Nem megy az egységes arculat a BKK-nak

2015. április 29. - kristoof

cimlap_2.jpg

A közlekedési központ egy újabb, több évtizede megszokott és hagyományos színezést dobott a kukába. Természetesen, ahogy az a BKK-nál lenni szokott, a városlakók megkérdezése nélkül. Ilyen egy magát ügyfélközpontúnak nevező cég?

A hagyományokat jól felrúgjuk, ugye?

 A fővárosi közösségi közlekedésben résztvevő járművek színezése hetven éves múltra tekint vissza. Az egységes színezésbe a kilencvenes évek elején csúszott az első pár hiba. Először csak kicsit, a 400-as Ikarusok zölddel hangsúlyozott környezetbarát mivolta vitt egy kis változatosságot az egyenruhába. Aztán jöttek a 7-es, 173-as gyorsjáratokra egyedi színtervet kapott, piros színt is használó buszok. Majd egy újítási hullám a 200-as Ikarusok egy kis részén az ezüst színt hozta vissza. A következő, már komolyabb hatású döntés az első budapesti alacsonypadlós típus, a 412-esek színátmenetes fényezése volt, ami a forráshiánnyal küzdő üzemeltetésnél megbukott. A tarkaságot a használt buszok megjelenése tetézte.

cikkbe2.jpg

A buszok tarkasága 2010-ig mindennapos volt a fővárosi buszközlekedésben (fotó: Mihályfi Marci)

Az elmúlt évek folyamán többször is megpróbálta a BKV egységesíteni a buszparkot, de ez nem igazán sikerült. Ezért 2010-ben végső döntés született a BKV-nál: minden buszt, a jól megszokott, alul sötétkék, felül pedig szürke színre kell fényezni.

Ezt rúgta fel három éve a BKK. Új megjelenést választottak a buszoknak, amit formatervezők bevonásával találtak ki, igaz ezt grafikusokra szokták bízni, de a formatervező jobban hangzik. Az indoklás már akkor is megmosolyogtató volt, napjainkra pedig még inkább az: Ma Budapest utcáin tucatnyiféle színű és megjelenésű autóbusz nyújt szolgáltatást, ami sem városképi, sem az utasoknak tájékozódási szempontból nem előnyös. Valóban nem előnyös, de akkor sem volt igazán tarka a járműpark, hiszen épp akkoriban kezdett a BKV visszaállni az eredeti kék-szürke színekre. Az egységes járműpark problémáját pedig úgy oldotta meg a BKK, hogy most ott tartunk, hogy két teljesen azonos típusú buszt sem tudnak úgy felmatricázni és színezni, hogy az egységes legyen.

cikkbe5.jpg

A BKV néhány éve megpróbálta feldobni a régi színezést. Nem is sikerült rosszul! Sajnos az újabban felújított 435-ösök elejéről lemarad a szürke sáv

Persze a tájékozódási szempontokat is alaposan felülírta az élet, sikerült egy olyan színt választani, amiből több Volán társaságnak is van számos kocsija, így az utasok sokszor rámozdulnak egy-egy bilikékre fényezett Volános Volvo Vega típusú buszra.

A 2012-es közlemény kitér arra is, hogy: A cél tehát egyszínű, könnyen újrafényezhető és üzemeltethető, a hagyományokhoz igazodva kék színű, de az eddiginél dinamikusabb, egyedi színárnyalatot magán viselő jármű volt… Az egy dolog, hogy az új szín pont nem igazodik a hagyományokhoz, de az új és használt buszok nagy része, jelenleg is két színből tevődik össze bugyikékből és feketéből. Tehát, amit épp el akartak kerülni, miszerint ne kelljen maszkolni és több színt használni, az pont nem valósult meg. Így se nem olcsóbb nem lett a színezés, hiszen ugyanannyi festék kell a bilikékhez is, mint a korábbi színekhez, se nem gyorsabb nem lett a javítás, ugyanis a legtöbb busznak két színe van most is. Persze az egyediség is jól sikerült, hiszen a régi színezés nem igazán volt összetéveszthető más városokéval. A bilikék busz viszont számos városban fellelhető például Göteborgban vagy Münchenben. Így az új egyedi színnel épp az ellenkezője történt, mint amit el szerettek volna érni.

cikkbe4.JPG

Az egyik legjobban sikerült budapesti festésminta az Ikarus 180-asokon volt. Vajon ezt miért nem lehet alkalmazni, modernizált formában a modern buszokon? A két szín ellen érvelők általában az új buszok alacsonyan lévő sötét ablaksávját hozzák fel. Pedig egy jó helyre elhelyezett szürke sáv szépen ellensúlyozná a kék színt. A BKK vajon erről miért nem kérdezte meg a szakértő formatervezőket?

