Csoda Pécsen, nem fogyasztanak a buszok!

2014. augusztus 08. - kristoof

cimlap_3.jpg

Az új pécsi buszok rendelkezésre állása csapnivaló, de azok legalább nem fogyasztják, hanem termelik az üzemanyagot. Legalábbis a helyi sajtó szerint. Megkérdeztük, a Tüke Busz Zrt.-t, hogy mit kell tennie a többi hazai közlekedési cégnek, hogy ők is spórolhassanak az új buszaikkal, de választ hetek óta nem kaptunk, ettől függetlenül sikerült megszereznünk az erősen kozmetikázott adatokat.

Egy éve érkeztek

Tavaly májusban érkezett az első négy prototípus Credo Citadell busz Pécsre, majd további 33 BKK „bilikékre” fényezett Citadell és Econell City ment a baranyai megyeszékhelyre. A Kravtex mellett szólt, hogy a fővárosnak szánt buszok hónapok óta a cég udvarán álltak, így gyorsan leszállíthatták azokat a Tüke Busz Zrt.-nek. Erre nagy szükség volt, hiszen Pécsen óriási gondokat okozott a napi kocsikiadás.

cimlap_5.jpg

A Rába-féle Volvo 7900-asok beváltak (fotó: MTI/Séki Péter)

Az új buszok beszerzése a Credókkal azonban nem állt meg. Pécs volt az első város, amelyik megkapta az új Volvo 7900-asait, amit a Rába értékesített nekik. Az öt új Volvo csuklós busz már nem a csak fővárosra jellemző „teljesen egyedi” új színezését kapta, így „bilikék” helyett ezek már zöld színben pompáznak tovább színesítve a Tüke Busz járműparkját. 

Ez történt az elmúlt években

Mint azt korábban megírtuk, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) 2008-ban alvállalkozó bevonásával szerette volna megújítani járműflottáját. Főleg az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) esemény tiszteletére cserélték volna le a teljes állományukat és egy új járműtelepet is építeni kívántak. A váltást a Mecsekbusz Kft.-re bízták első körben. Ők 2009-ben az Irisbus kínálatából hoztak egy teszt buszt, ami egy Csehországban készített Crossway LE volt. Erről a típusról azonban hamar kiderült, hogy teljesen alkalmatlan a nagyvárosi közlekedésre. Ezért a Mecsekbusz újabb típus után nézett, amit a kínaiBonluck személyében találtak meg. Ezekkel a buszokkal még több probléma volt. Nem volt sem európai, sem hazai típusbizonyítványuk, ráadásul igencsak fura gyártási együttműködéssel szerették volna honosítani ezeket a kocsikat. Ugyanis az volt az elképzelés, hogy a kocsik vázszerkezete Debrecenbe érkezett volna, ahol az elképzelések szerint a Magyar Járműtechnika (MJT) szereli készre a buszokat. Ez idő tájt az Alfa Busz hatalmas sajtóhadjáratot indított a kínai buszok ügyében, ezért a pécsi döntéshozók is ellenálltak a kínai buszoknak. Ezek után a Mecsekbusz új járműgyártó után nézett. Nem kellett sokáig keresgélniük, hisz az új kiszemelt a debreceni MJT lett. Ők annak rendje és módja szerint el is kezdték a szóló és a csuklós prototípus elkészítését. Sőt! Még az új járművek színezését is megpályáztatták. Ekkor már szó sem volt új járműtelepről és az EKF is a végéhez közeledett. További adalék, hogy a végleges visszavétel előtti hetekben a Mecsekbusz előrehaladott tárgyalásokat folytatott a csehországi SOR céggel, amely a szerződés aláírását követően rövid határidőn belül leszállított volna negyven autóbuszt a baranyai megyeszékhelyre.

Igen ám, de ekkor jött a fekete leves. Pécs szakított az alvállalkozó bevonásának ötletével, a helyi önkormányzat úgy gondolta majd megoldja valahogy a helyzetet. Ezután egymást érték a városban a busztesztek, gyakorlatilag nem is nagyon van olyan európai és hazai típus, ami ne fordult volna meg a baranyai megyeszékhelyen tesztelés céljából. Végül persze az önkormányzat nem oldott meg semmit, hanem inkább a Tüke Busz Zrt.-vel újabb céget bízott meg a helyi kocsik üzemeltetésével. Napjainkban a közhiedelemmel ellentétben nem Budapesten közlekednek a legidősebb buszok, hanem Pécsett. A helyi buszok átlagéletkora 2012-ben már 15 év volt.

