Busworld 2013 I.rész

2013. október 21. - _zahnrad

kIMG_4678.jpgA buszos világ legrangosabb kiállításán az Euro VI-os motorok beépítése és az alternatív hajtási megoldások kerültek reflektorfénybe. Összefoglalónk első részében az innovatív gyártókat vesszük górcső alá.

Hazai gyártók

 

kIMG_4698.jpg
Magyarországot komplett busszal csak a szeghalmi Csaba Metál Kft. képviselte. Ezen kívül velük közös standon jelen volt az ajtókat ás ablakkereteket gyártó Metál 99 Kft. is. A Magyar Autóbuszgyártó Klaszter a saját tevékenységét pár színes brossúrával ismertette és az Evopro Kft még készülőben lévő újdonságát mutatták be egy félbevágott modullal. A  végső, készülőben lévő busszal megegyező anyagú modul a sok beszállító küllemre hasonlító preparátumai közt elveszve nem igazán keltette fel a látogatók érdeklődését. A valódi modul mellett egy makettbusz és pár poszter ismertette a leginnovatívabb magyar busz leendő tulajdonságait. Az ePowero névre hallgató buszcsalád készítői ha egy kicsit késve is, de jól érzik az új idők szelét, a kicsi, feltörekvő buszgyártóknak nem elég hagyományos dízelbuszt építeniük.

A beszállítók közül az ablakkereteket gyártó König Kft. saját, igényesen kialakított standon kínálta a termékeit. Az üvegfelületekre síkban záródó ablakai szabadalmi védettséget élveznek.

AMZ-Kutno

 

kIMG_4718.jpgA CS10E jelzsű elektromos midibusz ismertté tette az újonc lengyel gyárat.

Az 1999-ben alapított járműgyár kettő éve kezdett buszokat gyártani. A katonai és egyéb speciális felépítmények gyártásával foglalkozó cég az újkori lengyel gazdaság- és iparpolitika sikerének fényes bizonyítéka. A kettő év elég volt ahhoz, hogy a svédországi Umea városa egy egyedi hibrid és több elektromos busz készítésével bízza meg a lengyel céget.

A 2011-es Busworldön még a prototípus 12 méteres, alacsonypadlós dízel buszával szereplő cég az alternatív hajtások felé vette az irányt, és ezzel bekerült a köztudatba. Az első elektromos buszuk a 12 méteres alapján kifejlesztett CS10E jelzésű, kereken tíz méter hosszú, alacsonypadlós midibusz. A hajtás Csehországból, a Cegelectől származik. A beépített Li-ion akkumulátorok kapacitása 230 kilowattóra, a buszt egy 120 kilowatt teljesítményű TAM gyártmányú aszinkron motor mozgatja, ami a hátsó tengely előtt kapott helyet. A busz üres tömege 10,5 tonna, így maximum csak 58 utast tud szállítani. Az összeszerelés minősége nem az igazi, és számos furcsa megoldást is megengedtek maguknak a lengyelek. Az egyik ilyen a szembefordított ülések közé lenyúló kapaszkodó, amitől nem fér el az utasok lába. Szintén furcsa, hogy nincs dobogóra lépés nélkül elérhető ülés.

kIMG_4921.jpgNagy járműgyár, de kevés buszos referenciával. Csapnivaló kivitelezés, de mégis exportképes. A titok az alternatívák felé nyitottság, és az egészséges iparpolitika.

A svéd igényeknek megfelelően alacsonybelépésű, azaz hátul magaspadlós 12 méter hosszú hibrid buszban már hat darab dobogó nélküli ülés van, igen esetleges elrendezéssel. A magaspadlós rész a kerekesszékes utas útjába benyúló lépcsővel indul. A buszt az e-Traction cég kerékagymotorjai mozgatják, azaz soros hibrid. Az amerikai Altairnano cég által gyártott lítium-titán akkumulátorok kapacitása ötven kilowattóra, és a tetőn lévő pantográffal is tölthetők, ezért a beépített ötven kilowattos dízelmotor inkább csak hatótávolság növelőként működhet, ha szükséges. A hajtást szállító partner a svéd Hybricon cég, sarkvidéki suttogónak nevezi a buszait. Az együttműködésnek nincs vége a hibrid busszal, ugyanis Umea még két elektromos csuklóst is rendelt. A CS18E jelzésű buszok a lengyel gyártó első csuklós karosszériái lesznek, hajtásukat négy darab e-Traction kerékagymotor fogja biztosítani.

Ziehl-Abegg / e-Traction

 

kIMG_4733.jpgKerékagymotoros hajtott futómű, ez a jövő?