De volt ennek a közleménynek már-már szánalmasnak nevezhető része is: A világosabb árnyalatú színezés a hőségben a buszok utasterének felmelegedését is mérsékelheti. Ami így önmagában egyáltalán nem biztos, hogy igaz, de hogy félreértés ne essék, és minél olcsóbb legyen a buszok fényezése a BKK szerint, jó alaposan lekenik az egyébként alapáron fehér tetőt és légkondicionáló berendezést is. Biztos azért, mert a régi buszokon az utasok már megszokták a hőséget és így valószínűleg a bilikék buszokon jóval melegebb van, mint a korábbiakon, amiknek a teteje szürke és fehér volt.

Így jutottunk el napjainkig, amikor is bemutatták Budapest új Skoda-Solaris trolibuszát, ami szintén nem a tradicionális piros-szürke színben pompázik, hanem egységesen piros lett. Természetesen a teteje is!

Ez a mi kutyánk kölyke! Hadd lássa az utas is!

 Persze nem kell a fejekbe látni ahhoz, hogy kitaláljuk a fenti közlemény csak egy marketinganyag és megpróbálja megmagyarázni azt, amit mindenki tud: miszerint egyszerűen azért kell átfesteni a buszokat, mert a városnak új polgármestere és közlekedésszervezője van. Jó messziről is látni lehessen, hogy ezt mi hoztuk!

solarisproli.jpg

Budapest új trolibusza is egyszínű piros lett. Pont a használóit, a fővárosiakat felejtette el megkérdezni a színezésről a közlekedési központ

Persze az új troliknál, ahogy korábban a buszoknál, sem futotta arra, hogy legalább a városlakókat megkérdezzék arról, hogy milyen színű legyen az új trolibusz. Pedig korábban, a Combinók érkezése előtt a BKV-nál még lehetett szavazni, ahogy Szegeden az Ikarus troliknál, illetve szintén a villamosok esetében Debrecenben. De még egy közleményt sem adtak ki, amiben megmagyarázzák, hogy vajon a troliknál miért kellett száműzni a hagyományos színezést? Ilyen egy magát ügyfélközpontúnak mondó cég?

A logókat és a feliratokat tegyük csak oda, ahová sikerül!

 A BKK logója nagyon ötletes, de sajnos rossz. Ugyanis egy közlekedési cég logójának olyannak kellene lennie, hogy távolabbról is felismerhető legyen. Ez azt jelenti, hogy kicsiben is jól láthatónak kéne lennie. A közlekedési központ ezt valószínűleg nem ismerte fel, ezért a logójuk a lehető legkisebb méretben került fel a járművekre, nehogy látható legyen. Persze a Budapest logóra sem lehet panasz! Mert ezt a logót is sikerült úgy megalkotni, hogy a grafikus palántáknak ezt szokták felhozni elrettentő példának. Ugyanis a címer egy macskakaparásnak látszik, a betűk között pedig váltakoznak a kis és nagy betűk, ami nagy hiba. Ez sajnos felkerült a járművekre is, de általában nem oda illő színekben. A buszokon ezek a logók érthetően fehérek, ami nem gond, viszont a piros trolibuszokon és a sárga villamosokon ezek kék vagy lila színűek, ami finoman fogalmazva is elég rondácska. Olyan érzése van az embernek, mintha le akarnának ezek esni a járművekről. Illene a trolikra pirosat tenni a villamosokra pedig feketét, mint az új CAF villamosoknál,

435troli.jpg

Nem valami esztétikusak a kék logók a piros buszon. A kocsi elejéről és hátuljáról lemaradt a BKK logó

Egyébként jól láthatóan a logók pontos helyét sem sikerült meghatározni. Ugyanis azonos típusú járműveken is nagy az összevisszaság, hol ide, hol oda kerülnek a logók. Ráadásul a logók körvonalait kivágják matricából, ahelyett, hogy nyomtatnák. Így sok járművön észrevehető, hogy hiányosak a logók és a feliratok.

