Visszavesszük-e Budát?

2014. szeptember 08. - _zahnrad

IMG_6091k.jpg

 

A török után – az index.hu szerint egy germán-talján páros is feni a fogát Buda várának fennmaradó részére, legalábbis busz fronton. Az elektromos buszok között is akadna egy magyar beszállító. Kipróbáltuk a típusbizonyítványt és rendszámot szerzett Evopro Mediót.

 

Az egyik leglátványosabb és előremutatóbb kuruc megoldás az Evopro busza lenne az elektromos midibuszok beszerzésén, mivel nem csak egy magyar pályázó indult. Az Evoprót a másik magyar jelentkezővel együtt azonban kizárta a BKK. Az Evopro vitarendezési kérelmet nyújtott be, ami szerint a többi ajánlattevő pályázatában a benyújtott referenciák nem megfelelőek, de a kérelmét késés miatt elutasították. Jelenleg ennyi ismert az elektromos buszok beszerzéséről, a vitarendezési kérelmet átfutva világos, hogy a trolitenderhez hasonlóan ez sem lesz fáklyás menet.

 

 

A mai, hivatalos forgalomba helyezés előtt alkalmunk nyílt egy rövid menetpróbára. Az Evopro busza akkumulátoros busztól szokatlan módon fürge, gyorsulása akár középkategóriás autóéval is vetekedhet, ha nem szempont az akkumulátor kímélése. A korábban próbált és most esélyesnek kikiáltott germán-talján megoldással szemben egyáltalán nem rángat és csendben teszi a dolgát az elektromos hajtás. Az utastér az első ajtó specális helyzete ellenére is a magyar buszban a jobban használható, a Siemens-Rampini utastere sajnos megbukott a teszten. A számok nyelvén a kipróbált 7,7 méter hosszú Siemens-Rampini busz kilenc ülőhelyet kínál, amiből egy közelíthető meg fellépés nélkül és e mellé még 33 állóhelyet. A kipróbált 7,98 méter hosszú Evopro Medio 22 ülőhelyet kínál (21 ülést a 11 méteres Ikarus 260 tud!), amiből 12 fellépő nélkül megközelíthető és e mellé még jut 43 állóhely. Az Evopro utasterének világítása spotlámpás, erre a megoldásra a második, de már hibrid prototípuson LED-es fényszalag lesz az alternatíva, ami látatlanban is jobb választásnak tűnik, a spotlámpák hangulatosak, de olvasni már nem lehet jól a fényüknél. Az első tapasztalatok szerint a fogyasztása 20-30 százalékkal alacsonyabb lehet egy hagyományos acél karosszériás buszénál.

 

image001.jpg

 

22 ülő utas, ebből 12 ülés fellépő nélkül, nyolc méter hosszú buszban, 65 fős kapacitással egyedülálló. A várbuszokon tapasztalt zsúfoltságra jó megoldás lehetne. (fotó: Evopro)

 

A sokat kritizált járműszélesség (2550 mm)  amelynek mértékét maga a BKK sem volt képes egységesen kezelni az egymás után kiírt dízel-, illetve elektromos midi busz tendernél (2450 mm vs. 2550 mm) a budai vár egyik részén sem jelent az evopro buszának problémát. Manőverező képessége a jármű szélessége ellenére is kiváló. Ráadásul a 30-30 mm-es oldalfal-vastagságok miatt a jármű 2490 mm szélességében képes utasokat szállítani.

 

Megkérdeztük az evopro-t, hogy az áprilisi bemutató óta hova tűnt a busz. A rossz nyelvek már-már súlyos műszaki hibákról beszéltek. A fejlesztők elmondták, hogy a járművet folyamatosan tesztelték, a rendszereket hangolták, illetve továbbfejlesztették. Elmondták, hogy a tesztelések és hangolások egyik fő célja az energiafelhasználás minimalizálása volt. Emellett a TÜV a forgalomba helyezéshez szükséges teszteket végezte.

