Tizenketten haltak meg az ankarai buszbalesetben. Frissítve!

2015. október 01. - kristoof

cimlap_17.jpg

Feltehetően fékhiba miatt tarolt le ma kora délután egy várakozókkal teli buszmegállót a török fővárosban egy Mercedes Conecto G. A balesetet szenvedett busztípusból több mint száz közlekedik Budapesten is.

Súlyos baleset történt csütörtök kora délután Ankara belvárosában, Dikimeviben, egy forgalmas buszmegállóban. Egy helyi járatú Mercedes Conecto G fölött elvesztette az uralmát a sofőr, majd miután a busz több járművel ütközött, az egyik buszmegállóban tartózkodó, munkából hazaigyekvő utasok közé rohant. Huszonhét embert ütött el, akik közül tizenketten meghaltak, nyolcan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A busz utasai közül nem sérült meg senki.

1_7.jpg

Az elszabadult busz teljesen letarolta a buszmegálló környékét (fotó:newsasiaroom.com)

Az elsődleges vizsgálatok szerint a Törökországban gyártott Mercedesnek a fékberendezése mondta fel a szolgálatot, erre utal a buszsofőr vallomása is és az is, hogy a balesetet okozó Conecto csak hetven méterrel a megálló után tudott megállni. A török hatóságok a baleset pontos okait még vizsgálják, de annyit elmondtak, hogy két oka lehet a balesetnek, gyártási- vagy karbantartási hiba. Az ankarai közlekedési vállalat szóvivője a baleset után azt mondta, hogy nem tudnak hasonló balesetről a busztípussal kapcsolatban, épp ezért minden eszközzel segíteni fogják a kivizsgálók munkáját.

2_6.jpg

Több mint száz közlekedik Budapesten a típusból (fotó: Buga Bence)

Korai lenne bármilyen következtetést is levonni a balesetből, de reméljük, hogy nem konstrukciós hibára vezethető vissza a tragédia, ugyanis ebből a típusból Budapesten több mint száz darab közlekedik.  

Amint bármilyen új információt megtudunk a balesetről, azt megosztjuk olvasóinkkal!

Frissítés: A török sajtó szerint, biztosan nem fékhiba okozta a Conecto balesetét. Persze még mindig, meg kell várni a hivatalos vizsgálat eredményét, de már most biztosra vehető, hogy nem a fékrendszer hibája okozta a súlyos balesetet. Jelenleg sokkal valószínűbb, hogy a busz sofőr kapott pánik rohamot és emiatt történhetett a tragédia.

(Címlapfotó: newsasiaroom.com)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr307877842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Körömcsiga 2015.10.01. 22:26:14

Nyilván az itthoniak is mind fékhibásak lesznek, felesleges hisztéria.

ZBR 2015.10.02. 09:13:39

@Körömcsiga:
Igen, hisztikeltés ez a javából...

a fidesz csak lopni tud 2015.10.02. 09:43:58

Személyautóban is alap a kétkörös fék, busznál valószínűleg más megoldások is lehetnek az utazók védelmére, majd a buszosok leírják ezeket. Alapból kikiáltani az összes magyar buszt veszélyesnek nagy felelőtlenség. Ha emlékeznél, kétlem, még nem is éltél akkor, a villamosok fékhibájánál a második baleset után javították az összeset.
Alapból nem kéne a török viszonyokat magyarral összehasonlítani.

zsebkettő 2015.10.02. 20:28:58

Tuti voltam benne, hogy nem fékhiba, mostanra ki is derült. Itt is az lehetett mint a Borisbus "fékhibájánál", ahol a sofőr fék helyett véletlenül a gázpedálra taposott.

Lejtőn lefelé el tudok képzelni ilyen tarolásos balesetet fékhibából (pl. mint anno a KAMAZ a Hűvösvölgyi úton), de sík úton egy-két ütközés megállítja. Főleg úgy, hogy levegő nélkül a kézifék automatikusan befog.

BPO654 2015.10.21. 21:24:59

Nem járnak a gázbuszok Szegeden mert egy 280-as tankolása közben robbant a kútfej. Csak 1 CNG-kút van ott.

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/robbanas_tortent_a_vasarhelyi_pal_utcai_autogaz-toltoallomason_-_kepgaleria/2449306/
süti beállítások módosítása