A járművezető szemszögéből

2014. szeptember 29. - Hirtelen Miki

kk12C1225_213.jpgA naponta emberek ezreit, tízezreit szállító járművezetők általában csak rossz színben tűnnek fel a médiában. De a járművezetők is emberek, lássuk az ő szemszögükből a közösségi közlekedést!

Egy Mezei Autóbuszvezetőtől kaptuk az alábbi gondolatokat, ezeket most minimális szerkesztéssel adjuk közre.

,,Miért nyomja a csengőt ez a barom?!"


A BKV... akarom írni, a BKK utasainak "jó"indulata közismert. Sajnos nagyon sokan mérhetetlen utálattal és rosszhiszeműen viszonyulnak a járművezetőkhöz, apróságok miatt is rögtön anyáznak ahelyett, hogy kérdeznének, tájékozódnának.
 
A napokban HÉV-en utaztam (lényegtelen, hogy melyik, akár busz is lehetne). Az egyik megállóban az ajtónyitással egy időben megszólalt a csengő is és el sem hallgatott ajtózárásig, amivel a járművezető természetesen megvárta az utascsere végét. Leszállás közben egy olyan 50 körüli hölgy (rettentő "intelligens" fajta) dühösen megjegyezte, hogy "miért nyomja a csengőt ez a barom?!", majd haragosan elkezdte méricskélni a HÉV vezetőjét, mintha az bármiről is tehetett volna vagy bármit is ártott volna neki. Merthogy nyilván nem direkt, sürgető szándékkal indította el a csengőt... az saját magát aktiválta valamilyen kóbor áram hatására. 40-50 éves járműveknél ez bizony előfordul. Azzal semmi gond, ha valaki nem ért valamit, de nem kellene csípőből lőni... mi lett volna, ha odamegy és annyit kérdez: "Elnézést, megmondaná, miért kezdett el ilyen hamar csengetni?". Sajnos ehhez túl korlátolt a többség. A hosszas csengetés a járműhöz messziről szaladó utasok esetén is előfordulhat, akiknek jól esik, hogy megvárta őket a vezető.

DSCN2630.JPG

A kiöregedő, rossz műszaki állapotú buszokkal sokszor nehéz finoman közlekedni

Buszon utazva elő-előfordul, hogy az bizony kellemetlen erővel lassít/fékez és nem csak eseti jelleggel, hanem folyamatosan. Ilyenkor mindig akad egy-egy nagyon "okos" megmondóember, aki leszállásnál jól leteremti a sofőrt: elmondja mindenféle baromnak és közli vele, hogy embereket szállít... természetesen a választ már nem igen várja meg, ha mégis, akkor ragaszkodik a saját "igazságához", mert az autóbuszvezető bizonyára hazudik. Pedig az említett jelenségről általában tényleg nem a sofőr tehet, hanem a régi, rozogácska vagy rosszul beállított fékrendszerek. Egyes buszokat kész küzdelem vezetni, mégis a szerencsétlen járművezetőn csattan az ostor, ha nem tudja tökéletesen megoldani az amúgy lehetetlen feladatot.
 
Vagy ugye gyakran megesik, hogy a busz dugóba kerül, esetleg percekig nem tud haladni valamilyen forgalmi akadály miatt. Egyes utasok mindezt nem veszik figyelembe, elvárják, hogy percre pontosan érkezzen a busz. Ha ez az óhajuk nem teljesül, máris mutogatják az órájukat, esetenként felszállás közben hangos megjegyzést tesznek. A választ persze ilyenkor sem várják meg, mert miért is... Rosszabb esetben még fel is jelentik a járművezetőt és közben nagyon büszkék magukra.
 
A fenti példákat csak azért írtam le, mert nem árt, ha a kedves utasok kicsit szembesülnek saját magukkal. Tudom, hihetetlen, de a vezetőfülkében is emberek ülnek, nekik is vannak érzéseik és bizony egy-egy ilyen goromba beszólás nagyon rosszul tud nekik esni. Különösen, hogy legtöbbjük vért izzadva próbál normálisan szolgáltatni az elavult technikával a feneke alatt.., nem hiányoznak nekik az igazságtalan, rosszindulatú megjegyzések. Még akkor sem, ha esetleg hibáznak... azt is lehet kulturáltan kezelni. Tudják, aki nem dolgozik, az nem is hibázik. És persze a már említett körülmények között, a járművezetői munkakörben sokkal könnyebb látványos hibát véteni, mint mondjuk egy klímatizált irodában, a notebook mögött ülve. Szóval ilyen esetben nem kellene rögtön a vérüket kívánni és hogy elveszítsék az állásukat, megélhetésüket.

Amiről hallgat a média

 kk13C532_51.jpg

A járműveket is emberek vezetik, az ő szempontjaikról ritkán esik szó (Kép: Daimler)

A közelmúltban több járművezetőkkel kapcsolatos botrányt is kirobbantott a sajtó, felkorbácsolta az indulatokat, majd ezen a pontos szépen elvégzettnek érezte a feladatát... az esetek utóéletével már nem igen foglalkozott, hiszen az már nem szenzáció és amúgy is milyen ciki lenne, ha végül kiderülne, hogy a dolog nem is úgy volt, nem is az volt a sáros, akit korábban ocsmány módon meghurcoltak.
 
Az egyik ilyen nagy port kavart történet egy blogon a következő címmel jelent meg: "A levegő megdermedt... a bácsi leszállt". Az irományról első olvasatra is lerí, hogy kitaláció (ha van is némi igazság magja, akkor is erősen kiforgatta a történteket a szerző) és pusztán negatív hangulatkeltés céljából íródott, rendkívül hatásvadász stílusban. Az olvasók zöme mégis elhitte és a sofőr fejét követelte. Idővel persze hozzászólások formájában jelentkeztek tanúk, akik elmondták, hogyan is volt valójában... De ez már a sajtót nem érdekelte, megragadtunk ott, hogy micsoda rohadékok az autóbuszvezetők. Még a napokban is látom felbukkanni a történetet különféle blogokon és mivel egy újszülöttnek minden vicc új, ezért újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket, rettentő sokat ártva ezzel járművezetők megítélésének.
 
Egy másik történet azt ecsetelte, miként csukta rá az ajtót a gonosz sofőr a babakocsira ezzel halálra rémisztve a csecsemőt és utána hogyan üvöltötte/zavarta le a szülőket a buszról Természetesen erről is kiderült, hogy nem teljesen úgy volt. Valójában (a busz kamerája felvette) a szülők üvöltöztek a sofőrrel, amiért az egyébként automatikusan záródó ajtó a csengetést követően csukódni kezdett, de az érzékelőnek és automatikus visszanyitásnak hála nem ért a babakocsihoz, amit a szülők a záródás kezdetekor szimplán betoltak közé, majd a végén a dühös szülők indulatukban maguk vágták oda leszállás közben a babakocsit a lépcsőhöz, tehát ők ijesztették meg a saját gyereküket. Az esetből bírósági ügy is lett, amit a rágalmazó mesemondók el is veszítettek. Erről persze megint hallgat a média, nem tisztázták az autóbuszvezetőt.
 
Ott van még a 17 éves "kislányt" lefejelő sofőr is, akit szintén rögtön menesztettek az állásából és az egész ország előtt meghurcoltak, holott ő volt az, akit megtámadtak munkavégzés közben, a nyakkendőjénél fogva rángattak és miközben próbált szabadulni, aközben fejelt össze az "áratlan kislánnyal". Ha jól tudom, ez az ügy is bíróság előtt van, mert jelentkeztek tanúk. Persze erről sem olvashatunk a sajtóban. Marad az emberekben az a tudat, hogy az autóbuszvezetők gyermekeket (és terhes angol nőket) vernek.

Hajléktalanok, elsőajtózás, kommunikáció

kkNeoplan Starliner-4405.jpg

Sok másra is kell figyelni a vezetés mellett (Kép: Neoplan)

Az elsőajtózással kapcsolatos cikkek hozzászólásaiban a rendszer mellett érvelő felhasználók általában arra hivatkoznak, hogy az elsőajtós felszállásnak köszönhetően nincsenek hajléktalanok a járműveken. Na gondolkozzunk kicsit...
 
Nem, nem az elsőajtózás az egyetlen módszer, amivel ki lehet szűrni a nem kívánatos egyéneket a buszokról. Ezért tehát fölösleges a nagy forgalmú járatokon bevezetni a rendszert, lassítva vele a haladást.
 
A megoldás kulcsa a kommunikáció. Az nem oldja meg a helyzetet, ha hátul, az orrunk alatt morogva ócsároljuk a járművezetőt, majd hazaérve sunyi módon írogatjuk a feljelentéseket. Ennél van egy sokkal egyenesebb módszer is: szólni kell a sofőrnek. Persze kulturált emberi stílusban, ami keveseknek megy. Azt ugyan nem várhatjuk a járművezetőtől, hogy kiszálljon és ledobja az illetőt (nem teheti), de kinyithatja az ajtókat és felszólíthatja a távozásra. Persze ha ekkor mély csendben és tátott szájjal ülnek a kedves utasok és elfordítják a fejüket hallgatólagosan támogatva a hajléktalant, akkor nem lesz eredménye a dolognak. Ha viszont legalább verbálisan az ő érdekükben cselekvő sofőr mellé állnak, akkor előbb-utóbb nem tehet mást a célszemély és leszáll.
 
Ugyanez igaz a bliccelőkre is. Hiába mondatja be szerencsétlen autóbuszvezető a Futárral, hogy elsőajtós felszállás, ha az emberek néznek ki bambán a fejükből, senki nem szól rá a renitensre, aki hátul szállt fel vagy éppen nem mutatott semmit. Így az egész rendszer értelmét veszti. Össze kell fogni az utasoknak, ha ki akarják szűrni a potyázókat. Különben sohasem lesz itt rend. Az pedig nem indok a tétlenségre, hogy esetleg az illető verőlegény, mert nyilván nem fogja eltángálni a busz összes utasát. Ha mégis megpróbálja, az autóbuszvezető azonnal nyomja a vészcsengőt és a rendőrök majd jól helyreteszik. De talán azt a mondást is hallották már, hogy "sok lúd disznót győz"...

Egyébként sajnos az ilyen leszállítós esetek is megihletnek egyeseket, hogy lejárató posztokat írogassanak a szívtelen vagy éppen gyáva BKV-sokról. De ők már tényleg menthetetlenek. Legalább ne kommentáljuk nagy egyetértéssel az ilyen posztokat.

