Nincs meglepetés a 2013-as év busza jelöltek között

2012. augusztus 21. - _zahnrad

bofy13.jpgAz év busza címeket hagyományosan az IAA kiállításokon osztják ki. Így lesz ez a 2013-as cím átadásán is. Az indulók között akadnak veteránok is és persze a 2011-es év két premier kocsija is.

 

A Bus of the year címet egy nagyszabású teszt eredménye alapján nyerhetik el a jelöltek. Idén Versailles-ben zajlott le a Bus Euro Test 2012 elnevezésű esemény, 19 ország szakújságíróinak részvételével. Többségében hibrid meghajtású buszokat neveztek a gyártók. A legjobb busznak kijáró címért a következő modellek vetélkednek:

Irisbus Citelis 12M Hybrid

citelishy.jpg

Soros hibrid rendszerű busz, kétszázat értékesítettek belőle és a gyártó szerint 37 százalékkal fogyaszt kevesebb üzemanyagot hagyományos társainál. A valóságra azonban csak az eredményhirdetés után derül fény. A hibird Citelis 130 ezer euróval drágább a dízel társainál.

MAN Lion's City Hybrid

cikkbe2.jpg

A szintén soros hibrid rendszerű buszban ultrakondenzátorok tárolják az energiát. A sok megállóval és rövid megállótávolságokkal rendelkező vonalakon érzi igazán elemében magát az oroszlános márka kocsija. Így volt ez a teszten is, a megtett távolság felét dízelmotor nélküli üzemben tette meg, ami az ultrakondenzátorok csekély tárolóképességét figyelembe véve nagy szó. Völgymenetben a dízelmotornak rá kell segítenie a fékezésre, mert a kondenzátorblokk nagyon hamar feltöltődik. A hibrid rendszer felára 80-100 ezer Euró körül alakul.

Mercedes-Benz Citaro Euro VI

citaro_E6.jpg

Az Euro VI-os hajtásrendszer méregdrága. A körülbelül 240 ezer Euró listaárú, Német belpiacos Euro V-ös Citarohoz képest az Euro VI-os változat 285 ezer Euróba kerül. És ezért még nem kapunk a hibridekkel összemérhető alacsony fogyasztást.

VDL Citea LLE

CiteaLLE.JPG

A kiskerekes építésmóddal épült busz üres tömege a kilenc tonnát sem éri el. Ezzel szemben hagyományos társaival megegyező számú utast szállíthat, de a vételára mégis jóval kedvezőbb, 190 ezer Euró körül alakul. A buszt egy 6,7 literes Cummins motor hajtja.

Volvo 7900 Hybrid

Volvo_7900_Hybrid_2011_09.jpg

Az egyik legnépszerűbb és legtöbb pozitív eredménnyel büszkélkedő hibrid busz akár jó eséllyel is indulhatna a teszten. A hajtáslánctól eltekintve az alumínium karosszériája több ötletes és egyedi megoldást vonultat fel, de az összeszerelési minőség gyenge, az ülések kényelmetlenek. A tesztelőknek nem tetszett a sokszor kapcsoló automatizált I-shift váltó, és a kis lökettérfogatú motor erős rázkódása. A dinamizmusban ez a hajtáslánc valószínűleg nem jár az élen.

Az eredményt a kiállítás előtt pár nappal hozzák nyilvánosságra. Jó eséllyel indul a Mercedes Citaro, ami a hibridesítés nélkül is megmutatja milyen tartalékok vannak még a modern dízelmotorokban és a segédüzemeikben. A hibridek közül talán a teszten jól szereplő MAN Lion's City az esélyes, noha a karosszériáján már kezd látszani az idő múlása. A kakukktojás a VDL Citea LLE lehet, a 2011-es év busza, a Citea LF után igazán nagy fegyvertény lenne az újabb cím a gyártójának. A busz erőssége a kiskerekes építésmódból adódó alacsony tömeg, és ezáltal fogyasztás, ami ebben a mezőnyben drága hibrid hajtáslánc nélkül is versenyképessé teheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr534693092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jack o'neill 2012.08.24. 12:23:19

A 7900-as Volvo a nálunk is használt 7700-as család utódja?
Amúgy ez a Citelis még mindig ordas ocsmány, de hát fanszia...

_zahnrad 2012.08.29. 21:05:07

@jack o'neill: Igen, és elődjétől eltérően alumínium vázzal készül.

padorjan 2012.08.30. 19:42:41

@jack o'neill: Legalább 10. éve van gyártásban az Agora -nevezzék bárhogy is. Gyártották már Renault, Irisbus és Karosa név alatt is, de a forma nem változott.
süti beállítások módosítása