Nemzeti buszgyártási stratégia használt buszokkal

2016. november 16. - kristoof

1_12.jpg

Nemrég 160 használt buszt szerzett be a Volánbusz Norvégiából. Most újabb 138 használt buszra írt ki tendert a Volán Buszpark Kft. Persze a fővárosi metrópótlásra is úgy sikerült helyzetbe hozni a hazai buszgyártókat, hogy a BKV is nyugati használt buszok beszerzését tervezi a pótlás levezényléséhez.

Tovább

A BKV is indul a metrópótló tenderen

3_6.jpg

Hét cég indul a fővárosra erőltetett kiszervezéses metrópótló tenderen. Hiába állította ellenkezőjét a kormány, egyikük sem magyar gyártású busszal szolgáltatna. Ráadásul újabb nyolc hónappal meghosszabbodik az új buszok forgalomba állítása, így a BKV kénytelen lesz leselejtezett buszaival megkezdeni a metrópótlást, igaz nincsenek késésben, hiszen az állomásfelújítások tendereinek az eredményhirdetését ősz elejére tolták. Így már biztos, hogy nem kezdődik meg a pótlás novemberben.

Tovább

Az alapításának 160.évfordulóját ünneplő Kühnében az ország legnagyobb buszgyárát adták át

cr1.jpgMintegy ezer meghívott vendég jelenlétében ünneplik pénteken Mosonmagyaróváron a 160 éves Kühnét, amely az ország legrégibb, eredeti profilját megtartó gépgyára. A rendezvényen a Credo autóbuszokat gyártó Kravtex-Kühne Csoport kibővített gyártócsarnokát  is  átadták.

Tovább