(Címlapkép: Daimler)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr486701213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tizenhatkarakter 2014.09.30. 08:07:04

gyönyörű jellemzése ez a magyar népnek

OIL-r 2014.09.30. 09:43:43

Hat ha buszra szallok, akkor rohadtul nem elvarhato tolem hogy en konfrontalodjak a reszeg hajlektalanokkal, veroember bliccelokkel, stb. Ha en vagyok az elso akit orrbaver, akkor engem nem vigasztal, hogy a sofor nyomja a veszcsengot es majd negyed ora mulva a kierkezo rendorok "helyreteszik" az illetot.. Ertem en a buszvezetot, igaza van sok dologban, de ne eljunk alomvilagban.

rashy729 2014.09.30. 10:21:12

Elég szomorú, hogy az emberek túlnyomó többsége képtelen a gondolkodásra és kicsit megpróbálni a dolgok mögé látni.
Egyszer egy buliból hazafelé tartottunk a haverokkal, Debrecenben.
Az egyik megállóban egy srác, aki a lábán alig bírt állni, fel akart szállni. Természetesen a sofőr nem akarta felengedni (mivel ki van ragasztva a szabályzat az ablakra, ezt meg is tehette), mire a srác, megjegyezte, hogy márpedig ő nem száll le. Erre a sofőr rendőr akart hívni.
Mivel nekünk sietős volt a hazamenetel, először szóltunk a srácnak, hogy takarodjon lefele a buszról mert nem érünk rá.
Mivel süket fülekre találtunk segítettünk "letessékelni" a srácot a buszról.
Ezután a sofőr, gondolom "hálaképpen" megkérdezte, hogy siessen-e :)

Ju_li_et 2014.09.30. 11:41:08

Én azért nem fogok elájulni és sajnálgatni a sofőröket, több, mint 10 éve bkv-zom, és nekem is megvannak a magam tapasztalatai. Elsőajtós felszállás: marhajó, amikor az első ajtón szállhatsz csak fel, de a végállomáson, és a peronok olyan hosszúak, hogy mire odaérsz az első ajtajához, előtted becsukja, mert persze ilyenkor fontos a menetidő. Másik kedvencem: trolisok - száguldoznak, mint az állat, 72-es, 73-as trolit tudnám emlegetni, látszik, hogy nem fér el, de nyomja neki, majd a cél előtt hirtelen satufék. rengeteg nyugdíjas utazik ezeken a trolikon, dülöngélnek rendesene velem együtt, mert ha még ülök, akkor is durva élmény. 93-as busz sofőrje jó múltkor azt mondta, miután szóltunk, hogy a kolléga 15 perccel az indulás előtt ment el (és ez a busz óránként kétszer indul csak el a kökiből) - "hát ő akkor indul el, amikor neki mondják. nem a menetidő szerint" - az szép, mondom. és fogta magát, az indulás percében rágyújtott még, és még vagy 8 percig álldogáltunk a megállóban. Amúgy nagyon örvendetes, hogy egyre több új busz kerül az utakra, alacsony padlós, tényleg sokkal kényelmesebb, de azért a sofőrök a szar utakon is ugyanúgy nyomják, hát ki tudna legjobban vigyázni a buszok műszaki állapotára, ha nem ő a vezetési stílusával. belemennek az összes gödörbe, rámennek a huplikra teljes sebességgel, sokszor az ember a gerincében érzi a becsapódás érzését. De az utasok is olyan bambák, hogy nemigaz. Beállnak teljes szélességel az ajtókba, hogy ő fel akar szállni, de az már nem jut el a tudatáig, ha én most nem engedem leszállni az embereket, akkor nem is fogok tudni felszállni. egy centit se menne arrébb, aztán meg nyavajog, hogy elsodorták őt táskákkal, vállal stb. Szóval szerintem nem kell azért elájulni a sofőröktől, mögöttük azért ott van a bkk, és ha mindent előírás szerint csinálnak, akkor meg is fogja őket védeni a cég. de engem? normális egyszerű utast? én hol tudok összeszedni tanúkat. - jah múltkor 184-es buszon felsszálltam, ellenőrök jönnek, hogy jegyeket kérjenek, odaadjuk, erre egy nagyon magas srác elájult és összeesett, le a földre. persze a busz tele, mindenki csak bambul - következő megállóban ellenőrök leszállnak és otthagyják a csávót, pedig a csávó tényleg konkrétan az ellenőrre esett rá -mondom, hékás, segítsenek már felemelni. fogták magukat, és leszálltak. ennyi. persze az utast én kísértem el a corvin negyedig. szóval nem akarok ítélkezni, csak ezek a tények és az én tapasztalataim.

dani 2014.09.30. 12:30:30

@Ju_li_et: " de azért a sofőrök a szar utakon is ugyanúgy nyomják"
Ezt fejtsd már ki, légy szíves. Hogy nyomják? Hogyan menjen át a szar úton egy busszal?

SzZsoel 2014.09.30. 12:54:05

És egy ilyen "rendkívül »intelligens« fajta" barmozót miért kell hölgyként definiálni? Az ilyen alak nőnek ugyan nő, de nem hölgy, mint ahogy a hasonló viselkedésű férfiakat sem kellene "úrnak" vagy "úriembernek" nevezni.

Tomato77 2014.09.30. 13:24:15

Apropó buszok állapota: pár hete Újpesten, a Tél utcában sétáltam át a zebrán, miközben lelkesen jött felém az úton a 25-ös busz (Ikarus 260). Figyeltem, hogy látja-e, hogy átkelek, és mintha sávot is váltott volna, úgy tűnt, mintha áthúzódna a belső sávba, de NEM! Maga a busz volt csámpás, ferde, szabad szemmel láthatóan szöget zárt be az útiránnyal. Az első kerekei sem voltak párhuzamosak a busz testével, és a hátsó is furán állt, a jármű frankón négy nyomon haladt. Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik, forgalomban, utasokkal...

Mental Militia 2014.09.30. 13:46:59

Empátia.. Nah, az kellene.

büdösbanya 2014.09.30. 13:58:34

Hogy az utas szóljon rá arra a másikra, aki nem az első ajtón szállt fel? Hogy az utas támogassa verbálisan a sofőrt a bliccelővel vívott harcában? Kedves Uram, Ön valamit nagyon összekever. Utasként azért fizetek, hogy eljussak A-ból B-be, mégpedig lehetőleg kulturált körülmények között. Amit Ön elvár, az teljes egészében a BKK asztala. Legyenek a földi járműveken is "légimarsallok", mit bánom én. De nehezen tudom elképzelni, hogy amikor például a gyermekemmel utazom, akkor még azt is én érezzem feladatomnak, hogy rendet tegyek a járművön!

Grifter 2014.09.30. 14:17:51

"Elnézést, megmondaná, miért kezdett el ilyen hamar csengetni?"

Mert azt a finom kis választ kapod mondjuk, hogy anyádért - és ezzel elhúz.

Az érem két oldala.

Ninjaboy 2014.09.30. 14:31:18

@Ju_li_et: Mondd már meg kérlek, hogy egy több méter hosszú szerelvénnyel ,ami olyan széles, hogy éppen elfér a saját sávjában, miként kerülgesse a kátyúkat forgalomban? Akkor meg az lenne a bajod...
Hidd el, ha rendben lenne a "légrugós" futómű nem éreznél belőle szinte semmit. De nincs...a jó utak az újabb buszokat is szépen tönkretették már.

NekemNemEzKell 2014.09.30. 14:57:50

@Grifter: Ja, te vagy a nyuszi! Elmegy a nyuszi a rókához létrát kölcsönkérni, s mire odaér csak ennyit mond: ba@&# meg a létrádat róka!

SirTocy 2014.09.30. 15:03:14

Rohadt nagy poén olvasni, hogy az egyik hozzászóló azon panaszkodik, hogy a szemétláda ellenőrök nem segítenek az utasnak, aki elájult (jelzem, a leírás alapján úgy tűnik nekem, a többi utas sem), míg a másik meg arra, hogy hogy képzeli a blogger, hogy majd az utas segítsen a sofőrnek/ellenőrnek? Aha, amikor az utasnak valami problémája van vagy segítségre szorul, azt a sofőr/ellenőr azonnal pattanjon és oldja meg, ha pedig a sofőr/ellenőr szorulna egy kis segítségre, rohadjon meg, oldja meg egyedül, de azonnal ám, mert időre megyünk. Szép, empátiától virágzó hozzáállás ez, gratulálok!

Egyébként életem során sokkal több, bunkó utassal találkoztam, mint ahány bunkó sofőrrel (arányaiban!): reggelente minden második nyálcsorgató, bamba, "beállok az ajtóba és szarok rá, hogy van még mögöttem 5 méter hely, nyomorogjanak csak elől" utas-állatot legszívesebben hátba rúgnám, szoros kollaborációban azokkal a nyugdíjasokkal, akik ma reggel a hátsó ajtón felszállva visszanyomtak a buszra egy iskolás srácot - majd, amikor a fiatalember szóvá tette, hogy lennének-e szívesek előbb megvárni, amíg ő leszáll, és csak aztán tüdőn verni a járókeret összes lábával felszállás közben, még a srácot bunkózták le: hát hiszen ki az idősebb, nem igaz? Aztán ott vannak még a szívemnek oly' kedves, "a távolsági buszon kívülre ülök és belülre rakom a csomagomat/egyszerre ülök két széken" majmok: az ember, amíg nem lát rá a székre rendesen, nem is látja, mi a helyzet: legtöbbször azt hinné, hogy egy fiatal apuka/anyuka/bátyó/nővér utazik valami kiskorúval, szóval oda sem megy megkérdezni az illetőt - persze aztán amikor megkéred, hogy ugyan, dobd már arrébb a csomagod/valagad kis barátom, mert tízen osztozunk testvériesen másfél négyzetméter állóhelyen itt melletted, akkor még fel van háborodva.

Hát a nagy lóf*szt, aranyoskáim. Előbb rá kéne jönni, hogy az utazás során nem csak annyi a felelősségünk utasként, hogy felrakjuk a seggünket a járműre, és csókolom. Úgy gondolom, amíg nem sikerül egy kis közlekedés-kultúrát magunkra szednünk, mint utazóközönség, addig rohadtul nincs jogunk másokkal szemben kritikát megfogalmazni. Majd ha legalább az utasok fele készséges és figyelmes lesz a többi utassal (!!!) szemben, majd akkor lehet ekézni a sofőrt meg az ellenőrt. Addig meg mindenki nézzen magába szépen, hogy ő megtesz-e mindent azért, hogy az utastársainak kényelmesebb legyen az utazás, mert a jelenlegi állapotban én azt mondom, egy sofőr minden járaton 100 olyan utast kell elviseljen, akik közül cirka 60-ba annyi segítőkészség, empátia és helyzetfelismerő képesség szorult, mint egy fél bontott téglába.

