Van-e létjogosultsága Budapesten a nyitott vezetőfülkének?

2015. december 02. - _zahnrad

img_7756.JPGEgy Mezei Autóbuszvezető barátunk ismét írásra jelentkezett. A gondolataival egyetértünk, nagyvárosba indokolt a zárt vezetőfülke. Lássuk miért!

A BKK megjelenésével időutazásba kezdtünk előre a jelenbe. A budapesti közösségi közlekedés kommunikációja ugyanis több évtizedes lemaradásban volt. Senki sem vitathatja el a társaság érdemeit, miszerint arculatot adott a személyszállítási szolgáltatásnak, és aktív párbeszédbe kezdett az utazóközönséggel. Rengeteg intézkedést hoztak annak érdekében, hogy megváltoztassák a korábbi képet, mely az annak idején egyeduralkodó BKV-ról kialakult az emberekben: színes-szagos plakátok, hírekkel és információkkal telepakolt BKK portál, okostelefonos applikációk - minden, amiről a modern ember álmodhat. Azonban belenyúltak számos szakmai kérdésbe is anélkül, hogy meghallgatták volna a szakma képviselőit, köztük a munkavállalókat. Ezek közé tartozik többek között a nyitott vezetőfülkék bevezetése (belső információk szerint a BKK a kezdeményező). Mostanra nem csak az alvállalkozók (T&J, Volánbusz) autóbuszain lehet ezeket megtalálni, hanem a BKV legújabb járműveit is így szerelik. Eddig talán csak a VT-Arriva mondta azt a járművezetők nyomására, hogy "NEM!". De lássuk, jó döntés volt-e...

Mivel érvelnek mellette?

 

Modern, trendi megjelenés? Biztos? Varsóban nem gond az első ajtó egyik szárnyának a teljes leválasztása sem, és ez így van a legújabb buszaikon is:

mza_1.jpgGyártás közben az egyik legújabb, már Euro VI-os Urbino 18. Az ajtóleválasztás közelebbről. (Kép: MZA)

Ez talán egy extrém példa volt, viszont Budapesthez hasonló nagyvárosól. De számos kevésbé drasztikus zárt vezetőfülke is létezik.

Könnyebb kommunikáció az utasokkal? Igen, ez igaz. Bár itt van egy nem kis ellentmondás: lebontották a fizikai falat autóbuszvezetők és az utasok között, ugyanakkor a BKK belső ellenőrei szigorúan kötbéreznek, ha 3 percet meghaladó beszélgetést sikerül rögzíteniük. Hol itt a logika? (A kötbérezésről bővebben egy későbbi posztban értekezünk majd.)
Egyszerűbb jegyárusítás? Nem feltétlenül. A VT-Arriva olyan zárt vezetőfülkét alakíttatott ki az autóbuszain, amely maximálisan támogatja ezt a tevékenységet, és az utasokkal való kommunikáció is lehetséges.
Jobb kilátás? Kevesebb holttér? Részben igaz. Néhány (főként régebbi) típuson tényleg tragikus a vezetőfülke kialakítása, takarják a tükröt, és oldalra sem lehet rendesen kilátni. De megfelelő szakmai tudással lehet olyan vezetőfülkéket tervezni, ahonnan tökéletes a kilátás. A modern autóbuszokra ez a jellemző.

Ha valaki tud még mellette érvelni, kérem, tegye meg hozzászólás formájában! Én kifogytam.

11c490_024.jpgA bezárt ajtón bárki átnyúlhat a személyes tárgyakért vagy akár a jegybevételért is, ha nem zárt a fülke és a vezetőnek épp a második ajtónál van dolga.  (Kép: Daimler)

Mik szólnak ellene?

 

A lista végtelen. A teljesség igénye nélkül megpróbálom összefoglalni a legfontosabbakat.
Kezdjük a legaktuálisabbal: itt a tél, hideg van, és egyre több járaton vezetik be az első ajtó felszállási rendet. Nyitott vezetőfülke mellett az első ajtó kinyitásakor hideg huzat zúdul ránk, autóbuszvezetőkre, aminek következtében megfázhatunk, és mindenféle tartós ízületi megbetegedést szedhetünk össze. Az nem segít, ha maximumra nyomjuk a fűtést, a hűvös levegő így is telibe ver minket. És a BKK egyébként is büntet a végállomáson történő motorjáratásért, anélkül pedig nincs fűtés (amúgy pont ezért nem állunk be a végállomásokon a felszállóhelyre, csak 3 perccel az indulás előtt - szegény utasok pedig ott vacognak). Az sem megoldás, hogy csak az utascsere idejére nyissunk ajtót, mert a legtöbb járaton folyamatosan érkeznek az emberek, legfeljebb pár másodpercre tudjuk becsukni az ajtót. És ha sok a felszálló, akkor úgyis az áll előre, aki jegyet vásárol, tehát percekig nyitott első ajtóval állunk, miközben dől ránk a jeges fuvallat. Öltözzünk fel jól? Munkavédelmi kockázatai vannak, ha nem tudunk normálisan mozogni a sok ruhától. Amúgy pont a napokban láttam egy kollégát az új török midibuszon, ahol gyakorlatilag nincs vezetőfülke. Ott vacogott szerencsétlen nagykabátban a volánnál. Gratulálok annak, aki így rendelte meg, vette át a járműveket!