 

A busz ma a sajtó képviselőivel és az NGM államtitkárával tesz meg egy utat az NGM-től a budai várba fél egy magasságában. A sajtóközlemény így szól: A Jedlik Ányos Programban meghirdetett elektromos autózás az elektromos hajtású Modulo busz forgalomba helyezésével széles társadalmi rétegek számára vált elérhetővé. A kis szériás sorozatgyártási engedélyt és a sikeres műszaki vizsgát megszerző elektromos hajtású buszcsalád innovatív tulajdonságait a könnyű szerkezetes felépítésének és hajtásláncának köszönheti. A forgalomba helyezéssel a járműcsalád egy újabb nagy lépést tett meg az előtte álló úton, melynek teljesítésével a Modulo az utazóközönség és a városi ember számára a zaj- és szennyeződésmentes közlekedést, a gazdaság számára új munkahelyeket, míg a magyar társadalom számára új Hungarikumot teremthet meg. A múlt hónapban megkezdett kis szériás gyártásnak köszönhetően 25 db Modulo kerülhet a magyar utakra jövő év végéig.
A busz a szerkezetének köszönhetően közel 50 százalékkal több utast tud szállítani konkurens nyugati társaihoz képest.

A busz hangsúlyozottan prototípus, de a most elnyert kis sorozatú gyártási engedély is mutatja, hogy az egyedi kompozit karosszéria kihívásait sikeresen megoldotta az Evopro csapata. Kíváncsian várjuk mikor jelenhet meg nagyobb darabszámban, hazai szolgáltató(k) színeiben.

 

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr966667065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

humorpalanta 2014.09.08. 14:33:09

Jónak néz ki, csak a kapaszkodókiosztáson kellene egy kicsit még javítani.

itoérambolafoci 2014.09.09. 12:36:09

A BKK 2450mm-es szélességelőírása valóban csak szándékos rosszindulatként értelmezhető.

Az elölajtós kialakítás pedig még akkor sem feltétlenül szükséges, ha a vezetőnek jegyet és bérletet kell kezelnie.

De az jó volna, ha a Modulo vezetőfülke-kialakítása egy kicsit jobban igazodna a BKK elvárásaihoz...

BPO654 2014.09.10. 20:51:05

Hátsó részben utazók hol kapaszkodnak ha tele van a busz? Meg ha nincs tele akkor is?
Úgy tudom, hogy ez 71 fős, és nem 65. De a 65 is csodálatos szám, a Várba valóban kellene ilyen kapacitás.
Az eleje továbbra sem elég dizájnos (Zukkos).
Lehetne még Maxmaximo 18,75 m-es hosszal, meg duplacsuklós Duplamaximo 25 m-es hosszal, ezek kapacitása 158/210 főre adódna. Külső részeken voltak csavarok.....:D
Belülre meg kell kamera, meg minden ami a vandálok ellen ma kell (üvegvédő fólia stb).
Elsőajtózásnál kicsit necces a jegyellenőrzés, de megoldható. A teljesen nyitott vezető rész nem jó.

Moszkvicsslusszkulllcs 2014.09.12. 23:13:26

Értem én, hogy támogatni kell az Evopro buszát, de ez azért ne ragadtasson necces állításokra. Ilyen például, hogy semmiféle nehézséget nem okoz a 2550 mm-es karosszériaszélesség. Dehogynem!
Meg a tengelytáv is!
Az, hogy egyszer voltatok a várban és nem akadtatok el, az nem jelenti azt, hogy naponta ne lenne 5-ször 10 olyan perc amikor bizony el fog akadni.
Szép-szép a 22 ülés is, de ennek az ára a mellső tengelyek közötti mini-állótér. És ilyenkor a sofőr nem lát semmit jobbra!

De a morgásom ellenére azt mondom, hogy kutya kötelessége lenne Budapestnek (sőt igazából Magyarországnak) a protót a 16-oson menetrend szerint járatni. A karbontechnológiát pont a kifáradásos igénybevételtől és a téli üzemtől szokták óvni, a vári buszon pedig ebből van bőven! Meg kellene nézni, hogy kibírja-e ezeket!

itoérambolafoci 2014.09.13. 08:19:13

@Moszkvicsslusszkulllcs:

Bocsi, de nem a BKK az oka, hogy nem jár Modulo a 16-os vonalán.
Hanem kizárólag az evopro tehet róla, mivel nem kínálta fel nekik tesztelésre a prototípust. Helyette világkörüli útra akarják vinni.
Pedig - ahogy mondod - sokkal fontosabb volna tartós üzemeltetési tapasztalatot szerezni vele.

