Mit láthatunk a holnap kezdődő Busworldön?

2013. október 17. - kristoof

cimlap_2.jpg

Kétévente rendezik meg a belgiumi Kortrijkban a világ legnagyobb autóbuszos seregszemléjét. Ebben az évben október 18. és 23. között látogatható az esemény. Az Omnibusz munkatársai a kiállítás ideje alatt a helyszínről jelentkeznek.

A belga kisváros minden páratlan év őszén az autóbuszos világ figyelmének középpontjába kerül. A legtöbb buszgyár, főegység gyártó és beszállító erre az eseményre időzíti újdonságainak bemutatását.

Természetesen az autóbuszos világ ily fontos eseményéről olvasóink sem maradhatnak le, ezért a következő pár napban, főként a Facebook oldalunkat lesz érdemes figyelni, ugyanis ott osztjuk meg a Kortrijkban látott érdekességeket a leggyorsabban. Persze a blog olvasói sem maradnak le a hírekről, ugyanis a kiállítás első napján egy rövid posztot közlünk sok fotóval.

Hogy felcsigázzuk az érdeklődést, lássuk a fontosabb gyártók kortrijki újdonságait!

Van Hool

Kezdjük a sort a hazaiakkal, akik ezt az előnyt ki is használják és általában az egyik legnagyobb és leglátványosabb kiállítói területtel rendelkeznek.

Ahogy 2011-ben úgy ez évben is az Exquicity BRT világoskék metzi változata és a Van Hool zászlóshajója a TX áll majd reflektorfényben. A több mint tíz éve szinte teljesen változatlan formában gyártott A 330-as típuscsalád megújításáról nem szólnak a hírek, de okozhat meglepetést a belga cég. A Van Hool új filozófiája szerint, az egyedi igények kielégítése a jövőben sokkal fontosabb lesz, mint eddig. Ennek a szellemiségnek az első képviselője az antwerpeni TX tűzoltó busz, amit szívesen látnánk a kiállításon.

firetx.jpg

Nagyon örülnénk, ha a Van Hool elhozná az antwerpeni tűzoltó buszt (fotó: Van Hool)

Evobus

A Két évvel ezelőtti Busworldön debütált a Citaro második generációja. A busszal azóta már a budapesti utazóközönség is megismerkedhetett. A Citaro típuscsalád az elmúlt két évben majdnem teljessé vált, csak a hibrid változat hiányzik egyelőre. A Citaróból várhatóan az Euro VI-os és LE változatot hozza el a német gyár.

Az Evobus két egymást követő évben is elnyerte a Bus of the year és a Coach of the year díjat. Tavaly a Mercedes Citaro kapta a rangos elismerést, idén pedig a Setra 500 Comfort Class. A díjátadó épp ezekben percekben zajlik Kortrijkban. Valószínűleg az Evobus standjának a középpontjában is a díj és a díjazott áll majd.
Itt láthatjuk először a Setra idei újdonságát az emelt padlószíntű Setra 500 Top Class típust, valamint szintén premiernek számít a Mercedes Tourismo K. Ez a már megszokott Tourismónak a rövidebb tengelytávú változata.

tourismok.jpg

A Mercedes újdonsága a rövidített tengelytávú Tourismo K (fotó: Evobus)

Iveco

Az Irisbus megszűnésének ellenére a taljánok nem ülnek a babérjaikon, folyamatosan mutatják be a régebbi típusaiknak megújított változatát. Az Irisbus utáni idők első járműve az Euro VI-os Urbanway, aminek a formája igencsak megosztja a szakértőket. A fényképeket nézegetve valóban „érdekes” a busz, de az is előfordulhat, hogy élőben sokkal emészthetőbb.

Ami nem áll jól a városi busznak az már sokkal jobban mutat a helyközi Crossway típuson, ugyanis az új „pofát” ő is megkapja. De itt nem áll meg az Iveco facelift láza, a zászlóshajó Magelys sem marad ki az új formatervezési irányvonalból.

crossway.jpg

A Crossway-nek sokkal jobban áll az új homlokfal, mint a városi testvérnek (fotó: Iveco)

MAN, Neoplan

Ahogy Van Hoolnál úgy az MAN-nél sem érzik szükségét annak, hogy felfrissítsék a kilenc éve változatlan formájú városi típuscsaládjukat. Igaz az Euro VI-os Lion’s City kapott egy diszkrét króm csíkot a szélvédő alá. A több formatervezési díjat is elnyert hibrid változatot, szintén kiállítják, és itt láthatjuk először az Euro VI-os Lion’s Regiót és a Lion’s Coachot. Ez utóbbiak szintén kaptak a szélvédőjük alá egy krómcsíkot. A Neoplan egyedüli újdonsága a Jetliner mutatkozik be.

manlionscity.jpg

Az MAN Lion's City Euro VI-os változata a szélvédő alatti krómcsíkról ismerhető fel (fotó: MAN)

Solaris

Korábban többször is elhangzott, hogy idén Kortrijkban a lengyelek bemutatják az igen sikeres Urbino család következő generációját. Sajnos csalódnunk kell, úgy tűnik, óvatosan kezelik a Solarisnál a kérdést, hiszen egy jól bevált recepten miért is változtatnának? 