11c488_020.jpgHa üveglap van a sofőr és az utas között, akkor sincsenek egymástól messzebb. (Kép: Daimler)

Agresszív utasok = életveszélyes, tragédiával fenyegető helyzetek. Sajnos a hírekben csak töredékéről lehet olvasni az autóbuszvezetőket érő atrocitásokról, miközben bizonyos blogok arra szakosodtak, hogy teljesen lejárassanak minket. Napi szinten történnek súlyos konfliktusok: fenyegetik, rángatják, megütik, belemarnak agresszív személyek menet közben az autóbuszvezetőkbe, ami akár tömegszerencsétlenséghez is vezethet - a napokban is történt egy ilyen eset. Sokszor csak a lélekjelenlétünkön múlik, hogy nem lesz nagyobb baj. A vezetőfülkében elhelyezett pánikgomb fabatkát sem ér: hosszú percekbe is telhet, mire a menetirányító reagál, a rendőri intézkedést nekünk kell kezdeményezni, és arra is 20-30 percet kell sokszor várni - addig bármi történhet, teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Ahogy az utasok is, akik sajnos jellemzően teljesen közömbösek: elfordítják a fejüket, és akkor sem állnak mellénk, ha éppen ütlegelnek minket, a jármű pedig eközben a fal felé száguld. Szerencsére ilyen talán még nem volt, de sajnos egyre jobban eldurvul a helyzet, úgyhogy bármi megtörténhet.
A legtöbb fizikai atrocitáshoz vezető konfliktus egyébként az elsőajtós felszállási renddel hozható összefüggésbe. Igen, a rendszer nagyon jól működik sok európai országban, és bizonyos magyarországi településeken is. De ez Budapest. A budapesti utazóközönséget nem lehet egyik európai nagyvároséval összehasonlítani. Több évtizedes lemaradásban van a közlekedési kultúra (tisztelet a kivételnek), és ezt nem lehet néhány tollvonással behozni. Komoly népnevelésre van szükség, azt viszont nem lehet az amúgy is túlterhelt járművezetők nyakába varrni. Ráadásul a tevékenység jogi háttere sem lett megfelelően előkészítve, és ezzel sokan vissza is élnek. Voltaképpen a tudatos bliccelőkkel szemben eleve vesztes helyzetből indulnak a sofőrök, és esélyük sincs jól kijönni egy-egy rázósabb szituációból. Persze van egy-két kemény legény (kapják is szép számmal a feljelentéseket), de a többség eleve nem kíván konfrontálódni az utasokkal, mert tudja, hogy az a biztonságos vezetés rovására megy, és nem akarja kockára tenni a személy- és vagyonbiztonságot, amiért egyes egyedül mi felelünk.

165.JPGZárt vezetőfülke ARC módra. PKD buszokba is kerülhetne, ha kérnék..

Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy az autóbuszvezetés egy rendkívül felelősségteljes és hatalmas koncentrációt igénylő feladat, amihez maximális nyugalom szükséges. Ha fenyegetik, zaklatják, idegesítik a sofőrt, vagy elterelik a figyelmét különféle nem kívánatos hanghatásokkal, illetve szagokkal (lásd lejjebb), az előbb-utóbb balesethez vezet.

Az elsőajtós felszállási rendről ebben a posztban ennyit, a téma rendkívül messzire vezet. De azt már most nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az elsőajtózás Budapesten nem fér össze jelenleg a nyitott vezetőfülkével. Szóval Kedves BKK döntéshozók, tessék választani: elsőajtózás vagy nyitott vezetőfülke? Ne veszélyeztessék az utasok és a munkavállalók testi épségét/életét! Ennyit nem ér a jegybevétel maximalizálása. A kérdést nem lehet egy olcsó kifogáskezelésektől hemzsegő sajtóközleménnyel rendezni. Ennél most már többre van szükség. Apropó: Mivel az elsőajtózással és a jegyárusítással a BKK-nak termelnek bevételt az autóbuszvezetők, így elvárható  a társaságtól, hogy állja az érintett járművek zárt vezetőfülkéssé alakításának költségeit.

