A tíz legjobb buszos reklámfilm

2013. november 01. - kristoof

cimlap_5.jpg

Korábban már megosztottunk olvasóinkkal egy szubjektív listát, amiben a leginnovatívabb Ikarusokról emlékeztünk meg. Most a nekünk legjobban tetsző tíz, buszt és közösségi közlekedést népszerűsítő reklám és –rövidfilmet mutatjuk be!

10. Rap a bicikliszállítás népszerűsítésére

Korábban már szenteltünk ennek a videónak egy posztot. A buszon való kerékpárszállítás az USA államaiban egyáltalán nem ördögtől való dolog. Hogy ezt az utazási módszert minél szélesebb körben elterjesszék a lousville-i közlekedési vállalat (TARC) gondolt egy merészet és a saját alkalmazottaik bevonásával készítettek egy rap dalt, persze a hozzátartozó klippel együtt. A Mr. Theo művésznevű rapper a vállalat egyik dolgozója, a szöveget a cég marketingigazgatója írta, a háttérben táncoló lányok pedig egytől-egyig sofőrök. A sajátos reklám meghozta gyümölcsét, ugyanis a kisfilm megjelenése óta ugrásszerűen megnőtt a kerékpárral utazók száma Louisvilleben.

9. A születésnapos sofőr

A kilencedik helyezettünk tulajdonképpen egy flashmob, amit a legjobb koppenhágai buszsofőr születésnapjára hozott össze a sofőr munkaadója, a helyi közlekedési vállalat. Ez is egy alacsony költségvetésű film, hiszen a főszereplő munkatársai vállalták el azt a nemes feladatot, hogy „megvicceljék” kollégájukat! A megható videót eddig 85 ezren látták.

8. Busz cipősdobozból

Milyen egy busz? Elsősorban doboz alakú, kellenek bele ülések, ablakok és ajtók, majd az egész megkapja a színét, és végül felkerülnek a keréktárcsák is. Ennyire egyszerű lenne elkészíteni egy buszt? A hatvanas években készült Volkswagen reklámfilm szerint igen! Akik figyelmesen nézik a filmet a végére egy kis csalásnak lehetnek a szemtanúi, de mégis annyira ötletes ez a szpot, hogy a képzeletbeli listánk nyolcadik helyére jutatta a régi Volkswagen reklámot.

7. Greyhound

Az USA legnagyobb „Volán vállalata” a Greyhound reklámjait a hetvenes évek végétől egészen a kilencvenes évek végéig egyfolytában sugározták az Egyesült Államok-beli televízió társaságok. Erre szükség is volt, hiszen ezekben az években a vasút már nagyon sokat vesztett a fényéből. Ekkora sajnos már a több ezres flottával rendelkező Greyhound is megérezte a repülőgépekkel való versenyzés hátrányait. Hogy az utasokat visszacsábítsák a távolsági buszokra, sok viszonylaton fél áron lehetett utazni a Greyhoundnál. A reklám annyira tipikus kilencvenes évekbeli, hogy semmiképp nem engedhettük meg magunknak, hogy elmenjünk mellette.

6. Ötven autó=egy busz

A svéd repülőterek, egyik szolgáltató cége, a Flygbussarna a stockholmi repülőtér gyorsforgalmi útja mellé telepített egy érdekes installációt. Ugyanis naponta több ezer autó indul és érkezik a svédországi repterekre, ezekben maximum „másfél” ember ül a statisztikák szerint. Hogy erre felhívják a figyelmet, ötven autóból építettek egy hatalmas buszszobrot. Az installáció melletti utat webkamerával figyelték és számolták az elhaladó autókat, amivel azt demonstrálták, hogy mekkora károsanyag kibocsátást jelentenek az autók a buszokhoz képest. A végeredmény a kampány szervezőit is meglepte, egyértelműen csökkent a reptérre igyekvő autósok száma.

5. Hangyák, rákok és pingvinek

A belga De Lijn közlekedési cég szerint: „Az okos emberek társaságban utaznak!” Ezért a buszt választják! Persze állatokkal és gyerekekkel bármit el lehet adni, mondja a régi szlogen. A belga készítők itt az előző megoldást választották és viccesen állatokkal próbálják rábeszélni a polgárokat arra, hogy ahelyett, hogy egyedül utaznának, inkább válasszák a közösségi közlekedést. Így a 3D animációval készült reklám az ötödik helyre került képzeletbeli listánkon.