A holland e-Traction cég által a Ziehl-Abegg külső forgórészű motorjai szabadalmának felhasználásával kifejlesztett The Wheel vagy ZAwheel fantázianevű, áttétel nélküli kerékagymotorját buszok nélkül is láthattuk. A Ziehl-Abegg standján egy ZF futóműbe beépítve, a hollanok standján csak a szimpla motort. A kerék tartalmazza a motort tápláló invertert is, ami IP65-ös védettséggel van beépítve. A hangzatos szóróanyagoktól eltérően a kiállított motor adattábláján az IEC szabványnak megfelelő értékek voltak feltüntetve. Az ötszáz kilogramm tömegű szerkezeten szokatlan a 29 kilowattos névleges teljesítmény, még akkor is, ha az rövid ideig a buszokon már elegendő értékig, 182 kilowattig túlterhelhető. A svéd-lengyel páros mellett a VDL is bizalmat szavazott az áttétel nélkül működő motornak, így az elektromos Citea alatt is láthattuk a holland-német kerékagymotorokat.

Göppel

 

kIMG_4761.jpgCsak a szóló Göppel állt jól fotózható helyen, a csuklós homlokfala ezzel megegyezik.

A go4city19 jelzésű csuklós buszban a Hübnerrel kifejlesztett kompakt csuklószerkezet meggyőzően kevés helyet foglal el, az újdonság később várhatóan egyéb gyártóknál is megjelenhet, nagyobb utastérre vagy több ülőhely kialakítására lehetőséget hagyva. A Göppel buszok kialakítása igényes, talán az utasoknak nem annyira fog tetszeni a néhol szűkmarkúan mért lábtér.

kIMG_4754.jpgTolócsuklós létére nagyon kompakt a csuklószerkezet, idő kell az elterjedéséhez.

Iveco Bus

 

kIMG_4840.jpgIgazán új és szokatlan az Iveco Ellisup

Sokak szerint igazán újat csak az Irisbusból Iveco Busszá alakult cég hozott a kiállításra. Az Ellisup nevű formabontó tanulmánybuszuk valóban nagyon merész és előremutató. Az Ellisup mozaikszó egy EU-s finanszírozású projektet takar, aminek a vezetője az Iveco Bus, és az Autobus Electrique á batteries au Lithium et SUPercapacités szavakból áll össze a jól hangzó rövidítés.

kIMG_4857.jpgFuturisztikus az Ellisup utastere is.

A busz 12 méter hosszú és négy tengelyen gördül. A tengelyek végén a kerekek mérete mindössze 17,5 coll, így könnyű lehet a busz. Minden kerékben helyet kap a Michelin által fejlesztett állandómágneses kerékagymotor. Egyetlen ilyen motor negyven kilowatt körüli teljesítménnyel, kétszáz newtonméter nyomatékkal, és 9000-es fordulatszámmal rendelkezik. A projekt célja olyan innovatív, könnyű, nagy befogadóképességű elektromos busz létrehozása, ami a végállomásokon újratölthető egy áramszedővel, útközben viszont nem igényel egyéb feltöltést. A nagyméretű, sorozatgyártású és a Solaris egyes buszain már látott egyszárnyú Ventura ajtókon át megközelíthető utastér teljesen dobogó és fellépő mentes. A motorokat tápláló elektromos berendezések és az energiatárolók a tetőre kerültek. A mélyre húzott ablakok mellett kialakított fa kartámasz az utasok mögé fordulva ellátja a hiányzó ülések háttámlájának feladatát is. Meglepő, de kényelmes. Igazán hatásvadász a burkolatok alatt az utastérben végigfutó rózsaszín hangulatvilágítás.

kIMG_4871.jpgA népszerű Citelist az Urbanway váltja

Az Iveco egyéb buszain az egységes, új arculat és az Euro VI-os motor beépítése az újdonság. Az Iveco konszerntársa, a Fiat Powertrain (FPT) által fejlesztett motorok az iparágban egyedülálló módon kipufogógáz-visszavezetés nélkül teljesítik az Euro VI-os normát. Ez elvileg kisebb helyigényű és a karbantartása is egyszerűbb. Az előbbi nem igazán látszott a buszokon, az utóbbi pedig csak a gyakorlatban fog eldőlni.

kIMG_4874.jpgA Citelisszel ellentétben az Urbanwaybe hosszába kerül beépítésre a Tector motor.

Kiemelnénk az Urbanway nevű városi modellt, ami az Irisbus Citelis továbbfejlesztése. A második ajtó hátrébb helyezésével az utastér jobban kihasználható, nagyobb állóhely alakítható ki. A számos ötletes formai megoldást felvonultató utastérben az ajtók fölött még légfüggyönyt is találunk. A busz hátfala valószínűleg a beépített motor teljesítményének függvényében változik. A kisebb, Tector 7-es motorral még emlékeztet a Citelisre, de a nagyobb, Curosor 9-es egység fölé már nem fér el a jellegzetes hátsó szélvédő, hanem a prototípuson látott hátfalat kapja. A motor teljesítményétől függően keresztben vagy hosszában elhelyezett hajtómű motorsátra jelentősen benyúlik az utastérbe. Az utolsó két ülés csak két fellépéssel érhető el, mellettük jelentős holttér marad.