De térjünk vissza a nyitott vezetőfülkéhez...
Ősz, tél, influenza. Az utasok köhögnek, tüsszögnek (gyakran a kezüket sem teszik a szájuk elé), mi pedig ott ülünk, és szívjuk magunkba a vírusokat. A nyitott vezetőfülkék megjelenése óta sokkal többen mennek járványok idején betegállományba, köztük olyanok is, akik korábban nem tették.

img_7022.JPGBilikék, szép, új, magyar. Csak legyen aki szívesen vezeti a nyitott fülkével.

Mozgássérült utasok. Sokszor rámpát kell nyissunk, közben a vezetőfülke ott áll szabad prédaként benne a személyes értékeinkkel, a jegykészletünkkel és a napi bevételünkkel. Nem garantált, hogy észrevesszük, ha valaki kilop valamit, miközben mi a mozgássérültnek segítünk a fel- vagy leszállásban. A zárt vezetőfülkébe történő behatolási kísérlet azonban figyelemfelkeltő.
WC. Van három percünk a végállomáson vagy valamely fontosabb csomóponton (mostanában ez a jellemző, akkora a hajtás), elmennénk WC-re, de félreállni nincs hely/idő, a buszt pedig nem tudjuk otthagyni nyitott vezetőfülkével (a motyó kipakolására és az esetlegesen a járművön tartózkodó utasok leszállítására nincs idő, se mód).

Zavaró hangok. Az utazóközönség esetenként nagyon hangos. Sokan észre sem veszik, hogy úgy kiabálnak a telefonjukba, hogy az az egész járművön visszhangzik. Vagy éppen egy kisgyerek üvölt (ami nem baj, hiszen ez a dolga). Leejtenek ezt, azt. Csörögnek, zörögnek. Mindez viszont elvonja a figyelmünket a vezetéstől. A zárt vezetőfülke valamennyire kiszűri ezeket a zajokat.
Szélvédőn tükröződő utasvilágítás, rossz kilátás előre. Itt a BKV-nál számos típussal volt szerencsém dolgozni, és határozottan állíthatom, hogy a zárt vezetőfülke valamilyen szinten lefogja az utastérből érkező fényeket, jobban lehet látni sötétben az utat. Talán ez sem egy utolsó szempont.
 
Büdös. Ezt direkt a végére hagytam. Lehet megsértődni, de ne legyünk álszentek: az utasok között rendkívül sok a büdös ember. És nem kell ehhez hajléktalannak lenni. Volt már, hogy két fiatal srác épp edzésről jött, odaálltak közvetlenül mögém beszélgetni, én pedig majdnem kiestem a vezetőfülkéből olyan szúrós izzadságszaguk volt. Ha szólok nekik, akkor persze én vagyok a bunkó, paraszt. Nyáron eleve tele vannak a járművek izzadt, büdös emberekkel, és mivel nincs légelszívás, se nyitott ablak a klíma őrület miatt, így szinte meg lehet fulladni ilyenkor. Vagy említhetném a vizelet-, ill. széklettartással küzdő idős embereket. Nem hibáztatom őket, komoly probléma ez nekik, de higgyék el, nem könnyű tömény bűzben autóbuszt vezetni. A zárt vezetőfülke a szagokat is hatékonyabban visszatartja.

Mint írtam, a sor a végtelenségig folytatható. Remélem, a kollégák megteszik majd hozzászólások formájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr148131440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.12.02. 19:13:58

A motorjáratáshoz annyit, hogy a BKK az indokolatlan motorjáratásért kötbérez, ha azt a fűtés vagy a klíma miatt járatod, akkor indokolt, hiszen az utasok számára biztosítanod kell a BKK által előírt hőmérsékletet.

Ráadásul az újabb buszokon van kiegészítő fűtés, amivel a motor járatása nélkül is lehet fűteni.

zsebkettő 2015.12.02. 21:13:45

Jó cikk, minden szava igaz. A budapesti autóbuszvezetéshez biztonságos, nyugodt vezetőfülke kell. Ahol nem ülnek(!), esnek be az utasok a vezetőtérbe, nem lökdösik a karom, nem állnak a jobb tükör elé, nem pakolják fel a karton ásványvizet a szélvédő elé a műszerfalra, nem kiabálnak velem és nem fenyegetnek, ha nem vagyok a fülkében nem férnek hozzá a kézifékhez... napestig sorolhatnám. Ja, és ne kelljen már télen nagykabátban autóbuszt vezetnem, mert abban mozogni se tudok megfelelően. Agyrém.

