Nagyvárad kihasználja a vasárnapi zárva tartást

2015. szeptember 01. - kristoof

cimlap_15.jpg

Új buszjáratot indít a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) Nagyvárad és Biharkeresztes között. Főként a bevásárló turizmusra építené a romániai közlekedési cég az új viszonylatot.

Három évvel azután, hogy megszűnt a közvetlen összeköttetés Nagyvárad és Biharkeresztes között, az OTL, újraindítja buszait a két város között. A közlekedési cég a magyarországi, vasárnapi zárva tartást próbálja kihasználni, ahhoz hogy sikeressé tegye az újjáélesztett járatot.

1_5.jpg

A magyar Alfa Busz Kft. alig néhány buszt tudott leszállítani Nagyváradra. Mielőtt a teljes flotta elkészült volna a székesfehérvári cég csődbe ment (fotó: tramclub.org) 

A korábbi buszjárat veszteséges volt, de most a nagyváradi Auchannal kötött szerződés értelmében egy évig biztosan megmarad a járat. Így az OTL-nek nem lehet vesztesége a viszonylat működtetéséből, hiszen a járat egyik megállója épp a váradi Auchan lesz. Egyébként a 22 kilométernyi távolságot a buszok 75 perc alatt teszik majd meg. Egy jegy hét lejbe, vagy 500 forintba kerül.  

Az OTL szerint főleg a munkába járókra lehet építeni a járatot, ugyanis nem csak Romániából Magyarországra, de újabban már az ellenkező irányba is sok munkavállaló jár dolgozni. Mindkét város polgármestere abban bízik, hogy a buszjárat még több magyar munkavállalót csábít Nagyváradra, ugyanis Biharkeresztesen jóval magasabb a munkanélküliség, mint a romániai városban.De nem csak emiatt lehet vastagon nyereséges az új járat, hanem az idei március 15-én, Magyarországon bevezetett vasárnapi zárva tartás, és a romániai ÁFA csökkentések miatt is. E két utóbbi hatás miatt, akár vastagon nyereséges is lehet az új autóbuszjárat.

2_3.jpg

Az OTL buszai a nagyváradi telephelyen (fotó: kamin.sk)

A magyarországi engedélyeknek már birtokában van a cég, de ahhoz, hogy az OTL elindíthassa buszait, még kell a román szállításügyi miniszter engedélye is, amit a cég napokon belül megkaphat. Így az első járat már a következő szombaton elindulhat. A vonalon közlekedő buszok az első időkben Nagyvárad helyi közlekedésben résztvevő járművekből kerülnek ki. Ezért akár Solaris Urbino 12-essel, vagy a Székesfehérváron gyártott, néhai Alfa Busz Localóval is utazhatunk a két város között. Ha minden várakozást felülmúl a forgalom, akkor nagyobb befogadóképességű, akár teljesen új autóbuszokat is forgalomba állíthat az OTL.

Az új járat Nagyváradról, hétfőtől péntekig román idő szerint napi háromszor 7.45-kor, 15.27-kor és 17.45-kor indul. Míg Biharkeresztesről hétköznap, természetesen magyar idő szerint, 8.00-kor, 15.40-kor valamint 18.00-kor indul majd busz. Szombat és vasárnap már hat járatpár lesz, Nagyváradról 7.27, 9.45, 13.00, 15,27 valamint 20.45 az indulás időpontja. Vissza pedig 7.30-kor, 10.00-kor, 13.15-kor, 15.40-kor, 18.00-kor és 21.00-kor indulnak a buszok.

(Címlapfotó: bus-bild.de)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr17751926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Célkereszt 2015.09.02. 15:34:40

Féltem a keresztesiek lelki üdvét. Vasárnap vásárolni szentségtörés! (Még a nevében is benne van: vásár.)

BPO654 2015.09.06. 12:13:22

Na most kell bátornak lenni omnibusz.blog, bajtársak!!! Ideje a migráncs problémára rávetődni!

"11:08 Ursinyi Krisztián, a Honvéd - AMS mentőszolgálattól elmondta, hogy az önkénteseknek folyamatosan van munkája, rengeteg sérüléssel találkoznak - zúzódás, vágás, égett repesz - , melyek nagy részét a menekültek főként a gyaloglás közben szedték össze. Nagyon sok a higiénia hiányából adódó allergiás betegség!!!!!!!!!!!!!
Az önkéntesek 300-500 embert látnak el naponta."
Utolsó előtti mondat; forrás: mai blikk.

Ki meri felvetni, hogy mennyire tisztítják fertőtlenítik a járműveket, főként az üléseket, bármely közl.válalatnál... ?
Engem ne kérdezzetek... .

bovorac 2015.09.13. 21:21:45

A menetrend tökéletesen alkalmatlan a hivatásforgalomra. A hétvégi bevásárláshoz már nagyjából oké.
süti beállítások módosítása