A Solaris városi buszaival egész Európát meghódította és nem csak a dízel változatok keresettek, de a hibridek is. Minden bizonnyal láthatunk Kortrijkban hibrid Urbino-t és valószínűleg az új 18,75 méter hosszú csuklós buszukat is bemutatják. A stand legfontosabb járműve az egyre bővülő elektromos Urbino flotta lesz, és persze bemutatkozik az Euro VI-os változat is.

Az elődhöz képest jobban fogy a tavaly bemutatott távolsági Interurbino, amiből egy aranyszínű Euro Vi-os motorral szerelt változatot várunk Belgiumba.

interurbino.jpg

Az Interurbino második generációja sikeresebb, mint az elődje (fotó: Solarisbus)

Volvo

A két évvel ezelőtti Busworld egyik legnagyobb dobása a Volvótól érkezett, ugyanis itt mutatták be a teljesen új 7900 és 8900-as típusokat. Ezek Euro VI-os változata kizárólag Hibrid hajtással lesz elérhető. Az igényes megoldásokat felvonultató alumínium vázszerkezetű 7900-asokért nem igazán kapkodnak Európában. Ebből a típusból a Rába hamarosan importál 66 darabot, ami a kocsi bemutatása óta a legnagyobb megvásárolt flotta a típusból.

Persze idén sem maradunk Volvo újdonság nélkül. Másodszor is faceliftet kapott a Volvo két turistabusza, a 9700-as és a 9900-as is.

volvo9900.jpg
A Volvo megújult zászlóshajója a 9900 (fotó Volvo buses)

VDL

A több országban is gyáregységgel rendelkező VDL a sikeres Citea család Euro VI-os és elektromos változatát mutatja be. Ettől sokkal nagyobb újdonság a Wright bus-szal közösen készülő Citea MLE midibusz, ami egyértelműen a brit piacra készül, hiszen a busz első tengelye az első ajtó előtt van. Midi buszoknál valamiért nagyon ragaszkodnak ehhez a kialakításhoz a britek. A Citea MLE négyféle méretben rendelhető, ebből kettőt láthat a kortrijki közönség.

Egy másik újdonságot is tartogat a VDL. A 2012-es év buszának, a Futurának egy alacsonyabb padlójú változata debütál itt. Az FMD2 típusjelű busszal a távolsági és intercity szegmenst célozza meg a gyártó.

citeamle.jpg


Citea MLE. Egyértelmű, hogy mely piacokra gyúr ezzel a midibusszal a VDL (fotó: VDL)

Scania

A svédek szintén 2011-ben mutatták be az Omnicity leváltására készült típust a Citywide-ot. Néhány szakértő szerint a városi buszok között ez a kocsi jelenti a formatervezés csúcsát! Ennyire erősen, azért nem fogalmaznánk, de tényleg gyönyörű lett az új városi Scania. A Citywide-ból most láthatjuk először az Euro VI-os és a csuklós változatot. Valamint szintén itt mutatkozik be a Finnországban készülő Omniexpress és a kínai Touring HD Euro VI-os változata is.

citywidelfa.jpg

Nagyon szép busz a Scania Citywide csuklós változata (fotó: Scania)

A magyarok

Minden Busworldön találni néhány hazai céget, akik mindig megdobogtatják a szívünket még akkor is, ha a fentebb felsorolt vállalatokhoz képest valamivel kisebbek. A már hagyományosnak mondható kiállítók most is ott lesznek. Ilyen a midibusz gyártó Csaba Metál, az ablakkereteket készítő Metál 99 Kft. és az üveggyártó König Kft. Ebben az évben egy új hazai kiállítóval is megismerkedhet a nagyérdemű, mégpedig az Autóbusz klaszterrel, akik a tervek szerint a kompozit Evopro busz prototípusát fogják kivinni Kortrijkba.

evopro.jpg

Nagyon alacsony az esélye annak, hogy a prototípus Evopro a kiállításon részt vegyen (fotó: Evopro) 

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet akarsz kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr705580459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takarító nő-ő-ő 2013.10.19. 16:08:44

Üzenet az Evopronak:
ha maradt még egy kis lé a fejlesztésre elnyert keretből vegyetek rajta végre egy formatervezőt, mert ez így elég rettenetes! (és akkor még nagyon finomkodtam) Vagy kopáljátok le a VDL brit piacra szánt midijének az elejét. Egy mérettel nagyobb (kisebb) lámpával már perbe sem foghatnak...

franciakulcs 2013.10.27. 11:58:30

@Takarító nő-ő-ő: Meg fogsz lepődni, a két formatervet ugyanazok készítették.
süti beállítások módosítása