zsebkettő 2015.12.02. 21:34:58

Ha nagy a tömeg egymást nyomják be a vezetőtérbe szerencsétlenek, nem is merek szólni, hogy már nyomják a karom, a jobb tükröt nem látom (utascsere?), felülnek a 'fülkeajtóra' seggel befele, szinte az ölembe, és még nekik áll feljebb ha szólok, inkább nem is merek, a FUTÁR monitorában kapaszkodnak, támaszkodnak, nem is látom tőlük, jobbik eset ha pittyegést hallok felőle és csak egy vak srác tapogatja kapaszkodót keresve, szóval igen, csináltam, nem jó. Ha kiszálltam belőle, akár csak a rámpát lenyitni, például a Blahán, ahogy kiléptem a fülkéből már a táskámért aggódtam, hogy meglesz-e, mire visszaérek. Megtalálnak a bolondok, odaállnak, folyamatosan beszélnek meg kérdeznek, ha nem válaszolsz feldühödnek, máskor hálásan szorongatják a kezemet vezetés közben(!), de persze én se nagyon mertem elküldeni onnan a kollégákat, rég nem látott ismerősöket, szóval lehet, hogy az utasoknak jó, de a sofőrnek nem. Ami pedig a sofőrnek kényelmetlen, az a többieknek nem biztonságos.

_zahnrad 2015.12.02. 22:42:48

A cikk első feléhez az index fórumokról idpzet:
,,Leírom ide, és ha szeretnéd, felhasználhatod.
A BKK megrendelőként egyetlen esetben tett meghatározást a fülke kialakítására, ezek a VT Citarói. Más esetben nem.
A BKV-nál megjelent nyitott fülkék a BKV buszágazat vezetésének kezdeményezéséből származnak.
A trolisok zárt fülkét szerettek volna, megkapták. A BKK-tól. Érdekes, nem?
A Volánbusz és a TJ buszainak nyitott fülkéi érdektelenség és hozzá nem értés eredményei.
A VT - a trolihoz hasonlóan - kiállt a dolgozóiért, és zárt fülkével vette a buszait."

tb79 · http://www.ukulele.hu 2015.12.03. 09:43:43

Én rászoktam arra, hogyha az első ajtón szállok le, elköszönök a sofőrtől. Feltételezem, nem igazán kap nap közben kedves szavakat, amikor megállóról megállóra vezeti a buszt, gondoltam, hátha pár másodpercre jobbá teszem ezzel a napját. Ja, és az ellenőröknek is szoktam köszönni a metrólejárónál. Néznek is nagyot :D.

harpo 2015.12.03. 10:06:07

Én utasként szeretnék hozzászólni a cikkhez, aminek minden meglátásával, mondatával egyetértek. Az én fejemben is többször átfutottak ezek a gondolatok közlekedés közben a nyitott sofőrözést látva. Agglomerációbol járok be minden nap busszal, s bár ahonnan jövök, ott kulturált viselkedésűek az emberek, és én is minden fel-és leszállásnál köszönök a sofőrnek, de sokan mások is ezt teszik, hiszen látásból már ismerjük őket, és ők is minket.
Éppen elég terhet jelent nekik az elsőajtós felszállás, nálunk sokan vesznek a járművön kiegészítő jegyeket, pénzt visszaadnak, számolgatnak, emellett a menetidőt is tartani kell
a sofőröknek. Pont eléggé leterheltek ezzel, teljesen jogosnak tartom a zárt (ablakos) vezetőfülkét, az ő védelmük érdekében. Remélem sikerül kiharcolniuk, legalább azokon az útvonalakon, ahol kisebb a biztonságuk. pl. a fővárosban.

2015.12.03. 10:14:10

@tb79:

Ne köszöngessé hülyegyerek... mert csak ZAVARSZ vele.

aegithalos 2015.12.03. 10:22:59

@nonolet: Szerencsere nem mindenki szociopata. :)

dan72 2015.12.03. 10:24:32

Utasként is egyetértek. A villamoson miért nincs nyított fülke?

Terézágyú 2015.12.03. 10:28:06

A nyitott vezetőfülke hülyeség. Mondom ezt utasként.

halaloszto 2015.12.03. 10:29:17

@nonolet: légyszi akkor tegyél ki táblát, hogy neked nem kell köszönni. azért mert van pár ember akit zavar, még nem kellene leszokni róla. van akit meg az zavar ha nem köszönök, akkor most mi legyen?

2015.12.03. 10:32:43

@aegithalos:

Te szeretnéd-e,
ha a MUNKÁD VÉGZÉSE KÖZBEN, vagy éppen a lazább pillanataidban
(hisz áll busz a busz, lazulhat az agyad egykicsit) mindenféle istenbarma
jópofa alak állandóan köszöngetne neked és neked vissza kéne köszöngetned.
Mert úgy illő ugye?
... naponta sokszor, tök fölöslegesen.