itoérambolafoci 2014.09.13. 08:28:09

@Moszkvicsslusszkulllcs:

A sokéves buszüzemeltetési tapasztalat azt mutatja, hogy a 2550mm-es szélesség nem okoz gondot a várban.
Soha nem is merült fel, hogy a szélességet korlátozni kéne.
Mindig is csak a hosszúságot, a tömeget és a tengelynyomást akarták korlátozni.
A szélesség korlátozása a BKK önkényes döntése volt, aminek semmiféle szakmai előzménye nem volt, hanem nyilvánvalóan csak a neki nem tetsző gyártók kizárását célozta.
Ezt bizonyítja, hogy a két vári busztender közül csak az egyikben írták elő a 2450mm-t, a másikban viszont 2550mm-t írtak elő.
Tehát a BKK rosszhiszeműsége ez ügyben nyilvánvaló.

franciakulcs 2014.09.13. 18:07:37

@Moszkvicsslusszkulllcs: Értem én hogy mindenki vágyik új , jobb dologra, csak az a fránya pénz ne szabna határt néhány szárnyaló fantáziának. Ma már a fejlesztési költségeket összeszedni azokkal korrektül elszámolni, legalább akkora feladat mint magát a produktumot létrehozni. Mindenkinek lehetősége van ezen feltételeket megteremteni, jobbat csinálni és akkor majd lehet azt is kritizálni. De ez nem kell hogy zavarja a díszes publikumot, persze általában az huzatja a cigánnyal aki a vonóba behúzta pénzt.
Szóval ami fenn járt a várban az az EP080EA kivitelű jármű. Más kivitel más kialakítású. Ma már van több kivitel is, majd mérik melyik válik be jobban.
Megítélésem szerint a te megállapításaid neccesek. Vagy csak keveset jársz azokon a fórumokon ahol több ismeretet szerezhetnél. Ma már nem nagyon lehet, szabályosan, álló helyet biztosítani a vezető szemsíkja előtt, de nincs is rá szükség. Ebben a "8m"-es kategóriában ( EWG szerint) így is a 22+ 43 fő =65 utas befogadóképesség megfelelő. Van olyan kivitel ahol itt a kerekesszék került elhelyezésre, az ajtó közel, marad elegendő
folyosó az utasáramlásra, nem kell " lekerekezni az ott állókat. Tehát ahova te a mini állóteret képzeled az az utasoktól elzárt terült egy-része.

Mondanál, de megfontoltan , ilyen nehézségeket? Mondjuk éppen ennél a kivitelnél! Egy másik fórumra felkerült a manőverezési számítás mindkét szélességre, meg fogsz lepődni. Vagy vessük össze a rugózott és rugózatlan szabad hasmagasságokat? Nézzük meg a beírható jellemző rádiuszokat?? Vagy esetleg szóljunk a +/_ 90mm szinteltolásról? Vigyázz + is írtam!

Azt meg különösen köszönöm, hogy te is "a puding próbája az evése" eljárást preferálnád. hidd el az evoprosok is. Szeretnél részt venni a gyors-fárasztási teszten? Ismered az eddigi eredményeket. Néha a cikkekből hozzászólásokból az egészséges türelmetlenséget érzem. Csak az a baj, hogy a 10Hz mindenkinek egyforma és a 2 millió ciklus eltart egy ideig.

franciakulcs 2014.09.13. 18:55:16

@itoérambolafoci: Szia. Éppen ilyen dolgokon fő minden manager feje. Még az üzemeltetői próbák előtt befejeződik a soros hibrid kivitelen 25.000 km-es 2g-s vizsgálat az eleje fűtött a feneke hűtött kivitelre. Az eddigi eredmények biztatóak, csak azt jegyezném meg, nem neked, csak valaki itt írta hogy "carbon technológia" Az evopro termékében nincs carbon! Azzal bajlódjon az Audi a BMV meg egyébb dinoszauruszok mert az veszélyes.

