Bemutatkozott a Kravtex-Kühne Csoport multifunkciós szűrőbusza

2017. november 14. - _zahnrad

2017-11-13_credo_econell_medic_szurobusz_1_kravtex-kuhne_csoport.jpgA győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) megrendelésére 10 darab speciális egészségügyi szűrőbuszt gyárt. A gyártó sajtóközleménye.

A szűrőbuszok prototípusának kulcsát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, és Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár vette át szombaton a budapesti Szent Margit Rendelőintézetnél. A magyar fejlesztésű, Credo Econell Medic típusú járművel az ország bármely pontjára alatt eljuttathatók a legmodernebb orvosi diagnosztikai szolgáltatások, ezzel jelentősen csökkenthetők a területi ellátási különbségek. A szűrőbuszban két vizsgálóközpont, WC, beépített konyha, recepció, és komfortos utazószegmens is kialakításra került, így az a felszerelésekkel együtt a szakszemélyzetet is „házhoz viszi”. A cégcsoport szerint egyedülálló, hogy egy szóló, két tengelyes buszban ilyen sok funkciót, ennyire jó térkihasználás mellett egyszerre tudtak elhelyezni. A 75 - 80 % árarányos magyar értékhányadú, jelentős hozzáadott értékű jármű a nyugat-európai piacokon is versenyképes lehet. A további 9 Credo Econell Medic szűrőbusz januárban áll forgalomba.

Személyzeti mobilitás

2017-11-13_credo_econell_medic_szurobusz_7_kravtex-kuhne_csoport.jpg


A Credo Econell Medic a Kravtex-Kühne Csoport főkonstruktőre, a tervezőcsapatot vezető Szombath Imre szerint olyan teljes értékű mobil „diagnosztikai létesítmény”, amellyel az orvosi felszerelés, a vizsgálati helyiségek, sőt, a személyzet is egyszerre juttatható el azokra a településekre, ahol csak korlátozottan férhetők hozzá a modern orvosi szolgáltatások. Szombath Imre emlékeztet rá, hogy az eddig jellemzően tehergépjárművekből kialakított mobil orvosi járművek csak korlátozott lehetőséget biztosítottak a vizsgálatot végző csapat utazására. Ezzel szemben a Credo Econell Medic-ben a teljes személyzet utazása és pihenése biztosított, mivel az egész napi munkavégzést elkülönített utazószegmens, beépített konyha és mellékhelyiség szolgálja.

A mobil szűrőegység alapját képező 13 méteres szóló busz eredeti adottságai nemzetközi összehasonlításban is egyedülállók. A jármű könnyűszerkezetű, döntő részben alacsony padlószintű, belső kialakítása pedig - a csökkentett méretű kerékdoboknak, alacsony dobogóknak, és az emelt szintű részeken is sík padlónak köszönhetően - mentes a holtterektől. Ezért a szűrőbusz belső terének szinte minden négyzetcentiméterét sikerült hasznosítani, így 6 teljes értékű, különálló helyiséget lehetett kialakítani. Szerénytelenség nélkül állítható, hogy erre a konstruktőri- és gyártási teljesítményre világszerte kevés gyártó képes. A legjobb térkihasználás érdekében több ponton is módosult a vázszerkezetet, ezért a Credo Econell Medic műszaki szempontból nem egy meglévő autóbusz átépítése, hanem merőben új járműkoncepció. Az alacsony belépésű, tehát akadálymentes műszaki alapkonstrukció, a nagy belmagasság, valamint a funkcióhoz igazított szerkezeti felépítés miatt a vizsgálóhelyiségekben rendkívül jó a térérzet. A barátságos, világos berendezés biztosítja az orvosi vizsgálatokhoz szükséges intimitást, a két vizsgálóhelyiség gyakorlatilag csak alapterületében tér el az orvosi intézmények jellemzőitől.


Műszaki-szerkezeti megoldások

A vízrendszer és a speciális villamos hálózat tervezésénél jelentkező nehézségeket a tervezői csapat kreativitásával maradéktalanul sikerült áthidalni. Ennek köszönhető, hogy a 480 liter össztérfogatú tartályrendszer szinte észrevétlen a busz belterében, és a vízöblítéses WC mellett 4 helyiségben is hideg-meleg folyóvíz, a teakonyhában pedig mosogató medence található. A vízrendszer saját tisztavíz-tartályról, és hálózati vízcsatlakozásról egyaránt üzemelhet, a tartályok közötti átemelést pedig automatikusan működő szivattyúk biztosítják.

A Credo Econell Medic a 12 / 24 V-os fedélzeti- mellett 230 V-os elektromos rendszerrel is fel van szerelve. Ez biztosítja a vizsgálatok során használt orvosi- és informatikai eszközök működését, valamint a vízmelegítést, légkondicionálást, és a beltéri világítást is részben ez a rendszer működteti. A két hálózat összehangolt üzemét ún. PLC (Programmable Logic Controller) biztosítja, a személyzet pedig üzemmódválasztó kapcsoló (busz- illetve vizsgálóüzem), és egy érintőképernyő segítségével tudja működtetni a fogyasztókat. Az érintőképernyőről a világítás, szellőztetés és a vízrendszer számos funkciója ellenőrizhető és vezérelhető.