Ráadásul lehetőleg mosolyogva, mert különben megsértődik a köszöngető marhája.

Közben meg nem haladsz a melóddal, nem lazulhat az agyad,
mert a buzgó mócsingokra reagálsz egyfolytában.

Gondolkodj i..., néha legalább.

Nem hiányzik az utasok jópofizása! sőt bosszantó.

halaloszto 2015.12.03. 10:37:37

@dan72: azért mert annak mind a két végén van vezetőállás, és az egyik mindig üres. muszáj hogy a nem használt vezetőállás zárható legyen.

halaloszto 2015.12.03. 10:38:29

@nonolet: akkor te nem az a fajta melós van, akit zavar ha robotnak nézik, ugye :-)

dan72 2015.12.03. 10:39:31

@halaloszto: Költői kérdés volt, de köszi a választ! :)

tb79 · http://www.ukulele.hu 2015.12.03. 10:41:01

@nonolet: Igazán kedves, intelligens hozzászólás volt, köszönöm szépen! Legnagyobb sajnálatodra tájékoztatlak, hogy úgy láttam, a sofőröknek igazán jólesett egy "odavetett" viszlát, amikor leszálltam a buszról. Nekem az sem baj, ha nem köszön vissza, lehet, hogy nem hallotta meg vagy másra figyelve nem tudott visszaköszönni, de én megtettem a gesztust, és máris jobban érzem magam, kis szerencsével a sofőrnek is szereztem egy jó pillanatot.

Sajnálom, hogy Te nem ebbe a körbe tartozol, de ezzel semmi probléma, hiszen nem vagyunk egyformák. @aegithalos -nak adott válaszod is arról tanúskodik, hogy az emberi kapcsolatok, munka közbeni egyszerű kommunikáció fejlesztésének hosszú és rögös útjának még jócskán az elején tartasz, ami persze nem probléma, hiszen ki-ki maga választja meg a fejlődés tempóját, ha egyáltalán el akar indulni az úton, bár úgy tűnik, ezzel a döntéssel még küzdesz.

2015.12.03. 10:45:21

@tb79:

"Nem baj nénike... akkor is átmegyünk a zebrán, ha nem akarja.
Mert én segíteni akarok magának, mé nem érti meg?!"

Szerintem az az agybajos aki úgy érzi, hogy neki állandóan köszöngetnie kell
Egy buszsofőrnek pl.... vagy más éppen a melóját végzőnek, agyát pihentetőnek.

Nbl 2015.12.03. 11:26:53

Ritkán utazom bkv-val, de maximálisan a zárt fülkét támogatom. Ha meg tegyük fel elmennék buszsofőrnek, kizártnak tartanám, h nyitott fülkés konstrukcióban akarjak dolgozni.

Powerslave 2015.12.03. 11:45:52

@nonolet: Ember, te tényleg szociopata vagy. Remélem, a buszvezetést csak álmodtad, vagy hallucináltad...

aegithalos 2015.12.03. 11:47:47

@nonolet: Elarulom, en szeretem, amikor a munkam vegzese kozben koszonnenek nekem, emberi modon kozelednenek, elcsattan egy-ket mosoly es ugy altalaban jo a hangulat. Van ugy, hogy ez nem jon ossze, vannak mas hozzad hasonlo veglenyek is, azokkal is megtalalom a szot. Azt meg merem kockaztatni, hogy az en kornyezetem nincs teli "mindenféle istenbarma
jópofa alak"-kal es azt is meg merem kockaztatni, hogy ez nem azert van, mert kulonb helyen dolgozok, mint te, hanem azert mert nem ugy tekintek a tobbiekre, mint egy-egy darab szarra. Azert a pillantasert meg kell dolgozni nalam. Gratulalok, neked sikerult. :)

aegithalos 2015.12.03. 11:53:21

@nonolet: Meg valami: "Mert úgy illő ugye? " Szarok en az illemre nagy ivben. Koszonok, mert a buszsoforok nagyresze nem olyan potsch, mint te, hanem visszakoszon, megvar, ha latja, hogy rohanok a buszra es ugy altalaban: rendes. Es a rendes embereknek pozitiv visszajelzest adunk, hogy maradjanak is rendes emberek, hogy ne faradjanak bele a rendes-ember-letbe. Ezt te valoszinuleg sose fogod felfogni.

Peetee 2015.12.03. 11:55:17

Ez alapján a MÁV kaluzoknak is jár a külön zárt rész, minden vonaton kapjanak 1 külön saját vagont, ahová az utasok először elmennek jegyet kezeltetni, aztán el is indítják maguknak a vonatot, nehogymár' a téli hidegbe a jegyvizsgálónak kelljen a hideget megéreznie a testén!
A pizzafutárok is ülhetnek egész nap a fűtött autóban, és a vendég majd leszalad a pénzzel a parkolóba, nehogy véletlenül influenzás levegővel érintkezzen a munkavállaló, mert akkor megáll a vegyipar meg a szegedi villamos!
Értem a problémát, de ne csináljunk már úgy, mintha egy dél afrikai bányában kellene arzénos környezetben +50fokban a földet túrni 3dollárért naponta...erősen eltúlzó a cikk; gondolom nem kevés személyes érintettség okán.

aegithalos 2015.12.03. 12:01:27

@Peetee: "személyes érintettség okán" Nyilvan. Es ez baj? Ha a kalauznak kell kulon zart resz, szol erte a sajat blogjan. A pizzafutarok szinten. Es a tobbi is.
A posztban szepen fel van sorolva, miert lenne jobb a zart fulke. Eszervekkel.
Fajna neked, ha zart fulke lenne? Hianyozna a nyitott? Ebbol a szempontbol is santitanak a hasonlataid. A felhasznalo szempontjabol a kulon kocsis kalauz es a pizzafutarhoz lefutas is rontana a szolgaltatas szinvonalan. A zart soforfulke hol rontana rajta? Ervelj.

2015.12.03. 12:17:32

minden buszvezető szociopata

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.03. 12:17:41

A BKV ötlete a nyitott fülke, de 99%ban a BKK-nak és a kedves sofőröknek köszönhető. Ugyanis ha megy a BKKhoz a sok utaspanasz, hogy "az utastérben hideg van de nincs rendesen fűtve (Nem jár a motor) de a sofőr leszarja, mert a fülkében jó meleg van"... Vagy ennek a légkondis, nyári változata, akkor borítékolható az, hogy a BKK és BKVval szemben lépni fog. A BKV pedig azt tudta kitalálni, "ha az utasnak rossz, legyen a sofőrnek is rossz".

A "nem veszi észre, nem hallja meg mi van hátul, pedig szólnak, kiabálnak is neki" helyzetre érkező utaspanaszt, ha a BKK igazolja is, akkor a BKVs vezetőnek lesz nagyon rossz, hát úgy dönt nem kell az a szeparáció.

dani 2015.12.03. 13:10:50

A köszönésről jutott eszembe: még amikor a 73-76-os trolival jártam néha dolgozni, egyszer annyira látványos volt, micsoda küzdelem volt átverekedni magát a a Keletiig. Egyfolytában kifordulnak, lelépnek elé, hirtelen lefékeznek, szabálytalanul/hülyén parkolnak, centizgetnie kell stb... szóval nem tűnt egy könnyű menetnek, na akkor mondtam a sofőrnek leszálláskor, hogy le a kalappal. Szerintem örült neki. :)

jet set 2015.12.03. 14:08:34

@nonolet: Te az a tipikus kispöcsű balfasz vagy, akinek élvezetet okoz a busz felé futó orra előtt becsukni az ajtót, nehogy megköszönje esetleg.

castroll 2015.12.03. 14:11:50

@Peetee: A húgom lassan 5 éve dolgozik Norvégiában, zárt fülkés, ócska 260-asról ült át modern, nyitott Volvo buszba. Már 2 év múlva panaszkodott reumás jellegű fájdalmakra. Ez nem normális. A múlt század elején, az irigyelt mozdonyvezetők is szinte mind reumásak voltak. Bent a kazán, kint a jeges menetszél... Igenis valós probléma. Én nem hasonlítanám össze a pizzafutárokkal az esetüket.

csepke 2015.12.03. 14:18:05

én is azt gondolom, hogy a buszvezető, aki mögött ott ül áll nyomakodik 100 ember, az legyen maximális biztonságban minden pillanatban a benyúlkáló agresszív elmebetegektől vezetés közben. szeretnék biztonsággal hazaérni a családomhoz minden buszozás után.

Phteven 2015.12.03. 14:21:12

A sofőröket kérdezte már valaki?

aegithalos 2015.12.03. 14:48:49

@Phteven: Posztot olvasted-e? Ideznek:
"Az nem segít, ha maximumra nyomjuk a fűtést, a hűvös levegő így is telibe ver minket. És a BKK egyébként is büntet a végállomáson történő motorjáratásért, "
Mit szursz le az igeragozasrol, ki irta? Egy kemenysepro, akinek van velemenye a temarol?

KOPP 2015.12.03. 16:06:32

A cikkben felsorolt minden érvvel és ellenérvvel egyetértek. Saját tapasztalatom ( 12 év buszvezetés) után, hogy mióta kislétszámú irodában dolgozom (4 éve) nem kaptam vírusos felsőlégúti betegséget.
ÉS! Az autóbusz utasterében a tetőszellőző nyitását kötelezővé tenném -5 'C -ig! Figyeljétek meg, a "kitömött" buszokon egymás arcába lehellnek, az ablakokon belülről folyik a pára, esetleg még egy kis szaghatás... Ha viszont nyitva a tetőszellőző, kevésbé telített párával odabenn a levegő, sokkal egészségesebb. És ettől nyugodtan lehet fűteni, vagy meleget fúvatni az utastérbe, nem energiapazarlás.

VHB 2015.12.03. 18:07:53

A hidegre egy ilyen nem megoldás?
r.ebay.com/gYfwjb

(Tudom: sál, sapka)

zsebkettő 2015.12.03. 20:11:08

@VHB: nem, mert nem a feneked fázik, hanem az ajtó felőli oldalad. Karod, combod, amit a nyitott dupla ajtó felől a levegő ér. Egyébként a hibrid Volvókban van ülésfűtés, tehát ez a része megoldott. Attól még ősztől tavaszig kabátban kell ülnöd.

BPO654 2015.12.03. 21:39:17

Minden le lett írva. A legjobb az öreg Ikarus 260/280 - ebben is.
A szegedi troli sem zárt fülkés......! Az csak a régi zsanéros budi ajtó új de rosszabb formában, mivel pont hogy nem teljesen zárt maga a fülke. A jegyeladás és kommunikáció történhet egy kis ablakon keresztül is, teljesen zárt vez fülkés megoldással, pont úgy ahogy épp most a villamosokon is egy kis ablaknyílást vágtak a teljesen zárt vez fülke ablakára, mert majd a vill vezető is adhatja el a jegyet, a menetrndet meg majd betartja aki akarja....:DDD Főleg olyan viszonylatokon mint pl. az 1-es:D

Björn F 2015.12.04. 00:57:55

Városba zárt fülke való, többen leírták, mi miatt: biztonság, szagok, huzat, lehet sorolni sokáig. Tény, hogy némi hozzáértés és odafigyelés kell, hogy meg tudjanak csinálni egy olyan fülkét, ahonnan látni is a túloldali tükröt..... Ez pl. a Wright-nak nem szokott sikerülni, a Vykyng-nak igen, és ugyanabból a Volvóból dolgoznak.... Az utastér világítását is meg lehet(ne) oldani civilizáltan, mondjuk az elülső néhány világítótest tompításával.
Az más kérdés, hogy én nem bírnék városi buszt vezetni, mert utálok ketrecben ülni, de ez a munkaköri környezet és kész.... a városi srácok meg az én buszomtól kapnak idegbajt, meg hogy nincs közvilágítás. Csakhogy én 4,5 óra alatt 5-ször nyitom ki az ajtót, viszont városban én is elvárnám a fülke nyújtotta védelmet.

Rottentom 2015.12.04. 03:42:41

@nonolet: Kizárt, hogy te buszvezető lennél, mert PÁV-ról az első percben úgy kivágnának, mint macskát szarni. Ha téged egy köszönés megzavar, akkor nemhogy busz, de bármilyen jármű vezetésére MAXIMIÁLISAN ALKALMATLAN VAGY!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.04. 05:19:58

@SeagalSteven: Szia egymondatos! Elővettél egy tartalék nicket? A majomházban menj be azokhoz akik után takarítasz és egy banánért segítenek neked összehozni egy bővített mondatot! :-))

_zahnrad 2015.12.04. 11:03:07

@KOPP: Ha nem is -5-ig, de plusz 15-ig (felhős. esős időben is) Varsóban nyitják az összes tetőszellőzőt. És nem olyan hülye módon, mint nálunk, hogy előre nyitva, hanem felemelik teljesen. Így a legjobb az átszellőzés. A levegő áramlása a busz körül jóval bonyolultabb annál semmit, hogy előre megyünk, akkor onnan fúj a szél is a jármű minden felületén. Ez nem egészen így van.

Balt 2015.12.04. 11:29:16

Tényleg nem tudom, hogy milyen megfontolásból született ilyen koncepció, de nem is nagyon láttam még a képen szereplő "nyitottságot". Remélem, "nyitott kapukat döngettek" :), mert részemről utasként teljesen megfelelő még az Ikarus 260-asokon, sőt, a Ziu trolikon megszokott elszeparáltság. Igaz, mostanában elég ritkán vagyok utas.

Tovics 2015.12.04. 13:14:34

@nonolet: Érdekes, hogy milyen sokszor emlegeted az agyad pihentetését. Lehet ha gyúrnál rá kicsit, nem fáradna el olyan hamar...

Csak a yamaha 2015.12.04. 17:26:34

Értelemszerűen zárt fülke...A köszönés meg alap!!