És mindezt úgy mondom, hogy én is csak egyszerű utasként veszek részt a tömegközlekedésben. Mielőtt valaki még megvádolna.

funfun 2014.09.30. 15:07:27

Az áldott jó, apácazárdában nevelkedett békávé alkalmazottakhoz csak annyit, a Blahán a körútról kanyarodott be egy régi típusú villamos, vezetője a nyitott ajtóban állt (!!! gondolom, ahogy a villamos-KRESZ előírja). Én mentem át a sínen a McDonald's előtt a metró felé, mire leszólt a vezető: siessél már, te fasz!
Más: első ajtós felszállás végállomás egyik pontján. Felszáll 2 nagyon fiatal nő, 2-3 gyerekkel, nagy hanggal (hkm, igen...). Jegyük nincs. Sofőr le akarja szállítani őket, de ők csak 3 megállót mennek, ne kelljen már. Nem kellett leszállniuk, jegyet sem kellett lyukasztaniuk. Csak az összes többinek.

büdösbanya 2014.09.30. 15:40:01

@SirTocy: A kulturált viselkedés és az empatikus, segítőkész hozzáállás az utasoktól is elvárható, ezzel teljes mértékben egyetértek. De ez nem azonos azzal, hogy utasként átveszem a sofőr, az ellenőr, vagy a biztonsági őr munkáját. Mellesleg nincs is hozzá jogom. Orvosi rendelőben sem kötök be infúziót, hiába jelentene ez támogatást a leterhelt orvosnak, ha én magam nem vagyok az.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.30. 15:45:06

@büdösbanya:
Szia. Szép neved van. A hozzászólásod is ilyen? :)

Egyébként igazad van, nekem mint utasnak semmi közöm a többi utashoz. ha téged éppen kirabolnak, ahhoz se lesz közöm. Ha éppen rosszul leszel, ahhoz sem. Utasként azért fizetek, hogy eljussak A-ból B-be, mégpedig lehetőleg kulturált körülmények között!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.30. 15:50:33

Mellesleg. Ha tényleg olyan rossz a jármű állapota, és sokszor kényszerül erősen fékezni a sofőr, akkor be is lehetne mondani a mikrofonba, hogy "Bocsesz" stb.

büdösbanya 2014.09.30. 15:52:51

@Hoppácska: Látom, tudatosan félre akarod vinni amit írtam. Ezt úgy hívják, hogy érvelési hiba. A nevem pedig direkt ilyen. Érdekes megfigyelés, de szinte mindig bejön, hogy az ellenszenves nicknév miatt a hozzászólást is alapból ellenszenvesnek minősítik. ;-)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.30. 16:03:37

@büdösbanya:
"Látom, tudatosan félre akarod vinni amit írtam. Ezt úgy hívják, hogy érvelési hiba."

Akkor jó, hogy a hibáimmal foglalkozol, és nem azzal, amit írtam. Pedig ez az igazság, hogy nem akarom átvenni a rendőrség és a biztőrök munkáját, ezért nem fogok beavatkozni ha éppen kirabolnak....

"A nevem pedig direkt ilyen."

Ja vagy úgy. Azt hittem véletlenül. De ha direkt, akkor rendben van.

"Érdekes megfigyelés, de szinte mindig bejön, hogy az ellenszenves nicknév miatt a hozzászólást is alapból ellenszenvesnek minősítik. ;-) "

Az persze nehogy felmerüljön benned, hogy tényleg a hozzászólás volt ellenszenves.... :)))))))))))

Grifter 2014.09.30. 16:51:39

@NekemNemEzKell: Nem, én a valóságban élek - te meg a vicc beli erdőben.

MrCharger426 2014.09.30. 17:18:57

Egyetértek a cikkel meg nem is. Arra azért nagyon kíváncsi lennék hogy miért csinálják azt rendszeresen a sofőrök hogy zöld lámpa előtt elkezdenek lassítani hátha piros lesz, majd ha sikerül a tervük és valóban pirosra vált (én és a többi utas bosszúságára), satuznak egyet?

stargazerhu 2014.09.30. 18:35:16

A BKV sofőrök (busz, villamos, trolli...stb) 80%-a szimplán beteg és nem ismeri a KRESZ-t. Nincs ezen mit ragozni.

Csabi77 2014.09.30. 20:32:06

@SirTocy: tetszik amit írtál. Ha már vannak akik így gondolkodnak, akkor talán lesz változás.

Sunny Days 2014.09.30. 22:25:39

Az utóbbi években szerencsémre nem járok busszal naponta. De annak idején, mikor azzal kellett, nagyon utáltam. Mikor 15-20 percenként járt a busz, de persze a menetrendet a sofőr nem ismerte vagy nem tudta tartani, és az ember lóhalálában rohant a megállóba hogy elérje az épp beálló buszt, az szinte mindig az orrom előtt csapta be az ajtót, majd a megállóból átgurult a kb. 20 méterre lévő piros lámpához és ott ácsorgott, amíg az zöldre váltott. Ez ment naponta.
Mostanában főleg villamossal járok. Egy körútra csatlakozó járaton a menetrendet sajnos nem mutatták meg a vezetőknek. Egyik irányban sincs köszönő viszonyban a kirakott menetrend azzal, hogy mikor indulnak a villamosok az adott megállóból vagy akár a körúti végállomásról. A legjobb, hogy a körút felé az utolsó előtti megálló és a végállomás között már félúton szélnek eresztik a népet, csak hogy a dudáló autók között mehessünk Istennek hírével. Képtelenek úgy megcsinálni a menetrendet, hogy a végállomásig elmehessen.
A busz/villamos/metró/stb vezetők tényleg emberek, érzésekkel, de az utasok is azok. A szerző több megállapításával egyet tudok érteni, de - és én kérek elnézést - kinyílik a bicska a zsebemben, mikor arra hivatkozva állítja be valaki a saját munkáját valamire valónak, hogy "egy klímatizált irodában, a notebook mögött ülve" biztosan könnyebb az élet. Igen, nagy stressz lehet és nagy felelősség naponta ezrek életéért felelni. De honnan tudja a kedves buszvezető, hogy a klimatizált irodában a notebook mögött ülve feltétlenül hawaii van és fűszoknyás lányok és semmittevés? Elárulom, klimatizált irodában és notebook mögött ülve is fárasztó és megterhelő napi tizen x órákat ledolgozni. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy üt az óra és lejár a műszak, mehet haza mikor letelt a nyóc óra, mert meg akarja az ember tartani a munkáját és ezért bizony sokan vállalják a napi 10-12 órát, persze 8 órás munkakörben. Mert mindent meg kell csinálni, amit a főnökség elvár.
Én nem cserélnék egyik buszvezetővel sem, mert tuti nem bírnám, amit ők csinálnak, de gyanítom, a szerző is visszavágyna a fülkéjébe, miután kipróbálta, milyen a notebook mögött ülni.

humorpalanta 2014.09.30. 23:14:40

@SirTocy: Ámen.

Egyébként. Mindkét oldalt ismerve, azon túl, más hasonló szolgáltatót is, azt kell mondjam, hogy rettentő elenyésző azon dolgozók száma, akik nem törődnek, bunkók, stb, de előfordul. DE az utasok nagy százaléka nagy ívben csinál mindenre és mindenkire. Hátizsák, kaja, nem ajtóban megállás, ha már átenged a rohadt busz a zebrán, akkor ne gyökkettővel menjél, stb. Plusz ezek nem tudnak kérdezni. De tényleg. Semmit sem. Az a dolgozó hibája. Akkor is ha nem kérdez, s ő a hülye, az a dolgozó hibája. Akkor is, ha kérdez, de a válaszra már nem figyel, s hülyeséget csinál, s akkor is, ha kérdez, figyel, de még véletlenül sem azt csinálja. Aztán visszamegy, s menthetetlen.
Külön kedvencem, mikor a heringjárat busznak a közepe tök üres. Még mikor középsuliba jártam, fel akartunk szállni a buszra, én, aztán egy nő két kisgyerekkel, meg egy egy középkorú nő. Szegény gyerekes nő, nem tudta mi legyen, mondtam neki, engedjen előre. Hátitáskát magad elé, könyvekkel a lépcsőn állók felé, térddel hátulról megtámaszt, másik láb betámaszt, s bumm, mikor már a veséjében volt a vaskos töri, meg a matek könyvek, érdekes módon mind szellősen felfértünk. Ennyit az emberekről.
Meg van még egy jó sztorim. Mikor először maradtam ki így éjszakára, s éjszakaival mentem haza. Garázsnál felszállok, mire odaértünk, ahol nekem kellett leszállni, alig lézengtünk a buszon. Első ajtón szálltam le, a megállónál senki más, megállt a busz, odafordultam, "Köszönöm, Jó éjszakát"-om után a szerencsétlen sofőr úgy meg volt lepődve, köpni nyelni nem tudott. :D :D

gizmo266 2014.09.30. 23:26:46

Buszon a csóró frusztrált bunkó prolik utaznak, akiknek még egy használt kocsira sincs pénzük.
Mivel a munkahelyükön nem szólhatnak be a főnöknek, ezért a napi felgyülemlett feszültséget az útjukba kerülő idegeneken vezetik le, gyakran a buszsofőrön.

iQwerty 2014.09.30. 23:34:05

Rohadj meg buszsofőr. Másféléves kislányommal a karomban, a feleségem meg a 3 éves kislányommal a karjában futottunk át az Alle mellett a villamospótló 18-as buszhoz kb 1 hónapja. A busz előtt álltam, mikor bezárta az ajtó. Ránéztem, hogy mi van?? Mutatta, hogy neki zöld lett, és otthagyott minket. Ha tudnám ki volt az, még jól meg is verném. Kirugatnám, hogy soha se vezethessen. Látta a bkk ellenőre is, valamit jegyzetelt, remélem azóta hontalan munkanélküli a köcsög!

herk 2014.09.30. 23:41:40

@iQwerty: futni, b@szod, azt tudsz, a feleségeddel, meg a két gyerekeddel együtt. De _várni_ , na, azt nem. Az felszálló utas a megállóban _várakozik_. A busznak meg van _menetideje_. Ha nem indul el annál a zöldnél, csak a következőnél tud. Ha minden lámpánál bevár egy utast, 10-20 percet is késhet. Ezért őt picsán rugják. Na, ezért nem várt meg, nemazért, mert bunkó.

cso zsi 2014.10.01. 00:04:16

@Ju_li_et: Ritka hülye vagy, legalább a cikket olvastad volna el.
Rólad szól...

cso zsi 2014.10.01. 00:05:26

@stargazerhu: Vajon hogy mennek át azokon a vizsgákon párévente, amiket az úrvezetők egyszer csináltak meg életükben, és másnapra elfeledték?

cso zsi 2014.10.01. 00:20:19

@büdösbanya: Ugyan megszűnt már az NDK, de ott épp elég volt a többi utas felé mutatni a kezelt jegyet.
Ha nem tetted, hamar lekerültél a járműről, és akkor a vezető még fel sem kelt az ülésből.
@gizmo266: Nincs mindenkinek szüksége saját kocsira, a napi akár 4-500 km (plusz meló) után jó leülni, és az utolsó 15-öt haza tömegközlekedni.

xclusiv 2014.10.01. 00:29:20

"az ajtónyitással egy időben megszólalt a csengő is és el sem hallgatott ajtózárásig, amivel a járművezető természetesen megvárta az utascsere végét. .... nyilván nem direkt, sürgető szándékkal indította el a csengőt... az saját magát aktiválta valamilyen kóbor áram hatására."

