Ez a busz megmentheti a magyar buszgyártást?

2015. június 24. - _zahnrad

cimlap_11.jpg

Immár az Ikarus név nélkül, de a gyökereiben, génjeiben Ikarusos csapattal, a NABI volt telephelyén megszületett a PKD összeszerelésben készült 18 darab busz utódja. Az Euro VI-os MODULO M108 d városi, alacsonypadlós szóló busz.

Ahogy korábban megírtuk a BKV folytatja a PKD azaz a Partially Knocked Down, részben összeszerelt buszok gyártását. Az új PKD sorozat prototípusát mutatjuk be most olvasóinknak, amit reményeink szerint, további 49 követ majd.

Az Euro VI-os motor, és az EGB 107 előírás életbe lépése egy sor változtatást tett szükségessé a konstrukción. Ezek a változások olyan mélységűek voltak, hogy a busz vázszerkezetét is érintették, így a belső elrendezés további finomítására is adódott lehetőség.

cikkbe1_4.jpg

Reméljük, hogy hamarosan újra sok száz busz készül a volt NABI telephelyén!

A buszt mozgató motor a Cummins 6,7 literes, 280 lóerős egysége, ami az Euro V normának megfelelő, 8,9 literes elődhöz képest, már kipufogógáz-visszavezetést (EGR) is kapott. A futóművek maradtak a jól bevált ZF termékek és a váltó is a jól ismert Allison TR325R.

Az új busz motorját, ahogy az elődnél is, egy kicsit magasabb fordulatszámon tartja a Szentgotthárdon gyártott Allison sebességváltó, mégis nagyon csendesen jár az Euro VI-os Cummins erőforrás. Szinte hihetetlen, de az M108 d néhány Nyugat-európai Euro VI-os motorral szerelt típusnál is lágyabb járásúnak, halkabbnak tűnik.

A legnagyobb újdonság az utastérben a dobogók változása. Az üzemanyagtartály a baloldalról átköltözött a jobboldalra, az eddigi dobogós kialakítás helyett pedig ketté lett osztva és két ülés alatt kapott helyek, amikben így fellépő megmászása nélkül foglalhatunk helyet. Kevesebb dobogó került a B tengely elé is, így összesen 11 ülés érhető el fellépő nélkül, ami európai viszonylatban is nagyon szép szám. Örömteli a peronrész megnövekedése is, így egy kerekesszékes utas mellett még elfér egy babakocsi is. További jó pont, hogy a második ajtó mögé csak egy szimpla ülés került. Ezzel együtt 29 ülő utasnak jut hely, ami a 12 méteres buszok 26-27 üléséhez képest igen nagy előrelépés, és a befogadóképesség szint növekedett a jól átgondolt kiosztásnak köszönhetően. Az utastér kialakítása így ideális, mondhatni azt is, hogy tökéletes.

cikkbe2_8.jpg

Jól átgondolt és kialakított az M108 d belsőtere

A fűtésről négy ventilátoros hőcserélőn keresztül egy 30 Kilowatt teljesítményű Webasto fűtőkészülék gondoskodik, a hűtésről pedig a jól ismert ThermoKing X-900-as légkondicionáló. Kívülről az új kerékjárati ívekről ismerhető fel az M108 d. Az oldallemezeken lévő anakronisztikus gumicsík sajnos megmaradt, ahogy a manapság már szokatlanul magas övvonal is. Ez utóbbira az lehet a magyarázat, hogy a kocsi oldalvázát újra kellett volna tervezni, ami nem csak sok időbe, de sok pénzbe is került volna.

