Vége a Nemzeti buszgyárnak

2015. augusztus 14. - kristoof

cimlap_13.jpg

Értesüléseink szerint már nem a Rába forgalmazza hazánkban a Lengyelországban készült Volvo buszokat, hanem ahogy a korábbi években is, a Volvo Hungária Kft.

Újabb sikertörténetet könyvelhet el a kormány, ugyanis a 2011-ben állami tulajdonba került Rába a legutóbbi, Dél-Alföldi Közlekedési Központ, azaz a DAKK, 31 darabos távolsági busz tenderén már nem indult. Igaz, ha indulnak sem nyerhettek volna, hiszen a tendert az Evobus nyerte Mercedes-Benz Tourismo 16 RH-val. Viszont második lett ezen a közbeszerzésen a Hídbusz konzorcium, aminek az alapítói a G-Híd szolgáltató Zrt. és a Hídépítő Zrt.  Úgy tudjuk, az utóbbi cég Volvo buszokkal indult ugyan, de nem a Rábán keresztül óhajtotta beszerezni a kocsikat, hanem a Volvo Hungária által.

2.jpg

Jók lennének a Rába, vagyis Volvo hibridek, mert keveset fogyasztanak, mégis több sebből vérzik a fővárosi beszerzés (fotó: Buga Bence)

Mindez azért érdekes, mert az elmúlt két évben beszerzett összes Volvo buszt a Rába értékesítette, köztük a botrányosan működő budapesti hibridbuszokat is. Pedig ezekben a hibridbuszokban már hazai alkatrész, konkrétan Rába is van, hiszen a kocsik üléseit a győri cég szállította a wroclawi gyárba. Ez azt jelenti, hogy még az ülések beszerelését sem a keményen dolgozó magyar kisemberekre bízták.

Nem csak a Nemzeti autóbuszgyár létrehozása tűnik kudarcnak, de a kormány másik nagy rábás ígérete is, miszerint tűzoltófecskendőket fognak gyártani a nagy múltú győri gyárban. Ugyanis a BM Heros Zrt. - az első Rába logós tűzoltóautó építője - legújabb gépjárműfecskendőjén, az Aquadux 1500-ason, már nem láthatóak a Rába logói, a kocsi csak egy egyszerű Renault maradt.

1_2.jpg

Az új magyar tűzoltófecskendő prototípusa még Rába. A másodiké már nem (fotó: Totalcar) 

Egyik forrásunk szerint a Rába-Volvo szakításnak két oka is van: egyrészt az, hogy az állam nem igazán segítette az együttműködés kibontakozását, hanem inkább hátráltatta azt, hiszen sem a NAP (Nemzeti Autóbuszcsere Program), tenderei nem indultak be, sem az új korszerű tűzoltóautókra nem írták ki a tendereket. Pedig az aktuális kormány aktuális államtitkárai mindkettőt többször is megígérték az elmúlt négy évben. Másrészt gondok voltak a vevőszolgálati és garanciális problémákkal is, ugyanis a Rába személyében egy új szereplő lépett be ide is. Ezért ezeknek a problémáknak az orvoslása nemcsak nagyobb energiát vett igénybe a részvevőktől, de jóval hosszabb ideig is tartott, mint korábban.

Amint az ismeretes, a Rábát négy éve, 2011 novemberében vásárolta fel az állam. Akkor még évi minimum ezer autóbusz gyártását tűzte ki célul az NGM (Nemzet Gazdasági Minisztérium). Néhány hónappal később az NGM jelentésében már konkrétan említik a Rábát, mint a NAP egyik legfőbb várományosát. Szűk egy év elteltével már azt is megtudhattuk, hogy a Rába a Volvóval kíván kooperálni és így kezdik meg a végletekig elavult hazai buszflotta cseréjét. Ekkor már csak maximum évi 500 új buszt vizionáltak. Kicsivel később meg is hirdették a Rába-Volvo beszállítói programot, amire a hazai beszállítók jelentkezését várták. Erre a programra több mint 250 hazai cég jelentkezett.

