Ez történt a buszok terén 2017-ben

2018. január 05. - Hirtelen Miki

9_3.jpg

Sok újdonságot és érdekességet kaptunk tavaly, keletről és nyugatról egyaránt. Persze mi, a magunk magyar módján kezeljük buszgyártó nemzetünket, ezért összefoglalónkat négy nagyobb részre bontottuk, amelyekben a 2017-es év hazai autóbuszos eseményeiről lesz szó.

Ígéretek vannak, de három év alatt egyetlen Ikarust sem gyártott Széles Gábor

 

ik-yin_motazs.jpg

Talán így fog kinézni az első elektromos Yinlong-Ikarus

Immár három éve, hogy kiebrudalták Széles Gábort a Magyar buszgyártó Kft.-ből, mert nem volt hajlandó finanszírozni a fejlesztéseket és egyetlen új autóbuszt sem tudott eladni a cég az Ikaruson keresztül. Ez után Széles elköltött kétmilliárd forintot, hogy felfejlessze az Ikarust és saját magára tromfolva ígérgette az Ikarus feltámadását, illetve régi piacainak visszaszerzését. De különösen nagyot ment az Ikarus megmentője 2017-ben:

Az év első felében Széles még az LNG-s zöldenergiában látta a jövőt, de 2017 végére már a kínai Yinlonggal közösen megvalósuló elektromos buszokban találta meg inkább a jövő zálogát. Illúzióink ne legyenek: ez konkrétan azt jelenti, hogy Ikarus felirat kerül a Kínában összeszerelt, majd ideszállított elektromos buszokra. Ami önmagában nem lenne baj, hiszen egy új, pláne elektromos autóbusz kifejlesztése igen drága mulatság, azonban Magyarországon a kínai buszokat erős fenntartással kezeli a közvélemény. Pécs és a Volánbusz konkrétan ezért állt el a Kínában gyártott autóbuszok megvásárlásától, így az is érdekes lesz, ha lesz bármi is a Yinlong féle együttműködésből, hogy Széles vajon, hogyan fogja ezt tálalni a közvélemény számára?

Persze nem szeretnénk elhallgatni Széles Gábor 2017-es buszgyártási eredményeit sem. Igaz az állításaival ellentétben, ahhoz neki és az Ikarusnak nem túl sok köze van. Ugyanis szeptemberben bemutatta a CURRUS Zrt. a legújabb, katonai feladatokra kifejlesztett autóbusz típusát, amelyből a hadsereg, a prototípussal együtt, 41 darabot rendelt a CURRUS-tól. Ezeknek a buszoknak a Volvo alvázra épített, karosszériáját az Ikarus Járműtechnika szereli össze, de a CURRUS buszai egyáltalán nem Ikarusok, hanem a haditechnikai cég gyártmányai. Az Ikarus csak alvállalkozója a honvédség buszprojektjének.

1.jpg

Az Ikarus nem gyártója a képen látható busznak, hiszen csak alvállalkozója a CURRUS Zrt.-nek

De Széles itt még nem állt meg, hiszen bejelentette, hogy az Ikarus Iránban egy új gyártócsarnokot épít fel, ahol új Ikarus buszokat fognak gyártani. Értesüléseink szerint ezek is Volvo alvázra készülnek, és LE kialakításúak lesznek, persze csak akkor, ha megérkezik Széles számlájára, az állam ötven milliárd forintnyi hitele, akkor talán lesz ebből valami. Persze, bármit is mondjon Széles Gábor, Irán nem csak messze van ehhez a beruházáshoz, de igen kockázatos helyszín is, pláne napjainkban, amikor épp egy forradalom felé sodródik a Közel-keleti ország.

Tehát, Széles Gábor sokszor, sokat beszélt tavaly az Ikarus fellendítéséről, de eddig még egyetlen egy Ikarust sem gyártott, amiről pedig azt állítja, hogy Ikarus, az nem az. Így hát kíváncsian várjuk, milyen ígéreteket kapunk és hány Ikarus autóbuszt látunk majd kigördülni a székesfehérvári gyárból 2018-ban.

