eredményt elérni (illetve komolyabb belső szigeteléssel). A jármű színezése ilyenformán nem sokat számít.

stmodell 2013.08.09. 12:24:44

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq): Az ablakot rendszeresen nyitogatja az állatja, bocsánat, a "kedves utas", még akkor is, ha jó idő van bent. Ez ilyen kényszer náluk, sajnos a tömegközlekedők nagy része agyilag még a középkorban van. A sofőrök meg sokszor tesznek rá, hogy becsukogasság az ablakokat...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.09. 18:15:05

Táblázathoz:

150, 250, 53, és egyéb hegyi járatok. Nem mindegy, a vonal melyik részén történt a mérés. Az irány sem. Felfele terhelt motorral, vagy lefele gurulva.

Mennyi utas volt a méréskor a buszon?

.

Saját tapasztalataim: főleg a 91-291 pároson.

Ik415
Menet közben jó, feltéve, ha a tetőszellőzők ki vannak nyitva. Egyszer volt borzalmas, mikor az Áldás utcai iskolában évzáró volt.

Citaro
Sofőrfüggő. Van, akinél nagyon hideg van, van akinél semmit nem érezni a klímából.
A beömlők egy része az ablak felett van, ott időnként nem jó ülni, olyan hideg levegő jön. Jól megfigyelhető, hogy a szerpentinen felfele, hogy erősen működő klímával lassan kapaszkodik fel a busz.

Volvo -amíg volt
Általában kellemes, de csak elől.

_zahnrad 2013.08.09. 21:36:57

@stmodell: Ha kiraksz két teljesen egyforma autót a napra, de az egyik fehér, a másik fekete, akkor 10 fok különbséget is mérhetsz a belső terükben. www.vezess.hu/magazin/autok_napon_mi_lesz/20312/

_zahnrad 2013.08.09. 21:40:44

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kb Kelenföld Garázs és az előtte(város felé) lévő megálló, a másik irányban Kosztolányi-Újbuda Központ között. Ülő utasok mellett kevés álló, olyan 30%-45% terhelés.

A szóló Citarókon eléggé sofőrfüggő, a csuklósokon talán elöl lehet hasonlót érezni, de a B tengely után borzalom mindig.

stmodell 2013.08.09. 23:07:39

@_zahnrad:

Kis hazugság -> nagy hazugság -> statisztika.

Az 54,8 és a 48,3 fok között csak 6,5 fokot látok. Egyébként pont ugyanúgy nemnyugtat meg hogy csak 48,3 fok van a járműben, mivel mint leírták levegő áramlás nélkül 27 fok felett már kényelmetlenül érzi magát az ember. Mázolhatják bármilyen színre, egy fém kasztni, ami jól vezeti a hőt tuti szauna. Ha ezen múlna egy jármű belső hőmérsélkete, akkor nem rohadnának meg a kisárúszállítók a fehár dobozos autójikban Egyszer utasként volt egy ilyen klíma nélküli futáros fuvarhoz szerencsém, hát, hiába volt fehér a Doblo, bent pokoli meleg volt.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.08.10. 02:33:11

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq): Be van programozva. Pont ezért nem használják, mert utasok nincsenek róla tájékoztatva, így megy a hiszti, hogy miért csukta rá az ajtót. Ugye okos gyártó úgy kötötte be az indításjelzőt, hogy automata zárásnál csak az ajtó megmozdulásakor szólal meg. A mozgásérzékelő meg egy vicc. A két ajtószárny közötti részt nem is nézi, csak az ajtón belül.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.08.10. 02:35:49

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq): A Citarókon azért gyenge a klíma, mert a vezető felnyomja a legmelegebb állásra spórolás címén. Ez külső hőmérséklettől függően 28-30 fokos hőmérsékletet jelent. Viszont ha "középre" állítja, akkor teljesen korrekt az idő. A 22-esen például a héten a nagy kánikulában kimondottan jó idő volt a Citarókon, pedig nem erőltették az egyedizést, és volt olyan győkér, aki a végállomáson leállította a buszt, mégis gyorsan visszahűtött a kondi.

lobster thermidor 2013.08.10. 13:10:54

Ha már egyébként is annyi helyre járnak a pénzünkön a BKK szakemberei különféle ulibuli tanulmányutakon, akkor talán elmehettek volna némi tapasztalatcserére egy-két trópusi égöv alatt fekvő ázsiai országba, és körülnézhettek volna, hogy ott hogyan működnek a a klímázott buszok.