Lehet, hogy ez éppen igaz (bár a kóbor áram barokkos bullshit szerintem, de hagyjuk), de amit nemrég tapasztaltam az egyértelműen a sofőr köcsögsége volt.

Lehel tér este, fel a metróból, a metróban a futár szerint a következő 14-es villamost 11 perc múlva jön.
A nép ezt látja, bandukol felfelé nyugodtan, és a megállóban ott a villamos sok emberrel, hát akkor menjünk felé. Kb. félúton járok (kb. tizedmagammal), amikor a sofőr bekapcsolja a csengőt, mire néhányan elkezdünk kb. futni...
Majd a sofőr 2 másodperc csengetés után bezárja az ajtókat (esélyünk sincs elérni) és elindul.

Szóval mi néhányan az elbaszott futár és a köcsög sofőr miatt nem csak vártunk ott 10 percet, de még futottunk is egy kicsit.

Remélem élvezte ezt a sofőr, és azt is, hogy ne legyen ettől nagyobb öröme az életben...

xclusiv 2014.10.01. 00:35:11

@sunny_days: "és az ember lóhalálában rohant a megállóba hogy elérje az épp beálló buszt, az szinte mindig az orrom előtt csapta be az ajtót, majd a megállóból átgurult a kb. 20 méterre lévő piros lámpához és ott ácsorgott, amíg az zöldre váltott. Ez ment naponta"

ó igen, ez ma is szokás sajnos...

butyko 2014.10.01. 00:36:32

Büdösbunkóbudapestiek!Megérdemlitek egymást!

xclusiv 2014.10.01. 00:38:34

@humorpalanta: " Mindkét oldalt ismerve, azon túl, más hasonló szolgáltatót is, azt kell mondjam, hogy rettentő elenyésző azon dolgozók száma, akik nem törődnek, bunkók, stb, de előfordul. DE az utasok nagy százaléka nagy ívben csinál mindenre és mindenkire. Hátizsák, kaja, nem ajtóban megállás, ha már átenged a rohadt busz a zebrán, akkor ne gyökkettővel menjél, stb."

Ez mind igaz. De van egy apró különbség: amikor az utas a paraszt, akkor az a paraszt, aki fizet a szolgáltatásért (már ha a bkv jól végzi a dolgát ugye). A másik esetben pedig az, aki pénzt kap a szolgáltatásért.
Nem ugyanaz a műfaj, nem ugyanaz a sportág...

xclusiv 2014.10.01. 00:40:05

@butyko: jó érzés volt, suttyó? kívánom h ne legyen nagyobb örömöd az életben, mint hogy parasztkodni tudsz, szívemből :)

xclusiv 2014.10.01. 00:51:20

@herk: " futni, b@szod, azt tudsz, a feleségeddel, meg a két gyerekeddel együtt. De _várni_ , na, azt nem. Az felszálló utas a megállóban _várakozik_. A busznak meg van _menetideje_."

Neked meg _anyád_ van.
Már ha érted mire gondolok...

Az meg eszedbe se jut, hogy esetleg nem _for_ _fun_ akartak utazni és futkosni, hanem esetleg ha a _bkv_ _nem_ _fosta_ _volna_ _össze_ _magát_, és közlekedett volna az a _szájbabaszott_ _villamos_, akkor elérte volna azt a _csatlakozást_ amivel 20-30 perccel hamarabb ér haza, pont úgy ahogy tervezte. Nem úgy, mint a buszsofőr közreműködésével...

"Ha nem indul el annál a zöldnél, csak a következőnél tud."

Ejha, 10 másodperces zöldek...

"Ha minden lámpánál bevár egy utast, 10-20 percet is késhet."

Késik annyit ezek nélkül is...

"Ezért őt picsán rugják. Na, ezért nem várt meg, nemazért, mert bunkó."

Na egyszer szeretnék egy ilyet látni, egy ilyenről hallani, hogy ezért picsán rúgják.
Mert a tapasztalat nem azt mutatja, hogy a sofőrök ettől különösebben tartanának...

cso zsi 2014.10.01. 01:03:41

@butyko: Nos, rengeteg pestkörnyéki, és igen sok távoli vidékről albérletező ismerősöm van a városban.
A cégnél, ahol dolgozom, konkrétan 4 pesti lakos van a mintegy 40 főből.

@xclusiv: Ez gáz, velem is fordult elő hasonló, még Futár előtti időkből.
Ugyanakkor több, külföldről beszerzett csodabusz esetében láttam olyat, hogy a megállóba érkezéskor, az ajtó nyitásakor megszólalt a csengő, és amíg nyitva volt az ajtó, végig szólt.
Típushiba, vagy feature, nem tudom. De roppant idegesítő volt.

con-troll 2014.10.01. 03:01:06

Csomó mellébeszélés, ingerült mentegetőzés:

@büdösbanya: Ne utasként segíts a vezetőnek, ellenőrnek, hanem emberként a másik embernek, aki éppen rászorul. Nem kötelességed persze. Nem is erről szól a poszt. Indokot mindig lehet találni, hogy ne segítsünk a másiknak, másikon, mert nem a mi dolgunk.

@iQwerty: Jön a következő villamos, várjátok ki. Minek futni 2 kis gyerekkel. 5 perc a megállóban nem a világ, még ha hulla fáradtak is a gyerekek, pedig akkor tényleg nem könnyű, de ha futás közben eltanyáltok, akkor még nehezebb lesz. Türelem villamost terem.

@xclusiv: De. Ha igénybe veszek egy szolgáltatást, amiért fizetek, attól még kultúrember maradok. Azért mert fizettem még nem aljasodom le. Nem is azért fizettem. Ha másoknál ez nem így van, akkor kinek kéne átgondolnia a viselkedését?

SLacc 2014.10.01. 07:10:42

@SirTocy: Ez itt kérem szépen a lényeg. +100

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2014.10.01. 07:31:37

Én a cikkben választ kaptam a rángatózós problémámra. Én teljesen elégedett vagyok a BKV-val. Hülye emberek meg mindenhol vannak.

Tele Peti 2014.10.01. 07:47:31

Az összefogásról, eszembe jutott egy történet:

Mikor kinn éltem Bezzegbécsben egyszer a villamoson utaztam, két szerb tinédzser ordenáré mód viselkedett. Ordítozás, majoméknt függeszkedve a rudakon, az ajtóban ugrálás- üvöltözés akadályozva a közlekedőket. Egy pali (mint kiderült bécsi) szólt nekik, modnta, hogy ez egy kultúrváros ahol kultúrmódra kell viselkedni, fejezzék be. A két kiscsávó persze hőbörögve leugatta, amire még 4-5 férfi fizikailag sokan mások csak verbálisan az öreg mellé álltak elmagyarázták, hogy merre hány óra.

A szép az, hogy a vége az lett, hogy a két srác, fizikai erőszak nélkül is megszégyenülten lekullogott a villamosról.

Szóval igen. Sok lúd disznót győz. És vétkesek közt cinkos aki néma.

ÉS egyébként is a közöny nem visz előre, semmit, senkit...

Tele Peti 2014.10.01. 07:51:16

@SirTocy:

Touché...

Itt be lehe zárni a kommentelést. Összefoglaltad a lényeget.

ÉS: Az "ezértartittezazországozóknak" mondanám, hogy azért tart itt, mert mindenki fikáz, mindenkinek elvárásai vannak, de tenni a dolgokért azt senki... Mindig más a hibás...

WarLock0722 2014.10.01. 08:25:42

@dani: Aztán úgyis azért anyáznának, hogy miért ilyen lassú a busz és miért nem tartja a menetidőt. Ebből sosem lesz boldog békeidő. Valakinek mindig rossz lesz. Igaz, csak 2 éve lakom Bp-n és azóta használom napi szinten a tömegközlekedést, de egyszer sem tudtam haragos lenni a sofőrökre.

Mi lenne ha az emberek azt látnák pl. egy 4-6 vonalon, mikor bezáródik az ajtó előttük, hogy max. 2 perc múlva úgyis jön a következő, ahelyett, hogy menne az anyázás. Ezt nem rövid idő megtanítani a magyar embereknek, ha egyátalán lehetséges.

Tele Peti 2014.10.01. 08:53:42

@WarLock0722:

Fábry mondta, hogy ez a magyar (balkáni) mentalitás alapja:

A "nem-e lehetne-e"...

Már záródik az ajtó, de nem e lehetne e még gyorsan felszállni, nincs jegyem, de nem e lehetne e most csak gyorsan egy megállót menni.

Nem. A nyugati demokrácia (amit olyfennhangon irigyel mindenki) a szabályokon alapszik. Aminek az a lényege, hogy midnenkire vonatkozik és az is, hogy van aki rosszul jár.

Példa: Ha a busz 15,00-kor indul miért nem lehet még 3 percet várni a haldokló öregnéni/siető diák/ kórházba szülni menő kismamára. Azért nem mert ez a szabály, ugyanis, ha minden megállóban ezt eljátsza akkor pikkpakk összejön 15 perc késés és akkor megintcsak mindenki hőbörög.

Itt jegyzem meg, hogyha a rendszer alapvetően működik akkor, de csak akkor jön el az, hogy a buszsofőr meg fogja várni a kismamát/öregnénit.

Mert: MIndenki tisztában lesz vele, hogy szívességet tesz, senki nem várja el és az előbbiek következményeként elvétve fordul csak elő ilyen...

WarLock0722 2014.10.01. 09:02:51

@Tele Peti: Mondjuk nekem eddig csak az jutott eszembe utazás közben a trolin, hogy "mi az istenért futsz, amikor max 3 percet kell várni a következőre?" Persze az összes sofőr itt mindenkit megvár, aki kapkodja magát egy picit (respect), csak azt nem értem miért kell így bepörögni kora reggel, ok nélkül. Miért nem lehet nyugiban eljutni a munkáig/iskoláig és majd ott levezetni az alvás után felgyülemlett energiát. Szerintem mindenkinek jobb lenne. Erre van egy olyan megoldás, hogy időben elindulsz, amit jó lenne, ha az itt kommentekben BKK-t szidalmazók is betartanának. Ha azon múlik MINDEN REGGEL, hogy odaérsz-e munkába vagy sem, hogy futsz a busz után, akkor valószínűleg benned van a hiba, nem?

