Az ÉMKK-t nem érdekli, hogy mit szeretnének az utasai?

2017. június 28. - kristoof

cimlap_29.jpg

Az évek óta, minden szinten, elhanyagolt keleti országrészről lassan, de biztosan az autóbusz közlekedést fenntartó Észak-Magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK Zrt.) is leveszi a kezét. Vendégszerzőnk, Fazekas András, hosszú ideje küszködik a szolgáltatóval, hogy az igényeknek megfelelő menetrendet vezessenek be lakhelyén. Eddig süket fülekre és ellentmondásokra talált, hiába segíti az önkormányzat is harcában.  Most úgy döntött, megosztja velünk az ÉMKK-val folytatott eddigi vesszőfutását.

A Nyírpazony-Kabalás településrész Nyíregyháza autóbusz állomástól közúton 10,6 kilométerre fekszik. Az 503 lakosú községrész autóbusz közlekedése azonban bőven hagy maga után kivetni valót. A lakosság az önkormányzattal közösen évek óta igyekszik a szolgáltatónál, az ÉMKK Zrt.-nél elérni, hogy az ellátás az igényeknek megfelelő legyen.

4_13.jpg

Ikarus-EAG E95 halad Kabalás főutcáján

Hogy megértsük a problémát egy kicsit nézzünk bele az ominózus terület menetrendjébe. Kabalás helyközi autóbuszokkal érhető el, a település belterületén három megállóhellyel rendelkezik. A kabalási elágazástól számítva az első megállóhely 1.3, a második 1.6, míg az autóbusz forduló 2,1 kilométerre található. A járatoknak egy ilyen betérés hat percet vesz igénybe menetrend szerint. 2015 decemberéig a településrészt iskolai napokon Nyíregyháza irányából négy, tanszünetben kettő, szabadnapokon egy, munkaszüneti napokon pedig egyetlen járat sem érintette. A decemberi menetrend váltás hozott némi változást, ekkor ugyanis már szabadnapokon plusz kettő, munkaszüneti napokon pedig egy járattal bővült a kínálat. A Nyíregyháza irányában közlekedő járatok hasonló számban közlekedtek. Többször próbálkoztunk az ÉMKK részére logikus, ésszerű változtatásokat javasolni, ám sajnálatos módon ezeket rendre elutasította a szolgáltató. Egy példát szeretnék ezek közül röviden felvázolni: kabalásra néhány járat papíron nem közvetlenül, gyakorlatban viszont úgy közlekedett 2016 decemberig, hogy a járatok Nyírpazonyi betéréssel közlekedtek Kabalásra vagy onnan a megyeszékhelyre, két külön járatként, így azt két jegy megvásárlásával lehetett igénybe venni. A 14.4 kilométeres útért 310 Forint helyett összesen 560 Forintot kellett fizetni, ami egy 30 kilométeres jegy árnak felelt meg. Nyírpazony egyik megállójától ugyanis a 310 Forintos jegy után az új járat miatt még egy 250 Forintos jegy váltása is szükséges volt.

3_15.jpg

Nyírtelek Ferenc tanya. Ide mindig bemegy a busz, akár nulla utasért is. Oda ahol viszont lenne utas nem megy semmi... 

Hosszú viaskodás után a változás tavaly decemberben történt meg, amikor is Nyírpazony polgármesterével, Dubay Lászlóval, Nyírpazony polgármesteri hivatalában egy találkozó keretében felvázoltuk a problémát a debreceni Közlekedés Tudományi Intézet szakembereinek, akik jogosnak találták a problémát és segítő kezet nyújtottak ennek megoldásában. Így lehetséges ma, hogy ezek a járatok közvetlenül, a tényleges kilométerdíj megfizetése mellett vehetők igénybe. Itt jegyezném meg, hogy ez a két jegyváltási probléma jelen van a Dózsaszőlő-Nyírtelek, Ramocsaháza-Nyíribrony felé közlekedő járatok esetében is.

Itt megszületett a megoldás, azonban a menetrendben továbbra is akadnak hiányosságok. Évek óta harcol a lakosság az önkormányzattal közösen néhány járatért, az esti műszakba és onnan hazafelé tartó buszok betérítéséért. Nyíregyháza irányából 22:40 órakor, a város felé az elágazástól 21:05 órakor induló járatok betérítése folyamatosan napirenden van a lakosság részéről. Az ÉMKK természetesen mindig megmagyarázza, hogy miért nem lehet. A legtöbb alkalommal az utasszámot tartják indoknak, hogy az nem megfelelő. Az utasszám a lakosság részéről valóban változó, ahogyan változnak a dolgozók műszakos beosztásai is, viszont volt olyan alkalom, hogy az esti műszakba tartó járatot az elágazásnál nyolcan várták, míg a buszon 12 utas volt és a járat előtte Nyírbogdány, Sényő, Nyírtura településeket érinti, tehát átlagban településenként négy utas volt. Ugyanakkor sajnos kénytelenek néha más megoldást választani a műszakos dolgozók, például kerékpár, autó stb.

2_20.jpg

Télen-nyáron gyalogolniuk kell a műszakos dolgozóknak, mert busz az nincs

A cég persze megmagyarázta, hogy miért nem térhetnek be a járatok: mert az hátrányosan érintené a távolabbra utazókat. A szóban forgó járatok kabalástól még körülbelül 20 kilométert tesznek meg. Mint fentebb írtam, a kabalási betérő mindössze hat percet vesz igénybe, tehát sem jelentős változást, sem jelentősebb késést nem okozna a hazautazásban, tekintve azt is, hogy a járatok nem csatlakoznak semmilyen más közlekedési eszközhöz. De ha már a távolabbra utazókról van szó, megjegyezném, hogy akkor miért lehetséges, hogy Kabalásra egy Mátészalkai járat is betér, ami kabalástól még 60 kilométert tesz meg, ebben az esetben nem probléma a távolabbra utazók sérelme? Holott ugyanebben az időpontban betéríthető volna egy másik, közelebbi járat is.

Az ÉMKK tehát egy két kilométeres, hat perces betérőt sajnál, rossz, ellentmondásos indokok miatt. Itt jegyezném meg, hogy gyalogosan ez a táv 25-30 percet vesz igénybe (ami a busznak hat perc lenne), arról nem beszélve, hogy ez igen kellemetlen tud lenni télen, hidegben, fagyban vagy jelen esetben egy nagyobb viharnál, erős szél akár jégeső kíséretében. Sajnos az ÉMKK úgy tűnik nem is akar utasokat vonzani, sőt az utas legyen a buszért nem pedig fordítva. A bokortanyák közül Kabalásra a második legkevesebb idő betérni egy járatnak. Egyes tanyákra 14, 19 de van ahová 27 perc plusz idő egy-egy betérés. Ehhez mérten a hat perc minimális, de sokak életét könnyítené meg. A betéréssel kapcsolatosan még annyit, hogy a társaság szerint egy Nyírteleki bokor tanyára hat kilométert megéri betérni nulla, maximum egy utasért. Itt jegyezném meg azt is, hogy egy tanszünetben munkanapokon közlekedő járatot sem kapott még Kabalás lakossága, mert kevésnek találták az egyébként iskolai napokon 15 fő utast ebben az időpontban. Teljesen érthetetlen a társaság hozzáállása bokortanyákon élőkhöz!

1_20.jpg

A kabalási buszforduló

Összességében 3-4 járat betérítését kérné a lakosság és nem azt, hogy fél órás ütemes menetrend szerint közlekedjenek a buszok! Szerintünk ez nem óriási kérés erre a két kilométeres, hat perces útra. Lehet valakinek sok ez a hat perc is, másoknak viszont óriás előny lenne, ha nem ázna el a viharban, vagy nem fázik meg a téli késő esték folyamán. Egyelőre süket fülekre találtunk, de reméljük, hogy hamarosan megváltozik az ÉMKK hozzáállása a betéréssel kapcsolatban.

(fotók: a szerző)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5912626253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2017.06.29. 10:07:04

Én ennél durvábbat feltételezek az ÉMKK-ról. A jászberényi vasútállomáson egy évig kint volt a tábla, hogy több, mint 200 millió forintot kaptak digitális fejlesztésekre. Ehhez képest annyi változott, hogy megjelent 1 db monitor a buszpályaudvaron, rajta az érkező és induló buszokkal. Egyetlen buszon egyetlen kijelző nem jelent meg.

Még egyetlen egyszer nem jutottam el úgy a Jászságban bárhová, hogy 37 fokos hőségben menne a klíma, vagy hogy a nem lakott területen a busz sebessége meghaladná a 60 km/h-t. Ez egy olyan cég, ami ma is pont azt a szolgáltatási szintet tudja, mint amit 40 éve tudott, és szarnak rá nagy ívben, hogy érdemi fejlesztéseket hajtsanak végre. Nincs kijelző, nincs hangos bemondás a buszokon, nincs még egy eső beálló sem a jászberényi busz pályaudvaron.

ThePriest 2017.06.29. 14:40:28

"Én ennél durvábbat feltételezek az ÉMKK-ról." Én meg rólad, mert semmi köze Jászberényhez.