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.08.10. 13:17:38

@Peti817172M: Az egyedi nyitás miért nincs? Kilencesen mindig, minden megállóban, minden ajtó nyílik.

A Volvókban hiába megy a klíma, nyílván ablakot fogok nyitni. A klíma forró levegőt fúj, ráadásul a hatvanas családban húsz perc utazás után húsz percig áll álló motorral és nyitott ajtókkal a busz a végállomáson. Ha működne a klíma, akkor sem lenne hűvös. Inkább kérem vissza az Ikaruszokat a vonalamra, mióta nincs dugó, mert senki nem jár felénk autóval, azóta azokon remek idő van!

Kerek négyszög 2013.08.10. 14:59:45

@stmodell:
Pedig rosszúl tudod. A sötét szinű anyagok jóval több hőt nyelnek el a természetes napsugárzásból, mint a fehér szinűek. Egy napos, időben tegyél ki a napra egy fehér, és egy fekete pólót. Egy percen belül érezhető a különbség. Járművek esetén a legnagyobb hőterhelést az üvegfelületeken besütő nap okozza (üvegház hatás), másodsorban a külső fényezés fényelnyelő képessége (=szine).

phaszfej 2013.08.10. 15:20:47

Minek a légkondi? A szellőzés a fontos, nem a hideg. A testnek párologtatnia kell, akkor hűl. Egy hidegebb belső levegő ráadásul kevesebb nedvessséget tud felvenni, tehát mégjobban izzad az ember. Meg azért 50 embert szellőzés nélkül hagyni, az kínzás. 20 éve a kutyának sem hiányzott a légkondi.

jöttem láttam mentem 2013.08.10. 15:28:36

Nah igen, déli országba ezért nem veszünk északi kocsit.
az északi autógyártók nem tudják mi az hogy 40 fok árnyékban, náluk max 30 van és az számukra már rekorddöntögető rekkenő hőség.

Áldom a napot mikor végül nem VW-ent vettem, hanem Renault-ot
A kis fapad Clióban olyan légkondi van hogy csuhajja :d
Múltkor vitt haver a BMW-vel..hát izé nincs ...ehh gondoltam magamban

jöttem láttam mentem 2013.08.10. 15:35:28

@phaszfej: csak a magad nevében nyilatkozz
Én pl ki nem állhatom a meleget
+27 fölött minden bajom van.
(pedig nem vagyok elhízva, nincsenek melegproblémás egészségügyi bajaim mint vérnyomás )
Szakad a víz rólam, az agyam majd fel robban ragad a bőröm az összetapadt szőrtől. Éjszaka alig tudok pihenni. stb
Hú de utáltam a dögmeleg nyarakat már gyerekkoromban is.

Legszívesebben ilyenkor nyáron takarodnék fel Svédországba.

phaszfej 2013.08.10. 15:40:09

@jöttem láttam mentem: A légaramlat téged isjobban hűt, mint ha 10 percre beülsz egy fagsasztókamrába.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2013.08.10. 15:42:07

A VanHool miért maradt ki? (Sőt még említés szintjén is.)

A csuklós VanHool-okon csak tavasszal jó a fűtés (olyankor se mindig és mindegyiken), de tavasszal a Volvókon sincs ezzel probléma. Nyáron többnyire pokoli meleg van, és az ablakok átlagmérete még a Volvóéinál is kisebb.

A szóló VanHool viszont (legalábbis amikor én utaztam rajta) kifejezetten kellemes volt még 40 fokban is. Persze aki többet utazik rajta, kijavíthat...