A busz összességében óriási fejlődésen ment keresztül, az utasterének kialakításával a legjobbak közé lépett. A kialakítás színvonalát tekintve az európai élvonal már elérhető közelségbe került. A történelmi jelentőségű név elhagyása sajnálatos, de a busz létrejöttéhez nélkülözhetetlen lépés volt.

cikkbe3_6.jpg

A legtöbb gyártónál, még a nagy nyugatiaknál is, teljesen át kellett alakítani a busz hátfalát és motorsátrát, hogy fogadni tudja az Euro VI-os motort. Itt ilyesmire nem volt szükség. A hajtáslánc befért a régi helyre és a szellőzést is ötletesen oldották meg

Az európai kínálat nagy részét maga mögé utasító belső kialakítással úgy tűnik, van még keresnivalója a hagyományos magyar buszgyártásnak az európai piacon, és a kiállításokon is. A hazai buszgyártók palettájáról fájóan hiányzik egy Euro VI-os motorral szerelt, városi csuklós busz, miközben a BKV alvállalkozói 2016 közepéig még ötven darab csuklós buszt fognak beszerezni, és a 3-as metró felújításának kezdetéhez legalább újabb ötven, de inkább száz csuklós buszt kell beszereznie a fővárosnak. Ezért reméljük hamarosan elkészül a V187 Euro VI-os utóda is, amivel már valóban be lehetne törni, akár az igényes európai piacokra is.

Az új busz egyébként, idén októberben jelenhet meg a főváros útjain.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

http://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr347569172

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.06.26. 15:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ZBR 2015.06.24. 11:37:52

Fehér a klímadoboz is. = Akkor tényleg jó.

retek · http://csakaszepre.blog.hu 2015.06.24. 14:15:00

Úgy látom az illesztések is korrektekbek mint az előzőkön. A képekből viszont nem látszik: megoldották az első ajtó feletti világítás tompítását? Úgy láttam, hogy a vezetőket vakítja és házibuherával oldják meg a kérdést...

Cave Nick 2015.06.24. 21:43:12

"A történelmi jelentőségű név elhagyása sajnálatos"

Szégyen. Egyúttal komédia és majdnem azt írtam, hogy very ungarische. Nyilván mindent meg lehet magyarázni, de nem érdekel.

Cave Nick 2015.06.24. 21:53:35

@Cave Nick: ja és távolról sem a gyártót szeretném hibáztatni, nem tudom ki a "felelős", de gondolom jól azonosíthatóan van valaki, aki elgáncsolta a dolgot.

kristoof 2015.06.24. 22:45:49

@Cave Nick: Idézet egy tegnapi cikkből: "Szomorú, hogy az Ikarus márkanév nem maradhatott meg, de úgy tudjuk, hogy megmaradhatott volna, de Széles Gábor hárommillió forintot kért buszonként a márkanévért. Ezt a MABI-BUS érthető okokból nem vállalta be. Széles Gábor most foghatja a fejét, mert elmondható, hogy egy nagyon jó lehetőséget szalasztott el azzal, hogy elengedte az ARC-t, ugyanis egy világszínvonalú, igazán exportképes busza lenne most."

totalcar.hu/magazin/hirek/2015/06/23/bemutattak_a_bkv_uj_euro_vi_os_magyar_buszat/

Gondolom ez nem szorul magyarázatra! :-( :-(

Tomikarus 2015.06.25. 14:44:32

Míg más nemzetek ragaszkodnak a múltban híressé vált márkaneveikhez, addig itthon van Széles, aki nem is érthető meg, hogy milyen elven gondolkodik. SZÉGYEN, hogy az idén 120 éves Ikarus márka helyett egy MODULO néven kerül a piacra ez a termék.
Ahogyan a humánerőforrásainkat és azzal a szakértelmet így hasonló képen a műszaki megoldásainkat is elveszítjük a kivándorlással, a külföldi tőke erős vállalkozások térnyerése, a nemzeti öntudat hanyatlása miatt. Sajnos amíg Szélesé az Ikarus addig bele kell törődni, hogy a márka halott. Talán lesz majd aki feltámassza csak félek, hogy az a Széles keleti kapcsolati hálójából pl. kínai vagy orosz gyártóként fog megjelenni. Hiszen felvásárolja a márkát és egy 120 éves nemzetközi vizeken is jól csengő nevet kap. Persze mögötte nem lesz meg a volt Ikarus lelkület így lejáratódik majd a műanyag gagyi buszokkal a márkanév aztán mehet a levesbe. A mitológia beigazolódott. Az évi 12.000 db autóbusz után már csak egy márkanév és egy-két omladozó telephely maradt. A márka szerelmeseinek pedig a veteránok. Szép volt magyarok!

