Bréking! Az ITK és a MABI hozza a BKV új buszait!

2015. július 27. - Hirtelen Miki

cimlap_12.jpg

Végre megszületett az eredmény a Budapesti Közlekedési Vállalat rendelkezésre tartási tenderén. Így újabb hetven korszerű autóbusz érkezik hamarosan a fővárosba.  

Tavaly októberben tette közzé részvételi felhívását a BKV 17 plusz három opciós, szóló dízel, valamint 46, plusz négy csuklós autóbusz rendelkezésre tartására. A tenderen a Rába jármű Kft., a Debrecen busz szolgáltatását végző Intertanker City Konzorcium és a MABI-Bus Kft. indult. Ez utóbbi kettő került ki győztesen a tenderből. Megjegyezzük, hogy a Rába a Volvo igencsak drága 7900-as típusú hibrid buszaival indult. Mivel a legtöbb pontot a tenderen a hasznos kocsi-kilométerre eső ajánlati ár jelentette, ezért az esélytelenek nyugalmával várhatták Győrben a közbeszerzés végeredményét.

m108d.jpg

Jó referencia lehet a MABI-Busnak a főváros

A nyertes ajánlattevők közül a MABI, csak a szóló kategóriában indult a nemrég bemutatott MODULO M108D típusú autóbusszal. A másik nyertes az ITK City pedig a csuklós kategóriában adott be ajánlatot, a Budapesten szintén nem ismeretlen Mercedes-Benz Conecto G-vel. Úgy tudjuk, hogy a BKV a tenderhez tartozó opciót is lehívja, így 2016 elejére, húsz M108D és ötven Conecto G állhat forgalomba Budapest útjain.

Az Újszász utcai ex NABI gyárban, már megkezdődött a rendelkezésre tartási tender kocsijainak az összeszerelése, hiszen ide kerül majd az első három prototípus, Euro VI-os M108D.

conectog1.jpg

A Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó VT-Arriva már üzemeltet Conecto G típusú buszokat Budapesten. Hamarosan újabb ötven érkezik (fotó: Buga Bence) 

Most úgy látszik az ARC-nek bejött a Széles Gáborral történt szakítás. Még egy éve sincs, hogy faképnél hagyták a milliárdos üzletembert és máris több buszt értékesíttetek, mint az ötéves Széles-éra alatt összesen! Idén már hetven darab autóbuszt adtak el csak a BKV-nak, ami jó referencia lehet nemcsak a hazai, de a külföldi tendereken is.

(Címlapfotó: Buga Bence)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr277655328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Totlaca78 2015.07.27. 09:16:50

Én továbbra is csak Széles urat méltatnám néhány papírra nem való kijelentéssel. Miért nem lehetnek magyar buszok Ikarus márkannévvel???! Széles Úr azt kívánom önnek emiatt a jóisten haragja érje el minnél hamarabb. Remélem jó belátásra tér hamarosan.

Kopi3.14 2015.07.27. 10:32:48

@Totlaca78: Nem lehetne helyette valami börtönőr keze?

Pepejoe 2015.07.27. 11:24:57

Meghallom ezt a nevet, hogy széles és eldurran a vérnyomásom. Pedig általában az a gond hogy alacsony.
Hogy ezt az embert nem lehet valahogy kiiktatni.
Nem csak a járműiparra gondolok amikor azt mondom, hogy amit ez a fickó leművelt a rendszerváltásig de főleg azután napjainkig, az a többszörös hazaárulással egyenlő.

2015.07.27. 13:08:21

erdekes hogy mindig jonnek ezek az uj buszok, aztan az a vege hogy ahol mar lecsereltek is idovel visszaszivarognak a jo oreg ikarusok. jo lenne nem olcso szart venni.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.07.27. 13:26:54

@dumdidum42:
Hóóógyne. Egy-egy helyen visszacserélődhetnek, elmentek a Localók is, de azért folyamatosan fogynak a régi romok. Most a városban, tipikusan 2-3 bugyikék buszra jut egy régi. Hétköznap kevesebb, hétvégén több - és persze most nyár van, kiiktatás. De ezzel együtt is elég világos a tendencia, és nagyon más az összkép, mint 3-4 éve.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.07.27. 13:32:01

@aegithalos:
A VT-s Localóknak lejárt a szerződésük, nem hosszabbították. Vitatkoztam a szerzővel (is), szerintem hosszabbítani kellett volna, de az nagyon más történet. Azok messze nem új buszok már, nem sokkal olcsóbban, mint amennyiért egy új szolgáltatását meg lehet venni. Itt csak a buszt bérli a BKV, és ő szolgáltat vele - a buszok meg újak.

Rövid G. atya 2015.07.27. 13:58:10

Minek az új busz? Takarékossági okokból, a legnagyobb hőségben a klíma nélküli régieket járatják
A napokban jártam a Dunakeszi Auchanban. Oda-vissza egy ősrégi Ikarusszal. A majdnem 40 fokban.

