A Scania gyors, vezeték nélküli töltést tesztel városi forgalomban

2016. december 12. - kristoof

busz_2.jpg

Az északi régióban elindult az első, vezeték nélküli autóbuszok (indukciós) megállóban történő töltése. Az újonnan kifejlesztett Scania elektromos hibrid autóbusz Svédországban, Södertäljében a menetrend szerinti városi forgalomban közlekedik.

Ez az első alkalom, hogy az északi régióban a Scania, a stockholmi körzet tömegközlekedését működtető SL vállalat, a Vattenfall energetikai vállalat, a Södertäljei önkormányzat, valamint a Királyi Technológiai Intézet közösen együttműködve teszteli az autóbuszt és az automatikus töltési technológiát, melynek célja a csendes, fenntartható tömegközlekedési rendszer kifejlesztése. A kutatás költségeit részben a Svéd Energia Ügynökség fedezi.

busz_3.jpg

A stockholmi közlekedési vállalat, az SL teszteli az új Scania Citywide-ot

Ez az első eset, hogy az ilyen típusú technológiát igen extrém éghajlaton tesztelik, és ennek az egyedülálló infrastruktúrának meg kell felelnie a még északabbra fekvő részek kihívásainak is. A vezeték nélküli megállóban történő töltés azt jelenti, hogy a töltő szelvény az úttest alatt van elhelyezve a töltő állomáson, ahol a töltés automatikusan történik. A tervezésnél az indukciós technológiát úgy alakították ki, hogy ne zavarja a meglévő városi környezetet, ennek megfelelően alapvetően láthatatlan. Hét perces vezeték nélküli töltés elegendő a 10 km hosszú útvonal megtételéhez, amin a busz üzemelni fog Södertäljében. Az elektromos hibrid autóbusz ebben a kutatásban a technológia azon irányát mutatja, mely még inkább a fenntarthatóbb közlekedési megoldásokra összpontosít. Az indukciós töltési technológia egyaránt csendes és láthatatlan. A södertäljei üzemi teszt fontos előrelépés a társadalom és az autóipar számára, hiszen megfelelő választási lehetőséget rejt magában a károsanyag-kibocsájtás kiküszöbölésére és a forgalom zajának csökkentésére érzékeny városi környezetben – mondta Hedvig Paradis, aki a Scania egyik projekt menedzsere és a vállalat kutatási tervben való részvételéért felelős.

busz_5.jpg

A rendszer működése

A vezeték nélküli megállóban történő töltés kutatási programjának a költsége több mint 38 millió SEK, melyből 22 millió SEK a Scania befektetése. A Svéd Energia Ügynökség közel 10 millió SEK összeget folyósít a kutatás költségeire, melyet a Királyi Technológiai Intézet, a Scania és az SL között oszlik meg. Ez egyike a Scania számos, a jövőbeli fenntartható városi szállítási szolgáltatások megtalálására irányuló kutatásainak – mondta Anders Grundströmer, a most induló Scania Fenntartható Megoldások részleg vezetője. Azon dolgozunk, hogy megismerjük a városok igényeit és környezetbarát, gyors, biztonságos és költséghatékony szállítási megoldásokat hozzunk létre, melyek a helyileg előállított alternatív üzemanyagokra alapulnak, beleértve az elektromos energiát. A szállítási ágazat villamosítása különböző technológiákat és megoldásokat fog igényelni arra vonatkozólag, hogy a járművek töltését hol és milyen végezhetik. A töltés akkor történhet, amikor a járművek a tároló telepeken, a megállókban állnak vagy akár menet közben. Az üzem közbeni töltés áramszedővel vagy indukciósan lehetséges – illetve ezeknek a technikáknak a kombinációjaként. A megoldás kiválasztása függ az elvégzendő szállítási feladattól. Például a járművön szállítható akkumulátorok mérete és súlya meghatározza, hogy hányszor van szükség üzem közbeni töltésre.

busz_1.jpg

A busz "áramszedője"

A Scania autóbusza – amit Södertälje városi forgalmában tesztel – hibrid, vagyis jellemzően megfelel a technológiának, ami azt jelenti, hogy az autóbusz akkumulátorai menet közben is töltődnek a fékezési energia hasznosításával. Töltése történhet a busz belsőégésű motorjának használatával, mely nem ásványi üzemanyaggal működik.

Az autóbusz műszaki adatai: 

Hajtáslánc: Párhuzamos hibrid, sebességváltóval integrálva. (GRS895)

Elektromos motor teljesítménye: 130 kW

Akkumulátor: Li-Ion 56 kWh

Belsőégésű motor: 9-literes 320 LE dízel motor (biodízel üzemanyagra)

(fotók: Scania)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2512042767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

premium salmon 2016.12.13. 16:55:12

Jól hangzik: láthatatlan, városkép-semleges, télálló, abszolút automatikus töltés, 7 perc alatt egy menetre / 10 km elég delej egy hibrid busznak. Vajon egy / hány Scania hibrid teszteli?

Megnézted az árcédulát is? A 38 millió SEK azaz svéd korona 34 HUF/SEK árfolyamon 1,3 milliárd Ft. Nem tudni, mennyi a kutatás, és mennyi a cucc, de nem kell rettegni a az evopronak, Ekoenergetykának, Helioxnak, stb. tömeges piacvesztéstől

Azt is megnézted, hogy ki szállítja a rendszert? Bizony a Bombardier ez is Primove, amely Európában nem ismeretlen, évek óta próbálkoznak vele, emlékeim szerint pl. a Sola Braunschweigben. Olyan gigantikus K+F+I nincs benne...

Petyka366 2016.12.15. 09:30:27

Nekem egy bajom van a dologgal. Miért hibrid? Nem értem, ha 7 percnyi töltés után 10 Km-t tud menni a busz, akkor minek a dízel motor bele :/. Így számomra érthetetlen ez az egész. Miért nem elektromos busszal csinálnak ilyen teszteket?

Bluemotion 2016.12.18. 11:55:23

@Petyka366: Igen, ez a kérdés bennem is felvetődött, hogy tisztán elektromos is lehetne. Az irány szerintem jóa, aztán valószínűleg a jövő az lesz, hogy maga az út fog minden autót/busz tölteni és nem benzint fizetjük, hanem az autófeltöltési adót. :)

Petyka366 2016.12.18. 12:18:18

@Bluemotion: Ha ez így lenne, azzal lényegében megoldódna az elektromos autók nagy problémája. Legyen hát így, Ámen :).
süti beállítások módosítása