Feltámad az Ikarus

2010. február 11. - kristoof

Egy mai hír szerint újra Ikarus buszok készülnek Mátyásföldön, az Ikarus egykori telephelyén. Az eddig ARC néven ismert buszok fognak Ikarus néven kikerülni a gyárból. Az ARC-vel kapcsolatban már írtunk egy rövid ismertetőt, most az Ikarus végnapjaival kiegészítve egy részletesebb összeállítás segítségével szeretnénk áttekintést adni mi is történt az Ikarus körül egészen mostanáig.

Az Ikarus a 80-as évekbeli tündöklése után a kilencvenes évekre a problémás állami nagyvállalatok közé került. Több sikertelen privatizációs kísérlet után 1996-ban Széles Gábor lett az Ikarus elnöke. Széles a keleti piacok visszaszerzésére helyezte a hangsúlyt. A gyártott buszok száma növekedni kezdett és ebben az időszakban számos új modellt mutattak be. Ezek közül a hagyományos 200-as széria korszerűsített változatát, a Classic szériát emelnénk ki. 1998-ban a szakszervezetek tiltakozása miatt az ÁPV Rt. nem a külföldi befektetőknek, hanem Széles Gábor érdekeltségének, az MT-Liz Rt.-nek értékesítette az Ikarust. Az 1998-ban kitört orosz válság derékba törte Széles terveit, aki ekkor a buszgyártás mellett teherautó és autógyártási terveket is dédelgetett. Ezekből a tervekből pár prototípus terepjárót kivéve semmi sem valósult meg.

1999 júliusában a többségi tuljdonos az Irisbus csoport lett. A gyár neve Ikarusbus Rt.-re változott. Az Irisbus a mátyásföldi és a székesfehérvári gyárakból csak a fehérvárira tartott igényt. A mátyásföldi gyárat bezárták, azonban a tranzakció része volt az Ikarus Rt. tulajdonában álló, de önálló Ikarus Egyedi Autóbuszgyár(EAG) Kft. is. Az Ikarus EAG is a mátyásföldi telepen működött, de a ,,nagy" Ikarustól kerítéssel elválasztva. Így a mátyásföldi telepen az Ikarusbus székesfehérvárra kötözése után is maradt buszgyártás, egészen 2007 utolsó napjáig. Az Irisbus ekkor a Renault és az Iveco buszgyárainak egyesült csoportja volt. 2003-ban a Renault teherautó gyártó részlegét felvásárolta a Volvo. Az Európai Unió döntése nyomán a Renault feladta a buszgyártását, így az Irisbus 2003 óta az Iveco irányítása alatt áll.

Az Irisbus tulajdonlása alatt az Ikarus buszok iránt egyre kisebb lett a kereslet, a tulajdonos stratégiája pedig nem volt egyértelmű a gyárral kapcsolatban. Bár folytak fejlesztések, illetve korábban fejlesztett buszok gyártásba kerültek, ez azonban nem volt elég az Ikarus talpon maradásához. Az Ikarus esélyeit tovább rontotta, hogy a már bevált, és a hagyományos vevőkör által kedvelt Rába motorok és futóművek helyett az Irisbus Renault és Iveco főegységekkel szerette volna értékesíteni a Székesfehérváron készült buszokat.

A vevők ellenállása az új főegységek iránt egyre kevesebb megrendelést eredményezett és 2003-ban bezárták a székesfehérvári gyárat. Érdekesség, hogy 2004-ben a gyár újra termelt, tunéziai megrendelésre 51db úgynevezett fenékvázat készítettek. Ezt követően az Ikarus EAG még egészen 2007 végéig termelt. Az Ikarus EAG végnapjaira az egykori alapító anyavállalatéhoz kísértetiesen hasonló körülmények között került sor. Az Ikarus EAG a karosszériáit Finnországban Scania és Volvo alvázra építve sikeresen értékesítette hosszú éveken keresztül. 2006-ban az Irisbus az EAG finn partnerét felvásárolta és egyéb Irisbus termékeket kezdett forgalmazni. Így az Ikarus EAG az egyik fő piacát elveszítette és ez végzetesnek bizonyult.

A bezárás talán elkerülhető lett volna, ugyanis 2003-ban az EAG a Rábával közösen a honvédség járműtenderén sikeresen szerepelt, ez a tender hosszútávon biztosította volna a túlélését a cégnek. Azonban a 2007 decemberében mégis megszűnt a termelés, a gyárat bezárta az Irisbus. A hovédségi járműbeszerzés nem akadt meg, az eredeti speciálisan katonai célra kialakított Ikarus EAG-Rába járművel nem megegyező kivitelű Irisbusokat szállít az egykori tulajdonos, a csehországi gyárából. Ez az érdekesség sajnos elkerülte és a mai napig elkerüli a sajtó figyelmét. Az Ikarus EAG a mai napig változatlanul Irisbus tulajdonban van.