Tele Peti 2014.10.01. 09:34:51

@WarLock0722:

Pont ez a magyar lélek lényege. Soha nem benned van a hiba... Mindig mindenki más a hibás. A buszvezető, a kormány, az időjárás, a vekker, a szomszéd kakasa...

Hallottál valaha bárkitől olyat, hogy de marha vagyok, hogy nem indultam el 15 perccel előbb? Neeeem... A buszvezető a köcsög, hogy miért zárja be előtted az ajtót...

És szerintem ezek a dolgok hosszú távon kiegyenlítődnek. Ha valaki minig elindul időben, a másik oldalról pedig a buszvezető soha nem vár meg senkit, mert nincs rá szükség, akkor jó eséllyel létrejön az a helyzet, hogy amikor a delikvens egyszer pont véletlen elalszik, akkor egyszer pont megvárja a buszvezető.

De nálunk ez nem így van. Itt már eleve számít mindenki arra, hogy a buszvezető megvárja. csakhogy aztán ez beépül a rendszerbe...

Alapvetően azt gondolom, hogy a magyar lélek az a nyugat és a kelet keveréke... Ez a mentalitás a kelet.

Köcsögöm Széken 2014.10.01. 09:42:54

Vagy én vagyok túlzottan nyugodt, vagy mindenki más agresszív. :)
Olvastam a posztot, a hozzászólásokat és hihetetlen, hogy mikre tudtok rápörögni, meg miken mérgelődni. Nyugotcság van emperek, nyugotcság! :D
Próbáltam botrányos, vagy az ingerküszöbömig érő sztorit túrni a múltamból BKV kapcsán, de semmi ilyet nem tudok, pedig naponta közlekedem. Szóval szeressétek egymást! <3

maoista 2014.10.01. 09:56:43

A múltkori cikk után, ami után ki kellett tenni a "Az Omnibusz blog szerkesztősége az olvasói és a BKK elnézését kéri a valótlan állításokat, csúsztatásokat és vádaskodást tartalmazó cikk közlésért." megjegyzést, kb. már ki is jelöli a blog színvonalát.

Ja igen, a csöves téma ... érdekes módon, amikor megjelent a cikkezés, hogy a 4/6-oson hogyan fosztogatják az elalvó utasokat, a drága pénzért ott tartott biztonsági őrök inkább elfordították a fejüket.
Másrészt nem a 12 éves iskoláslányt kell körbeállni nyolcan, amikor nem írta rá a diákbérletére a számot (amíg kézzel rá kellett), hanem ilyenkor, amikor csövest vagy éppen a renitenseket kell ledobni ... de valahogy soha nincsenek ott. A 23-ast csak a reggeli csúcsidőben merték leinteni, amikor várható volt, hogy dolgozó emberek mennek munkába, nem szombat este, amikor azért jelentősen más az utazóközönség.

gmihaly 2014.10.01. 10:33:01

@butyko: Büdösbunkóátutazónembudapestiek! Elefes!
Más: Első ajtós felszállás: A "helyi" utas, aki ismeri a viszonyokat, fegyelmezetten odaáll az első ajtó majdani helyéhez, bérletet mutat és kész. A drágább jegyet vásárló pedig pontos összeget ad a pilótának, akinek nem kötelessége előbénázni a visszajárót. Bizonyos bezzegországokban (pl.USA) fel sem szállhat az, aki nem így tesz. Mellesleg: nem kellett volna azelőtt annyit kérkedni a jegy nélküli utazással, mint a bárkit megillető szabadságjogok, vagy csak szimpla sportúzésként gyakorolt "tevékenységek" egyikével.
@xclusiv: Ha a Futár már nem jelezte azt a villamost, amely még azért állt benn, mert pl. megvárt egy nagyon rozoga banyát, az a villamos "papírforma" szerint már elindult, tehát nem kellene ilyen suttyó módon hörögni azon, hogy Téged már nem méztatott megvárni, Tekintetes Úr(nő).
Más: Ha csak az amatőr firkászi szinten írogató bloggerek írnának hazugságokat a budapesti közlekedést (ki)szolgáló alkalmazottakról, dolgozókról, akkor nem lenne probléma, hiszen gyakorlatilag egymásnak megválaszolják a kérdéseket. De ha hivatásos ír, és a válaszadásra leggyakrabban nem ad lehetőséget az olvasónak, akkor van igazán baj. Márpedig többnyire ez a helyzet a hivatásos Média-Firkásziával.

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 10:45:59

Az első ajtós felszállás totál jól működik vidéken még a legtömöttebb buszokon is, csak a fővárosban nem alakult még ki a kultúrája, azért vannak vele problémák. Az meg nem érv ellene, hogy nem minden bliccelőt szűr ki, mivel azért a legtöbb esetben jelentősen megnehezíti a bliccelést, de persze ellenőrök továbbra is kellenek időnként.

Igazából teljesen egyetértettem volna a BKV-s posztíróval, ha nincs ez az utolsó, ostoba bekezdés. Mégis mióta elvárható az utasoktól, hogy felvállalva a konfliktust, a bliccelőkkel foglalkozzanak? Remélem ezt nem gondolja komolyan ő sem.

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 10:49:08

@SzZsoel:
Bizonyos szövegkörnyezetben ha azt a szót használod, hogy hölgy, vagy úriember, abból pont az ellenkezője jön le, itt is erről van szó.

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 10:57:20

@iQwerty:
És a következő 3 óra múlva jött?

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 11:04:53

@xclusiv:
És ha a az a zöld miatt késik pár percet, az más utasoknak jelentheti azt, hogy lekési az átszállását.

Pont az a lényege a budapesti tömegközlekedésnek, legalábbis a forgalmasabb részen, hogy mivel elég sűrűn járnak a járatok, ezért a többségnek nem szükséges, hogy megjegyezze, a 16:30-as járatra száll fel, hanem odamegy a megállóba, és megvárja a következőt. Emiatt folyamatosan érkeznek az utasok a megállókra, ha mindig mindenkit megvárnának a sofőrök, akik épp érkeznek, rohannak, akkor ezt minden megállóban meg kellene tenniük, ami összességében nem kevés késést jelentene.

Ezért messze nem az a kategória, ha ilyenkor nem várja meg a rohanó embereket, mint ha ugyanez lenne egy olyan busznál, ami fél óránként vagy jóval ritkábban jár, vagy mondjuk naponta kétszer. Akkor tényleg bunkóság lenne a sofőr részéről.

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 11:15:39

@con-troll:
"Ne utasként segíts a vezetőnek, ellenőrnek, hanem emberként a másik embernek, aki éppen rászorul. Nem kötelességed persze. Nem is erről szól a poszt. Indokot mindig lehet találni, hogy ne segítsünk a másiknak, másikon, mert nem a mi dolgunk."

Te sem értetted meg, amit büdösbanya írt, pedig egyébként teljesen igaza van. Nem arról van szó, hogy más, bajba jutott embernek segítünk vagy nem. Itt arról volt szó, hogy a posztíró arról osztotta az észt, hogy az utasok figyelhetnének arra, hogy ne szálljon fel bliccelő, hajléktalan, részeg, stb. Ez eleve nem az a kategória, mint ha valakit megtámadnak, és te a védelmére kelsz, vagy rosszul lesz, te meg elsősegélyt nyújtasz neki. Vagy általánosnak kellene lennie, hogy egy szolgáltató céget az ügyfelek dolga lenne megvédeni azoktól, akik le akarják őket húzni, esetleg nem férnek bele a cég üzletpolitikájába? Komolyan, ez olyan, mint ha valaki piát próbálna bevinni egy fesztiválra, és te mint szintén vendég lebuktatnád a szekusok előtt.

Másrészt, ha mégis segíteni akarsz a sofőröknek, ellenőröknek ebben, attól még ez messze nem elvárható dolog, a posztíró viszont mégis ebben látja a megoldást a problémákra, hogy bizony az utasok oldják meg azt a problémát, amit a BKV nem hajlandó.

Meg amúgy véletlenül sem arról volt szó, hogy ha mondjuk a sofőr észreveszi, hogy valaki bliccelni akar, akkor szól az utasoknak, és azok segítenek neki, hogy ne szállhasson fel. Hanem arról, hogy az utasok ha észreveszik, akkor szóljanak rá a renitensre, ezzel a teljes konfliktust felvállalva. Ez nem segítség, hanem a probléma megoldásának áthárítása lenne az utasra. Nagy különbség van a kettő között.

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 11:21:19

@Tele Peti:
Távolsági buszon még olyat is láttam, hogy nyugdíjas mammer előre lebeszélve elintézte a sofőrnél, hogy 5 perccel később induljon a busz, mert ő akkorra tud odaérni. És ezt még csak nem is szégyellte, hanem leült mellém, és egész úton "beszélgetett" velem, ami azt jelentette, hogy elmesélte az élettörténetét, anélkül, hogy megkérdezte volna, érdekel-e, és azt az 5 percet is büszkén adta elő, semmi szégyenérzet nem volt benne. Lehet bennem van a hiba, de az eddigi életem során, ha valamiért különeljárást kellett miattam csinálni (én magam sosem kértem, csak más a nevemben), akkor nagyon kínosan éreztem magam.

SzZsoel 2014.10.01. 12:42:36

@diszkriminans: Tudom, éppen ez a bajom. Ha ugyanis egy kifejezést túlontúl gyakran használunk ironikus, a valódi jelentéssel homlokegyenest ellenkező értelemben (és ez ma sajnos általános, erősen terjedőben lévő jelenség), akkor előbbi egy idő után háttérbe szorul, feledésbe vész. A hölgy meg az úriember tökéletes példa erre. Ha már mindenképpen ezeket a kifejezéseket akarják haszni negatív értelemben, akkor legalább tennék idézőjelbe!...
Nekem a bicska nyílik ki a zsebemben az ilyen mondatoktól: "A rendőrség őrizetbe vette a betörés elkövetésével alaposan gyanúsítható két úriembert." Basszus! Egy úriember nem tör be; aki betör, az egy szemét alak, egy mocskos bűnöző. Ugyanezen meggondolásból az sem hölgy, aki nyilvánosan ilyet mond embertársára, pláne egy közfeladatot ellátó személyre, hanem egy modortalan satrafa - csak hogy úriember módjára fogalmazzak. :)

diszkriminans (törölt) 2014.10.01. 13:06:00

@SzZsoel:
Szerintem mindkét értelemben nagyon jól használhatóak ezek a szavak, és érthető is, hogy mit jelentenek.