Néhány hónappal később azonban kiderült, hogy hiába hirdetett a Rába beszállítói programot, a Nemzeti buszban egyetlen magyar alkatrész sincs! Vagyis igazából van, és volt is mindig, de ahhoz nem sok köze van a Rábának. Azok a magyar beszállítók, akik a wroclawi Volvo gyárba szállítanak, évek óta teszik ezt. A tavalyi év elején végre megtört a jég és Pécs forgalomba állíthatta az első Rába buszait, amikről hamar kiderült, hogy a győri cég az öt új busz gyártásából, mindössze néhány matrica felragasztásában vette ki a részét. Ezeken a matricákon csak ennyi áll: Delivered by: RÁBA. Ami így erős önkritikának is tekinthető.3.jpg

Pécs kapta meg az első átmatricázott lengyel Volvókat (fotó: Sóki Tamás/MTI)

Mostanra kiderült, hogy az elmúlt másfél évben még 150 autóbuszt sem tudott értékesíteni a Nemzeti buszgyár, ami az ígéreteknek csak a töredéke. Sokak szerint viszont még a tizedét sem sikerült volna eladni, ha nem lett volna ilyen hatalmas nyomás felülről a buszüzemeltető cégeken, hogy márpedig nekik a legjobb választás a Volvo Rábává matricázott busza.

A győri cég jelenleg újabb piacok felé kacsintgat egyébként, sőt, más alkatrészgyártó cégek felvásárlását is tervezi, de a járműgyártói terveik egyelőre biztosan szertefoszlottak. Igaz, ez egyáltalán nem probléma, hiszen viszonylag hamar rájöttek arra, hogy ahogy eddig próbáltak járműveket gyártani, annak nem sok értelme van.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr817706822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2015.08.14. 18:41:51

Isten legyen irgalmas ahhoz a céghez, amelyben a kormány tulajdont szerez vagy stratégiai parnernek nyilvánítja. Egymás után állnak a földbe.

Thor71 2015.08.14. 20:02:06

Anno kinyírták az Ikarust,most az írmagját is eltaposták a magyar busznak. Gratula,profi munka (szarkazmus gy.k.)

HgGina 2015.08.14. 21:43:44

@Thor71: az Ikaruszt Széles nyírta ki, ahogy a Videotont is. A pénzt meg beletolta a Műszertechnikába, amit átnevezve most egy 27 céget tartalmazó cégcsoporttal machinál.

Pepejoe 2015.08.14. 22:01:53

@HgGina:
Jól mondod. Csak magamat tudom ismételni: ez az emberforma egy hazaáruló. De mivel elég nagy pénzzel játszott és játszik ahhoz, hogy a megfelelő embereket is bevonja, így senkit nem zavar a munkássága. Talán a dögkeselyű a legjobb hasonlat rá, a pusztulásból él. Én azokat az üzletembereket tartom valamire, akik az építésből és létrehozásból tudnak gyarapodni személyes vonatkozásban is. Ez a sírásó nem tartozik közéjük.

Mr. Watson 2015.08.14. 22:04:12

kristoof szokásos ferdítései és ellentmondásai:

1) "a kocsik üléseit a győri cég szállította a wroclawi gyárba"
"buszban egyetlen magyar alkatrész sincs! Vagyis igazából van, és volt is mindig, de nem sok köze van a Rábának. Azok a magyar beszállítók, akik a wroclawi Volvo gyárba szállítanak"
A Rába a Móri üzemében gyártja az ülésalkatrészeket. Ezt az üzemet még az Ikarustól vette át az Ikarus adósságai fejében.

2) kristoof szokásos nettó hazugsága: " busz gyártásából, mindössze néhány matrica felragasztásában vette ki a részét"
"az importtartalom 100%-os ellentételezésével"
raba.hu/sajtokozpont/hirek_88.html

Egyébiránt tiszteletreméltóak a cikkek, csak ez a Rába undor nem kéne már!

itoérambolafoci 2015.08.14. 23:25:41

@HgGina: "az Ikaruszt Széles nyírta ki, ahogy a Videotont is."

Nagyon rosszul tudod.

Az Ikarust 1998-ban Orbán nyírta ki, amikor az oroszok fizetésképtelenségére hivatkozva megtiltotta, hogy Széles az oroszok által megrendelt többszáz buszt leszállítsa.

Ugyanebben az időben Krankovics milliárdos lett abból, hogy az állítólag fizetésképtelen oroszoknak felújított Ikarus buszokat adott el. Tehát Orbán hazudott.

A Videoton pedig köszöni, jól van. A Videoton jelenleg is Európa egyik legnagyobb márkafüggetlen elektronikus készülékgyártója, több mint 100 milliárdos forgalommal.

Széles a Videoton stabil nyereségéből került az ország leggazdagabb emberei közé, és ez a jövőben sem fog változni.

A Videoton Széles aranytojást tojó tyúkja. De ez nem Széles érdeme, hanem a Videoton nagyon profi kollektívájáé.

itoérambolafoci 2015.08.14. 23:27:20

@HgGina: "az Ikaruszt Széles nyírta ki, ahogy a Videotont is."