Az új buszok termelik a gázolajat?

Valami nagyon nem kerek a Pécsi Közlekedési Zrt. helyébe lépő Tüke Busz Zrt. háza táján. Szinte hetente jelennek meg a helyi sajtóban az új kocsik dicsőítéséről szóló cikkek. Persze az nem baj, ha hazánk legrosszabb állapotú járműállománya frissül, de az nagyon gyanús, hogy a nemrég beszerzett új buszokkal kapcsolatban csak néhány kijelölt személy nyilatkozhat, viszont bárki más, aki szót emel az elmúlt évek legnagyobb beszerzése ellen, az az állásával játszik. A legrosszabb, hogy a Pécsi busz csereprogramról megjelent cikkek nagy része minden szakmaiságot és hozzáértést dugába dönt.

cimlap_2.jpg

Credo Citadell 12 a 2013-as buszfesztiválon, ahol mi sem voltunk megelégedve a minőséggel

Az elmúlt egy évben megjelent cikkek mindegyike valami csodálatos dolgokról szól: szinte alig van járatkimaradás, az utasok örülnek az új buszoknak és a legújabb, ami igazi nonszensz, hogy az új szóló Credo jóval kevesebbet fogyaszt, mint az ősöreg, szintén szóló Ikarus 260-as. Ez teljességgel lehetetlen, hiszen az új buszoknál több fogyasztást növelő tényező közrejátszik, ami a régi Ikarusoknál még nem volt. Ilyen a jóval erősebb és nehezebb hajtáslánc, a légkondicionáló és persze az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás berendezései is üzemanyag-fogyasztást növelő tényezők. Az új buszok nehezebbek, ahhoz, hogy megmozgathassuk őket több energiára van szükség.

A Tüke Busz adatai szerint az öreg Ikarus 260-asok átlagban 32,1 liter gázolajat fogyasztottak a január-június időszakban. Ugyanebben az időszakban az egy méterrel hosszabb légkondicionálóval felszerelt szóló Credo Citadellek EEV motorral mindössze 26,4 liter üzemanyagot fogyasztottak. A csuklós Ikarus 280-asok 35,4 litert, a szintén csuklós Citadell 19 viszont 33,4-et. Az új Volvo 7900-as pedig 36,46-ot átlagosan.

Az egyik hazai Volán vállalatnál ezek az adatok épp fordítva vannak. A régi Ikarusok fogyasztanak 27-33 liter között, az újabb Solarisok pedig 34-40 liter között. Igaz, a fővárosban már a pécsihez hasonló adatokat kapunk, legalábbis a 200-as Ikarusoknál, amik a BKV-nál 30-35 liter körül fogyasztanak. A csuklós Volvo 7700A-k viszont 50-55 liter gázolajat égetnek el.

cikkbe2.jpg

Az új buszok közül a csuklós Citadell 19 a legrosszabb. Mindössze 77 százalékos a rendelkezésre állása (fotó: Vörös Attila)

Nem tudjuk, mi történt a Tüke Busz adataival, de egy nevét elhallgatni kívánó pécsi sofőr szerint a nagy megtakarításnak semmi köze az új buszokhoz. A Tüke Busz egy új ösztönzési rendszert talált ki a sofőröknek, ami arra sarkalja őket, hogy minél kevesebb gázolajat fogyasszanak a kocsik. Így a buszok szép lassan, komótosan járnak a városban negyed gázzal. Előfordult olyan, hogy egy-egy sofőr a megtakarításból 15-18 000 forinttal többet is hazavihetett. Sofőrünk szerint a papír sok mindent elbír, de a csuklós Credók normája biztosan 65 liter légkondicionáló használatával, nélküle viszont csak hatvan. Szerinte az is közre játszik a fantasztikus adatok megjelenésében, hogy az új buszok igen megbízhatatlanok, amelyik busz pedig a garázsban marad, az nem fogyaszt üzemanyagot.

