Már két díjat besöpört az új Solaris Urbino!

2015. február 28. - _zahnrad

knew_solaris_urbino_12.jpgRögtön két rangos formatervezésért járó nagydíjat is besöpört az idén sorozatgyártásba kerülő negyedik generációs Solaris Urbino.

A nemzetközi iF design díjat tegnap, a Münchenben megrendezett díjátadón kapta meg a Solaris és a berlini studioFT formatervező iroda alkotta csapat. A díjat 53 szakértőből álló csapat ítéli oda, akik 20 különböző országból érkeztek.

Az új Solaris Urbino konstrukciója az egyre nehezebb meghajtási módozatok miatt a tömegcsökkentésre lett kihegyezve. Ezt új vázszerkezettel, alacsonyabb tetővel, újfajta burkolatokkal érték el. Eközben az ajtók szélesebbek lettek, az utastéri fellépők pedig szinte teljesen eltűntek. Érdekesség, hogy a rekord fellépő nélküli ülésszámot úgy érték el, hogy a légtartályok már nem a tetőhosszsarokban, hanem a vezető alatt/mögött kaptak helyet. Így a tető magassága úgy csökkent, hogy a belmagasság nem lett kisebb. Ezen túl kiemelt figyelmet fordítottak a busz csendességére és vibrációszegénységére.

new_solaris_urbino_18_k_1.jpgLátványos lett a csuklós is.


A második díj a lengyel TOP Design díj, amit a Poznanban rendezett ,,arena Design" kiállításon söpört be az új járműcsalád.

(Képek: Solaris Bus & Coach)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr637227553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandor Csoma 2015.03.06. 18:01:57

Ilyenek lesznek az uj pesti trolik?

bovorac 2015.03.11. 21:23:14

@Sandor Csoma: Hogyne, leghamarabb 10 év múlva, ha pl. Salzburg megunja és eladja őket.

Sandor Csoma 2015.03.12. 15:50:10

LOL mintha rendeltek volna 24 uj Solarist... akkor azok is "magyarosan" lesznek csak ujak? Kar :(

_zahnrad 2015.03.18. 21:04:32

@Sandor Csoma: Még nem. Az új típuscsalád akkor még csak nagyon tervfázisban volt, nem tudtak még ezzel indulni.

_zahnrad 2015.03.18. 21:05:10

@Sandor Csoma: Ne legyél magyarosan elégedetlen az okok ismerete nélkül. :-) Igenis újak lesznek.
süti beállítások módosítása