I_Isti 2015.07.27. 14:08:11

70 új busz, meg kb 1200 darab 28 éves. Ez így tök jó!

valackyatömegből 2015.07.27. 14:45:58

@I_Isti:~1400 kocsi összesen, ~800db 16 évnél fiatalabb, ~600 régi roncs Ikarus.

enté 2015.07.27. 15:25:08

Csak azt az idétlen Songoku ábrázatot felejtenék már el...

Kopi3.14 2015.07.27. 15:33:36

@Rövid G. atya: Azon legalább ki lehet nyitni az ablakot, ha megy, a huzat megoldja a légcserét.

Sziszifusz 2015.07.27. 16:59:22

Én is sajnálom az Ikarus márkanevet. Remélem megállják a helyüket az új buszok. A Mercedes Citarok meg Connectok között mégis mik a fő különbségek?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.07.27. 17:06:15

@Sziszifusz:
A Conectót törökországban rakják össze, a modell az eggyel korábbi Citaro módosított változata, tulajdonképp ezt szánják a "fapadosabb" igényű vásárlóknak. Attól még jó buszok...

johnibyg 2015.07.27. 17:07:16

@Sziszifusz: Azt hiszem, a Connecto az előző generációs Citaro alvázra épül, emiatt olcsóbb. Az autóiparban vannak hasonló dolgok költségcsökkentésre

Sziszifusz 2015.07.27. 17:08:16

Köszönöm! A formaterv alapján valami ilyesmit sejtettem

miketbeszéltek 2015.07.27. 17:41:39

Széles Úrnak joga van pénzt kérni a márkanévért. Csak az a bicskanyitogató, hogy a CÖF nemzetiszín zászlaja mögül milyen harciasan és a "legszebb" kommunista időket idéző demagógiával küzdenek -úgymond- a nemzet érdekekeiért. Ilyenkor lehetne bizonyítani.....

Cave Nick 2015.07.27. 17:59:15

@miketbeszéltek: Nyilván joga van pénzt kérni a márkanévért. De a nagy nemzeti, patrióta elkötelezettség nevében talán törekedhetett volna a megegyezésre. Kétlem, hogy ne lehetett volna kompromisszumot kötni.

DFK 2015.07.27. 18:36:26

6 év alatt többet fiatalodott a bkv járműparkja, mint előtte 20 alatt.

miketbeszéltek 2015.07.27. 19:13:31

@Cave Nick: Én is ezt mondtam!
-Nekem is tetszik az Ikarusz formaterve, (bár a Mercié talán valamivel jobb), mindenesetre egyedi. (A bordó troliszínben is jól mutat.)

miketbeszéltek 2015.07.27. 19:14:54

@miketbeszéltek: Csak egy szép márkalogó hiányzik róla...

gizmo26666 2015.07.27. 19:55:27

Legalább amíg a BKV futtatja a régi Ikarusokat, addig fennmarad a márkanév is.

wwolf 2015.07.27. 20:57:23

Azt megnezte valaki a MaBi-nal, hogy a ceg neve mit jelent kinaiul? (Csak mert erdekes, gondolom nulla eselye van oda buszt eladni. Egyebkent annyit tesz hogy anyád 31.4-csáját (ma - anya, bi - sejhaj).

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.07.28. 11:02:45

@wwolf: Miért, te megnézted hogy mit jelent a családneved urdu nyelven?
Egyébként azt hogy kötekedős ;)

fogomafejem 2015.07.28. 23:45:01

Jöhetne LE-helyközi Modulo is. :)

itoérambolafoci 2015.07.29. 10:05:30

@wwolf:

De tekintve, hogy a Mabinak egyébként is nulla esélye volna a kínaiaknak buszt eladni, a Mabi név kínai jelentésének az égvilágon semmi jelentősége nincs.

A kínaiak legfeljebb gyártási licencet vennének, és nem buszt.
Azt meg úgyis olyan nevű gyárban gyártanák, ami nekik tetszik.

BPO654 2015.07.29. 20:53:39

Jó lenne, ha lenne csuklós is az Evopro buszából, akkor nem a török connectot kéne venni!!!!!!!
Alapnak ott a régebbi formavilágú MDD-721.

premium salmon 2015.08.03. 21:28:15

Már elnézést, de az senkit sem zavar, hogy a döntés hivatalosan még nem született meg,
ezért nem tudni semmit a lízing / RT díjakról és az elektromos rendelkezésre tartás / "e-rendtartás" tenderének az eredményéről sem?

Laci Pekár 2016.07.29. 06:30:17

@Pepejoe: Teljesen egyet értek veled én is meghallom a nevét már az idegbaj kerülget!!Mocskos haza áruló gerinctelen patkány!!!!!Ami leggusztustalanabb a békemenet fő embere PFÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJ!!!!!!!!!Ja és annak idején fillérekért oda adták neki az Ikarust majd tovább adta jó pénzért!!Hánynom kell!!