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2013.08.10. 15:42:42

@Csöncsön:

Mármint a "hűtés" természetesen. A fűtéssel ott semmi probléma. :-)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.08.10. 16:20:02

régen is elvoltunk valahogy,nem kell kényeskedni:-)

ekat 2013.08.10. 16:25:42

@Gyurma73: Remek, húzzunk vissza a barlangba és folytassunk gyűjtögető életmódot.

Johnfive 2013.08.10. 16:29:33

Az első képen lévő buszban a hőérzetet valószínűleg nagyban befolyásolja az utastérben felcsapó lángok.

röf 2013.08.10. 16:45:40

Oóóóóó, megmondom én rögtön, miért szarok a busz-klíma-eredmények.
Mert a pesti főnök nem Demszky, hanem Tarlós.
Ennyi.

JohnHenry 2013.08.10. 17:29:43

@lobster thermidor: elég lenne kötelezni őket a bkv/bkk buszainak napi használatára, egyből javulna a minőség.

JohnHenry 2013.08.10. 17:32:35

@ekat: @Gyurma73: régen nem fizettem havi tíz ezret bkv-bérletért.

JohnHenry 2013.08.10. 17:33:27

bocs, előző csak gyurmának ment.

látjátok feleim szümtükkel 2013.08.10. 17:42:51

"Elhasalt a kímateszten az új Mercédesz busz"

Az indexen is elhasalt valaki, de ha nem, akkor meg megártott neki a meleg, mert reggel óta nem javították a címet. Erre szokják mondani, hogy anyád borogasson, vagy legalább szellőztessen.:)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.08.10. 17:52:31

@ekat: a barlang nem is olyan rossz ötlet ebben a melegben.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.08.10. 17:54:42

@JohnHenry: a bérlet ára nem is emelkedett annyit mint a gázolaj ára.

stmodell 2013.08.10. 18:01:52

@Kerek négyszög:
El is olvastad, amit belinkeltél, vagy csak úgy hasraütésszerűen találtál valamit a Gugliban? Csak azért kérdezem, mert a feketetest-sugárzási törvény alapján pont a kék, és a vörös tartományban van a legkisebb energiája a napsugárzásnak, míg a zöldben a legnagyobb. Tehát a kék tetejű busz ilyen szempontból jó választás. De lehetne bármilyen színü is, mert amíg nem tökéletesen fekete, addig a teljes beérkező sugárzásnak csak egy kis részét nyeli el, a többit visszaveri. A szürke tetővel meg ugye az a baj, hogy közel annyi elnyelést produkál, mint a fekete. Ha fehérre fested, akkor meg pucolhatod naponta, mert amint egy kicsit koszos lesz, rögtön úgy viselkedik, mint a szürke. Jó, mi?

Egyébként sosem írtam, hogy a fekete jó választás lenne, azt írtam, bármilyen színü lehet (tehát fekete-fehér kizárva) :P

Reggie 2013.08.10. 18:24:23

@Gyurma73: Mert a berlet araban nem csak uzemanyag van.

@stmodell: "Ha fehérre fested, akkor meg pucolhatod naponta, mert amint egy kicsit koszos lesz, rögtön úgy viselkedik, mint a szürke. Jó, mi?"

Ha pirosra fested es utana megy ra a kosz, akkor ugyan ugy viselkedik mint a szurke+piros, azaz a helyzet meg mindig rosszabb, mint feher eseten.

buday008 2013.08.10. 21:15:40

Engem meg sem lep hogy szarok a mercik...de már megint sikeresen lobbiztak mint ano a Siemens...xd Csak azt nemértem miért nem lehet újra hazai buszokat vonatokat, teherautókat gyártani miért kell mindig az összes nyugati szart ide tenni amire nagy összegben mindneki tehetne hogy nem idevalók... volvo merci siemens.stb. S most k mindegy miért nem működnek... magyar utak, magyar sofőrök, magyar utasok...midegy miert nem.. vigyék haza a sok szart...