Solaris

 

kIMG_5100.jpgIgazán rugalmasan alakítató az elektromos Urbino hajtáslánca, pont ahogy a Solaristól megszoktuk.

A Solaris egy elektromos busszal és két Euro VI-os dízelmotorral szerelt busszal érkezett. A 12 méter hosszú Urbino elektromos változata számos változatban rendelhető, most a kerékagymotoros, legkisebb akkucsomaggal szerelt, felsővezetékről gyorsan feltölthető változat tette tiszteletét. A dízelbuszon alapuló busz utastere példamutatóan jó kialakítású, a kerékagymotorok miatt dobogók nincsenek, a 33 ülésből 17 darab fellépés nélkül érhető el.

kIMG_5098.jpgDAF motort kap a teljes városi család, a szólók kaphatnak Cumminst is

A kiállított Urbino 18-as csuklós busz DAF (Paccar) MX11-es típusú, Euro VI-os motort kapott. A hajtás beépítése jól sikerült, a Mercedeshez hasonlóan a motortér felfelé bővítését választották. Az oldalra bővítés is elkerülhetetlen volt, így a motor melletti három ülésből 2,5 lett. Ezzel együtt ügyes beépítés.

Az Interurbino-ba került Euro VI-os Cummins motor felett viszont már nem érezheti jól magát az átlagostól magasabb utas. A hátsó sor felett a belmagasság nagyon kicsi, a két szélső ülés használhatósága pedig megkérdőjelezhető. Sajnos ezzel nem volt egyedül a kiállított Euro VI-os buszok között, de ez nem mentség.

Folytatjuk!

(Fotók: Zahnrad)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet akarsz kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr925591356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zakk (törölt) 2013.10.22. 08:16:42

Teljesen magyar Ikarus buszokat akarok, a többi nem érdekel. Oldják meg. Magyar villamost és mozdonyokat is akarok..

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2013.10.22. 08:44:52

@Zakk: megoldom. légy kedves 20 millió eurót utalni előlegként, a végösszeget majd később megmondom. ha esetleg veszteséges lenne a gyártás, akkor számíthatok arra, hogy finanszírozod?

palinkasa 2013.10.22. 09:00:19

Utalna is, ha tudná a végösszeget.Úgy kb.
Még a Balkán is Mo.-on röhög,hogy csak úgy eladta iparát!

Pierr Kardán 2013.10.22. 09:02:06

@Zakk: Ja, meg ingyen sört, meg örök életet :-) Nem gond, majd felébredsz...

A kiállításról: a világ legnagyobb autóbuszgyártója (Yutong, nem mondom meg, hogy melyik országban van :-) leginkább a budikban hirdeti magát, azzal hogy ez az egyetlen hely, ahol nem tud a tisztelt vevők rendelkezésére állni.

Azért persze hoztak 3-4 (elég ócska) buszt is.

A KingLong már jobb volt, igyekeznek rendesen.

A tradicionális gyártók sok ujdonságot nem hoztak városi/elővárosi kategóriában, a Volvo rohan a hibrid (zsák)utcában, az MAN ugyanazt a csuklós buszt viszi mindenhova, a Mercedes semmi ujdonságot se hozott.

Turista kategóriában gyönyörűek a buszok, csak itt is felütötte a fejét a személyautóknál már bevettnek számító negatív gyakorlat, nevetségesen alacsony fogyastás értékeket a buszra, egy távolsági kategóriás nagy buszra képesek 20 liter alatti fogyasztást írni :-)

Takarító nő-ő-ő 2013.10.24. 19:11:23

@Zakk:
Ezzel a kéréssel a télapóhoz v. Jézuskához kell fordulni. A mai magyar valóság az, miniszteri(elnöki) szinten sz@rnak a magyar autóbusz iparra. Ha jól emlékszem Orbán elvtárs magyar hangja kötött béklyót rá a Rába - Volvó paktummal "nemzeti buszgyártás" létrehozása címen. Jó , mi? A többiek meg akik
energiát és magántőkét nem sajnálva fejlesztettek, dögöljenek meg. Na ez a magyar módi! Kapisi?

Moonline 2013.10.26. 23:43:52

@Pierr Kardán: Ebben csak az a poén hogy tényleg képesek azokat a fogyasztási adatokat elérni.
süti beállítások módosítása