Megbízhatóság, minőség

A fogyasztási adatok kivesézése után félve kezdtük elemezni a megbízhatósági adatokat. Úgy tűnik azonban, hogy ezek közelebb állnak a valósághoz.

pecs.jpg

A tíz éves Mercedes Conectók jobban teljesítenek, mint a zsír új Citadell 19-ek

A Tüke Busz Zrt. legmegbízhatóbb új busza a Rába által fémjelzett Volvo 7900-as 90 százalék feletti kiadási aránnyal. A legrosszabb pedig a Citadell 19 átlagosan 77 százalékkal. Ezt az adatot a tízéves Mercedes buszok bő tíz százalékkal túlteljesítik. A Credo Econell City-k januárban 79,09, júniusban pedig 89 százalékos rendelkezésre állásukkal lerontották az egyébként kilencven százalék feletti átlagukat, így lett 89 százalék a rendelkezésre állás. Credo Citadell 12 jól teljesít 91 százalékon áll az év első hat hónapjában.
Összehasonlításképp megjegyezzük, hogy Budapest új Mercedes Citaro 2-esei az első évben 99,4 százalék rendelkezésre állást produkáltak.

Sajnos a Tüke Busznál hírzárlatot rendeltek el és csak az nyilatkozhat, akinek erre felhatalmazása van. De nekünk még ők sem mondtak semmit hiába kértük többször is. A dolgozók nem mondhatnak semmi rosszat, igaz manapság már jót sem, ugyanis ha megszólalnak, a munkahelyükkel játszanak. Néhányan azonban név nélkül elmondták, hogy a Credo buszokkal sok a garanciális probléma, amit a gyártó sokszor nem megfelelően kezel. Főként elektronikai és összeszerelési gondok nehezítik meg a kocsikiadást.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

(Címlapfotó: Tüke Busz Zrt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr926587617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2014.08.08. 14:29:59

Akkor lehet, hogy mégsem baj, hogy a BKK nem vette meg a Credo-kat?

Pierr Kardán 2014.08.08. 14:53:06

Valami nem gömbölyű nekem. A budapesti új Citaro autóbuszokból 159 db van, hogy tudják biztosítani a 150 db-os napi kiadást.

Tehát eleve nem lehet 99,4 %-os a kiadás, mert már a 150/159 az már csak 94,3 %.

Ha pedig a 150 forgalomban lévő buszra 99,4 % a rendelkezésre állás, az elég rossz, mert ugye eleve van 6 % tartalék.

Utána kéne járni alaposabban ezeknek a rendelkezésre állási adatoknak, mert félek, hogy nem ugyanazt hasonlítjátok össze.

Darth Peter 2014.08.08. 15:14:37

@retek: Bérel helyette Alfa Civist , ami mind a bazalt kockás, mind a sima úton ugyanúgy rázkódik.

Darth Peter 2014.08.08. 15:17:32

A V127-et leszámítva, Magyarországon soha nem tudtak igazán jó alacsonypadlós buszokat gyártani.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2014.08.08. 15:36:32

@Darth Peter: Azokhoz még nem volt szerencsém. A holland társaikból kiindulva jónak tippeltem.

ekezetnelkülelseolvasom 2014.08.08. 16:45:47

Épitsék át trolivá, akkor talán gazdaságosabbak lesznek:)

Csapee 2014.08.08. 17:18:47

@ekezetnelkülelseolvasom: Inkabb fedett buszvaro, bar ahhoz fontos feltetel hogy ne azzon be:)

es125 2014.08.08. 17:31:16

Én nem tudom, de valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy a negyven éves Ikarusok ide, Magyarországra inkább megfelelnek, mint bármi más, ami új. Fogyasztás, strapabírás, gányolhatóság(tudom,tudom...)stb. Persze, a dolgok mögött egyértelmű, hogy ez nem iyen egyszerű, DE mi lenne, ha csak egy fél percig eljátszanánk a gondolattal, hogy inkább felújítanánk őket rendesen, és a belsejüket korszerűsítenénk? Helyette megy a szenvedés az alacsonypadlóval, meg hogy ötszázezer után szétesik a busz, plusz 60 litert fogyaszt...kérem, valaki világosítson fel!

Corrado83 (törölt) 2014.08.08. 17:33:38

Es arra nem is gondoltok hogy mislen enerdzsi széver gumikat tettek fel a kerekekre?
Es hogy a soforoket megtanitottak motorfekkel kozlekedni? Vagy szelarnyekban huzatjak magukat?!
:-)))

Pizso 2014.08.08. 18:31:42

A szélárnyék a nyerő. Persze csakis bicikli mögött, mert az elég lassan megy! :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.08.08. 18:48:01

@Pierr Kardán: nem a kiadás, hanem a rendelkezésre állás a csaknem 100%. kb arról van szó, hogy mindegyik indul, legfeljebb aznap nem megy ki utcára. ha van 100 darab buszod, és mindegyik tökéletes állapotú, akkor is 100% a rendelkezésre állás, ha csak egyetlen darab megy ki forgalomba (ez utóbbi ugyanis forgalomszervezési, nem műszaki tényező).