tnt 2015.06.25. 16:33:31

Normálisan termelni senki nem akar az oligarchák közül csak jogdíjat, EU-s zsét lenyúlni, trafikolni ...stb.... népszerű és könnyen elérhető sokaknak a könnyű pénz...

gmihaly 2015.06.25. 18:29:59

Széles Gábor, az Ikarus tönkretevője volt, hiába beszél mellé. Most lakol meg érte. Ez a városi busz nagyon jó konstrukció, lassan, de biztosan újraépül a dicsőséges magyar buszgyártás. Egyelőre NABI néven futhatna, de lehetséges, hogy az Ikarus márkanév is visszaszerezhető lesz, esetleg bírósági úton, de nem biztos, hogy szükséges lesz.

deneskata 2015.06.25. 19:08:58

Miért pont ez? Egy csomó Credo fut a utakon. Miért nem a Credo menti meg?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.25. 19:12:50

Hogy lehet, hogy én ültem már ilyenben, ha jelenleg még nincs forgalomban a fővárosban?

kristoof 2015.06.25. 19:23:45

@deneskata: A Credónak nincs Euro VI-os városi LF busza. Ráadásul a főváros nem rendelt belőle ötvenet. A Credóból jelenleg nincs megrendelés, ebből meg van. Így nehéz lesz nékik megmenteni.

kristoof 2015.06.25. 19:26:47

@A megvalósult amerikai ólom..: A szöveget is elolvastad vagy csak a képeket nézted meg? :-) Hasonlóból már fut 18 darab, de ez sok mindenben különbözik azoktól például Euro VI-os. Ezek mind le vannak írva és még linkek is vannak a korábbi posztokhoz. :-)

Cave Nick 2015.06.25. 20:58:14

@kristoof: Igen, ezt én is olvastam, mondjuk illene meghallgatni Széles véleményét is a dologról, bár nincsenek illúzióim. Kérdés, hogy ezt a szerencsétlen márkanevet hányszor próbálják még megfojtani, ki az aki egyszer végre a hóna alá nyúl.

Cave Nick 2015.06.25. 21:05:42

@gmihaly: simán el tudom képzelni, hogy az Ikarus régi piacain még ma is jobban elkelne ugyanez a busz Ikarus néven.. aztán lehet, hogy ez csak romantika.

gmihaly 2015.06.25. 21:31:23

@Cave Nick: Ez a városi busz a szegmensében sztem szuper. A fejlesztés iránya a 3 tengelyes és a csuklós lehetne. Fennáll a veszélye, hogy úgy jár a Credo, mind anno decibel a székesfehérvári MÁG, ha megszaladnak a dolgok. GabiBá meg tovább fortyoghat Alba Regiában, vagy furkálódhat a nemzet kárára, a saját kis üzletecskéje érdekében. Ezt jól elqrta.

Cave Nick 2015.06.25. 21:45:23

@gmihaly: én csak azt kérném, ha lehet, mást már ne qrjon el.

gizmo26666 2015.06.25. 22:08:35

Majd Széles Gábor ezt is megveszi, és csődbe viszi a picsába.

deneskata 2015.06.25. 22:09:16

@kristoof: Vajon miért nem rendelnek belőle? Csak mert nem ülnek közel a tűzhöz....? És van Euro városi 6-osuk...

kristoof 2015.06.25. 22:36:07

@deneskata: "Vajon miért nem rendelnek belőle?"

