Használt buszokat bérelne a BKV

2013. január 22. - kristoof

3.jpgKörülbelül 10 darab használt, alacsonypadlós buszt venne bérbe a BKV. A tender érdekessége, hogy legalább Euro V-ös motorral szerelteknek kell lenniük a buszoknak.

Az Euro V-ös motor miatt a pályázók lehetséges köre szűk, két fő esélyes van. Az egyik a debreceni DKV-ITK páros, Volvo-Alfa Civis 12 buszai, a másik a Kravtex Credo Citadell 12. A használt buszokat megengedő kitétel a debreceni buszokra utal, ebben az esetben Debrecenben jókora teljesítménycsökkenés, járatritkítás következne be.

044.JPG

Esélyes lehet a Credo is

Az esélyesek közt van a Kravtex is, egyes pletykák szerint a gyárudvarukon álló 170 darab buszból több  példány is megfelelhet a budapesti kívánalmaknak, noha ezek új buszok, és kérdés az is, hogy az elmúlt három éves karbantartásra vonatkozó elvárt számokat egy autóbuszgyártó tudja-e teljesíteni.

A mostani tenderkiírás egy eredménytelen decemberi tender után látott napvilágot, akkor 15+25 darab használt szóló buszt szerettek volna beszerezni. Decemberben még használt csuklós autóbuszok beszerzésére is írt ki tendert a BKV, az 20 darab +50%-ról szóló tender eredményességéről még nincs információnk, noha az látszik, hogy az európai adósságválság miatt szűkül a használt buszok piaca.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr345035017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jack o'neill 2013.01.22. 16:46:14

DKV/ITK szabadulna az Alfáktól? Ennyire cefetül állnak pénzügyileg?

kristoof 2013.01.22. 17:07:05

Egyrészt igen, másrészt pedig így is túl sok buszuk van, hiszen troli helyet is azok járnak. :-)

85marky 2013.01.22. 18:17:18

Ehh, Kristoof, ez ugye irónia volt? :D

Nincs itt sok busz, csak a DKV olyan pofátlanul ritkít, és pakol ide-oda viszonylatokat, hogy egyre kevesebb embernek van kedve buszra szállni.

Én a BKV helyében a Credo-kat választanám, mert azok legalább buszok. De debreceniként örülnék, ha kevesebb cikisbuszt látnék az utcákon.

nemeza 2013.01.22. 19:01:44

@kristoof: Szerintem akkor az aggregátos trolikat kérjük el Debrecenből :) Szólóból úgyis hiány van, jók lennének a 83-asra. :) Vagy lehetne néhány - a Deákra járó 74-es..
----
Egyébként index fórumon SzL írta, hogy a csuklós tenderen várható eredmény. BKV-nál már bejáratott típus. :)
Jó alkalom lenne a Credok kipróbálására.
Akár lehetne olyan vonalakra is szórni őket, ahol a használt kocsik járnak: Citaro, 7700, Localo, A300, 412. (2-2-2-2-2)

Darth Peter 2013.01.22. 20:17:31

Inkább a Credo, mint a Civis hulladékok.

Macho 2013.01.23. 07:02:42

Hát ez felháborító!!!
Az Alfa Civis 12-esek szörnyű állapotban vannak ahhoz képest, hogy 2009-ben gyártották őket. Ráadásul folyamatosan azt veszem/vesszük észre mintha egyre jobban csak ritkították volna a járatokat vagy szüntették meg villamos, trolibusz és autóbusz vonalakon egyaránt a 2009 nyara előtti állapotokhoz képest.
Mielőtt ilyeneket terveznének az "eszesek" előtte gondolnák végig, hogy miért van az a jelenség Debrecenben is, hogy egyre több és nagyobb dugók és kevesebb utasok vannak, illetve hogy miért nőtt a biciklisek száma ilyen mértékben.
Remélem, hogy ezt valamelyik "eszes" el fogja olvasni és csak egy jó tanács: ellőtte inkább raknák rendbe ezeket a sz*rokat és nézzenek meg egy régebbi Hajdú Volános menetrendet és hogy milyen busz közlekedett rajta (csuklós vagy szóló).

Zotya 2013.01.23. 09:45:03

Arra vonatkozólag van info, hogy mikortól kellene a BKV-nál fogalomba állni? A kiírásban nem találtam, pedig nem lényegtelen szempont.
süti beállítások módosítása