REFORM - a legújabb magyar busz

2017. december 14. - _zahnrad

p1180503.JPGREFORM 500 LE néven ma mutatták be Debrecenben a legújabb magyar buszt. Megnéztük.

Az Intertanker-Holding (ITK) buszgyárat épít Debrecenben, több lépésben. Ma a busszal együtt a 6 hónap alatt felhúzott oktatási és kísérleti üzemet adták át. A busz névválasztásával az idén 500 éves reformáció előtt is tisztelegnek a Kálvinista Rómában készülő busszal, de egy angol betűszóként is értelmezhető a magyar buszállomány reménybeli megreformálójaként fellépő busz márkája. Úgy mint, R=Revolution (forradalmi), E=Evolution (fejlődés), F=Force (erő), O=Optimum, R=Reaction, M=Mobility. Az 500-as számnak is van egy másik olvasata, a busz alvázas konstrukció és a Mercedes OC500 LE alvázára épül. A busz tervezésében a leendő gyártó igényei alapján a Molitus Kft. oroszlánrészt vállalt.

A forma

Konzervatív, korszerű formanyelvű autóbusszal állunk szemben, konfliktuskerülő, letisztult. A homlokfalon és hátfalon meglévő, a fényszóróktól és a kötelező lámpáktól független LED-sorok inkább bazári jellegűek, nem vagyunk benne biztos, hogy szükség van rájuk. A fényszórók Bi-LED rendszerűek, a hátfali LED lámpák kiállnak a síkból, összegyűlhet rajtuk a kosz. A homlokfal egy ívelt sisakrésszel csatlakozik a tetőbe, ez ügyesen eltereli a figyelmet az alacsony belépésű (LE) járművekre jellemző nagy magasságról. A szélvédő alatti sáv és a lámpafészkek karbon hatású anyagból készültek, egyesek szerint ez jól mutat, mások szerint felesleges. Az oldalfal a ma trendi hullámzó övvonalat kapta, ez pár íves üvegtáblát eredményezett. Az oldalfal alján egy kis kiálló perem fut végig, talán az oldalfal tisztaságáért felel. Ami nem tetszett az a ládatérajtók kiálló zsanéros megoldása, ami remélhetően eltűnik az egyébként rejtett zsanérokhoz kialakított formájú ajtók mögött.

Utastér

A kálvinista puritánságnak legfeljebb a letisztult kialakításban van nyoma, a színösszeállítás kifejezetten barátságos. A legfontosabb újdonság, hogy az Ikarus 200-as óta kísértő elavult burkolatrendszert felváltotta egy korszerűbb, egyelőre csak az oldalfalon és a tetőn. Az oldalfalat belülről szálcsiszolt alumínium borítja, látható rögzítési megoldások nélkül, meghajlítva egyúttal az ablakok belső párkányának a funkcióját is ellátja. Nincs sok, különálló elem, ami széteshet vagy megrongálódhat. Az ablakoszlopokat műanyag burkolat fedi, az ablakokra felül ráfordul a légcsatorna lenyitható burkolata, tehát nincs körbefutó, különálló ablakkeret, végre.

Az ajtók Tamware gyártámányúak, az első befelé nyíló bolygó, a második és harmadik kifelé nyíló lengő-sikló rendszerű. Az alváz adottságai miatt az ajtóképlet 2-2-1, ez lesz a városi, elővárosi változat. A következő tervben lévő példány az M3/II kategóriás, helyközi változat kettő ajtóval, 1-2-0 ajtóképlettel. A busz négy pici, elhúzható nyitható ablakot kapott. A Metál-99 gyártmányú keretek nem egyformák, a hátsók még kisebbek a nem túl nagy elsőknél is.

Az ajtók körüli megoldások felemásak. Az első ajtónál és a második ajtónál van belépőtér megvilágítás és burkoltak az ajtómozgatók. A harmadik ajtónál viszont mindkettő hiányzik, az itt meglévő lépcsőt mindenképpen érdemes lenne megvilágítani, ahogy az annó az EAG-buszokban is történt. Az első ajtónál van teljes magasságú szélfogó, a második ajtónál már csak félmagasságú van, a padlószintre szerelt ülések mögül pedig hiányzik. Az elektromos mozgatású ajtók fölé nyúló ,,léghengerbúrák" két szélén egy-egy LED-csík világít, ez némiképp a legújabb generációs Solaris Urbinón először látott megoldásra emlékeztet, noha az első ajtó itt nem kapott ilyen világító csíkot. A sikló-lengő ajtók felső mozgató karjai fekete fésűvel eltakart vájatokban mozognak, ez igényes megoldás.

A fekete üvegek végén lévő LED-csíkok ügyesen elterelik a figyelmet a megszakított és különféle magasságú légcsatorna burkolatokról, egységes és harmonikus az összkép. A padlózási rendszer a magyar buszgyártásban megszokott, még nem jött el az előre legyártott formadarabok ideje. Hazai busztól szokatlanul a tetőszellőzők perforált lemezek mögé rejtettek, hasonlóan a Mercedes komplett buszaihoz.