kvp 2013.08.10. 23:49:29

A klimaknak a hatalmas baja az, hogy a legcseret nem oldjak meg. Marpedig egy atlag buszon a legnagyobb gond nem a meleg, hanem az oxigenszint fenntartasa es a szagok elvezetese. Erre a hatekony es teljes legcseret biztosito megoldasok a jok. Idealis esetben egy melegebb napon ket megallo kozott a teljes utaster 100%-os legcserejet meg kell tudni oldani. Erre kepes egy regebbi 200-as ikarus nyitott ablakokkal es teto szellozokkel. Minden modernebb megoldas csak azt eredmenyezi, hogy a jaro klima mellett vagy dogmeleg van es budos vagy jeghideg es budos. Egyik sem jo. Ellenben teljes (ha kell teto ventillatorokkal segitett) atszelloztetes eseten a legrosszabb esetben is pont annyi van bent mint a megalloban. Varosi hasznalat eseten ez lenne az idealis.

jet set 2013.08.11. 00:37:03

A sok köcsög kinyitja az ablakot, így szart sem ér a klíma.

apro_marosan_petergabor 2013.08.11. 08:29:20

Saját tapasztalat:
- A Volvóban csak suhogást hallottam, hűvös nem volt...
- A Merciben jó volt a hűtés (Árpádhíd-Római, hosszú szakasz)
- Tényleg sokszorérhetetlen módon ki vannak nyitva az ablakok, ilyenkor nincs az a klíma (egyik buszban sem) amelyik megoldaná a feladatot (nyitott fridzsiderben megrohad az étel)
- Egy mérés nem mérés, egy minta nem minta, és a beállítások?

enigma777 2013.08.11. 09:36:34

Tényleg kibírhatatlan a hőség a bp-i buszokon. Egy kérdés azonban motosztkál bennem: Vajon a nem karbantartott légkondik miatt ha valaki legionella fertőzést kap, akkor mi van? Bizonyítani szinte lehetetlen, és mivel már biztosítás sem jár a jeggyel, az utas dögöljön meg? ( vagy menjen inkább gyalog)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.11. 10:07:46

@enigma777:

Én ezért kerülöm a Combinot. Időnként borzalmas szagok áradtak rajta a klímából.

Moszkvicsslusszkulllcs 2013.08.12. 18:36:09

Két vonalon érte dicséret a klímát: a 134-esen és a 22-esen. Vegyük észre, hogy ezeken a vonalakon percek is eltelnek két ajtónyitás között.
Tapasztalatom szerint, 1-1 megállóhelyi ajtónyitás szinte teljesen annullálja télen a fűtést, nyáron a hűtést. Plusz ha az ajtótáblák mellett süvít be a külső levegő, ugyanez a helyzet.

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.08.12. 21:02:41

@kvp: Nem igaz, hogy pont annyit lehet csinálni csak szellőztetéssel, mint kint. Illetve lehet, léghőmérsékletben, de nem hőérzetben. Ugyanis kapod még az üvegházhatás miatt sokszoros napsugárzást és infravörös sugárzást, amitől máris szakad rólad a víz. Ezért kell a légmozgás, vagy a klíma, és 40 fok kinti (napon mért, mert a fránya busz is napon közlekedik) hőmérsékletnél bent 35 fok hiába egészséges, halottnak a csók.

István Blaschek 2017.08.06. 09:53:57

BKV, Nyár, légkondicionálás = tény, hogy sokszor a buszvezetőn múlik, hogy bekapcsolja-e. De kirivó a 85-ös és 85E járat, ahol zömében VanHool NewAG318 csuklós buszok járnak, amik állatorvosi lovak: soha nincs légkondizás, a buszok belterét valószínűleg kisiskolások kiránduló-buszainak használták, az ülések szűkek, nagyobbrészt a menetiránynak hátrafelé néznek és a külső ülések fix karfával lezártak, és ezért 2 magyar felnőtt sosem fér el egymás mellett a kettős üléseken. A világ legkényelmetlenebb, agyonhasznált buszai, ki merte ezeket megvenni és ki meri járatni? Emberek szállítására szinte alkalmatlanok!!!! :((