Egyrészt azért mert nincs pénze a Volánoknak. Másrészt, pedig a gyár üzletpolitikája is érdekes. Lényeg a lényeg ezer hazánkban eladott busz után még mindig nem próbálkoznak külföldön, pedig nem is rosszak a kocsijaik.

"Csak mert nem ülnek közel a tűzhöz....?"

Tíz évig elég közel ültek a tűzhöz, hiszen Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozik a Kravtex. Ezért is tudtak eladni ezer buszt a Volánoknak. Mint fentebb írtam sejthették, hogy ez lesz, mégsem mennek külföldre...

"És van Euro városi 6-osuk..."

Nincs nekik LF (full alacsonypadlós) városi E VI-osuk! Igen LE az van nekik, csak olyat nem nagyon vásárolnak hazánkban, amint látszik, de főleg Budapesten nem! A BKV-nak nem kell LE busz... ha nem kell LE a busz, akkor nem olyat kéne gyártani. (Amúgy nincs helyközi LF buszuk sem és nincs nekik 12 méternél hosszabb buszuk sem, semmilyen és nincs Euro VI-os csuklós buszuk sem semmilyen. Valamint nincs rendes távolsági buszuk sem.)

csacsalo 2015.06.25. 23:10:41

Ez a busz egyáltalán nem utasbarát! Kevés ülés, szűk állórész. Az elsőajtós felszállás miatt elöl torlódnak az utasok, a szűk utasfolyosón képtelenség bárkit is kikerülni. A hátsó ajtónál a lépcsőjárás kimondottan balesetveszélyes. Menet közben az ajtóhoz kászálódás kész bűvészmutatvány. idős embereknél életveszélyes. Sokkal inkább való ez a busz távolsági közlekedésre... igaz akkor meg az kevés ülőhely miatt gazdaságtalan.

Örni76 2015.06.25. 23:22:15

Pontosan! Letörném a kezét annak, aki olyan buszt tervez/vesz meg, ahol az álló utasok nem férnek el... Értem én, hogy alacsonypadlós kell, de ez így kínszenvedés... Az üléseket nem lehetne a metrókhoz hasonlóan elrendezni? Akkor lenne elég hely.

kristoof 2015.06.26. 00:15:40

@Cave Nick: Erre csak azt tudom mondani, hogy az Ikarus név használatának minden joga Széles Gábor tulajdonában van. Szóval, ahogy te is írod; nincsenek illúzióim. :-(

kristoof 2015.06.26. 00:16:31

@gizmo26666: Szerintem Mészáros Csabának kicsivel több pénze van, mint Szélesnek! ;-)

GhostBusters 2015.06.26. 00:18:25

Szeretem én is ezeket a buszokat a mindennapi forgalomban utasként. Futóműve majdnem olyan jó, mint a Citaro-é, ami a magyar utakon fontos szempont, és az értékelésekből kimarad, vagy nem kap elég hangsúlyt.
Kérdésem az, hogy a klimatizálás hibáját javították-e az új szériában? Mert hátulra nem jut hideg levegő; elöl 6-8 fokkal van hűvösebb kánikulai napokon, mint hátul. Nem panaszkodás akar lenni, de ha már van klíma, és kegyeskednek használni is...

HgGina 2015.06.26. 00:55:38

A név üzlet, nem szerelem kérdése. És ha valaki majd 4 millióval olcsóbban hoz ki egy buszt, és így megéri neki 3-at költeni a névért darabonként, akkor még így is 1 millával olcsóbb marad a másiknál. Szép dolog a nosztalgia, de ezt üzletnek nevezik.
A világ tele van szép emlékű döglött márkanevekkel. A Bugatti is az volt, az ISO, a Messerschmitt, NSU, Horch, Maybach, Puch... De ott van elektronikából a Denon, Marantz, ITT, Schaub-Lorenz, Akai... Nyilván van buszból is nem kevés ilyen. Ha nem tévedek, már nincs DAF, nincs SAAB, nincs Magirus, nincs Deutz, nincs Steyr. Talán már Setra sincs.
Még ha Szélest a kártevései miatt utálom is, és semmire se becsülöm, de ez pénz, üzletileg teljesen igaza van.