Szóval igazad van! Mi is a teszteteket erőltetjük, ismételjük, ellenőrizzük, sőt még független vizsgálókkal is szerződtünk, hogy ne mi mondjuk hogy jó, hanem olyanok akik befolyásolhatatlanok . Abban is igazad van hogy a tendereknél is jó volna ilyen szakembereket alkalmazni. Valahol érthető a viselkedésük, az evopro neve még nem számon tartott a kiíróknál, majd változik ez is.
Addig is élni kell, ezért megy különböző országokba különböző tesztekre a jármű. Ez két dolgon segít! Nem kell kuncsorognunk olyan szekeresnek hogy vegyen fel bennünket, aki össze vissza hajtja a lovait, a másik pedig a fizetőképes kereslet kielégíthető.
Lehet hogy ez azt jelenti, hogy külföldön korábban, és nagyobb darabszámban érdeklődnek, nekik is meg kell adni a meggyőződés lehetőségét.

A tervezők sokkal megértőbbek mint a kereskedők. Azért csináltunk több kivitelt, hajtásmódot stb, hogy míg az egyiket bemutatják itt-ott, addig a másikat mérhessük ellenőrizhessük, tesztelhessük és még idejében korrigálhassuk.

Még bizakodó vagyok a kollégákkal együtt.

Moszkvicsslusszkulllcs 2014.09.17. 13:55:48

"Az Evopro utasterének világítása spotlámpás, erre a megoldásra a második, de már hibrid prototípuson LED-es fényszalag lesz az alternatíva, ami látatlanban is jobb választásnak tűnik, a spotlámpák hangulatosak, de olvasni már nem lehet jól a fényüknél."

Véleményem szerint az utastérvilágításnál a leggyakrabban elkövetett hiba, hogyha középre helyezik azt.
Abból kell kiindulni, hogy az ablakok melletti üléseken az utasok könyvet/újságot szeretnének olvasni.
Ide direkt fénynek kell jutnia, és az álló utasok sem szabad, hogy árnyékba borítsák az üléseket.

A spot fényforrások elhelyezése nem olyan rossz (vannak sokkal rosszabb példák), de szerintem ha a led-szalagot abba a vonalba fogják felapplikálni ahol most a spot fényforrások vannak, akkor túl sok fény nem fog jutni az ülő utasokhoz. Bízom benne, hogy nyitott kapukat döngetek és a konstruktőr urak ugyanígy látják.

Moszkvicsslusszkulllcs 2014.09.17. 15:15:43

@itoérambolafoci:

"A sokéves buszüzemeltetési tapasztalat azt mutatja, hogy a 2550mm-es szélesség nem okoz gondot a várban."

Nem tudok arról, hogy valaha is közlekedett volna menetrend szerinti forgalomban 2550 mm kocsiszekrényszélességű jármű a várban.
Ha döglenek a 405-ösök, inkább nem jár semmi, de a világért sem állítana be "nagybuszt" a forgalomirányítás.
Az Ik 260-asok 1987-ig jártak itt, de azóta egy-s-más átépült (pl. a Bécsi kapu tér). És a személyautók is szélesebbek lettek vagy 20 centivel, csak a vári utcák nem tágulnak ezzel együtt ...
Legalább googlemaps-on nézzétek meg a Bécsi kapu tári balkanyart és az utána következő jobbkanyart ...

Nem mondom azt, hogy egyszer majd nem járatható 2550 mm-es járművel, csak ahhoz az útvonal néhány pontját gatyába kellene rázni.

Olyan állapotok is vannak amikor terelik a 16-os buszokat: hol az Úri utcán, hol a Táncsics Mihály utcán közlekednek (és az ezeket az utcákat a Tárnok és Fortuna utcákkal összekötő keresztutcákban). Ezekre az utcákra is ellenőrizni kellene, hogy elfér-e a Medio.