A rendőrséges példádban mit írjanak, gazember? És ha kiderül, hogy mégsem ők voltak?

con-troll 2014.10.01. 13:47:19

@diszkriminans: Ez megint mellébeszélés.
A poszt semmi olyat nem mondott, hogy "...hogy az utasok figyelhetnének arra, hogy ne szálljon fel bliccelő, hajléktalan, részeg, stb...".
A poszt annyit írt, hogy ha tapasztalsz valamit, ami joggal zavar, akkor ne az orrod alatt morgolódva szidd a sofőrt, hanem szólj neki, hogy ez van, és tudd, hogy mi zavarhat joggal.

A másik dolog, hogy ez megint egy pszichológiai hárítás, amiről, ahogy írsz: "... egy szolgáltató céget az ügyfelek dolga ... cég üzletpolitikájába ..."
A szituációban emberek vannak jelen. Hogy jön ide a cég?

Azért írok egy példát, hátha sikerül áthatolni a jól felépített konfrontáció kerülő falakat (ezek a szituációk példák, nincs valós alapjuk a részemről):

1.
Egy sofőr beszól a felszálló néninek: Mozogj már te rozzant gebe, nem akarok egész nap a megállóban állni.

Ugye ha az utasok ilyenkor pártfogásba veszik a nénit, és kiosztják a sofőrt, akkor az rendben van, egy köcsög ember beszólt egy másik embernek, segítettünk, támogattuk a rászorulót.

És mi van akkor, ha ugyan ez fordítva történik meg.
Akkor már nem emberek vannak, hanem mi vagyunk az utasok, a sofőr a BKV, mi közünk hozzá, hogy beszóltak neki? Akkor is, ha nő a sofőr, és egy 120 kilós drabállat osztja. Gyorsan megy az elszemélytelenítés, csak, hogy kerüljük a feszkót. ;)

Ráadásul az emberek még a saját érdekeikért sem állnak ki:

A sofőr bemondja, hogy csak az első ajtón lehet felszállni, menjen előre mutassa be a jegyét/bérletét. A tag nem csinál semmit, áll, mintha nem hallaná.

Az utasok választhatnak:
a) Szólnak neki, hogy menj már előre, vagy szállj le. 4-5 utas szól, akkor az illető már nem fog pattogni, hanem kényelmetlenül érzi magát, mert a környezete ellene fordult, így engedelmeskedik. Eltelt idő: 1-2 perc.
b) Az utasok ülnek, bámulnak, nem az ő dolguk, oldja meg a sofőr, ők ezért fizettek. A sofőr nem indul, bemondja még ötször, esetleg hív rendőrt, közterest, stb. Eltelt idő: min. 5-10 perc.

Ha ennyiből sem értetted meg, hogy miről szól a poszt, és az amit én írtam, akkor mindegy, bocs a zavarásért, én kérek elnézést. :)

titan 2014.10.01. 14:16:17

@funfun: akkor tehát a villamosvezető az ajtóból vezette a villamost, és átakart menni a tilos jelzésen? Az tényleg elég kemény eset.

hungarisztan 2014.10.01. 14:48:55

Hihetetlenül frusztrált a magyar társadalom. Aminek persze oka van, csak épp nem az okozókon vezettetik le a feszkó. A problémák valódi okozói helyett mindenki annak üt a fejére, akiről úgy véli, hogy a társadalmi táplálékláncban alatta helyezkedik el, és nem tud visszaütni. A problémát – csodák csodájára – azonban ez nem oldja meg, mert a valós megoldás hiányában a frusztráció nap mint nap újratermelődik.

Nézegetem itt az érveket és ellenérveket (már ahol akad ilyen, és nem puszta köcsögözésben merül ki a szofisztikált véleményformálás), és ha önmagukban csak ezeket nézem, mindenkinek igaza van, attól függően, hogy éppen fut a busz után, vagy már a buszon ül és sietne haza. Igaza van annak is, aki azt mondja, a havi tízezer forintos lehúzásért (ami árban sok nyugat-európai havibérlettel összhangban van, szolgáltatásban viszont ég és föld) ő nem azt a szolgáltatást vásárolja meg, hogy neki kelljen ledobnia a társadalomképtelen, vagy egyszerűen csak nem fizető utast a rossz műszaki állapotú, mocskos buszról, de ugyanígy igaza van annak is, aki azt mondja, hogy picit több emberséggel, odafigyeléssel, tenni akarással az utasok is sokat tehetnének azért, hogy ne legyen olyan gyomorforgató érzés napi szinten részt venni a tömegközlekedésben. És igaza van a buszsofőrnek, hogy sok a bunkó utas, mint ahogy igaza van a panaszos utasnak is, hogy sok a bunkó sofőr.

És akkor eljutottunk addig a közhelyig, hogy sok ember bizony sokféle, van közöttük ilyen is, meg olyan is. Ne becsüljük le ezt a félelmetesen újszerűnek ható felfedezést, mert a felelős magyar választópolgárok túlnyomó többségének még nem sikerült idáig eljutnia (vö:. X párt jó, Y párt rossz). Másfelől öles léptekkel jutottunk el a problémák relativizálásáig, ahol mindig mindenkinek csak jogai vannak, kötelességei, ad absurdum felelőssége senkinek. Az érdekes mondjuk az, hogy akinek úgymond „csak jogai vannak”, az amúgy prímán ismeri a kritizált oldal összes kötelességét és felelősségét. Persze ez visszafele is ugyanígy érvényes, tehát összességében csak létezik valamiféle kollektív felelősségtudat, mert össze lehet írni a kötelességeket és felelősségeket – még ha mindig csak a másét is...

Olvastam ma egy cikket a japán sinkanszen szupervonatról, ami 50 éve (azaz 1964 óta! akkor itt még javában pöfögtek vicinális gőzmozdonyok, és örömteli hír volt, ha negyedakkora átlagsebességet értek el...) száguldozik gyakorlatilag másodperces pontossággal, tisztán, kényelmesen, környezetbarát módon, biztonságosan, s nem utolsósorban milliárdokban mérhető nemzetgazdasági hasznot hajtva Japánnak. A projekt ottani szellemi atyját (és valós vezetőjét) azonban úgy kirúgták, hogy a lába nem érte a földet, mikor a kivitelezés költségei elszálltak. Pedig mint mondám, a sinkanszen réges-rég visszatermelte az árát. Ehhez képest nemrégiben látott napvilágot a statek, amit eddig is sejtettünk, nevezetesen hogy a MÁV Európa legpontatlanabb társasága, összességében minden évben 4 komplett évet késik. Mit bírtak nyilatkozni az itteni vezetők? A késések túlnyomó része külső körülményekre vezethető vissza, amelyekért a MÁV nem felel. Ezek az emberek nem is értik, amit beszélnek. Milyen külső körülményért nem felel a MÁV? Csak tippelni tudok, mert nem fejtették ki: időjárás? Hát ki felel érte, ha olyan az eszközpark, hogy szanaszét hullik 3 hópehelytől? Japánban konkrétan földrengések, cunamik, tájfunok, vulkánkitörések, és hasonló barátságos természeti jelenségek könnyítik a vasút dolgát napi szinten – a sinkanszen meg köszöni szépen, 200-300 között (vagy afölött) repeszt vígan, és másodpercben mérik a késést – ha van egyáltalán... Mert megoldották, mert ott az úgynevezett külső körülmények leküzdendő, megoldandó problémák voltak, amelyeknek felelősük volt. Magyarországon a legeslegjobb esetben, ha mondjuk a média teljesen sarokba szorít egy ún. felelőst, a legtöbb, amit el lehet érni, az az, hogy az illető kimondja (értsd: szóban!), hogy mindenért vállalja a felelősséget – és ennyi. Nem is érti, hogy ez a szó mit jelent. De a többi sem, aki nem kéri rajta számon! De mindenki úgy van vele, hogy nem jó ezt vagy azt megpiszkálni, mert a végén még engem is megpiszkálnak, kinek jó az...

hungarisztan 2014.10.01. 14:49:44

Kedves sofőrök (és egyéb BKV alkalmazottak), kedves utasok, az a rossz hírem van, hogy mindannyian felelősök vagyunk. Nézzünk csupán egyetlen példát, elhangzott itt a rángató, nehezen vezethető busz ügye, amit a sofőr mentségként hozott fel a rossz utazási élményre. Kérném szépen: ha rossz a busz fékrendszere, akkor a sofőrnek nem szabadna kiállni vele reggel a garázsból, mert az nem felelősség, hogy majdcsak lesz valahogy, tegnap sem lincseltek meg az utasok, tán ma sem fognak, ha meg szóváteszik, legfeljebb lekáromkodom a fejüket. Optimális esetben mondjuk a garázsmester és a szerelők sem küldenének ki buszt rossz fékkel, kormánnyal stb., de ha mégis, és ha a sofőr munkamegtagadása miatt kirúgnák őt az állásából, akkor a szakszervezet feleljen érte anyagilag és erkölcsileg, de vigyázat, ha erre nem képes, akkor megintcsak azok a felelősek, akik a szakszervezet alkalmatlan embereit megválasztották (sofőrtől a garázsmesteren át a jegyárusító pultban ülő Arankáig bezárólag) és közönyös módon szemet húnynak rossz munkavégzésük felett. Ugyanígy felel minden egyes állampolgár, aki ilyen esetben nem követeli (akár a sztrájkhoz való csatlakozással) a kirúgásért felelős menedzsment azonnali menesztését és a kirúgott sofőrnek a menedzserek vagyonából történő kártalanítását. Ugyanis mivégre várható el egy sofőrtől, hogy az állását kockáztassa az utasokért, ha azok közönyösen cserben hagyják, ha bajba kerül? De ugyanígy mi, utasok felelünk azért is, hogy a buszok megfelelő műszaki állapotban legyenek. Közvetve ugyanis mi döntünk arról, hogy a vállalat élén milyen menedzsment lesz: olyan, amelyik a saját harácsolására fordítja a cég üzemeltetéséhez szükséges pénzeket és lop, csal, hazudik (például azt, hogy „niiiiincs péééééénz, nem érted?!”), avagy olyan, amelyik karbantartásra, járműbeszerzésre, fejlesztésre fordítja az akár adó, akár jegy/bérlet formájában rendelkezésre álló befizetéseinket. Iszonyatosan szakítani kellene azzal a berögződéssel, hogy ez nem az én dolgom, mert Magyarország sajnos egy olyan hely, ahol – egyelőre? – nem lehet abban bízni, hogy bármi is megoldódik, amit az ember nem sajátkezűleg vesz kézbe.