Egy kép többet mond ezer szónál

 Az alábbi galériánkban összeszedtük, hogy az elmúlt három évben, milyen jól sikerült az egységes arculat kialakítása. A legtöbb kocsi színezése, hihetetlen ízlésficamra vall, egyszerűen csúnyán néz ki. Az ugyanabból a műhelyből kikerülő azonos típusú buszok, ahogy fentebb említettem, össze-vissza feketítése, pedig a BKK nemtörődömségére utalnak. Az alábbi képeken jól látszik a fentebb említett logók és feliratok rossz elhelyezése is. A légkondicionáló berendezések az új beszerzéseken leginkább bilikék színt kapnak, de néha, főleg használt buszokon, megmarad az alapáras színűk, a fehér. Elv itt sincs, néha így sikerül, néha úgy.

 

 

Jó ez így?

 Az egyértelmű válasz az, hogy majdnem. Hiszen messzebbről és felületesen nézve, minden rendben, de ha egy kicsit megkaparjuk a felszínt látszik, hogy nem igazán törődnek azzal, hogy a járművek, milyen arculattal jelennek meg az utcákon. Sajnos ez a BKK egész négy éves tevékenységére jellemző.

cikkbe3.jpg

Erős ízlésficama van a BKK döntéshozóinak! Az új Volvók színezését is sikerült elrontani. A formatervezők, azért takarják feketítéssel az ablaktörlők szárát, mert úgy a homlokfal harmonikusabb és a 7900-ason nagyon jól néz ki a szélvédő alatti feketítés. Ráadásul feketében a logók is jobban kiütköznének. Nehéz rájönni, hogy a jól kinéző formát miért kellett elrontani? (Bal oldalon az eredeti gyári, jobb oldalon pedig az elrontott BKK-s.)

Egyébként egy komoly közlekedési cégnél, tudom hihetetlen, de még a MÁV-nál is, szokás készíteni egy arculati kézikönyvet, ami több oldalon keresztül taglalja, hogy a járműveknek milyen színűeknek kell lenniük és pontosan leírják ebben azt is, hogy hová kell elhelyezni a feliratokat és a logókat. Ilyennel a BKK vagy nem rendelkezik, vagy pont nem érdekli, hogy néznek ki a forgalomban lévő járművek? Ez egy akkora városban, mint Budapest és egy ilyen, magát nagyon komolynak és ügyfélközpontú cégnek gondoló, közlekedésszervező cégnél elfogadhatatlan!

(Címlapfotó: Buga Bence)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr787404542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karón Varjú 2015.04.29. 07:22:14

"De még egy közleményt sem adtak ki, amiben megmagyarázzák, hogy vajon a troliknál miért kellett száműzni a hagyományos színezést? Ilyen egy magát ügyfélközpontúnak mondó cég?", "Hiszen messzebbről és felületesen nézve, minden rendben, de ha egy kicsit megkaparjuk a felszínt látszik, hogy nem igazán törődnek azzal, hogy a járművek, milyen arculattal jelennek meg az utcákon. Sajnos ez a BKK egész négy éves tevékenységére jellemző."

Ez a két kiemelés jól összefoglalja, és egyben minősíti is a cikket. Találunk a kákán is csomót, és ez alapján szerteszét üvöltözzük, hogy milyen komolytalan a BKK. Bravó.

Írnátok a buszokról inkább, ahelyett, hogy folyton sírnátok a híres magyar buszgyártás "leáldozása" és a BKK tetszőleges tevékenysége miatt.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.04.29. 07:25:21

"sikerült egy olyan színt választani, amiből több Volán társaságnak is van számos kocsija, "

Nehéz olyan _egyszerű_ színtervet találni, amihez hasonló nincs az országban. Amíg pedig a BKV-tól selejteznek buszokat, ill. az alvállalkozók máshol is szolgáltatnak, addig akármilyen az a szín, más is fogja használni... a bilikékítés időszakában pl. közlekedett napi rendszerességgel több "BKV"-színtervű, de maszek busz is.