És igen mindenhol illik..köszön-kérdez-kér ez az ALAP ..Aki nem az egyszerűentahóparasztbunkó...

qszenon (törölt) 2015.12.05. 19:00:33

@nonolet: Szerintem te nem vagy buszsöfőrnek való, ha a köszönés irritál. Sőt, olyan munkára sem vagy való, ahol sok ember megfordul.

2015.12.05. 23:42:34

Próbáld ki milyen amikor óránként 50-100 marha köszön rád... mert szerinte az jó ötlet.
Miközben ezzel az esetek zömében MEGZAVAR abban, amit éppen csinálsz.

pl.éppen nézed tükörben az utas folyamot... vagy pénzt számolsz, átgondolsz valamit stb.

---

Nem abból kel kiindulni, hogy te köszönsz, mert jópofa akarsz lenni.
EZ CSAK a TE felőled látott helyzet....
...a másik oldalról megélve meg van napi 500-600 jópofizó!

Amit kezelned kell fejben!
Gyakran úgy hogy: ÉPP MEGZAVARNAK VALAMIBEN!!!

Ennek a TOTAL fölösleges, akár napi sokszáz agyi műveletnek pedig ára van >> fáraszt, zsibbaszt, rosszabbul teljesítesz a műszak végére.

De a sok csak magából kiinduló észkombájn eddig nem jut el, csak osztja itt az észt...
Fel sem fogva, hogy nem egyedül ő jópofizik ám.
Hanem van még napi sok -sok hozzá hasonló zavaró-fárasztó alak.

horvipepe79 2015.12.07. 11:30:24

Kiváló cikk, minden szavával egyet kell értenem. A köszönök-nem köszönök kérdésben csak annyit, hogy személy szerint, bár alapvetően tapló vagyok :-), a napi 7500-ik utasnál már igen fárasztó kinyitni a pofám, ezért inkább csak biccentek egyet a fejemmel...... Azt én is nagyon szerettem egyébként, amikor a 240E-vel reggel befelé menet fogta magát a delikvens és leült a fülkeajtóra, 20 centire a pofámtól meresztve a seggét. Aztán persze kénytelen volt a lábára állni......

cradbox 2015.12.08. 07:00:50

"Nem hiányzik az utasok jópofizása! sőt bosszantó."

Hát igen, csak az a kurva utas ne lenne! :) Tudod ez végülis egy szogáltatás, olyan mint a boltban az eladó. Csak annyi a különbség, hogy sok ember rá van szorulva. Hidd el, ha nem lenne, maximum a foteltudós környezetvédők közlekednének buszokkal, rád pedig konkrétan nem lenne semmi szükség....

A nyitott vezetőfülke mindazonáltal Budapesten őrültség, sajnos az utazóközönség színvonala egyre alacsonyabb. Pl. bizonyos járatok (4-6 villamos) szinte már egyáltalán nem vehetőek igénybe emiatt.

itoérambolafoci 2015.12.11. 14:37:38

Nemcsak városi, hanem BÁRMILYEN buszvonalon őrültség a nyitott sofőrfülke.
Sőt, országúton sokkal nagyobbat lehet miatta ütközni, mint városban.
Aki ilyenről dönt, azt simán bíróság elé lehetne állítani az utasok veszélyeztetése címén.
És ez teljesen független attól, hogy az adott helyen "bevált"-e a nyitott sofőrfülke, vagy sem.
Az pedig egyenesen abszurd, ha a sofőrnek pénztárt is kell kezelnie, és mégis nyitott a fülke.

Szeleskaposzta 2015.12.15. 13:57:52

Még agresszív utasok se kellenek
kb 3 éve egy délutáni heringes csapatás során egy figyelmetlenül kiálló autóst hirtelen kerülve egy (szerencsére elég vékony) néni simán az ölébe esett a sofőrnek. Hárman nyúltunk és rántottuk ki szerencsétlent, de az alatt a pár másodperc alatt százötvenszer meghalhattunk volna.
Nyitott fülke veszélyös.

Köszönéshez: Majdnem minden problémára létezik egy köztes megoldás, az enyém ez:
Ha ismerős a sofőr, vagy korahajnal/későéjjel kevesen vagyunk, vagy nemsietős elsőajtósjegynézős felszállás van akkor szoktam köszönni/elköszönni, de általában tudomásul veszem hogy egy darab vagyok az óránként 1500-as embermasszából, a sofőr pedig csak a masszát látja, és az utat figyeli, ez a dolga. Természetesen ha észreveszi hogy rohanok és megvár, azt minden esetben megköszönöm.

ardu 2016.09.02. 09:16:56

@zsebkettő: Nagyon el vagy kényeztetve. Egyébként nem a fülkét kell bezárni, hanem a renitenseket!
süti beállítások módosítása