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.08.08. 18:49:57

@es125: én inkább szekereket állítanék forgalomba, felújítanánk a belsejét, oszt jó lesz az. félve kérdezem, hogy nem kéne inkább valami tisztességes munkakultúrát bevezetni ahelyett, hogy azt nézzük, hogy lehetne még egy évvel tovább ellógni a teljesítményt?

Corrado83 (törölt) 2014.08.08. 19:14:45

Milliliteratura:
Milyen teljesitmenyre gondolsz?
Ja tudom mar biztos az ezevi 800 milliardos hianyrol amirol hallottal...
Vagy talan nem?!
Ha most mindenki elkezd aranyat asni talan kijovunk belole...

KissGecihuszár 2014.08.08. 20:20:15

Sajnos, úgy tűnik, a Credo (sem) áll a helyzet magaslatán, pedig joggal hihettük, hogy bír olyan tudással, szakmai hozzáértéssel, ha úgy tetszik; know-how-al a Kravtex, mely feljogosítja arra, hogy képes legyen legalább a hazai ú.n. városi rendeltetésű busz piacon a top 3-ban lenni, azaz évente akár 500-700 új kocsit értékesíteni. Nekem úgy tűnik, hogy a pécsi comingout alapján korántsem biztos, hogy helye lenne a részükről, illetve egyéb,a Kravtexet a hazai buszgyártás zászlóshajójának kikiáltó okostojás nyálverésének azért, mert pl. a BKV-nál nem a Credo Citadell lett a befutó. Előbb tessen szíves ú.n. minőséget prezentálni, oszt majd utána lehet verni az asztalt...

Leadfoot 2014.08.08. 20:23:54

Csak kérdezem, itt biztos van szakértő, aki válaszol:
Üzemeltetési szempontból nem hátrányos, hogy ilyen "tarka" a járműpark (értsd: ennyi típusból áll).
Én laikusként azt gondolnám, hogy egy homogénebb járműpark gazdaságosabban üzemeltethető, pláne ha nem egy BP méretű városról van szó, és egyes típusokból csak pár darab fut. Tévedek?

Egyszer valaki már letorkollt érte, mondván, ez nem számít (és részben igaza is volt), de az se igazán szép, hogy ennyire nincs egységes szín. Lassan épp csak piros busz nincs Pécsen.
Még a 7 db Volvo se tudott egy színű lenni...

A hülyének nézésünket meg - divatos szóval - kimaxolták, mikor a zöld Volvókat úgy magyarázták, hogy az eozin színe miatt ilyenek. Ja, persze.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.08.08. 20:25:14

Hazudnak, a pécsi buszok jobban teljesítenek...

KissGecihuszár 2014.08.08. 20:51:00

@Leadfoot: Felejtsd el a homogénebb járműparkot, mert a Tüke busz -méretéből fakadóan- csak azt kaphatta, ami a Kravtex gyárudvarán pendingelt, azaz a BKV-nak nem kellő Citadelleket, melyek nem véletlenül bilikékek... Egyébként tokkal-vonóval kb.50 db Kravtex került Pécsre, ami azért már nem rossz. Gondolj bele, ha csak 10-15 lett volna, míg a további 30 db lett volna MAN, Neoplan, VanHool, Merci, Ikarus V akárhanyas, tehát épp ami akad a gyárudvar sarkában... Elvileg lehetne összehangolni a "KV-k", egyéb nagyvárosban szolgáltató Volánok városi rendeltetésű buszbeszerzéseit, mert ebben az esetben már mondjuk 1000 db kocsira lehetne pályázatot kiírni. Mivel azonban a honi buszgyártás egyik szereplője sem képes éves viszonylatban egy "ilyen bődületes" szériát kiállítani, ezért esélytelen homogenizálni. Talán majd legközelebb...

ChopiTzr 2014.08.08. 21:28:38

Pécsről inkább ne is beszéljünk, olyan tempóval halad lefelé a lejtőn, hogy az megállíthatatlan...

www.youtube.com/watch?v=m2xyBDdWGv0

protézisesh 2014.08.08. 21:35:50

Győrben vagy 10 eve jarnak credo buszok varosi es helykozi forgalomban is. Es kulonos modon, itt nem habzott a szaja senkinek sem a fogyasztas miatt. A kis (20" a nagyok 22,5" kerekei helyett) kerekek miatt persze gyengebb a rugozasi komfortja, de meg az ikarus (raba alvaz, motor, hajtaslanc !) oshazajaban is teret tudott nyerni.

