Gigabeszerzés Moszkvában

2012. február 25. - 1809

Amíg idehaza a BKV néhány használt busz beszerzésével bíbelődik, addig az orosz fővárosban, sosem látott méretű járműbeszerzés van kilátásban. Pár éven belül, a több tízezer Ikarust felszívó hatalmas városból is kikopnak a magyar gyártású autóbuszok.

A felszíni tömegközlekedést lebonyolító Mosgortrans színeiben jelenleg 6185 autóbusz rója a 12 milliós város útjait. Ezeknek a járműveknek jelentős része főként az ezredforduló környékén állt forgalomba, így mára időszerűvé vált a selejtezésük. A jelenlegi tervek szerint 2016-ra 100 százalékban akadálymentes 8000 darabos flotta áll majd az utasok rendelkezésére.

Egy a jobb állapotú a LiAZ 5256-os típusból. A képen egy 2004-ben készült példány látható (fotó: Alekszandr Golobugov)

A 2016-ig szóló beszerzési terv összesen 6380 új autóbusz megvásárlásával számol. Ebből tavaly és idén, 2070 kocsi állt, illetve áll forgalomba. Az 1750 szóló LiAZ 5292-es és a 270 darab 6213-as korszerű, Euro4-es és Euro5-ös - Oroszországban csak 2014-től kötelező az új járműveknél az Euro5-ös besorolás - MAN motorral készülnek. Érdemes megjegyezni, hogy 50 darab 5292-es, viszont EEV-s motorral fog érkezni.

LiAZ 5292. Az idei év őszéig 1800 darab érkezik a típusból (fotó: Vladiszlav Migujov)

Moszkva idén további 830 darab busz beszerzését tervezi, míg 2013-ban 1128, 2014-ben 1102, és 2015-ben valamint 2016-ban 1250 új autóbuszt állíthat forgalomba a közlekedési vállalat.

A többi 280-ashoz képest, kiemelkedően jó állapotú 2001-es gyártású 280.33M (fotó: Alekszandr Szologubov)

A legutóbbi nagyobb beszerzés egyébként a 2009-es és 2010 évben volt. Ekkor 700 új, - Oroszországban végszerelt - Fiat Ducato állt forgalomba. A kisbuszokat az utasok nehezen szokták meg. Főként azért, mert olyan vonalakon is közlekednek, ahol korábban szóló, vagy csuklós busz járt. Így ezek a kisbuszok kényelmetlenek számukra.

Egy 1996-os, még hazánkban készült Ikarus 435.17 (fotó: Szergej Ivanov)

Az új járművek forgalomba állítása a még aktív Ikarus flotta nyugdíjba vonulását is jelenti. Az Ikarus 280-asokból jelenleg 450 darab (2010 decemberében még 1390 volt állományban), 1997-2001 között beszerzett busz, az 1995-2002 között vásárolt 365 darab 435-ösből 150, az 1998-ban gyártott 350 darab 415-ösöből, pedig megközelítőleg 80 kocsi vesz részt még a forgalomban.


A 415-ösök nagy részét mára selejtezték, alig lehet látni őket forgalomban. Néhány tucat busz kapott eddig második esélyt a Brjankszki és a Szaratovi területen (fotó: Szergej Ivanov)

A jelenleg legnagyobb darabszámban futó szóló LiAZ 5256-osok is selejtezésre kerülnek, amikből több mint 2000 darabot vásárolt a Mosgortrans 1999-2005 között. Napjainkban közel 1500 tartozik még az állományba ebből a típusból.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr574200621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lenry 2012.02.25. 11:07:30

meg kellene próbálnia az Ikarusnak a V134 és V187-tel házalni arrafelé...

Laci939 2012.03.07. 17:23:21

@Lenry: Védővám, kiforratlanság.
süti beállítások módosítása