Bambano 2015.06.26. 00:59:07

a dízel motorok halála a kipufogógáz visszavezetés.

midnight coder 2015.06.26. 06:39:43

@Bambano: Az emberek halála a dízelmotor. Nem szabadna a városba beengedni olyan járművet ami ilyet használ és folyamatosan okádja ki a rákkeltő koromrészecskéket mindenféle filter ellenére is. Kinn a földeken mehet ilyennel a traktor, de nem való járművek hajtására. Az ideális megoldás az elektromos lenne, esetleg földgáz üzemű. De én ha busztervező lennék elfilóznék a sűrített levegős hajtáson is.

nu pagagyí 2015.06.26. 08:36:30

Szerintem nem szép. Gondolom az első lámpák kialakításába ölték a formatervezési energia nagy részét, mert busz többi része elég szokványos, és hát pont az első lámpák kialakítása nem tetszik, barátságtalan kinézetű lett. A forma megítélése persze szubjektív dolog, a műszaki tartalom eladhatja a buszt, de sajnos abban sem látok falrengető innovációt. Itthon azért beválhat, ha versenyképes áron, megbízható minőségben elő tudják állítani.

Szerintem a NABI volt az, amely újrapozicionálhatta volna a magyar buszgyártást, kár hogy itthon mindenhol elgáncsolták.

kristoof 2015.06.26. 08:56:46

@nu pagagyí: "Szerintem a NABI volt az, amely újrapozicionálhatta volna a magyar buszgyártást, kár hogy itthon mindenhol elgáncsolták."

A NABI-val az volt a gond, hogy egy LE városi buszt csináltak első körben, aminek 1-2-1 ajtókiosztása volt, amik elég keskenyek. A Sirius nagyon jó helyközi kocsi lett volna, ha nem akkor mutatják be, amikor a kormány meghozta a beszerzési stopot.

ymel 2015.06.26. 09:24:57

@Örni76: ja. van benne valami. lehet, hogy kozlekedesbiztonsagi okokbol nem engedik az oldal ulest buszokon. Nekem nyomasztoan zsufoltnak tunik ez a belso. Pedig biztos kell a sok kapaszkodo meg korlat, de eleg bena a szuk folyoso valoban.

nu pagagyí 2015.06.26. 10:27:43

@kristoof: A NABI mindenre képes volt és világszínvonalon tevékenykedett. Elég csak a kompozit karosszériát, a hibrid motorokat említeni. Nálunk nem kellettek a buszai, pedig legyártottak volna bármit, ha van konkrét igény.

Azért nosztalgiaként:
magyarbusz.info/magyar_gyartok/nabi#sthash.90QpIR4M.dpbs

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.06.26. 11:09:25

@kristoof: Vajon miért vette meg Széles az Ikarus-t, ha nem gyárt normális buszokat?

kristoof 2015.06.26. 11:16:01

@nu pagagyí: Nem azt mondtam, hogy nem csináltak fantasztikus dolgokat, de egy kicsit elszámolták magukat. A kompozit buszba végül bele is buktak.

kristoof 2015.06.26. 11:17:21

@Online Távmunkás: A két gyár területét is megkapta a névvel együtt 2006-ban, amiken azért akadnak értékes ingatlanok is... folytassam? :-(

Kopi3.14 2015.06.26. 11:49:00

@ymel: Engednek oldalülést, németeknél rengeteg, leginkább szóló buszon van kialakítva.