Ha nem teljesíted a szerződést, sebaj! Majd az állam kisegít egy új jogszabállyal?

 

ikarbus_m168d_montazs.jpg

Montázs az eddig három darabot számláló Modulo M168D-ről

Széles Gáborhoz hasonlóan, az egykori MABI, vagyis ma Ikarus Egyedi Kft. résztulajdonosa sem megy a szomszédba, ha ígérgetni kell, igaz ő legalább gyárt autóbuszokat is, de azokat nem nagyon sikerül határidőre elkészítenie.

Az Ikarus Egyedit az ág is húzza mostanában, pedig igen erős kormányzati hátszelet kaptak. Először a világmegváltónak hitt, innovatív kompozit midi buszaikról derült ki, hogy nem igazán hozzák az elvárt rendelkezésre állást és rengeteg hibát produkálnak. A Modulo C68E típusú buszok csak a meleget, a hideget, az esőt, a havat és az utasokat nem bírják. De tavaszias napsütéses időben, utasok nélkül, jól muzsikálnak. Lehet, hogy viccesen hangzik, de tesztünkből kiderült, hogy tényleg ez a helyzet. Ráadásul már Moszkva sem számít a magyar fejlesztésű villany midibuszra, inkább az orosz járműipart támogatná a helyi közlekedési vállalat.

Aztán a nyáron hatalmas pofont kapott a buszgyártási stratégia. Kiderült, hogy az Ikarus Egyedi nem tudja az augusztusi határidőre leszállítani a Volánbusz által megrendelt 180 csuklós buszt, ugyanis egyetlen egy Modulo M168D sem készült el határidőre. (Amiből 30-at egyébként a BKV venne át a metrópótlás lebonyolítására, ha végre elkészülnének.) Persze az illetékesek ahelyett, hogy szerződést bontottak volna és kötbért követelnének, inkább gyorsan kreáltak egy új jogszabályt, ami lehetőséget ad a szerződés teljesítésének elnyújtására. Azonnali határidővel, minden új buszba építeni kell ezentúl motortéri tűzoltóberendezést, ami újabb 240 nappal tolta ki a határidőt. Véletlen egybeesés volna? Lehet, de az EU-s szabályok és friss járműelőírások utolsó utáni időpontját is kiváró hazai gyakorlat mellett nehezen hihető más ok az EU egyéb területein csak 2021-től kötelező érvényű jogszabály szokatlanul sietős átvételére.

dsc_0572.jpg

Egy kissé szétesett Modulo C68E a budai várban (fotó: Buga Bence)

Ha mindez nem lenne elég, nem sokkal később az is kiderült, hogy a Volánbusz M168-asainak a vázszerkezetei nem hazánkban, hanem a szerb Ikarbus gyárában készülnek, pedig itthon is lenne megfelelő üzem és szakember gárda ezek legyártására, ha persze az Ikarus Egyedi nem rúgta volna ki őket már korábban. Viszont, ha a szerbek olcsóbban dolgoznak, mint a magyar szakemberek, akkor érthetetlen, hogy miért tagadja a cég a nyilvánvalót?

Persze nincsenek illúzióink, az Ikarus Egyedi a meghosszabbított határidőre sem fogja tudni legyártani a 180 csuklós buszt és úgy néz ki, hogy néhány hazai városon kívül, mást nem igazán érdekel a kompozit midibusz sem, hiszen az innovatív buszból 2017-ben senki sem vásárolt egy darabot sem. De ígéreteket biztosan kapunk idén is, azokból mindig akad néhány tucat.

Vannak, akik nemcsak beszélnek, hanem dolgoznak is: Kravtex és az ITK

 

rendor_credo_optinell-4.jpg

Az egészségügyi és a rendőr Credo, azaz a Coptinell

Hazánkban, immár hosszú évek óta gyakorlatilag csak az állami, illetve az önkormányzati, tehát közvetve ugyanúgy állami cégek, vásárolnak új autóbuszokat. Mint fentebb olvasható, az épp regnáló kormány által nyíltan felkarolt, kisegített vállalkozóknak nem igazán megy a buszgyártás, de azoknak, amelyekre nem telepszenek rá túlságosan a politikusok gyártanak, fejlesztenek és értéket teremtenek. Igaz exportálni továbbra sem mernek.

A 2017-es évben az egykori Volán vállalatok, végre, rég látott mennyiségű új autóbuszt állíthattak forgalomba. Az IHO közlekedési szakportál szépen összeszedte ezeket a beszerzéseket. A nagy nyertes tavaly is a győri Kravtex Kft. lett, hiszen majdnem kétszáz autóbuszt szállított csak a közlekedési központok részére. Ehhez jön még tíz darab egészségügyi szűrőbusz és 33 darab Credo Coptinell rendőrségi busz.

p1180503.JPG

Vajon megREFORMálja a hazai közlekedést és buszgyártást az ITK új busza? 

A tavalyi év legjobban várt újdonsága a debreceni Inter-Tanker Kft. Mercedes alvázas REFORM típusú autóbusza volt, amit a Molitusos, azaz egykori Ikarus Egyedis, csapat tervezett. Így nem csalódtunk, amikor a decemberi bemutatón megtekinthettük az új magyar fejlesztésű járművet. A REFORM 500 LE-ről az lett végső konklúziónk, hogy rég láttunk ennyire igényesen összerakott magyar gyártású járművet. Az LE kialakítást, főleg a városi közlekedésben, azonban napjainkra már túlhaladtuk, de sajnos egyelőre a járműcsalád terveiben nem szerepel a full alacsonypadlós (LF) és a csuklós változat sem. Így nehéz lesz teljes típuscsaládot kialakítani. Ha viszont az apró funkcionális és esztétikai hibákat kijavítják a mérnökök az ITK új buszán, akkor egy igazán jó hazai gyártású alacsonybelépésű (LE) helyközi busza lesz a debreceni cégnek. Ha az ára is elfogadható lesz, akkor akár még határainkon túlról is érkezhet megrendelés rá.

A tavalyi évhez képest, amikor ugye boldog-boldogtalan bejelentette a buszgyártást, a Nemzeti buszgyártási program kapcsán, idén nem sok újdonságra számítunk. A Kravtex valószínűleg a 13 méter hosszú Inovell-t, az ITK a REFORM helyközi változatát, Széles Gábor pedig talán végre bemutatja, a jelenleg még mindig félkész, Ikarus 127V LNG változatát.

A BKV buszairól általában

 

10.jpg

A BKV szerette volna folytatni, de a gyártó elutasította a további együttműködést (fotó: Buga Bence)

Magyarország legnagyobb buszüzemeltetője sem ült a babérjain. Miután 2016 őszén kiderült, hogy a BKV végezheti a 3-as metró pótlását, a közlekedési vállalat elkezdte lehívni a korábbi szállítási szerződéseinek opcióit. Megérkezett a maradék, rendelkezésre tartásos, Inter-Tankeres csuklós Mercedes Conecto és a szintén fennmaradt, 45 darab szóló Mercedes Conecto is. Egyébként a metrópótlás kapcsán nem csak a BKV hívta le a fennmaradt opciós buszait, hanem a VT-ARRIVA is. A Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó céghez 45 MAN Lion’s City érkezett a nyáron.

11_2_1.jpg

A VT-ARRIVA új MAN Lion's City buszai még a telephelyen 2017 nyarán

A BKV szívesen folytatta volna 2017-ben, a három évvel korábban megkezdett PKD konstrukcióban készülő autóbuszok összeszerelését. A szintén fennmaradt 22 darabos opcióból a közlekedési vállalat hét autóbuszt szerelt volna össze, de a jelenlegi gyártó, az Ikarus Egyedi Kft. indoklás nélkül utasította el a kérést. Igaz, hogy több kötbér igénye is van a BKV-nak a céggel szemben, késedelmes szállítás, elektromos buszok rendelkezésre állása… stb. de azért igen szokatlan, amolyan magyarosch, viselkedés ez egy autóbuszgyártótól.

Nagy feltűnést keltett, és még a külföldi sajtót is bejárta, egy tavaly januárban készült fénykép a BKV egyik új elektromos buszáról, amely igen nagy füstöt eregetve ment fel a budai Várba. A vicces felvételről hamar bebizonyosodott, hogy a füstölést nem egy súlyos hiba okozhatta a magyar fejlesztésű Modulo C68E típusú busznál, hanem egy rossz beállítás, hiszen a fűtést olajtüzelésű kályhával állítják elő a legtöbb elektromos buszon is.

1_ker_modulo_fust.jpg

Egy Euro III-as dízel busznak is becsületére válna ennyi füst, nemhogy egy elektromosnak

A BKV tavasszal az eddigi legmegkérdőjelezhetőbb beszerzését hajtotta végre. Összesen negyven darab, de azon belül 16 féle, 3-8 év közötti Volvo hibrid autóbuszt vásárolt a fővárosi közlekedési cég egy takarítással foglalkozó cégtől, a Lektorna Kft.-től. A buszokkal nem csak az a gond, hogy bonyolultságuk miatt drágább üzemeltetni őket, mint a dízel társaikat, hanem egy olyan cégnek, amelynek az üzemeltetési kultúrája ott tart, hogy a légkondikat csak ballaszt súlynak cipelteti a buszokkal, miért kell egy ilyen beszerzésbe belemennie? Egyébként a buszok ára is problémás, hiszen a Volvo hibridek majdnem annyiba kerültek (összesen kétmilliárd forint), mintha zsír új Euro VI-os dízel buszokat vásárolt volna a vállalat. Pláne, ha hozzávesszük a honosítást, a garázsban történő tölthetőség kiépítését és azt a tényt, hogy a negyven járműből mindössze 32 darabot kell kiadnia közlekedési cégnek. A hibridek egyébként már lassan egy éve megérkeztek Magyarországra, de még nem álltak forgalomba. Reméljük, hogy a BKV hibridjei nem úgy járnak majd, mint a zsír új nyíregyházi CNG-s MAN buszok, amelyek immár több, mint egy éve álldogálnak a Tiszaújvárosi MAN telepen.

Idén folytatódik a metrópótlás és számos használt autóbuszt is vásárolni fog a cég. Új buszból viszont csak a harminc Modulo M168D várható, ha egyáltalán elkészülnek velük. Reményeink szerint pedig legkésőbb tavasszal már a negyven használt hibrid busz is forgalomba állhat.

(Címlapfotó: CURRUS Zrt.)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2513549535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petyka366 2018.01.06. 15:23:42

Nagyon jó cikk lett, gratulálok. Szépen leírtál mindent. Egy pár dolgot had jegyezzek meg azért. Manapság alapvetően a legtöbb motor és hajtás elég környezetkímélő még dízel kategóriába is. Nade emberek, hová lett az a dolog amiért szerettünk buszon utazni. Régen nem voltak ilyen szép csicsás kínézetű buszok, mégis jobb volt az egész. Manapság már a kényelem csak az autót vásárlók kiváltsága lett? És itt nem a klímára meg a Wi-fi-re gondolok. Milyen már azért, hogy lassan nem lehet leülni egy buszon, mert egy darab műanyag, egy vékony szivacs, meg egy kis darab kárpit az egész ülés? Egy 30 éves kocsiba is nagyobb kényelem van mint manapság bármelyik csúcstechnikát képviselő buszba. A futóművek is írtózatos rosszak, nem tudom, hogy ez karbantartás hiánya vagy csak maga a konstrukció ilyen az alacsonypadló miatt, de kb 2-3 hónap alatt mindegyik járgány szét akar esni.

BPO-105 2018.01.15. 19:20:43

De jó is lenne, ha nem egy tócsában tükröződő buszon akarnátok rövidíteni.

Leadfoil 2018.01.19. 12:47:37

Minden szava a cikknek igaz, sőt!!!!

Alternatíva 2018.08.07. 16:11:15

Széles????? Kókler az egész Ikarus, nem nehéz elhinni róluk a legvadabb vádakat sem.
süti beállítások módosítása