franciakulcs 2014.09.17. 18:12:36

@Moszkvicsslusszkulllcs: Az idézet egy "bölcs" kereskedőtől származik , de a fejlesztés feladata az , hogy mint "vevői" igényre reagáljon. El is készült egy olyan változat, ezt a soros hibridben látni lehet, mely a tetőcsatornák szegélyezésére is szolgál. A spot lámpa beépítési ideje 13x2,5 perc a szalagos ledek felrögzítése 2,5 óra. Egy spot 3270Ft+ÁFA egy 1,2m hosszú led csík 66 EUR ebből kell 12-13 db. Mindezek megjelennek az eladási árban rugalmasságot jelenthetnek áralku alkalmával, vagy gesztusként fel lehet ajánlani annak aki fényárban akar utazni. Műszakilag a spotok fogyasztása kedvezőbb és bár nem kW-nyi különbségek vannak de kár az energiát feleslegesen pazarolni. Ugyan ez áll a tömegekre is , az evopro konstrukció minden kilóra és wattra nagyon érzékeny mert azokat a hatósugár növelésére kellene fordítani. De opciónak lenni kell.

franciakulcs 2014.09.17. 18:31:16

@Moszkvicsslusszkulllcs: Néhány napja úgy tudom hogy a vár valamennyi utcáját "lepróbálták" szóval próbautak sokaságát végezték. Sem manőverezésben sem akadályban nem volt hiány. Néhány "A" és "PL" felségjelű személyautó szabálytalan parkolása. Jó példa volt arra, hogy bizonyítsa a jármű , még 50cm -es járdatávolságra álló személyautók között is vígan manőverez. Igaz a sofőr igen gyakorlott. Mi itt azt tartjuk lényegesnek, hogy a tengelynyomásunk igazodik az utcák alatti labirintusok, pincék teherbírásához Remélhetőleg kevesebb beomlást repedést okozunk mint egy 8-8.5 tonnás tengelyterhelésű jármű. Talán ritkábban, költség kímélőbben , védjük az útban vagy azok alatti infrastruktúrát. Túl vannak a "fekvő rendőr" teszteken is. A szabványosokkal semmi gond, a "privátok is elviselhetők 23-24 cm magasságig, de a kispesti 36-36cm magasakat csak a kocsi +90mm kiemelésével ( max. 20km/h sebességgel )győzte le a jármű. Kapaszkodó, mászó és induló képessége pedig igen attraktív a járműnek.

mellesleg nem oly régen 260-asokat láttam közlekedni, mert a 405-ösök valamiért nem voltak foghatók.

Moszkvicsslusszkulllcs 2014.09.20. 05:44:43

Egy szolgálati közleménnyel kezdeném: az evopro-sok igazán frissíthetnék a honlapjukat, mert május óta az égvilágon semmit nem frissült...

Bizonyára én vagyok csak figyelmetlen, de bárhol megjelent már, hogy mennyi a Modulo saját tömege (nem a karosszéria, hanem a komplett jármű)?

Hitem szerint, egy autóbusz tervezése egy négylábú asztalhoz hasonlít: figyelembe kell venni a kereskedői-, az üzemeltetői-, az utas- és a sofőr szempontokat. Ha bármelyik szempontból gyenge a tervezés, az egész konstrukció billeg, ad-absurdum fel is dől. Ezért bátorkodunk minduntalan utasszempontokat és sofőrszempontokat felhánytorgatni. És ha az evopro-sok okosak, akkor ezen nem megsértődnek, hanem örülnek az új információknak, és tudják, hogy ezek hozzásegíthetik ahhoz a céget, hogy egyre jobb és jobb termékek készülhessenek. Ha evopro-s lennék, bizony bőszen jegyzetelném a kockásfüzetbe az észrevételeket, hogy ha valami okból kifolyólag amúgy is át kell tervezni egy modult, akkor egy füst alatt a korábbi jogosnak talált észrevételeket is orvosolni lehessen.
Meglátásom szerint e blogban az utas- és kereskedői szempontok kellő súllyal megjelennek, de az üzemeltetői oldalt csak kevesek képviselik, a sofőroldalt meg lényegében senki. Emiatt instabilitást érzek az erőben. Ez az oka, hogy franciakulcs nem bírja elvenni a kedvemet a hozzászólástól :-)

Az iho.hu-n megjelent egy szép riport a Modulo-ról. Nagyon örülök, hogy Budapest is kezdi felfedezni magának a buszt. Én szorítok!
A képriportban olyan részletek is láthatók, amik eddig nem, ezért bátorkodok néhány észrevételt tenni:

Bizonyára minden üzemeltető jelezni fogja, hogy a lökhárítókat jó lenne három részre megosztani.