Szoval nem ertelek benneteket... :(

es125 2014.08.08. 22:40:44

@milliliteratura: szekerek? Nem rossz ötlet! :) ...miskolcon a busz sofőr mondta: -ide ezeknek ikrustól jobb buszt? Minek?! Hát megrágják az üléseket baz+!"
szomorú, de igaz. A Borsod volános ,2011-es ARC 127-eseken, a kék függöny le van szaggatva, az ülések hátulja tropa, rágótól, alkoholos filcen keresztül sár, meg takony (!) az ülések hátulján, a MAN-on meg leszálláskor kettőt kell lépni, mert mire Miskolcra ér a busz, orrabukik a paraszt a szemétbe. Hát ezért írtam, amit. Reméltem, hogy valaki rendesen elmagyarázza, h azért nem lehet, mert: nem euro5, nem alacsonypadlós, nem klímás, nem kapnak pénzt csak cserére, vagy az öreg isten tudja; Lehetőleg számokkal alátámasztva :D

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.08.09. 09:58:05

@Corrado83: a teljesítmény az, amikor teszi mindenki a dolgát. a busz hajnalban műszakilag tökéletes állapotban, takarítva kijön a garázsból, nem alkatrészre meg szerelőre vár, meg hogy ne lopják el fölűle a fél céget. és mire az első megállóba ér, az is ki van takarítva. én tudok ilyen országot, nem is egyet.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.08.09. 10:00:29

@KissGecihuszár: attól, hogy "nincs" pénzünk rá, a kérdése jogos, természetesen ezerszer egyszerűbb lenne a homogénebb kocsiparkot üzemeltetni. e téren mondjuk a szín mindegy, el kell adni mindet telereklámosnak, oszt jónapot :)

gertan 2014.08.10. 00:04:29

Hát én nem tudom, most érkeztem meg Prágából. A buszok Renault -Karosák, meg a SOR újabb típusai. A villamosok mind Skodák, a régebbiek talán felújított hajtáslánccal, gyanúsan csendesek és gyorsak. A metró szerelvények (ugyanaz, mint amit itt Budapeseten ki kell dobni) egytől egyig felújítva a Skoda által. Én nem tudom, hogy csinálják a csehek, de ott mintha védenék a hazai iparukat, munkát és megrendelést adnak gyáraiknak. Az, amit az Omnibus szerzői művelnek a Credoval kapcsolatban eléggé gyomorforgató, dobálóznak ismeretlen forrású számokkal és a szubjektivítástól, bocsi, de bűzlik a fizikailag nem létező Ikarus melletti "pártosságtól". Ez nem is lenne baj, ha nem Volvók és MAN-ok és Mercedesek árasztották volna el az utcákat. Ja Csehországban szinte minden olcsóbb, miközben már többet keresnek...

bovorac 2014.08.10. 09:51:12

@KissGecihuszár: Aki folyamatosan követte az eseményeket, egy percig sem hitte, hogy a Kravtex képes lenne minőségi buszokat tömegével gyártani.

Soha nem is volt a célja a gyárnak.

bovorac 2014.08.10. 09:52:44

@es125: Könnyű, de hosszas munka számokkal alátámasztani
azt, hogy a világ fejlett felén sehol nem a 20-30 éves szerkezeteket tákolják, szabják át, újítják fel stb., hanem újakat vesznek. A sufnituning azoknak az országoknak, vidékeknek a sajátja, ahová - tudomásom szerint - nem szeretnénk tartozni.

bovorac 2014.08.10. 09:54:57

@gertan: A Kravtex nem is indul olyan tendereken, ahol rendelkezésre állást kell garantálni. Lehet, hogy a csehek hülyék, s ők olyan gyártókra alapozzák a fővárosuk közlekedését, amelyek szintén nem vállalnak ekkora kockázatot - meg az is lehet, hogy nekik van olyan gyártójuk, akár több is, amelyik megteszi ezt.

Ha az utóbbi, akkor igen, ők irigylésre méltóbb helyzetben vannak.

KissGecihuszár 2014.08.10. 17:02:26

@bovorac: Amennyiben ez így igaz, akkor meglehetősen szomorú a kép, bár még az Ikarusokat gyártó Magyar Autóbuszgyártó KFT (asszem, így hívják a céget, ha nem, akkor én kérek elnézést...) talán képes lenne olyan minőséget, darabszámokat gyártani, mely feljogosíthatná őket 1-2 nagyobb tenderen történő labdába rúgásra.

bovorac 2014.08.10. 22:48:52

@KissGecihuszár: Szerintem a magyar buszgyártás kb. ott tart, mint a foci a 80-as évek második felében. A nagy zuhanás közepén tartunk, de még nem hisszük, hogy van lejjebb.