Sajnos, ez egyszersmind azt is jelenti, hogy felül kellene vizsgáni egy sor zavaró, de össztársadalmi szinten jelen lévő gyakorlatot. Elsőként például azt, hogy a sógor-komaság, a pártos kötödés, a seggnyalás legyen a mérvadó egy-egy munkakör betöltésekor, legyen ez a munkakör vezérigazgatói vagy kormánytekergetői. Ehhez akarat kell és tisztesség, nem pénz. Erre lehet azt mondani, hogy nem te nevezed ki a Vitézy gyereket és a sötétített üvegű, német prémiumautókban suhanó sleppjét, nem tudsz mit tenni. De te nevezed ki a szavazatoddal azt, aki a családi mutyit a nyakadra ülteti! (És te nevezted ki a minden idők legfölöslegesebb, legdrágább és legmutyizósabb budapesti metróépítését nyomó Demszky-t is, 20 éven keresztül! – mielőtt bárki politikai elfogultsággal vádolna.)
És ha valaki azt mondja, azért nincs ma pénz fékbetétre vagy buszbeszerzésre vagy útjavításra, mert beleöntötték a metróba, ahonnan magánzsebekbe vándorolt, nos, nem hazudik nagyot. Csak akkorát, hogy nem pénz nincs, hanem akarat a jobb elosztására, mert ma is zsebekbe ömlik, csak másokéba. A busz féke a megannyi szíjjártó sokadik villája miatt harap, nem azért, mert nincs pénz. Van. Csak máshova megy. És másodsorban pont ezt kéne belátni, hogy a világ, főleg a politika nem fekete-fehér. Pártállástól függetlenül olyan nincs, hogy hátra lehet dőlni, mert a mieink úgyis jók, csak az ellenoldal a gonosz mutyizós rablóbanda. Ezen a 93ezer négyzetméteren sajna mindenki ügyeskedni és rabolni próbál, ki-ki olyan szinten, amihez hozzáférése van. Blicceléstől a visszacsorgatós tanácsadói szerződésen át a nyugdíjpénztárak lenyúlásáig – csak a szint és a nagyságrend más, az elv ugyanaz. És be kéne látni, hogy ez nem működőképes, mert egy olyan társadalom, ami arra van berendezkedve, hogy folyamatosan azt nézze, miképp lehet meglopni a másikat, szükségképpen nem lehet nyertes, ezzel csak veszíteni lehet, mert ez rombol, nem épít.

Amíg azonban ezt nem sikerül belátni, addig marad az, hogy a társadalom kifosztott része éhbérért robotol (plusz próbál ügyeskedni), miközben a blikk a képébe tolja, hogy az a pénz, amit neki kéne élveznie például olyan formában, hogy a busz féke nem harap, miként gyarapítja azokat, akik nem szégyellik ellopni, addig marad az egymással való frusztrált ordítozás nap mint nap. És a sofőrök számára minden utas bunkó lesz, az utasok számára meg minden sofőr bunkó. És valószínűleg mindenkinek igaza is lesz – ebben is...

büdösbanya 2014.10.01. 14:49:59

@diszkriminans: Köszönöm a kiegészítésedet. Úgy látszik, van, aki nemcsak képes, de hajlandó is megérteni, amit írtam.

BPO654 2014.10.01. 15:26:49

@hungarisztan:
Az első résszel amit 14:48-kor írtál egyet lehet érteni. A másodikkal viszont nem.

BPO654 2014.10.01. 15:35:31

@hungarisztan:
Rossz busz nem mehet ki, a kiadási problémák jókorát enyhültek, de csak átmenetileg, mivel a használt kocsik használtak, az utak olyanok-amilyenek, s előbb utóbb a rossz utakon az eleve használtan bejött busz is (hamarabb) tönkre megy.
Részleteiben nem kívánok vitázni senkivel.
Valóban a politikától függ szinte minden, csakhogy nincs kit választani, vagy ezt, vagy azt választod, egyik kutya másik eb.
Pénz kell ehhez is, külön költségvetési tétel kéne legyen a Máv és a BKV. A tenderezés is már-már a vicc kategória; vidéki villamostenderek, bp-.i trolitender.. .

BPO654 2014.10.01. 15:44:27

Valaki írta, hogy az elsőajtós felszállás így-úgy.
El kell dönteni, hogy visszahozzák a kaller rendszert, avagy beléptetőkapukat építenek a megállókba. (Ez megoldaná a csövesproblémát is, csakhogy ez nagyon drága dolog, mind2).Kisebb forgalmú vonalakon az elsőajtózás oké, de csak ha adottak a feltételek - jelenleg nem adottak!
Nagy forgalmú vonalakon ez nem megoldás, a kallerrendszert felszámolták, az összes ajtót ki kell nyitni, és ez így jó egy fővárosban, ez ugyanis nem Borsodnádasd, hanem Budapest. Ezt még az átkosban vezették be.
Észak-Kóreában pl: csak a hátsó ajtónál lehet felszállni, ott tehát hátsóajtózás van, hogy miért és mi az értelme azt csak Ők tudják.:)

xclusiv 2014.10.01. 22:46:01

@con-troll: "De. Ha igénybe veszek egy szolgáltatást, amiért fizetek, attól még kultúrember maradok. Azért mert fizettem még nem aljasodom le. Nem is azért fizettem. Ha másoknál ez nem így van, akkor kinek kéne átgondolnia a viselkedését?"

Várj.
Én vagyok a fizető utas. És joggal várom el, hogy a bkv dolgozói hozzanak egy minimumot.
Persze azt is joggal várom el, hogy normális utastársak között utazhassak, és hogy ezt a bkv számomra biztosítsa (ezt természetesen nem teszi), de azért mégse ugyanaz a kategória a kettő. Paraszt-paraszt, így nézve igen, csakhogy az egyik pénzt kap érte, a másik pedig - elvileg - pénzt fizet.

xclusiv 2014.10.01. 22:57:55

@Tele Peti: "Hallottál valaha bárkitől olyat, hogy de marha vagyok, hogy nem indultam el 15 perccel előbb? Neeeem... A buszvezető a köcsög, hogy miért zárja be előtted az ajtót..."

Az én esetemben az volt, bár villamossofőr volt a köcsög. Áll nyugodtan (a végállomáson), majd felkapcsolja a csengőt 2-3 másodpercre (hogy pont elkezdjen futni aki nem szeretne még 10 percet a festői végállomások eltölteni hazajutás előtt), majd gondosan becsukta előttünk az ajtót és elindult.
Ha csenget egy gyorsat (fél másodperc) és becsukja az ajtót, akkor ok, megszoptuk, meg se indul senki (szoktak ilyet is).
Ha felnyomja a csengőt amikor meglátja az első embereket előbandukolni az aluljáróból, és csönget tfh 10 másodpercet, akkor simán odaérünk és felszállunk. Mert ugye őt se érhette meglepetésként h indulni fog, 2 megállóval odébb pedig úgyis vár 1 percet a pirosnál, szóval a menetrendet se veszélyeztette, amit amúgy is leszarnak. Ilyet is szoktak.

De nem, a gyökérnek pont így kellett.

xclusiv 2014.10.01. 23:06:20

@gmihaly: "Ha a Futár már nem jelezte azt a villamost, amely még azért állt benn, mert pl. megvárt egy nagyon rozoga banyát, az a villamos "papírforma" szerint már elindult, tehát nem kellene ilyen suttyó módon hörögni azon, hogy Téged már nem méztatott megvárni, Tekintetes Úr(nő)."

Nos, a metrómegállóban kipakolt "TV" nem jelezte, fent a megállóban még jelezte. De akár jelezte akár nem, a sofőrnek látnia kellett bennünket, egész biztosan nekünk szólt ez a kicsit kitartott, szopatós csengetés. Ha máskor nem, "futni" azért látnia kellett bennünket a parasztnak, csak épp így esett neki jól.

A suttyózást meg elnézzük a hozzád hasonló bkv dolgozóknak, többet igazából nem is nézünk ki belőletek, már tisztelet a kivételnek (aki nem te vagy). Neked is azt kívánom, hogy az legyen a legnagyobb örömöd az életben mint hogy lesuttyózod azt, akiből élsz...

xclusiv 2014.10.01. 23:14:43

@diszkriminans: "Az első ajtós felszállás totál jól működik vidéken még a legtömöttebb buszokon is, csak a fővárosban nem alakult még ki a kultúrája, azért vannak vele problémák."

Azért a vidék nagyon más. Egy pártízezres városban van naponta szumma annyi utas, mint egy budapesti megállóban...

"Az meg nem érv ellene, hogy nem minden bliccelőt szűr ki, mivel azért a legtöbb esetben jelentősen megnehezíti a bliccelést, de persze ellenőrök továbbra is kellenek időnként."

Én pl. rendszeresen szoktam lejárt bérletet mutatni a metróban az ellenőröknek, mert általában elfelejtem megcserélni. Lefelé hetekig, de felfelé ellenőrzésnél is mindig átjutottam ezzel. Soha nem volt ebből problémám, az arcába tolom, mellé egy napszaknak megfelelő "jónapot", aztán ennyi. (Igazából csak becsületből veszem meg, mert a tapasztalatom alapján simán lóghatnék is.)
Pedig nekik semmi más dolguk nincs, mint hogy ellenőrizzék a jegyeket és bérleteket. Szóval nem kell túlmisztifikálni ezt a megnehezítést, mert kb. nem igaz...

xclusiv 2014.10.01. 23:32:03

@diszkriminans: "És ha a az a zöld miatt késik pár percet, az más utasoknak jelentheti azt, hogy lekési az átszállását."

Pont az a lényege a budapesti tömegközlekedésnek, legalábbis a forgalmasabb részen, hogy mivel elég sűrűn járnak a járatok, ezért a többségnek nem szükséges, hogy megjegyezze, a 16:30-as járatra száll fel, hanem odamegy a megállóba, és megvárja a következőt."

Ne feledkezzünk meg arról az apróságról, hogy hősünk villamospótló buszra próbált felszállni, szóval őt már alapban megszopatta a BKV.

"Ezért messze nem az a kategória, ha ilyenkor nem várja meg a rohanó embereket, mint ha ugyanez lenne egy olyan busznál, ami fél óránként vagy jóval ritkábban jár, vagy mondjuk naponta kétszer. Akkor tényleg bunkóság lenne a sofőr részéről."

Nem, az a fél órás busz az csak a csatlakozás.
Mert ha pedig egy külvárosi járatot, ne adj isten egy óránként járó vonatot akartak elérni, akkor simán lehet, hogy ezért vártak pluszban 20-30 percet, vagy akár egy órát.
Szóval lehet ugyanaz a kategória is, csak nem direktben...

xclusiv 2014.10.01. 23:36:16

@BPO654: "Pénz kell ehhez is, külön költségvetési tétel kéne legyen a Máv és a BKV."

A máv az konkrétan költségvetési tétel, átlag nagyságrendileg az éves GDP 1%-át költjük rá az állami költségvetésből.

dogosildi1 2014.10.02. 09:04:11

A hozzászólások, kommentek általánosságban pszichológiai tanulmányba illőek. Kevesen nézik a probléma gyökereit @hungarisztan megpróbálta felhívni a figyelmet erre, amiben teljesen egyetértek vele. Ha a 65 posztolóból 2 ember így gondolja, talán nincs még veszve semmi. Már csak megkellene ezeknek az embereknek találniuk egymást, hogy valami elkezdődhessen.

dogosildi1 2014.10.02. 09:27:15

@hungarisztan: bízom benne, hogy nem adtad fel és nem mentél még viággá! Én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy nyilvánossá tegyem az e-mail címem. Ha úgyérzed, hogy van mit és akarsz is ez ellen tenni, légyszíves keres meg. De ez mindazokra is vonatkozik akik ugyanígy gondolkodnak. Kezdjünk már végre el együtt gondolkodni....

dogosildi@freemail.hu

Köszönöm a figyelmet

humorpalanta 2014.10.02. 21:43:54

@xclusiv: Meg kell mondanom, hogy rendkívül ellenszenves vagy, emellett igazad sincs.
Egy. Nem azért fizetsz, hogy elküldd a csába a dolgozót. Azért fizetsz, hogy elvigyen a jármű. Senkit, ismétlem senkit nem fizetsz azért, hogy a kulturálatlan, bunkó, pökhendi beszólásaidat hallgassa, amíg valakihez oda nem mész, hogy anyáznád öt percig egy ezresért. Szeretném látni, hogy hogyan reagálnál, ha a főnököd az összes kollégád előtt anyázna téged valamiért, amiért ő a hibás, de ez rajtad kívül senkit nem érdekelne. Végülis azért fizet, hogy eltűrd, igaz? És ne arra gondolj, hogy mekkora fizetésért, hanem a minimálbérnél alig magasabb kis pénzecskéért.
Ezen túl már olyan dolgok, hogy emberek vagyunk, adjuk meg a másiknak a tiszteletet, már szóba sem hozok, mert az ingerküszöbödet valószínűleg meg sem közelítené. Nincs olyan álláspont, ahol védhető, ha valaki olyan hangnemben beszél a másik embertársával. Meg lehet tenni, de attól még elítélendő, s az illető magát minősíti. Más országokban egy ilyen után elhajtanának úgy, hogy azt sem tudnád, hogy találj haza. Nem hogy még panaszkönyv, meg ilyen hülyeségek. Röhögve akasztanák ki a bejegyzésed a "Hét idiótái" falra.

De gondolkozzunk el egy kicsit a többin is. Mondjuk utaznak 100-an egy buszon, amire minden második megállóban szalad egy ember. A 20 megálló alatt ez 10 ember. Minden futás kerül 20 másodpercbe. Átlagolva a hosszú és rövid időket, csak úgy. Minden negyedik eset miatt lekési a lámpát. Ez egy percébe kerül. Ez eddig 5 perc késés az utasok miatt, miközben 7-8 percenként közlekedik a busz. 100 ember késik 10 ember miatt. 100 időben elindul, megtervezi az útját, 10 meg kib@szik vele. S ezek a késések a buszsofőrök pihenőidejéből vonódnak le, majd utána te nekiállsz vele ordibálni, hogy miért késett, vagy miért nem várt meg. Szerinted mit fog mondani? Jajj, egyem a zúzáját, hát nem édes? A micsodája tele van az ilyen idiótákkal, akik nem képesek senki mással törődni, csak önmagukkal. Amikor már a 8-adik idióta megy oda hozzá 3 óra alatt, elszakad nála a cérna. Ezeket az embereket a dolguk elvégzésére fizetik, nem pszichikai hadviselésre. A bűnözőknek jobb dolguk van, mint azoknak, akik valamilyen szolgáltatónál dolgoznak. Az ilyen ideggyenge, bunkó, pökhendi, beképzelt alakok miatt. Aztán persze ők is elveszítik a türelmüket, s valakin le kell vezetniük.
Ha lekésed a buszodat, az a te saját felelősséged, nem a BKV-é, nem a kormánya, a tied. Elindulsz két perccel hamarabb, s csodák csodája, el fogod érni. Sőt, a csatlakozást is. Váó, micsoda újdonság.
Tudod, az a legviccesebb, mikor elindul a vonat, a hülyéje meg szalad fel a lépcsőn, hogy elérje, majd megy, hogy mégis A: miért ment el hamarabb - nem ment, pont időben ment, csak a maga órája késik 2 percet. Plusz miért kell egyáltalán a vonat indulása előtt 2 perccel megérkezni? Ezt sem értem... B: Mikor megy a következő? Ott van kiírva a táblán, a menetrendi információban kiplakátolva, a menetrendben, amit meg lehet venni, az interneten, az okostelefon, amin épp netez meg ott van a kezében, nem olyan nehéz megnézni. Miért csak holnap megy? Hát mert ezt lekésted, s ma már nem indul. C: Hova fog érkezni a két óra múlva jövő vonat? Mi a dolgozó, jós? Ezer dologtól függhet, s ha mond valamit, majd mégse odaérkezik, az ő hibája, ha nem mond semmit, miértnem tudja, ez a dolga.
Hungarisztánnak meg annyit, hogy a Sinkanszen egyrészt rettentő drága, meg kell fizetni a minőséget, ugyebár, miközben a MÁV gyakorlatilag semmi pénzt nem kér az utazásért. Lehet, hogy más és más a fizetés, de a fenntartás mindenhol nagyjából ugyanannyiba kerül. A különbözetet meg ugyebár valahol le kell nyelni. A külső körülményekről meg : Egyrészt, lehet a vonat külföldi késése, amivel nem tud mit kezdeni, ilyen a Sinkanszennél nem fordulhat elő. Aztán, a külföldi vasúttársaság által üzemeltetett jármű felmondja a szolgálatot. Harmadrészt, öngyilkosok, Japánban ugyebár ezt megakadályozták egyrészt fizikailag, másrészt pénzügyileg. Egy hasonló törvény ellen itt lázadnának. Negyedrészt, előfordulhat balesetből, mint vonat elé lépés, autó vonat elé hajtás, teherautó, stb. Aztán előfordulhat késés a kiöntött folyó miatt, mert a gátak nincsenek rendesen megcsinálva. Belvíz miatt. Kicsapongó hőmérsékleti értékek miatt. Ezzel sem lehet mit kezdeni. Csak érteni kellene apró dolgokhoz, mint például alapvető fizikai ismeretek. Tolvajok miatt is előfordul elég sokszor.

BPO654 2014.10.03. 12:07:53

@hungarisztan:
Átolvastam újból a hsz.-saidat, és arra jutottam, hogy az első rész bizonyos elemeivel nem értek egyet - "sok a bunkó sofőr..".
A Mávról lehozott indexes anyagban több évvel ezelőtti állapotok és számok alapján dolgozott a külföldi akárki, azóta több vasútvonalat felújítottak kompletten, tehát azóta a vasút biztonsága, versenyképessége nőtt - Eu-s pénzből.

BPO654 2014.10.03. 12:11:21

@xclusiv:
"A máv az konkrétan költségvetési tétel, átlag nagyságrendileg az éves GDP 1%-át költjük rá az állami költségvetésből."

Persze, de Én azt írtam, hogy a MÁV ÉS a BKV. Csak pénz kell a tulajdonostól (Főváros) és rögtön lenne új mindenből. Meg a megrendelt szolgáltatást ki kéne fizetni ugye.

Brekkerzolt 2014.10.05. 02:24:57

Ismerek egy pár buszvezetőt, az egyikkel, még interjút is csináltam, úgyhogy, a leírtakon, meg sem lepődök. Azt viszont, nem kell tagadni, minden munkahelynek, megvan a maga jó és rossz oldala.
Késik a busz és a buszvezető a hibás... - na ez a rossz nézőpont. A buszvezetőtől, nem várjuk el azt, hogy mindig, másodperc pontosan érkezzen, hanem azt, hogy kiszámíthatóbb legyen az utazás. A kettő között, azért van különbség. Hiába a FUTÁR, de sajnos, az sem pontos. Ha ki van írva, hogy pár percen belül jön a busz, siet az ember, erre fel, azt látja, hogy a busz késik.

xclusiv 2014.10.05. 18:52:06

@humorpalanta: "Meg kell mondanom, hogy rendkívül ellenszenves vagy, emellett igazad sincs."

Pont ugyanezt érzem én is veled kapcsolatban.

"Egy. Nem azért fizetsz, hogy elküldd a csába a dolgozót. Azért fizetsz, hogy elvigyen a jármű."

Látom még mindig nem lett 100%-os a feldolgozottság, de most lassan írom, hátha így te is megérted. Tehát: nyilván senkinek sem illik bunkónak lennie.
De!
De amíg a (szolgáltatásért fizető) utas bunkósága csak "egy dolog", addig az a bkv dolgozó, mint a szolgáltató munkavállalója _nem_ _lehet_ _bunkó_. Akkor se, ha vele aznap öten, tizen vagy százan voltak bunkók. Mármint nem lehetne, ha normális cég lenne a bkv.
Ugyanis ott ő a cég arca, neki ott az a dolga, hogy kedves fizető vendégért a lehetőségekhez képest mindent megtegyen, és a lehetőségekbe messzemenően beletartozik az, hogy ő normális, kultúrált, és nem bunkó. És ha ezt nem képes vagy hajlandó megtenni, akkor keressen más állást...

"De gondolkozzunk el egy kicsit a többin is. Mondjuk utaznak 100-an egy buszon, amire minden második megállóban szalad egy ember. A 20 megálló alatt ez 10 ember. Minden futás kerül 20 másodpercbe. Átlagolva a hosszú és rövid időket, csak úgy."

Miért nem 80 másodperces átlaggal számolsz? Úgy még szebb számok jönnének ki :)
Amiről itt szó van az az, amikor konkréten az orrod előtt csukja be az ajtót, vagy mondjuk vagy az ajtótól 2 méterre. Azért ne 0,1 m/s "futási átlagsebességgel" számoljunk már...

A többi meg tl;dr

hungarisztan 2014.11.26. 21:14:53

@dogosildi1: De, már 2 éve világgá mentem, mert Mo. reménytelen. Ezért zártam be a blogomat is. Hébe-hóba kommentekben még próbálok ügyködni valamit, de már csak levezetésképp, nem lesz ebből soha semmi. Kár, mert jó lett volna valamikor visszaköltözni. A maradóknak sok sikert.

hungarisztan 2014.11.26. 21:19:55

@humorpalanta: Sorolod itt az érveket, de azok inkább csak annak látszanak, valójában kutyaközönséges KI-FO-GÁ-SOK!

Ugyanezek a problémák (és még ilyenebbek is!) számos olyan helyen léteznek, ahol ezekre tudnak adni megoldásokat.
Tény, hogy egyszerűbb ellopni a közpénzeket, mint értelmes dolgokra fordítani!
süti beállítások módosítása