A belső lépcső sincs kivilágítva, és pár kiálló sarok is látható a padlón. A második ajtó mögötti második üléssorhoz nagyot kell fellépni, de ez az alváz sajátossága, a többi pozícióban rendben van a fellépés. 9 fix és kettő lehajtható ülés érhető el fellépő és lépcsőzés nélkül a 35 ülőhelyet kínáló, összesen 91 utas szállítására alkalmas utastérben.Az ülések Kiel gyártmányúak és az oldalfalhoz rögzítettek. Az üzemeltetéssel is foglalkozó ITK jól tudja mik a munkáját segítő, helyes megoldások, meg is próbálták ezt a saját innovációjukként eladni, de ez jól tudjuk, hogy korántsem újdonság a busziparban, itthon sem.

Hátul a belmagasság az LE-kialakításhoz képest rendben van, kivéve a hátsó üléssor két szélén és a jobb oldali ezt megelőző üléssor ablak melletti fejterét. A légcsatorna burkolat itt túl alacsonyan fut, magasabb utasok be sem férnek alá.

Az utastér fűtése radiátoros rendszerű, a második ajtó környékéről egy légbefúvós fűtőtest még hiányozna, a harmadik ajtónál az egyik lépcső alatt van valamiféle fűtés. A hűtés a folyosó felett is (?) kapott befúvást, ez rendben van, kérdés, hogy az elszívás mellett le lesz-e takarva a befúvás perforációja a burkolat mögött. Az utastérbe 4 darab dupla USB-s töltőpont került. A vezető is kapott kettőt. A vezetőtér rendben van, talán a sofőr kabátját tartó akasztót nem láttuk egyedül, viszont tárolásra bőven van lehetőség, a környezet színvonalas. Az árnyékolók motoros mozgatásúak, rudazatok és madzagok nélkül.

A 12 méter hosszú, 2,55 m széles és 3,28 méter magas buszt 7,7 literes, Mercedes OM936 motor mozgatja. A motor teljesítménye 220kW (300 LE) vagy 260kW (350 LE) lehet, nyomatéka 1200 vagy 1400Nm. A kiállított buszba 6 fokozatú ZF Ecolife váltó került, a hajtott híd Mercedes RO 440 típusú. Az acél alvázra épített felépítmény vázszerkezete rozsdamentes acél anyagú, a külső burkolatai alumínium és műanyag formadarabok. A most bemutatott változat készülhet kétajtós helyközi kivitelben is, illetve a 12,5 méteres helyközi lesz a következő lépés. Ezt követően 2 és 3 tengelyes, középmagas padlós intercity buszook, illetve turista buszok vannak terveben. A korábbi ígéreteket felmelegítve pedig szóba került 8-12méter közötti elektromos városi buszok, illetve 9-21 személyes elektromos kisbuszok távlati lehetősége is.

Összességében régen láttunk ennyire igényesen összeszerelt és precízen kivitelezett hazai prototípus buszt, ennyire magasan szárnyaló kivitelben. A pár észrevett apróság könnyedén javítható és remélhetőleg a magyar buszpark megújulásában jókora részt fog teljesíteni a REFORM buszcsalád.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr413500703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ansmann 2017.12.15. 10:32:22

A cikkben ott van egy szócska. "Prototípus". Félek az is marad.

Division 2017.12.15. 20:03:08

"35 ülőhelyet kínáló, összesen 91 utas szállítására alkalmas utastérben"
És az a 56 álló utas hol a férne el? Max a felét hiszem el...

Zsolt501 2017.12.15. 21:03:18

Azok a kisméretű ablakok átmeneti időszakban vagy nyáron mikor a klíma már nem bírja lehűteni a buszt csak arra elég, hogy az utas ne fulladásban múljon ki hanem csak hőgutában.
Szegeden is ekkora bukó nyíló ablakkal ellátott Merci buszok furikáznak klíma nélkül, és nyáron ezek olyan mértékben felhevülnek hogy már nem egyszer vitt el utast a mentő, de már én is szálltam ilyen probléma miatt le a buszról, mert azok az ablakok semmire nem elégségesek, de az biztos hogy nem a mi klimatikus helyzetünkre tervezték.

Zsolt501 2017.12.15. 21:05:52

Ahogy nézem itt max ablakok esetén csak annyi a különbség hogy ezek elhúzhatóak, de a méretük még akkor is kicsi de nagyon.