A busz komplex hőmérséklet-szabályzásához 230 V-os légkondicionálók is hozzájárulnak, amelyek a jármű álló helyzetében is működnek, és helyiségenként külön szabályozhatók. A klímaberendezések a téli üzemeltetést is segítik, mivel - az állóhelyzeti fűtés és a hőleadó radiátorok mellett - kiegészítő fűtésként használhatók. Emellett több egyedi légelszívó ventilátor biztosítja a frisslevegő-ellátást és a légcserét. A személyzeti helyiségben külön 24 V-os, menet közben használható klímaberendezés, a hátsó ajtó fölött pedig mintegy 9 négyzetméter felületű, motoros napárnyékoló roló került kiépítésre.
A jármű informatikai felszereltsége:
• 3 laptopból és 2 nyomtatóból álló, vezetékes- és vezeték nélküli informatikai hálózat
• Vezeték nélküli internet hozzáférés
• Televízió


Orvosi felszerelések és szolgáltatások

Az ötletes belső elrendezés a hasznos alapterület csökkentése nélkül is körülbelül 1000 liter össztérfogatú tárolórendszer kialakítását tette lehetővé. A zárható, és menet közben kinyílás ellen biztosított szekrények elhelyezése mind a vizsgálati-, mind a személyzet kényelmi szempontjainak megfelel.

A Credo Econell Medic alapvető orvosi funkciója a nőgyógyászati rákszűrés (méhnyakrák szűrése), amely természetesen más vizsgálatokkal is kiegészíthető. Az autóbusz csúcskategóriájú nőgyógyászati vizsgálószékkel és a vizsgálat elvégzéséhez szükséges berendezésekkel is fel van szerelve. A jármű egyik komoly újdonsága, hogy a busz első részében zajló nőgyógyászati szűrővizsgálattal párhuzamosan a busz hátsó részében található orvosi helyiségben további vizsgálatok és konzultáció végezhető.

Ezek a következők:
• Testösszetétel-vizsgálat (Inbody készülékkel)
• Kilégzési CO mérés (kilégzési CO mérővel), dohányzásról leszokás támogatása
• Szájüregi szűrés
• Anyajegyszűrés (dermatoszkóppal) és melanoma kockázatcsökkentő tanácsadás
• Vérnyomás mérés (automata vérnyomásmérővel)
• Többféle szaktanácsadás (pl. diabétesz- és életmód-tanácsadás, a reprodukciós egészséget, a felelősségteljes szexuális magatartást, a várandósságot támogató prevenciós tájékoztatás)

Új piaci lehetőségek

2017-11-13_credo_econell_medic_szurobusz_3_kravtex-kuhne_csoport.jpg

A Kravtex-Kühne Csoport szerint a Credo Econell Medic-kel világszinten is egyedülálló orvosi célú járművet hoztak létre, amely műszaki megoldásaival és belső kivitelével is prémium minőséget képvisel. A variálható belső elrendezés ráadásul nemcsak nőgyógyászati-, hanem például fogorvosi alkalmazású változat gyártását is lehetővé teszi. Ez a tulajdonság, valamint a kiváló ár-érték arány a gyártó szerint a nyugat-európai piacokon is versenyképessé teheti a magyar szűrőbuszt.

A Credo Econell Medic gyártásába a cégcsoport hagyományos magyar beszállítói mellett számos olyan hazai kis- és közepes méretű vállalkozás is bekapcsolódott, amelyek eddig még nem vettek részt a buszgyártásban. A jellemzően Győr-Moson-Sopron megyei villamos-, asztalos-, és vízszerelő szakipari partnerek mellett a beltéri ajtók például a felvidéki Martoson (Martovce) készültek. A magas hozzáadott értékű szűrőbuszok vételár arányos magyar értékhányada eléri a 75 - 80 %-ot, amely a legmagasabb a hazai gyártmányú autóbuszok között.

Műszaki adatok

 

 

Credo Econell 13 Medic

Befogadóképesség

 

 

Ülőhelyek száma

 

9 + 1

Állóhelyek száma

 

0

Összesen

 

9 + 1

Méretek

 

 

Hosszúság

mm

12 760

Szélesség

mm

2 525

Magasság

mm

3 100

Tengelytávolság (A-B)

mm

6 900

Mellső túlnyúlás

mm

2 470

Hátsó túlnyúlás

mm

3 390

Főegységek

 

 

Motor

 

FPT NEF 6 Euro 6

Teljesítmény

kW

210

Lökettérfogat

ccm

6 728

Nyomaték

Nm

1 000

Sebességváltó

 

ZF AS Tronic lite 6AS 1010BO

Kormánymű

 

RBL C500V

Mellső futómű

 

Rába A-605

Hátsó futómű

 

Rába A-309

Tömeg adatok

 

 

Megengedett össztömeg

kg

16 500

 

A KRAVTEX-KÜHNE CSOPORTRÓL

A több mint 500 főt foglalkoztató, magyar tulajdonú Kravtex-Kühne Csoport az ország vezető autóbuszgyártója. Termékei, a Credo buszok (CREDOBUS) minden regionális közlekedési központnál (Volán) megtalálhatók és a hazai közforgalmú helyközi autóbuszpark mintegy 20 %-át teszik ki. A cégcsoport tagja Magyarország legrégibb, eredeti profilját megőrző gépgyára, az 1856-ban alapított Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. A Kühnében működik Magyarország legmodernebb, 16 200 négyzetméteres autóbuszgyára, amely a Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvési Programmal összhangban a következő években akár évi 500 darabosra növelheti gyártási volumenét. Az autóbuszok vázszerkezetei Mosonmagyaróváron készülnek, míg a készre szerelést a Kravtex Kft. a győri autóbusz-összeszerelő üzemben végzi.

A Credók 75 - 80 %-os vételár arányos magyar értékhányada a legmagasabb a hazai buszok között. Az innovatív, könnyűszerkezetű vázkonstrukció miatt átlagosan egy tonnával alacsonyabb tömegűek, mint versenytársaik, ezért üzemanyag-felhasználásuk és károsanyag-emissziójuk is kedvező.

A bejegyzés trackback címe:

http://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2713276275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.