@nu pagagyí: A NABI baja az volt, hogy nem is gondolkodott az európai igényekben, mindig az USA volt a lényeg. Amíg megkapta az ottani adókedvezményt az ottani munkaarány miatt, addig ment, utána beborult. A kompozit karosszériát/vázat meg szerintem nem jól gondolták, a két fél bár kevés szerszámot igényelt, de a termelékenységgel volt ám baj alaposan vele. Valamint az újrahasznosíthatósággal.

@HgGina: Denon, Marantz van, SETRA szintén. Maximum nem önálló, de nem átmatricázott Mercedeseket árulnak, önálló a fejlesztés legnagyobb része.

@Tomikarus: Szép és jó az a százhúsz év, de már lassan harminc éve nincs jelen új termékkel egyetlen fontos piacon sem az Ikarusz, pár megmaradt régióból lassan kikopnak az egyedisek is, úgy pedig el is felejtődik, így pedig nulla értéke lesz a névnek, amikor egy tenderen a Solarisszal, vagy a Temsával, ne adj isten a kínai csodákkal kell versenyezni.

David Bowman 2015.06.26. 12:43:59

Nevezzék Dédalusznak. Úgy is ő volt a fej.

KissGecihuszár 2015.06.26. 18:04:26

Úgy tűnik, hiába minden igyekezet, a hazai busziparban hosszú évtizedek alatt felgyűlt know-howt, szaktudást, hozzáértést nem tudta elpusztítani sem az ÁVÜ, sem az ilyen-olyan szerencselovagok, sőt még maga a "mágus", szinyor Széles sem, karöltve a Franciákkal, akikkel anno a '90-es évek közepén -szarér/húgyér- elmutyizta az Ikarust, majd '97-ben elkezdte "classic" néven újra gyártani a "kocka" 200-ast, amikor az már csak 1-2 Volánnak volt eladható helyközi viszonylatokra. Emlékszünk a "trendy" vízszintes hátsólámpa sorra?!? A PKD konstrukció alapvetően egy jó elgondolás, de ez akkor lenne sikeres, ha a BKV-n kívül más KV-k, illetve jelentős "városi rendeltetésű" flottát üzemeltető ex Volánok, manapság regionális KK-k is rácuppannának erre a lehetőségre. Ebben az esetben már országosan 1000-es szériát is lehetne gyártani, ami alkalmas lenne arra, hogy felkeltse a külföld figyelmét, nem is beszélve a CNG-s, hybrid illetve troli meghatású kocsikról. Egyszóval van hová fejlődni, kérdés, hogy van-e szándék?? "Szándék van"...

BPO654 2015.07.06. 23:39:59

27 év cirkálás után szinte az összes vonalat bejárva Bp-en, visszatérve Óbudára, az utolsó pillanatig dolgozva, üzemképesen elment az öregharcos. Utolsó köreit a 960-on teljesítette 06 27-én, másnap lejárt a vizsgája,, 06 30-án kivonták. (1988 0628-2015 0630).
Szeretni mindig fogunk.

busztipusok.hu/260/260-484.jpg

Ha akarják akkor még ezzel a fenti típussal a legutolsó esélyt megkaphatja a hazai buszipar. De ez a legutolsó esély.

fogomafejem 2015.07.15. 17:40:05

12, 15 és 18,75 méteres helyközi megoldással is elő kellene rukkolniuk. Bár lehet hogy csak idő kérdése és megérkezik. Ezzel a dizájnnal LE megoldással ütőképes helyközi családot rakhatnának össze.

fogomafejem 2015.07.15. 17:57:14

A Kravtexnél nagy a csönd. Megy a raktárra gyártás és kész?

BPO654 2015.07.19. 18:21:41

Búcsúzóul a legjobb 260-asról egy video, amin nagyon jól megy a gép. Csodálatos hangod, és váltód, gyorsulásod, erőd nagyon hiányzik már most is:

www.youtube.com/watch?v=KvfxyNh0f7o

retek · http://csakaszepre.blog.hu 2015.07.19. 19:59:37

@BPO654: Igaz szerelemnek tűnik a tiétek.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu