Megnéztük Budapest új buszát

2013. március 11. - kristoof

 

cimlap.jpgNemrég hazánkba érkezett a VT Transman első új Citarója, amit az Evobus Hungária telephelyén tekinthettünk meg.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, hamarosan 159 darab Citaro áll forgalomba a fővárosban.

Az új kocsik prototípusai a múlt héten készültek el. Azóta a szóló változat, egyenesen a mannheimi gyárból érkezett Magyarországra. Ezen a kocsin már megkezdték a karcálló fóliák felragasztását, de a Futár valamint a kamerák berendezései is a helyükre kerülnek az elkövetkező néhány napban.

cikkbe1.jpgA busz formája adja, hogy valami egyedi színű dizájnt kapjon a kocsi. A mostani se nem egyedi se nem dizájnos

Egyébként a szóló kocsi csuklós párja is úton van már Budapest felé, amint az is végleg elkészül, megkezdődik a sofőrök oktatása és a buszok tesztelése, egyelőre utasok nélkül. Így jó eséllyel bárki találkozhat a tesztelés alatt álló buszokkal a városban.

cikkbe2.jpgAlig van hely a motortérben, pedig ez csak EEV

Az új pesti kocsik sorozatgyártása jelenleg mindkét németországi, a neu-ulmi és a már említett mannheimi üzemben folyik. Ez év május 1-től már az utazóközönség is birtokba veheti az új Mercedes Citarókat. Addig is nézegessen fotókat a főváros új buszáról!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr185128456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez biztos 2013.03.11. 21:11:48

Felőlem bármilyen busz lehet, de ugye nem ez az elbaszott színe marad?

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.11. 21:26:14

@ez biztos: de igen, sőt... A meglévő buszokat is ilyenre akarják átmázolni, mert ugye semmi másra nem kell a pénz! És nehogymár a BKV buszok olyan színűek legyenek, mint Demszky alatt voltak!

Fejesrob 2013.03.11. 21:27:45

Láttam ma új Merc. buszokat a IV. ker Tél utcában. Azt furcsállom, hogy szerintem van elektronikus kijelzőjük ami a járat számát jelzi, akkor minek a tábla.

Hülyén veszi ki magát, hogy tök modern busz és ablakában van a járattáblája.

Ez a szín pedig baromság, ahogy a BKK felirat is a seggén.

Ez olyan "kerül amibe kerül akkor is lecserélem, mert hozzám fűződik, lássa a pórnép, hogy ez már az új vezetés".

Nincs értelme, a sötét BKV kék főleg ezüsttel, de pirossal is, sokkal jobban néz ki, mint ez az egyöntetű csúnya kék szín.

bioLarzen 2013.03.11. 21:35:55

@ez biztos: Tarlós úr személyesen választotta ki ezt a színt. Indoklása szerint azért, mert ez tetszett neki.

Úgyhogy nem vicc, tényleg ezt fogjuk naponta milliószor látni az utcán.

Illetve, néhány járatnál már látjuk is, magam is találkozok vele a lakókörnyezetemben (Rákospalota). Mit mondjak... Sajnos a képek nem csalnak, tényleg ez a szín...

Nyilván arról van szó, hogy Tarlós mindent meg akar változtatni, ami állandó Budapest életében - amint azt pölö a zászlónál is láttuk. Azt meg ki láthatta előre, amikor megválasztották azok, akik rá szavaztak, hogy ilyen "férfias" a színízlése...

bio

- Rendi - 2013.03.11. 21:37:19

@ez biztos: Még mindig a színen megy a sírás? Busz, elvisz A megállótól B megállóig, akkor is, ha bugyikék, akkor is, ha hupilila.

@Fejesrob: "a Futár valamint a kamerák berendezései is a helyükre kerülnek az elkövetkező néhány napban"

bioLarzen 2013.03.11. 21:37:22

@fidesz = népirtó csőcselék: Demszky PLUSZ a komentisták alatt ;)

bio
süti beállítások módosítása