Kíváncsi leszek a hibrid esetében, hogy a motor fülé ültetett hátsó ötösülés mennyire fog melegedni a nyári kánikulában (amikor a bekapcsolt klíma miatt a szokásosnál is nagyobb terhelést fog kapni a belsőégésű motor).

És ha már motortér: a motortér oldalt-hátul szív, hátrafelé szellőzik, és a motortérben kaptak helyet (?) az erősáramú cuccok is (pl maguk az akkumulátorok (lásd omnibuszos képgaléria 4. és 5. képét). Arra lennék kíváncsi, hogy télen, amikor azt a fekete latyakot beszívja a motortérbe, majd a latyak ott lerakódik, mennyire fog beborítani mindent a kosz. És hogyan lehet majd kitakarítani?

Az ihos-s cikk 35. számú képén látni, hogy bizony dimbes-dombos a kocsi oldala, nem nyújt olyan minőségérzetet mint egy feszített-lemezelt busz. Tudom, hogy ez a technológia sajátja, senki más sem tudja tökéletesre. Vajon lehet ezt orvosolni (pl. matt festéssel)?

A belső festésben is látni néhány bizonytalan pontot (lásd pl az iho.hu-s cikk 10. képét).

Kérdezem, hogy a tetőszellőző (amit kézzel nem lehet elérni) az motoros működtetésű?

Most már jól látni, hogy milyen a B tengely fölötti kettősülések előtti lábtér. Bizonyára kerül oda majd egy dobogószerűség.

Aggódom, hogy a kakasülő ablak melletti üléseiről felkászálódva mennyire fogja beverni az utas a fejét... (lásd 10. képet)

A vezetőteret majd egy következő hozzászólásban.

Azzal szeretném zárni, hogy a fenti kérdések ellenére összességében még átgondoltabb konstrukciónak tartom, mint egy átlagos európai városi buszt. Például nagyon jónak tűnik az utasajtó, a műszerfalkialakítás, az, hogy nincsenek hátrafelé néző ülések, és még hosszasan lehetne sorolni amik mintaszerűen vannak megoldva.

franciakulcs 2014.09.20. 08:18:27

@Moszkvicsslusszkulllcs: Szia, Félre értettél, nem vitatkozom, nem kötözködök, csak mert több és pontosabbak az információim igyekszem helyretenni a dolgokat mindannyiunk épülésére.

Re: A szolgálati közleményt vettük mihelyst befejeződnek a prioritásos IT munkák gondolom frissülni fog a rendszer, millió anyag van ami kikerülhetne.

Szóval, látod itt a gond, mert a mi hitünk szerint a háromlábú szék áll legstabilabban egy egyenetlen felületen. Már jó pár évszázada a matematikusok azt sulykolják az emberek fejébe hogy három pont meghatároz egy síkot Descart szerint , no meg Bólyai szerint is.

Nekünk ez a három láb az anyagtudományokban, a hazai és nemzetközi előírásokban ( törvényekben ) és az egyéni kívánalmakban jelenik meg. Sokféle buszt lehet csinálni , de ugye te sem szeretnél uránnal szennyezett szerkezetű járművön utazni. És ugye azt is igen nehezen venné az utazó közönség ha 500 mm szabad nyílású ajtókon kellene be-kipréselnie magát. Bár minden épeszű javaslatot igyekszünk megfogadni, millió opciót előállítani, de mindennek meg van az ára. Szóval ezzel csak azt akartam mondani hogy a kompromisszumok igen fontosak a tervezésben.
Az evoprosok is köszönik a részedről jövő szurkolást, támogatást.
Mivel a cég korábban nem készített járműveket, elég nehéz feltörni a hazai viszonyokat. ( Beleértve a "kereskedési" üzemeltetési, utazási, vezetési szokásokat) Gondolod hogy minden terület felkészült a nem baksis alapú de a hazai ipart védő tenderekre? Gondolod hogy minden garázsban van vizsgázott erősáramú szakember és szerszám, ne adj isten helyes töltő berendezés? (Ne feledd el a 700 Vdc ki tudja egyenesíteni a hajadat) Gondolod hogy rendelkezik akár a főváros is háromdimenzoiós utasforgalmi térképpel vagy forgalom figyelő rendszerrel, (vonal, idő utasszám)? Van tapasztalata a sofőröknek az új jármű manőverező képességére, gyorsítására , valamennyi funkció megtanulására hogy 100% ban kihasználhatóak legyenek a jármű tulajdonságai? Mindezeket csak azért írtam le mert nem egy meglévő berögződéshez, hanem a jobb, pontosabb energia spórolósabb..... dolgokhoz kellene igazodni, és talán akkor jutnánk valahova.