Duplaxiii 2017.12.16. 11:22:06

Feltételezem, nem fizettek azért, hogy pár alapadatot kihagyj a posztból?
Ez ugyanis a fideszhez közvetlenül kapcsolható, állami pénzből létrehozott összeszerelő üzem, pár éve a Szijjártó is ezzel lobbizott, hogy újraíndítják a hazai buszgyártást.
Hatalmas pénzt öltek a projektbe, semmi köze nincs a hazai buszgyártáshoz.
A prototípus - ami tényleg szép és semmi rendkívüli nincs benne, a mai kornak felel meg - ugyanis egy Mercédes modell, erre hozták létre és nem gyrátás, hanem összeszerelés.
Ha régi NABI-hoz hasonlóan.
Persze a posztot olvasókat a busz érdekli, nem keres rá a jelzett cégre.
(Hogy érthető legyek: a gyártás önálló fejlesztés, saját projekt és a nemzeti termelésbe számítható! Ez a szokásos - Audi, Mercedes és a többi - bérmunka jellegű pénzszivattyú csupán, lehet, hogy kapunk pár szép buszt, lehet hogy egy területen lesz melója pár embernek, és még nem is viszik külföldre - Széles új projektje - az egészet, de GDP és a jövőnk szempontjából semmi eredménye nincs. Bejönnek a dolgok, mi elkészítjük, a nyereség meg megy a holdinkgon keresztül a megfelelő zsebekbe, illetve a Mercedeshez)

Petyka366 2017.12.16. 18:10:12

@Duplaxiii: Nem szeretem a politikát, de nagyon igazad van! Mindent leírtál korrektül. A hiba a címben van, ez nem magyar busz, hanem itt szerelnek össze más néven egy Mercedes-t!

@Zsolt501: A kis ablakok a baleset veszély miatt vannak, mert ha kihajolsz rajta leviszi a fejedet egy épp előző kamion.

A saját véleményem szerint ez a busz nem felel meg semminek, low entry (LE) kialakítás, az ajtók is lengő ajtók. Városi forgalomba egyáltalán nem nyerő! Az annyira utált Van Hool A300-asok is jobbak városi forgalomba mint ez. Ja bocs, ezen van USB-s töltő, akkor már mindjárt más, mert gondolom mindenki egy órán keresztül fog vele utazgatni míg a telefonját fel nem tölti. Biztos lesz benne free Wi-fi is, hogy addig se unatkozz.

kiddard 2017.12.18. 18:33:33

Sziasztok!

Érdemes egy picit jobban utána olvasni a busznak, s egyértelműen kiderül, hogy ebben az esetben nem összeszerelésről van szó, ugyanis a busz magyar tervezés, magyar fejlesztés, a Mercinek alapvetően semmi köze hozzá, persze az alvázat és a motort leszámítva.

"Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai buszgyártás, ugyanis a megszokottól eltérően az ITK Holding nem csak összeszerelte, hanem saját maga fejlesztette azt a műszaki bázist, amihez a Daimler legyártotta az alapokat" - ez az idézet az átadóról származik, egy hírben olvastam, amihez hozzáteszik: "Szintén ritka eset, hogy üzemeltetőből válik fejlesztővé egy vállalat, mint az jelen esetben történt, ami a vásárlók szempontjából azért nagy előny, mert a mindennapi használat során szerzett tapasztalatokat kamatoztathatták a tervezés és a gyártás során" - tette hozzá.

Petyka366 2017.12.18. 20:56:47

@kiddard: Üdv, Szia!
Nem vitatkozni akarok, de én magyar busznak max az Ikarus-Modulo, Kredo buszokat mondanám, bár azoknak sem magyar semmilyük sem szinte. Utolsó magyar busznak az Ikarus 415-ös sorozat Rába D10-es, és nagyon max a Rába Contact-Premier buszok szintén D10-es változatait mondanám (Bár talán a premier már MAN motoros volt mind). Ezek nagy része már selejtbe van, meg rajtam kívül majdnem mindenki utálta őket, pedig egész jó kis dinamikusan mozgó buszok voltak, kényelmes ülésekkel, ami a mai világban sok buszról nem mondható el :/. A mostani Credo buszok se rosszak, de a motor már ott sem saját vagy licenszből fejlesztett, viszont náluk látok fejlődést, ami jó irányba halad. A Modulo M sorozata is jó lenne, ha lenne aki legyártsa :(.

Ezeknek a típusoknak ez a kocsi a nyomába se érhet. Illetve a legtöbb "dizájn elemet" bármelyik buszba beépítheted.
Engedj meg még egy pár dolgot. LE kialakítás városi buszon a legrosszabb megoldás, USB csatlakozók feleslegesek, lengő ajtók lassúak, és orrbavágnak, illetve a 2 ajtó előtti "egybe" üléseket is ideje volna már elhagyni, mert senki sem szereti őket, de ezeket le lehet cserélni természetesen. A busz jól néz ki, de kb, ennyi is a pozitívum. Ilyet tudtunk már 10 évvel ezelőtt is, csak annak Alfa Localo B7R volt a neve.

Ikarus TV 2018.01.25. 19:00:16

Lehet kicsit off de az Ikarus egyedi nem akarja gyártani az F91-est?