Petyka366 2017.07.17. 18:22:14

A Borsod-Hajdú-Szabolcs Volános hármasból, pont a Szabolcs Volán volt a "legaljább" szolgáltató. Igaz 2 éve van (kb.) összeolvadás, lehetett volna az ide bejáró buszokkal már kezdeni valamit, de ez sajnos Magyarország :(.
!Nade!
"Hosszú viaskodás után a változás tavaly decemberben történt meg"
-Akkor ezek szerint az ÉMKK nem is olyan lassú reagálású cég, hiszen előtte valószínűleg a Szabolcs Volán volt kérlelve, csak gondolom őket egyáltalán nem érdekelte. Sajnálatos dolog egyébként.
Másrészről viszont én pont az itt említett betérők miatt váltottam kocsira. Mert csak 6-10 perc ide-6-10 perc oda, és az máris 20-30 perc + a menetidőre. Addig meg mondjuk megvan egy bevásárlás :). Mindezek ellenére a műszakos járatokat nem igazán értem, hogy miért nem járatják be.

AUTOSANdris 2017.07.23. 15:58:39

@Petyka366: Szubjektív, de nem hinném, hogy a Szabolcs rosszabb lenne pl. Borsodtól. Bár az biztos, hogy a menetrendek tekintetében a tényleg ő a legrosszabb a három közül.

Igazából több szemszögből nézhetjük a dolgot. Egyrészt a szolgáltató nem teheti meg, hogy minden faluba külön-külön indítson egy buszt csak azért, hogy valakit ne zavarjon, hogy célpontja előtt a járat még betér egy településre. Kivételt képez ez alól a csúcsidő, amikor az iskolához, műszakhoz igazodó járatok nagy kihasználtsággal közlekednek. Ezeken az időszakokon kívül mennek az úgynevezett gyűjtő járatok, amelyek esetenként több településre is betérnek, a buszok gazdaságos közlekedtetésének céljából.
Nem hiszem, hogy 6 perc a világ vége, vagy elkell gondolkodni azoknak akiknek adott egy járat, hogy mi lenne, ha hozzájuk nem térnek be. Mivel járna neki egy járat megszűntetése lakóhelyére, megtudja e oldani másképp az utazást, akár egy havas téli, vagy viharos nyári estén.
Ráadásul a téma esti járatokról szól, amikor az utakon kisebb a forgalom, jobban tud haladni az autóbusz, a jelzőlámpák csak a belvárosban működnek 22 óra után, ott is csak a forgalmasabb pontokon. Tehát egy 6 perces betérő ilyenkor valószínűleg könnyebben beépíthető a menetrendbe, mint egy délutáni, vagy reggeli csúcsidőben.

GERI 2017.07.29. 18:13:24

Teljesen mindegy melyik községről van szó. Sajnos a Debrecen - Bodaszőlő közt közlekedő ÉMKK által közlekedtetett járatok menetrendje is katasztrofális hétvégén. Sajnos a cég nem partner a változtatásban, több levélre sem reagáltak...... 4.30 8.10 11.40 15.50 18.15 21.00 23.10 ennyire ritkán járnak erre fele a buszok hétvégén és gyakorlatilag aki reggel 6-ra vagy 7-re megy dolgozni nem tud bemenni busszal csak a 4.30-sal. És ezért fizetünk 14.200 Ft-ot a cégnek! Hajdúböszörmény fele nagyon sok busz közeledik, cél állomás is Hajdúböszörmény több járatnak, de van átmenő busz is a településen. Ezek a járatok közül egy busz sem tér be Bodaszőlőre! De nem csak Debrecen felől rossz a buszjáratunk, ha nem Hajdúböszörmény felől Bodaszőlő felé is. Ha az ember lekési az egyik Böszörményből induló járatot Bodaszőlő felé előfordul, hogy 5-6 órát is kénytelen az ember ülni Böszörményben még a következő járat elindul az említett település felé. Vagy ha valaki nem akar várni ennyi időt a buszra, lejöhet egy Hajdúböszörmény - Debrecen járattal a Bodaszőlői elágazás, Tócó forrás elnevezésű megállóig és onnan gyalogolhat befele 30-40 percet! Sajnos nem úgy néz ki, hogy változás várható a közeljövőben ezen a vonalon, a szolgáltató nem partner ebben!!

buszozós 2018.02.05. 18:37:32

akkor miért nem csinálnak nyíregyháza - kőlapos, kabalás járatokat mert tudomásom szerint naponta 1 busz jár kőlaposrol
süti beállítások módosítása