Akkor tárgyszerűen:
Van mind a két lökhárítónak osztott változata is. ( Hátul az akkucsomag gyors kivétele miatt, elöl a szervizelhetőség miatt, mert rengeteg a hozzáférést igénylő elem) Ugyanabban a szerszámban készülhetnek, csak a szerszám választó lapjáz kell becsavarozni.
Tévedésben vagy! A klímának vajmi kevés köze van a diesel motor melegedéséhez, mert az a mellékhajtás tiszta elektromos jelleggel bír hogy ugyan az lehessen mint a tiszta akkus, vagy troli hajtásunknál. Az evopronál a soros hibrid jármű nemcsak a kompozit elemekben modul rendszerű hanem hajtás rendszereiben is. Mint láthattad is, de majd tapasztalhatod, a kompozit struktúrának sokkal jobb a hőszigetelő képessége, ezért is van az hogy pl. kisebb állóhelyi főkészülékkel tudjuk teljesíteni a 20 C fokos hőlépcsőt. Persze biztos ami biztos be került ide golyó-nyomott alufóliára felhordott hőszigetelő paplan is. A jelenlegi mérések: Motortér léghőmérséklete 58 C fok ülőlap hőmérséklete utastérben a szövet alatti műanyagon 34 C fok , 32C fok ambient hőmérséklet esetén.
Mint a leírásodból is kiolvasható, a hatalmas nyitott (rozsdamentes rács azért van a verebek ellen)hátsó részen kifelé áramlik a levegő. Ott ahol nyomással jön ki hogyan tudna befelé menni? A beszívások két oldalra kerülése pedig blokkolható, pl. a hűtők zsalu rendszerével. takarítási teszt még nem volt, de felvesszük.
A "dimbes- dombos" hatást tudjuk csökkenteni , de nem a matt festés a megoldás. Az csak látszólagos javítás. Mint tudod te is ezek a járművek "kézből" lettek összerakva , ma már papíron , modellben jól látható az összeállító szerelő készülék. Ez gyorsítja és pontosítja is a jármű előállítását.
Opcionálisan van motorosan állítható szellőzés ( vezető által) de költség kímélés miatt a protókba nem azok lettek beszerelve.
A hátsó rész szerszám módosítása megtörtént, dobogókat továbbra sem építünk mert azok nem célszerűek, de javítottunk a lábtereken az omonózús 2x1 ülés előtt.
Még a hátsó futómű felett is tartjuk az EGB 1900mm-t pedig 1850 is megengedett.
Lassan elfogytak a karakterek. Ismétlem! Nem az a szándékom hogy valakit is elriasszak, csak hát " Ó Horacio! Több dolog van égen földön mit bölcselmed felfogni képes azt!

üdv.

BPO654 2014.09.23. 22:34:03

@franciakulcs:

Nem válaszoltál arra, hogy a hátsó tánctérben miképp kapaszkodnak az utasok ha a busz tele van. Oda sztem kéne ha nem is a mértani közepébe de kéne egy totemoszlop szerű kapaszkodó (mint az új metrókban van), mert így max egymásba tudnak kapaszkodni. (fentebbi h.sz.-om valszeg nem olvastad).