"Persze az új troliknál, ahogy korábban a buszoknál, sem futotta arra, hogy legalább a városlakókat megkérdezzék arról, hogy milyen színű legyen az új trolibusz."
Szegeden megkérdezték, na az pont ilyen lett :) .
Amúgy te is tudod, hogy fel lehet tenni úgy a kérdést, hogy a nekem tetsző eredmény jöjjön ki.

kristoof 2015.04.29. 08:10:23

@Karón Varjú: "ez alapján szerteszét üvöltözzük, hogy milyen komolytalan a BKK."

Már pedig az, komolytalan. Nagyon nem sikerült egységessé tenni a járművek megjelenését.

"Írnátok a buszokról inkább..."

Ebben a posztban miről írtunk? Lovaskocsikról?

kristoof 2015.04.29. 08:13:24

@Comandante en Jefe: "Nehéz olyan _egyszerű_ színtervet találni, amihez hasonló nincs az országban."

Manapság nem muszáj egyszerűnek lennie, tessék megnézni, hogyan csinálták Bécsben! Iszonyat jó designja van a buszoknak, tradicionális és a bécsiek döntöttek. Lehetne a bilikék az alapszín, de inkább egy kicsit sötétebb és lehetne fóliázni a többi színt rá!

"Szegeden megkérdezték, na az pont ilyen lett :) .
Amúgy te is tudod, hogy fel lehet tenni úgy a kérdést, hogy a nekem tetsző eredmény jöjjön ki."

Legalább a látszatra illene már adni, ha ugye ennyire ügyfélközpontúak vagyunk!

Pierr Kardán 2015.04.29. 08:16:51

Kedves Kristoof, menjél és dugjál egy jót, akkor nem lesz minden ellen kifogásod :-)

axeleda 2015.04.29. 08:35:14

Dabóczi Kálmán őr a Busexpon tartott előadásában egy fél mondatban elkottyantotta magát, miközben mutogatta az új trolit a prezentációjában. Már gondolkodnak hogy a telipiros helyett inkább a hagyományos fehér-pirost választják. Lehet hogy hamarosan itt a vége a dávidkék-korszaknak? Ki tudja!
Fent van a YouTube-on, most nem linkelem ki.

Rocko- 2015.04.29. 08:42:49

@Pierr Kardán: nyilván ha kristoof dugott, az megoldja a buszok fényezési problémáját.
ugye?

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.04.29. 09:11:27

Valóban apróságnak tűnik az egységes arculat, sok embernek valóban nincs erre igénye. Olyan is. Azonban valkóban nem tudom megérteni, hogy pl. a most felújított csuklós Volvókon miért van további összevisszaság. Az egyiken van az ablakok felett fekete csík, a másikon nincs, vagy nem ugyanolyan, az egyikben átfényezték a kapaszkodókat, a másikban maradt a régi, stb. Továbbá nem értettem, hogy az új csuklós Volvók homlokfalát miért tervezték ilyen esetlenül randára, de most, hogy látom, hogy a gyári feketítéssel mennyivel menőbb, már érthető, hogy a BKK-s színterv cseszte el az összhatást. Tényleg figyelni kellene ezekre az apróbb részletekre, szerintem is bosszantó. Ebből is csak a beleszarok hozzáállás jön át.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.04.29. 09:12:22

Egyszer pedig megtanulok írni is :-)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.04.29. 10:51:28

@kristoof:
A bécsi terv szerintem is jó. Az egyszerűség mellett Lacusnak azért volt egy elég komoly érve. Ezenkívül a csiricsáré színtervből könnyebb valami borzasztót kifogni...

Látszat: az emberek 90%-ának nem is tűnne fel, hogy eltűnt a fehér/törtfehér/szürke. (Amúgy nem tűnt el, ott a lámpafészek meg a felni). A telipiros amúgy 100-szor jobb a "hagyományos" színtervnél. Persze, volna jó, frissített megoldás, mint a fenti bécsi példa is mutatja, de a hardkór trolisoknak az is szentségtörés volna.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.04.29. 11:00:32

@retek:
A csuklós Volvók is többféle eresztésből többféle (al)tÍpus, és az azonos típusúak is eltérő szintű felújítást kaptak. (Értsd némelyiket szétszedték--nagygenerálozták--lecsereltek ezt azt, másik kocsikat csak átmázoltak-kitakarítottak.) Tudtommal az új kapaszkodók a világoskékek.
Hogy a külső színtervben miért más a feketítés, van máshol a matrica? Nem tudom, de ezek tényleg olyan nüanszok, amiket csak kristoof, te, én meg még 13-an észreveszünk, azt ennyi. Az utasok 99%-ának nem tűnik fel, hogy az egyik buszon 13mm-rel magasabb a hátsó ajtó fölött a feketítés, mint az ugyanolyan típusú másikon.

Az előtt én is értetlenül állok, hogy az új Volvók miért nem kapták meg a gyártó által megálmodott feketítést a homlokfalra. De ez nem egységességi kérdés, sőt... sokkal jobban nézett volna ki, de a öbbi típustól pont ezzel elütött volna. Különböző típusokon nem lehet egyformán feketíteni, itt pont az a baj, hogy félig-meddig megpróbálták...

Steppenwolf 2015.04.29. 11:21:08

Azt hiszem itt a megoldás az lenne, ha Kristófot nevezné ki a főpolgármester a BKK élére. Mindenben kompetens, mindenkinél kifinomultabb az ízlése, műszaki specifikációhoz, grafikához, színtervekhez és még egy csomó minden máshoz is ért, még a feliratokat is képes lenne a teljesen különböző homlokfalú kocsikon ugyanarra a helyre felhelyezni, egy szóval legalább egy tucat szakembert kiváltana már akkor is, ha fele akkora a munkabírása és polihisztori képessége, mint a kritikai készsége.

LouCyber 2015.04.29. 11:25:10

Egy fostalicska az egész blog (a tartalom és a forma is, ahogy van). Nem kaptál te sem munkát a BKK-nál, ahogy a VEKE mostani vezetője sem. Nyilván ezért kellett neki a zsíros tanácsaadói állás a fővárosnál. Itt fröcsögsz a világba egy totálisan értékelhetetlen és súlytalan blogban, olyan témákról, amikhez nem értesz. Ezt az iis bizonyítja, hogyan néz ki ez a szar.

LouCyber 2015.04.29. 11:27:43

És egy tolvaj gecirágó is vagy. Akkor is meg kell jelölni például a képek forrását, ha az internetről loptad.

Wizuwu 2015.04.29. 12:06:34

"Ugyanis a címer egy macskakaparásnak látszik, a betűk között pedig váltakoznak a kis és nagy betűk, ami nagy hiba."
Buszokról szóló blog mellett grafikus is vagy, hogy ennyire megmondod a tutit?

((Adam)) 2015.04.29. 12:08:17

Szvsz a buszok színe az egyik leglényegtelenebb szempont. Ne gyulladjon ki, ne robbanjon le, ne fogyasszon több kenőolajat mint üzemanyagot, ne legyen retkes, lepukkant. Miután ez mind megvalósul lehet foglalkozni a színnel is.

LouCyber 2015.04.29. 12:25:12

@((Adam)): Ezel nem feltétlenül értek egyet. Alapvetően csak a hardcore, propellersapkás buszfanok foglalkoznak ezzel, a közönségnek a főbb műszaki parméterek alapminimumnak tekinthetők, viszont a részletekben már lehetnek "eltérések". A szín, a dizájn a szerethetőséggel függ össze, ami a sokat hangoztatott utazási élmény egyik legfontosabb eleme, nem is beszélve annak tágabb értelmezésétől, hogy ki és miért választja a közösségi közlekedést. Nem a busz színe miatt, az bíztos, de van benne szerepe.

enté 2015.04.29. 12:37:33

A trolik piros színe rendben van és a Volvo teljes kék fényezésébe sem lehet belekötni, egyszerű, letisztul, könnyen azonosítható. Majd a privát szállítók kiélik a kreativitásukat a mindenféle sávokkal. Mellesleg az egyszínű fényezést sokkal könnyebb javítani, ha szükséges. Egyébként a Volvo óriásit akar "hazudni" a feketére fényezéssel. Egy hűtőrácsot imitáló keret mit keres egy szélvédőd láttató fekete lemezen?! Ez már önmagában egy idióta elképzelés. Ráadásul a nagy feketeség még felerősíti a bandzsító fényszórók szokatlan helyzetét, nem pedig ellensúlyozza a diszharmóniát. A sok feketeség miatt így is túl nehézkesnek tűnik az orra. A régi buszokon a nagy lemezfelületek homogenitásának megtörése miatt alkalmaztak sávokat, díszléceket, egyebeket. Erre most már nincs semmi ok, alig van lemez az ablakok alatt. Teljesen más az optikai egyensúly. Változnak az idők, hagyományra hivatkozva teljesen felesleges más okból alkalmazott ötleteken előcibálni.

repecs 2015.04.29. 13:29:35

A fogyasztás csökkentés és a megbízhatóság növelése érdekelne, de a színe?

torqmatic 2015.04.29. 13:44:58

@enté: Beszarok rajtatok; amit a BKK tett hozzá, az természetesen tökéletes, bezzeg a Volvo profi formatervezői által megálmodott forma, na az szar. Titeket direkt ezért fizetnek a gazdáitok, hogy ilyen okosságokat írkáljatok?

88jk88 2015.04.29. 13:47:07

Egy csőd szélén lévő vállalatnál kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a buszok színezésével foglalkozzanak. Az is csoda, hogy az új buszoknak egységes a színe, az sem lett volna meglepő, ha mindegyiken rajta hagyják a vásárláskori színt.
Épp ezért valszeg azért nem szórakoznak az ezüst csíkokkal/tetőkkel, mert minél több a szín, annál több vele a meló. Külön kell maszkolgatni, tovább tart a festés, mert nem lehet a 2 színt egyszerre fújni, és így tovább.

Steppenwolf 2015.04.29. 13:53:11

@torqmatic: És a görcsös BKK-lejáratókampányért ki fizet, ha már itt tartunk?
Inkább örüljünk, hogy a zokniszandálos buszfan hülyegyerekeknek a buszok színezése a betűtípus a legnagyobb probléma, és nem az, hogy nincs mivel utazni. Mondjuk ehhez kellett az is, hogy 5 év alatt több kocsit cseréjenek le, mint az azt megelőző 20 év alatt összesen...

Balt 2015.04.29. 14:33:52

@Comandante en Jefe: Arról nem is beszélve, hogy a változatos járműpark milyen műszaki hátrányokkal jár. De hát ugye ezek a közbeszerzés szépségei...

Balt 2015.04.29. 14:37:43

@enté: Egyetértek. Az a feketítés teljesen felesleges.

tomaj2010 2015.04.29. 14:40:32

Azért ez a kupleráj mert Tarlós Pipi nem engedte a BKK-t wellnes-en kikapcsolódni...
Összezavarta ezzel a szigorúságával Pipi bácsi a közös gondolkodásban a vezérkarajt...

Showmiller · http://ujallastakarok.blog.hu 2015.04.29. 16:16:21

Sokkal kisebb cégeknél is komolyan kell venni az ilyesmit, és következménye van, ha nem így történik...

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.04.29. 19:25:03

@Comandante en Jefe: Remélem azért többen észreveszik a különbségeket mint "mi" 15-en, mert akkor egy igen igénytelen nép volnánk. Habár a fröcsögés elég erős most erre a bejegyzésre, de azt figyelembe kellene venni, hogy az összevissza színezések csak egy része annak a kiirthatatlan igénytelenségnek ami legfőképpen a buszágazatban megjelenik. A Volvo átfényezéseknél maradva, én most a 86-oson megjelentekből indulok ki, ugyanazon telephelyről jöttek, azonos típusok. Mégis mintha random volna rajtuk a feketítés (vagy nincs), belül az egyikén bilikék a kapaszkodó és LED a világítás, a másikon maradt narancssárga és a neon. Egy ilyen alap dolog szabályozása nincs meg, tehát emiatt a hozzáállás miatt a BKK lassan eléri az ős-BKV-s színvonalat. És akkor folytathatnám a sort a V127-eseken megjelent BKV buherával is. Leokoplaszt rögzítéshez, kék szigetelőszalag a fénysor tompításának a vezető mellett ésatöbbi. Ez csak egy előjel egy nagyon rossz irányba való haladásnak mégha ez egyeseknél úgy jön le, hogy a fekete csíkokon vitatkozunk.

_zahnrad 2015.04.29. 19:26:46

@Steppenwolf: Nincs görcsös BKK lejáratókampány, csak nincs kulturált vitaképes társadalom, ahol a felek kölcsönösen meghallgatják egymást, kompromisszumképesek, és elismerik ha hibáztak. Főleg ez utóbbi kettő hiányzik a bírálat tárgyából.

_zahnrad 2015.04.29. 19:34:26

@LouCyber: Ha ennyire értéktelen és súlytalan a blog, akkor mire fel, ez a stílus? Jólneveltségből és stílusból is van mit tanulnia a szerzőnek, vagy mi újság?

_zahnrad 2015.04.29. 19:44:12

@Steppenwolf: Olyan ez, mint amikor a gyerek az egyesek és a kettesek után hármast visz haza, de az apja négyest vár el tőle. A gyerek sírni fog. De basszus, ennyire gyerekek vagyunk, hogy a nyilvánvalóan helyénvaló kritikára ez a reagálás? Miről szól a poszt, basszus? A BKK elmúlt éveinek összefoglaló értékelése? Nem! Hanem? A buszok színtervéről Majd lesz BKK összefogaló poszt is, az érdemeik elismerésével, de ez a poszt a buszok színtervéről szól.

torqmatic 2015.04.29. 20:20:06

@Steppenwolf: Természetesen nem ez a legnagyobb probléma, de ez IS egy probléma. Ez a "több buszt cseréltek le.." kezdetű lózung meg a kedvencem: persze, előtte direkt lezüllesztették a céget és buszparkját egy vidéki román város színvonalára, hogy utána már a máshol alapelvárásnak számító dolgoknak is sírva tapsikoljon a zokni-szandálos buszfan az örömében. Az meg, hogy az új buszok valójában horror áron futnak, nem érdekli őket, az a lényeg, hogy szép kékek... Elhitették velük, csökött agyacskájukkal pedig könnyen el is hitték, hogy ez a legjobb megoldás, sőt igazából más megoldás nincs is.

Ecotrans 2015.04.29. 20:37:28

Amilyen a porta, olyan a gazda is.
Ez a nemtörődöm beleszarok igénytelenség jellemző az egész városvezetésre, sőt még feljebb.
A legnagyobb baj hogy ugyanilyen összevisszasággal és találomra készült pl. az új fizetős szakaszok tervezése is (gondolom pár milliárdért), és ami a legrémisztőbb hogy ezek kb ugyanilyen tanyasi igénytelenséggel képzelik megvalósítani majd Paks2-őt és a többit.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2015.04.29. 20:55:47

na, ennél feleslegesebb cikkel is régen találkoztam. gratula!

betm3n 2015.04.30. 00:13:58

az új piros troli is menő, és a bilikék buszok is. bárcsak mind olyan lenne.
eskü, még a legöregebb Ikraus is büszkén feszülne a bilikékben, ha lenne rá pénz.
a szürke-sötétkék akármennyire tradicionális, ordenáré randa és ódivatú.

ez a cikk igazából miről szól, ízlésről? a cikk írójának van abszolut izlése, és ezért megmondhatja a frankót? vagy?

_zahnrad 2015.04.30. 10:50:38

@betm3n: Nem.
- Nincs hagyománytisztelet
- Nem volt szavazás az új színekről, pedig ez szokás minden civilizált helyen
- Az eldöntött irány nincs betartatva

Csak ezek után jön a grafikus kihagyása miatt elkövetett, egyébként oktatott hibák felhánytorgatása.

_zahnrad 2015.04.30. 10:52:59

Még annyi, hogy az autóiparban is tanult, felkészült formatervezők dolgoznak, nem Pistike rajzolja az autókat, aki haver volt és kellett neki egy jó állás. Felsőfokon oktatott, egyértelmű, bő szakirodalom van akár a formatervezésről, akár a grafikai, akár a színelemek használatáról. Ezekre nem voltak tekintettel. A szubjektivitás ezután következik.

Steppenwolf 2015.04.30. 10:54:47

@_zahnrad: Szóval a BKK az ostoba gyerek, és ti vagytok a szülők. :) Önbizalomhiányban azért nem szenvedsz...
Bár a tízmillió közgazdász, szövetségi kapitány és pedagógus országában ugyanannyi közlekedési szakember és dizájner már nem oszt, nem szoroz.

Pepejoe 2015.04.30. 11:56:07

Engem nem hat meg, hogy milyen verda visz el a-b be, kb. nézzenek ki egyformán és kész is.
Az jobban érdekel, hogy biztos jó-e az, hogy egy gyári technológiával fényezett, új patentokkal egyéb bizbaszokkal összerakott, lemeózott buszt egyből szétszednek, előkészítik a felületet az uccsó eldugott szegletig (?) kimaszkokják a macerásan bontható részeket, nyilván visszarakják (?) a sokszor csak 1x használatos patentokat stb. Elsősorban autójavítással foglalkozom és pontosan tudom, hogy még egy márkaszervízben is rengeteg slendriánság van fényezéstéren és az azzal kapcsolatos műveletekkel, pedig egy személyautó azért igényesebb mint egy busz.

unfanatic_official 2015.04.30. 12:11:41

Elég modorosra sikerült ez a cikk...
Ha annyira biztos vagy benne, hogy jól egyensúlyozná a szürke csík a nagy kék felületet az alacsonyadlós buszok esetében is, akkor kérlek csinálj már róla egy látványtervet, mert ez egyáltalán nem biztos!
De ez csak egy a sok hülyeség közül, amit mondtál.

enté 2015.04.30. 12:35:59

@_zahnrad: Aha... Csak néhány példa az elmúlt évekből: Ford Ecosport, Toyota FCV, Jeep Cherokee. Ha ezek szerinted szép autók, akkor neked minden szép.

implacabile 2015.04.30. 12:38:51

Aki az egyik mondatban bilikéket ír, a másikban bugyikéket, az rögtön ki is állította magáról az első számú szegénységi bizonyítványt. Ráadásul valószínűleg soha életében nem látott egyetlen valódi bilikék Trabantot sem.
Imádom, amikor alulképzett hülyegyerekek osztják az észt, határozottan kimondva a tutit betűtípusról, színösszeállításról, (talán még a buszvezető egyenruha az, amit kihagyott...), közben meg érteni semmihez sem ért...
Nulla értékű blog az egész, fikázás alapon működik.

Hurri Kán 2015.04.30. 14:52:03

Sikerült rátapintani Budapest tömegközlekedésének egyik legnagyobb problémájára. Most komolyan, tényleg ez a legfontosabb, tényleg nincs más téma? Igen, van némi összevisszaság, de hálistennek a muzeális korú buszok nagy része helyett jöttek újabbak az elmúlt évek alatt.

_zahnrad 2015.04.30. 17:24:11

@Steppenwolf: A példa valóban megmosolyogtató lenne, ha a BKK lenne a címzett. Viszont nem a BKK-nak írtam a választ, nem a BKK hivatalos képviselőjének. Vagy netalán annak tekinted magad? Vagy az vagy?

_zahnrad 2015.04.30. 17:24:49

@enté: Nem a szépségről volt szó, mert az szubjektív

BPO654 2015.05.06. 16:21:43

@repecs: A régi Ikarusok fogyasztanak a legkevesebbet..... .

BPO654 2015.05.06. 16:25:24

@Steppenwolf: @Pepejoe: @Hurri Kán: @implacabile: @enté: @gio: @retek: és a többiek:
Egy hajóban (buszban) evezünk! Amíg ez nem esik le addig marad a kisemberek egymásnak ugrasztása.
Valóban vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, és cikkek! Találtam is ilyen cikket amely sokkal fontosabb dologról ír, tessék elolvasni;

www.napi.hu/magyar_vallalatok/uj_autot_kapnak_a_miniszterek_es_allamtitkarok.597320.html

repecs 2015.05.06. 18:20:31

@BPO654: Tudom. Valós üzemi körülmények között a régi Ikarusok fogyasztanak legkevesebbet! Lehet valami szabvány izén nem, de a való világban igen.
süti beállítások módosítása