Az Ikarus név tehát 2007 végén nyugóvóra tért, ezután egészen mostanáig nem szerepelt új gyártású buszon. Azonban a történetnek közel sincs vége. Széles Gábor az Ikarus problémái kapcsán folyamatosan hangoztatta, hogy szeretné visszavásárolni a céget. Végül 2006 elején sikerült visszavásárolnia az Ikarus nevet, és a buszok gyártási jogát. Azonban különös módon az új buszt Hungarian Bus néven -bár az első példányra még Ikarus jelzés is volt ragasztva- mutatták be és egy kínai együttműködés lehetősége is szóba került. A Hungarian Busból pár darab készült, és a többségük a Vt-Transman-Eurobus által tulajdonolt szlovák közlekedési vállalatnál közlekedik.

Hungarian Bus Révkomáromban

2007 után ezeknek a buszoknak a gyártása megszűnt.

A mai Ikarus történet másik szereplője az Auto Rad Controlle, róla már írtunk egy rövid ismertetőt. Legelső buszuk azonban nem önállóan, hanem a Magyar Járműtechnikával közösen készült. 2003-ban ARC-MJT 183 néven közösen mutattak be egy buszt, ami a témát ismerő laikusok szerint már ránézésre is az Ikarus alacsonypadlós csuklósára, a 417-es típusra épül.

ARC-MJT 183, később MJT L83-01D típusú busz

Ezt követően azonban a két cég útja különvált, a Magyar Járműtechnika erre a buszra alapozva készítette el a saját kínálatát. Az Auto Rad 2005-ben Kumor Gyulát, ex-Ikarusos tervezőt kérte fel egy új, a magyar buszgyártásban számos újdonságot tartalmazó busz megtervezésére. Az ARC buszok eleinte a Vasi Volánnál később már Budapesten az egykori Ikarus telepén készültek. A buszok tervezésében, alakításában és szerelésében számos egykor az Ikarusban dolgozott ember vesz részt. A csuklós mellett trolibuszt és az európai piacon szokatlan módon hosszú, kéttengelyes alacsonypadlós szóló buszokat gyártanak jelenleg. Azaz a megszokott 12 méter hosszúságú szóló buszok helyett több álló- és ülőhelyet kínálni képes 12,7 méter és 13,4 méter hosszú buszok vannak kínálatban.

Ikarus V134 típusú busz

A mai sajtóértesülések alapján 2009 szeptembere óta folynak az Ikarus tényleges feltámasztásának az előkészületei. Ekkor hozta létre az ARC és -az Ikarus nevet birtokló- Műszerechnika tulajdonában lévő Ikarusbus Kft. a Magyar Autóbuszgyártó Kft.-t, ami az új Ikarus buszokat fogja gyártani. A buszok gyártási körülményei jelentős javuláson mennek keresztül, és az eddig az ARC buszokba beépített főegységeken túl az Ikarus korszakban régi-új főegységek beépítésére is lehet számítani. Az Ikarus név a határinkon innen és túl még mindig jól hangzik, így az ARC buszoknak az új névvel jó esélye van, hogy az eddigi évente pár tíz darabos termelés felfusson.

Az íráshoz felhasználtuk a Gerlei Tamás - Kukla László - Lovász György : Az Ikarus évszázados története című könyvet.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr361749755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ikarus266 2010.02.11. 20:22:00

Jó cikk lett!

Gratulálok!

agumikacsa 2010.02.12. 10:37:55

Üdv!

Jó kis blog, tetszik.

martonfox 2010.02.12. 20:05:14

Szép munka volt, megmenekült a legendás magyar busz márka!

Steppenwolf 2010.02.12. 21:18:35

De régóta vártuk már ezt...
Csini az ARC, illetve már Ikarus az új vetítőlencsés fényszórókkal.

zazooo 2010.02.13. 00:08:34

@Steppenwolf: hát pedig szerintem pont az ilyen pókszemekkel lehet megölni egy busz arcát, de ha ez a divat, tőlem legyen :)
csak gyártsák és vegyék, nem akarok több új volvót látni :P

Divi 2010.02.13. 18:35:28

Párás szemmel olvastam...