BPO654 2014.09.23. 22:42:38

@franciakulcs:
Csak érdekességképpen egy video egy spanyol kisváros Castellón de la Plana (asszem), optikai vezetésű trolija.
Állítólag a sofőrnak nem kell kormányoznia a buszt, mert a fejkamera a busz tetjén középen követi a fehér csíkokat.

www.youtube.com/watch?v=MizI1QelqTg

Sztem a fenti + a Hess TOSA rendszer (fvez nélküli troli rendszer, kvázi elektromos busz) ÖTVÖZÉSE, a jövő útja. (Meg a dízel .

franciakulcs 2014.09.28. 08:50:36

@BPO654: Szia! Nincs mindig annyi időm , hogy végig olvassam a topik összes hozzászólását, sajnálom, most igyekszem pótolni.
Azt tudom megerősíteni hogy az EP080E és EP080H kivitelek, melyek a várban is jártak, típusbizonyítvány szerint 65 fő befogadó képességűek. Abban igazad van, hogy az álló helyek nagysága 73 fős befogadó képességet is megengedne, de a tengelynyomás korlátozások korábban beléptek, ezért maradt a 65 fő. Olyan tartalékkal ami az elektromos változatnál megengedi még egy akkumulátor blokk beépítését hogy a 200km (EGB) hatósugár teljesítő legyen. Ezért fontos számunkra a domborzat az átlagsebesség, utaseloszlás ismerete , mert ahhoz tudjuk igazítani az energia ellátást,

az evopro kapaszkodó elrendezései között van olyan változat, ahol egy átlós rúd tudja sűríteni a kapaszkodási lehetőségeket, de "totem oszlopot" nem célszerű ide betenni.
A manapság divatos három ágra bomló rendszer igen veszélyes, Németországban 67, a Franciáknál 61, az olaszoknál 59 kéztöréses balesetet idézett. Ha megnézed az újabb konstrukciókat már nem is találsz ilyeneket csak keleten. Ez is baj de sokkoló az hogy ezek 81-85%-át 11-13 éves gyerekek szenvedték el. Az ő vékony karuk befért a rudak közé és egy hirtelen kisebb manőver, vagy vészfékezés miatt általában alsó kari törést szenvedtek. Persze lehet azt mondani, miért nem szabályosan kapaszkodtak, csakhogy gyerekek.

Mint korábban is írtam van csuklós opció is ami Modulo Artico ( articulated busz) névre hallgat. A dupla csuklós csak látványterv szinten van majd ha preferálják a BRT verziókat gondolom akkor majd leporolják ezt az ideát is.

Természetesen a kamera,nem ment meg a vandáloktól. Karcolnak firkálnak szerelnek ( bontanak) mindent. Ezért minimalizáltuk a burkoló anyagokat, grafity tűrő festékrendszert ( még 24 h után is az alkoholos filcrajz egy papír zsebkendővel eltüntethető).
Nézd ezek a buszok most is vizsgálaton vannak, hogy becses ismerősömet idézzem "szarrá vizsgáljátok" a ketyerét.

Tudod elég jelentős az az anyagszerkezeti módosulás ami a kompozit szendvics szerkezettel bejött. Fárasztás , és nem csak normál hőmérsékleten hanem a nyári 26 fokban és a téli- 23 fokban is. Kínkeservesen lehet egy ilyet megcsinálni egy lepukkant de még működő hűtőházban, vagy a másik irányban a fényező kamrák hőmérsékletén.
Egyenlőre biztatók az eredmények.

A vezetőtér opcionálisan 65% ban lezárható változatát csak itthoni piacra fogják ajánlani, máshol ezt nem igénylik az evoprotól a kialakítás miatt.

Igyekeztem mindenre valami válaszfélét írni, talán majd később többet.
üdv

BPO654 2014.10.01. 15:21:23

@franciakulcs:
fenntartom, hogy hátul kell egy kapaszkodó abba a nagy térbe, sima egyenes rúdkapaszkodó is megteszi.
A vári tendert ahogy régeben leírtam nyerte a siemens-Tramp(L)ini, úgyhogy majd legközelebb.... . Kicsit lekéstétek a dolgot!

Moszkvicsslusszkulllcs 2014.10.04. 04:44:28

@BPO654:

Gumikerekű járműbe nem teszünk utasfolyosó közepére kapaszkodó oszlopot - koponyatörések elkerülése végett.

BPO654 2014.10.05. 13:57:59

@Moszkvicsslusszkulllcs:
Azt ítam, hogy kéne még ha nem is a mértani közepébe.... !