4. Volvo Farathon

A svéd Volvo, egyre nehezebb helyzetbe kerül a hibridbusz piacon. A drága anyagokból és megoldásokkal készülő 7900-as egyelőre nem nyerte el az üzemeltetők bizalmát, ráadásul 2014-től az Euro VI-os motorral szerelt városi Volvo buszok kizárólag hibridhajtással lesznek elérhetőek. Ezért mindenképpen demonstrálniuk kell, hogy mennyivel jobb az üzemeltetőknek, ha a hibrid megoldást választják hagyományos gázolajos helyett. Ehhez egy autóverseny pályát választottak, ahol a gyár tesztpilótái egy komolynak tűnő versenyen vesz részt a két a különböző meghajtású Volvo busszal. A végeredmény természetesen nem kérdéses, viszont a bizonyítéknak szánt számadatok erősen kétségesnek tűnnek a Budapesten szerepelt hibrid Volvo tesztje után! Persze a Volvo nem fogja azt mondani a saját reklámjában, hogy annyira nagyon azért mégsem éri meg Volvo hibridbuszt venni, mint ahogy mi mondjuk!

3. Szuperautók vs. busz

Egy újabb, de már komolyabb versenyről készített reklámfilmet a dán Movia társaság. A látványos kisfilmben a busz ellenfele nem egy másik busz, hanem három sportkocsi. Egy Ferrari F430, egy Maserati Gran coupe és egy C6-os Corvette. A verseny eleinte elég egyértelmű, de a forgalmi szituációkkal az autók nem igazán tudnak mit kezdeni. Így végül itt is diadalmaskodik, a nagy és lomha háromtengelyes városi busz!

2. Pom-pom lányok a Citaróban

Soha nem készült még olyan reklám, ami ennyire viccesen reklámoz egy adott típust! A „helyi vagány csávók” autóiban dübörög a zene, hátul szép lányok, amikor a lámpánál melléjük ér egy új Citaro. Az előző helyezettnél lelőttem a poént, ezért ezt most nem teszem. Az viszont igaz, hogy így bármelyik buszt lehetne reklámozni, de szerencsére az ötlet az Evobusnak jutott először eszébe, így a rövid szpot még látványos is lett! Ezért az új Citaro filmje dobogós helyezést érdemel nálunk!

1. Dán Volán

Már megint a dánok! Úgy látszik, a skandinávoknál jóval nagyobb kultúrája van az autóbuszos közlekedésnek, mint nálunk. Ezért lehet az, hogy sok a buszközlekedést népszerűsítő reklámfilm. Mindenidők legjobb buszos szpotjának díját testhosszal nyeri a dán Midttrafik filmje! Már a kezdés is elég érdekes, hiszen azt vágják hozzánk, hogy a „legkúlabb” ember a buszsofőr. Aztán záporoznak az olyan mondatok, amik teljesen természetesek egy busznál, de a filmben ezeket erősen kiemelik, például szép és kényelmes ülések, hatalmas ablakok, amiken keresztül mindent látni, ráadásul ingyen van a kapszkodófoggantyú is és a busz nemcsak nagy, de még hosszú is. Végül pedig a 14,7 méteres Scania Omniexpress néhány „madmax kört” is leír! Mindez megfűszerezve a filmes technika összes mai vívmányával, egy kis timelaps itt, egy kis 3D animáció ott, amikkel nemcsak, hogy vicces reklámot hoztak össze a Midttrafiknál, de még nagyon látványosat is! Ezért nálunk egyértelműen első a dán Volán reklámszpotja.

Hiába kerestünk hazai filmeket a témában, de egyet sem találtunk! Sajnos még a Sas István által fémjelzett régi Volánbusz reklámot sem sikerült fellelnünk az interneten. Így legnagyobb bánatunkra, egyetlen hazai reklámszpot sem szerepel a listánkban.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet akarsz kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr855608964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2013.11.02. 06:50:10

A belgáknak vajon miért angol nyelvű a reklámja?

Rocko- 2013.11.02. 10:02:18

10) ez egy marhaság, miért akarna az ember kerékpárt szállítani busszal? azért van a kerékpár, hogy használjuk: közlekedjünk vele.
kispolszkival se szállunk fel a négyeshatosra.

9) sztem ez nem állja meg a reklám jelentését. de írtátok is.

8) ez jó!

7) kíváncsi lennék, honnan jött ez az 50%-os leértékelés.

6) ez is jó!

5) ebből párat ismertem, csöcs azért kéne bele.

3) ez csak a szar rendszert mutatja be, ha ennyi autó várakozik egy lámpánál, az régen rossz.

2) :D

1) igen, sejtettem, hogy ez szerepelni fog, és első helyen. :)

_zahnrad 2013.11.02. 13:40:05

@Rocko-: 10, dehogy marhaság, szállj fel egy HÉV-re Budapest környékén és kérdezd meg aki biciklit szállít rajta, hogy miért teszi! :-)
süti beállítások módosítása