Nagyon rosszul tudod.

Az Ikarust 1998-ban Orbán nyírta ki, amikor az oroszok fizetésképtelenségére hivatkozva megtiltotta, hogy Széles az oroszok által megrendelt többszáz buszt leszállítsa.

Ugyanebben az időben Krankovics milliárdos lett abból, hogy az állítólag fizetésképtelen oroszoknak felújított Ikarus buszokat adott el.

A Videoton pedig köszöni, jól van. A Videoton jelenleg is Európa egyik legnagyobb márkafüggetlen elektronikus készülékgyártója, több mint 100 milliárdos forgalommal.

Széles a Videoton stabil nyereségéből került az ország leggazdagabb emberei közé, és ez a jövőben sem fog változni.

A Videoton Széles aranytojást tojó tyúkja. De ez nem Széles érdeme, hanem a Videoton nagyon profi kollektívájáé.

imota 2015.08.15. 14:29:58

Ha betör a politika , szakad az oldal .

igazi hős 2015.08.15. 14:51:26

@Mr. Watson: Ad 2. "kristoof szokásos nettó hazugsága" A linkelt hír miért áll ellentmondásban a cikkben szereplő állítással? Ha magyar almát adunk és cserébe kőolajat kapunk az oroszoktól, akkor bármilyen mértékben is magyarrá válik a kőolaj? Egyébként egy ilyen barter jellegű megállapodást kinek az érdemének tartasz? A Rábáé, azaz szarok a futóművek és egyébként nem vennék meg a svédek? A Volvoé, mert a buszok vacakok? Mindkét esetben rosszul jártunk.

lékek és ellensúlyok 2015.08.15. 15:48:09

A Rábát a szocik verték szét anno, mikor ízekre szedték. Egy ilyen szétvert céget már tényleg nagyon nehéz talpra állítani, súlyos milliárdok bepumpálása nélkül. Na, én ide toltam volna a stadionos milliárdokat, nem a ballib által tolt szarságokra (szociális, egészségügy, oktatás (bár az utóbbi tényleg fontos))
Mikor anno a Fidesz kormány visszavásárolta, jó iránynak tűnt a dolog, de sajnos csak hulla maradt a cég, (legalábbis a régi súlyához képest) így utólag kicsit gáz az egész. Talán az lett volna megoldás, ha egy nagyobb gépipari multit is bevonva felélesztették volna a céget.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.08.15. 16:32:23

A szomorú ebben az, hogy a RÁBA nyomatásával párhuzamosan lényegében megfojtották a többi hazai gyárat.

krispa 2015.08.15. 17:32:26

itoérambolafoci

üdv!

Mire alapozod ezt a 98'-as orbános, oroszokat letiltós, széles a profitból él és nem egy élősködő (pedig az) c. írásodat?
Gondold át a választ.

lombozódó 2015.08.15. 17:46:50

@Mr. Watson: Nincs itt Rába undor, - sőt a MAGYAR EMBEREK büszkék a Rába, az Ikarus, a Videoton, stb cégek régi teljesítményeire - csak kormányzati undor van, mert a gazdasághoz semmit sem értenek. Sőt az elmúlt 25 év alatt megsemmisítették a magyar ipart/gazdaságot.
Minek vette meg az állam a Rába részvényeit, ha semmit sem tud a pénzével kezdeni :-))))
Az nem hihető el, hogy közel 5 éve - egy volt buszgyártó cég " RÁBA " - nem tud összehozni egy prototípust és egy " 0" szériát olyan buszgyártói gyakorlattal.
Közben a jótékony állam nem engedi kibontakozni a már termelgető buszgyárakat pld Credo, ARC, ARC-Ikarus, stb .
magyarbusz.info/

lombozódó 2015.08.15. 17:59:26

@itoérambolafoci: ....................Angyal Ádám a cég felszámolását is kezdeményezte - vesztére. Mikor az Ikarus egyik fő szállítója, a Rába Rt. értesült erről, pályázatot nyújtott be az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek a buszgyár általa elképzelt nemzeti keretek közt maradó privatizációjára, ellenfelei a privatizációért felelős miniszter támogatásával 1996 közepén elérték, hogy menesszék. Helyére Széles Gábor, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke került. Az új vezérigazgató a részben magánkézben levő cég részleges visszaállamosítását tervezte, úgy, hogy a közel 13 milliárd forintra rúgó adósságból 7 milliárdot állami tőkeemelés formájában apportáltatott volna a társaságba, 500 millió vissza nem térítendő állami támogatást kért volna a szükséges létszám átstrukturálásának finanszírozására, s újra tárgyalta volna a tulajdonosként a veszteségek finanszírozásában addig nem jeleskedő, a beígért szovjet piacokat sem szállító Atex tulajdonosi helyzetét is.??? ................. hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus

lombozódó 2015.08.15. 18:01:34

@krispa: hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus
1998-ban egy nagyobb darabszámú megrendelést kapott a gyár, amit teljesített is, ám az autóbuszok az Oroszországgal való kapcsolatok megromlása miatt nem hagyhatták el az országhatárt. A társaság vezérigazgatója és a Jegybank közötti vitának egy olasz-francia befektetőcsoport, az Irisbus vetett véget, amely megvásárolta a gyárat, és létrehozta az Ikarusbus Rt.-t.
Ide tehető az Ikarus megszűnése .

lombozódó 2015.08.15. 18:03:51

@lombozódó: kiegészítve: .................2006. február 1-jén a Széles Gábor vezette Műszertechnika csoport megvásárolta az Ikarusbus Rt. részvényeinek 100%-át az Irisbustól. A Műszertechnika csoport szerint a tárgyalásokat megelőzően, illetve velük párhuzamosan új típusok kifejlesztésével is foglalkoztak, amelyeket 2006. áprilisának elején kívántak bemutatni a közönségnek, a gyártást pedig az év második felében tervezték beindítani.A biztató kilátások ellenére azonban az ekkor már Ikarus Egyedi Autóbuszgyár elnevezésű cég nem tudott talpon maradni, így a gyárat 2007. december 31-ével végelszámolással megszüntették..................

lombozódó 2015.08.15. 18:15:40

@itoérambolafoci: A Videoton Igazgatótanácsa 3 tagból áll, mely gyakorlatilag megegyezik a tulajdonosi körrel is.
Összetétele:
Széles Gábor (47,05 %), Lakatos Péter (26,475%), Sinkó Ottó (26,475%)

krispa 2015.08.15. 21:21:03

Köszi az Ikarusos cuccot, de nem erre céloztam, mindegy. A wikit egyébként inkább hagyjuk (szerintem oda is csak azt írhatod, ami pc-s) de ha hitelt is adunk neki, akkor is az derül ki a leírtak alapján, hogy szélesnél szünt meg. Nem véletlenül
Visszatérve: engem a kolléga Videotonnal kapcsolataos hiedelme érdekelne és hogy mire alapozza.
széles az annál az egy cégnél elkövetett dolgai alapján is sittre való lenne, mégha 10 másik céget is mentett volna meg, tegyük fel, hogy élén az Ikarussal (ami persze fikció, hiszen csak tönkrement valahogy)
Ismerjük a jelenlegi Videotont, ha ismered a múltját is és hogy ki-ki volt és most ki-kicsoda, mik történtek és mindezt a bőrödön, meglenne a véleményed egyből.

Izo 2015.08.15. 22:40:37

Érdekes közbeszerzési szisztéma látszik kialakulni.
"Viszont második lett ezen a közbeszerzésen a Hídbusz konzorcium, aminek az alapítói a G-Híd szolgáltató Zrt. és a Hídépítő Zrt."
És ez volt a MÁV motorvonat beszerzésénél: ( iho.hu/hir/motorvonattender-ki-lett-a-masodik-150629 )
"Portálunk információi szerint a közbeszerzés vesztese a Kelet-Út Építőipari Beruházó és Szállítmányozó Kft. volt."
Az említett cégeknek kb. semmi közük nincs járművek gyártásához vagy kereskedelméhez. Ellenben valószínűleg jó pont az út/hídépítési beruházásoknál, hogy máshol "kisegítették" a kormányt.

Punxsutawney Mormota 2015.08.15. 23:53:29

@Comandante en Jefe: Jó az Ige, Tesó! Annak idején volt egy cikk arról, hogy legalább 6 másik cég volt, amely lehúzhatta a rolót a azzal, hogy a Fidesz beállt a Rába mögé.