A magyar gyártók közül kizárólag a Molitus képes nemzetközi szinten is elfogadható terméket előállítani. Egyetlen típusuk van, abból is csekély darabszám. A magyar buszgyártás gyorsuló ütemben elveszíti végül saját piacát is.

Darth Peter 2014.08.11. 17:20:01

@retek: Hát sajna mivel a Civiseket hazai Alfabusz építette, akik nem a minőségről voltak hírösök.

Takarító nő-ő-ő 2014.08.12. 14:55:05

@gertan:
Mindamellett, hogy osztom a véleményed, kicsit magyarítottam az idemásolt mondatodon:
" Az, amit az Omnibus szerzői művelnek a Credoval kapcsolatban eléggé gyomorforgató, dobálóznak ismeretlen forrású számokkal és bocsi, de bűzlik
a szubjektivítástól meg a fizikailag nem létező Ikarus melletti "pártosságtól"."
Eddig a kiigazítás.
A folytatásnak, hogy t.i.
"Ez nem is lenne baj, ha nem Volvók és MAN-ok és Mercedesek árasztották volna el az utcákat."
az a magyarázata, hogy a magyar gyártású új autóbuszok (Kravtex, ARC-Ikarus) gyártási minősége a beépített korszerű főegységek ellenére is igen hullámzó és jelentősen elmarad az üzemeltetők által helyettük inkább előnyben részesített Volvo 7900, MB-Citaro 2, MAN Lions City, Solaris stb. típusokétól.
Ebből a hátrányból több odafigyeléssel és gondosabb szereléssel sokat le lehetne faragni. Persze a minőségi munkáért a hivatalos minimálbérnél azért többet is kellene fizetni...

Moszkvicsslusszkulllcs 2014.08.14. 16:08:31

A Fogyasztásokhoz:

Egy 30 literes napi átlagfogyasztás kb úgy jön ki, hogy hajnalban és késő este 20 literes fogyasztással, csúcsidőszakban kb 45 literes fogyasztással megy a szekér.
Gondolom (de erősítse meg vagy cáfolja meg akinek hiteles infoja van erről), hogy az alacsonypadlósok hajnaltól késő estig dolgoznak, az Ikarusok meg jobbára csak csúcsidőszakban. Így az a tény, hogy az Ikarusok csak 20%-kal esznek többet, az sejteti, hogyha ők is késő estig dolgoznának, akkor valamivel kisebb lenne az Ikarus flotta átlagfogyasztása mint az alacsonypadlósoké.

Az átfolyásmérők által mutatottak szerint, 25 és 60 km/óra közötti egyenletes sebességű haladás során egy Localo kb 16 egy Citaro II kb 15 litert eszik. A 20 literes napi átlag számomra azt sugallja, hogy szinte üresen, a megállók többségét kihagyva közlekednek a buszok Pécsen. Ezt vélem igazolva látni abban is, hogy az Ikarus csuklósok csak 10%-kal, a Credo csuklósok csak 25%-kal esznek többet mint a szólók.

Ritkánvanvéleményemdeakkorvelős 2014.12.31. 01:47:17

Én emlékszem még arra valahogyan, hogy a régi Ikarusz buszoknál is a kezdeti "bejáratos" időszakban voltak komoly problémák, amik a BKV-nál töltött egy-két év alatt jöttek ki... pl. az Ikarusz 415-ös, aminek néha berepedt '84 után a szélvédője (amíg ki nem cserélték osztottra...), vagy a legutolsó talán még igazi Ikarusz a 412-es amiből kiégett vagy 7 menet közben... Előbbinél a kalandvágy, utóbbinál pedig az egyszerű BKV-Ikarusz korrupció következményeként nem építettek be normális tűzálló műanyagot (...!) eleinte... Később a 70 ezres darabárú speciális tűzálló (asszem kv. 700 fokig...) műanyag helyett nettó 1 milliós került bele... Most Győr és Pécs a "próbavárosok", ahol kijönnek a gondok, mert Budapest már megunta ezt a szerepet. Lehet, ha régen is ott próbálták volna ki az Ikaruszokat, akkor ma nem lenne ennyi nyafogás... de Magyarországon semmi sem biztos. :)
süti beállítások módosítása