Lajos Csánó 2015.08.16. 01:09:44

Ment már így tönkre élelmiszer(hús) feldolgozó,mert a Fidesz egy másikat támogatott!

apro_marosan_petergabor 2015.08.16. 08:36:24

Pártállás szerint össze-vissza beszél itt mindenki.
Úgy tűnik, a busszállításokba mindig "belenyúl" a nagypolitika. Mercedes Citaro - cserébe kecskeméti Mercedes gyár bővítés... stb.
Ezzel együtt a Rába lehetőségeit tekintve megérné valóban aktívabb résztvevőnek szerepeltetni - felfuttatni - a buszipar reinkarnációja során, főleg ha ígérték...
Amúgy az "EVo..." már gyártja az E buszokat... (Sw-esből hw cég :))
Széles kap itt anyait, apait. Nem, a Videoton, mit elektronikai nagy bérgyártó (mint a Flextronics, Jabil stb.) Széles érdeme.

csata ha jó 2015.08.17. 12:06:16

@HgGina: Meg a Diósgyőri Gépgyárat is. 92-93-ban teljes felértékelés után 3 vevő jelentkezett: egy amerikai aki az értékelt ár kb. 1,5- szeresét fizette volna + 800 M $ beruházást (a világszínvonalú csöves légvédelmi fegyverek miatt), de a létszámot ( akkot több mint 8000 fő) 5000 főre tervezte csökkenteni, egy német, aki keveset is fizetett volna, illetve nem adott konkrét terveket a jövőröl, valamint a t. Széles által vezetett magyar konzorcium. Szélesék az értékelt ár alá igértek, de azt vállalták, hogy a teljes dolgozói létszámot, illetve a gyártmánypalettát megtartják, sőt fejlesztik. Ezzel szemben szinte azonnal megkezdődött az "átszervezés" és "profiltisztítás", amelynek eredményeképp a dolgozók kb. felét mindenféle Kft-be rakták á,t ahonnan kevesebb mint 1 év alatt elküldték őket, s mivel ügyesen ki volt találva - ti. a Kft-k nem voltak jogutódjai a törzsgyárnak - mindenféle juttatás - végkielégítés, felmondás - nélkül sokszor 20- 30 év munkaviszonnyal a hátuk mögött. A nagy profiltisztítás közepette egyszer csak leálltak 1 hónapra, mindenkit kényszerszabadságra küldtek és mire a dolgozók visszatértek, a legmodernebb gyáregységekből (pl. G2, H, K szerelde, Mexikó) hogy-hogynem a teljes géppark eltünt, az Isten tudja (illetve vannak páran akik tudják) hová. Egyébként a "konzorcium" a vételárat sem fizette soha ki, viszont amit lehetett értékesített, ezt lehetne a dupla haszon gyakorlatának is nevezni. Röviden így végezték ki a magyar gép- és fegyvergyártás egyik meghatározó gyárát, tették tönkre családok tízezreit.

Mr. Watson 2015.08.19. 00:28:22

@lombozódó: A Rába nem akart buszgyártó lenni. Dillettáns fideszes csinovnyikok erőltették.
Rábának tökéletesen megfelelt volna a Kravtexel (Credo gyártó) történő együttműködés.
De lássuk be se Credo, se Rába -Volvo nem kapott értékelhető és tervezhető megrendelés állományt amire jövőt lehetne építeni. Tele vagyunk (több 100 VT Transman...) Széles féle Mercedes bérleményekkel (számomra ez hazaárulás Széles részéről).

@igazi hős: A magyar buszgyártás nem csupán a Magyarországra történő buszgyártást jelenti. Ha a Rába tengelyeket vagy futóműveket szállít a Volvo számára más buszaihoz is nemcsak az ide szállítottakhoz akkor hozzájárul a magyar buszgyártáshoz. Ezt pedig nagyobb mértékben teszi ha a vásárolt busz árának 100%-át ellentételezi, mint akár egy Credo 70%-os magyar hozzáadott értéke. Tudom ez nem passzol kristoof busz tervező foglalkoztatottsági álmaihoz, de a buszgyártás nem csupán a karosszéria tervezéséből áll, hanem pl. a futóműéből is.
Rosszul látod a helyzetet a lesajnálással. A Rába eddig is szállított a Volvónak, igaz úgy emlékszem, hogy 2007-8 körül indult újra ez a kapcsolat. A Rába eredménye a Volvo megállapodás, melyben a Volvó újabb modelljeihez fejleszthetnek konkurrensek helyett a vásárlásokért cserébe. Várakozásaim szerint és a cég tájékoztatásai alapján ennek eredményei idén év végétől jelenhetnek meg a társaságnál (értsd: ennyi ideig tarthattak a fejlesztések, prototípus tesztelések, gyártási tervek stb.).

Brekkerzolt 2015.08.27. 08:44:58

Sebaj, van helyette MABI.

Kopi3.14 2015.08.28. 15:25:51

@Lajos Csánó: Amelyik szintén tönkre ment.
süti beállítások módosítása