További 85 etanol-meghajtású Scania érkezik Stockholmba

2010. június 26. - torqmatic

85 darab etanol-meghajtású buszt állít forgalomba hamarosan a Storstockholms Lokaltrafik alválalkozójaként (is) működő Nobina nevű cég a svéd fővárosban, a szállítások augusztusban kezdődnek. A buszok Scania harmadik generációs, 5 hengeres, 270 lóerős etanol üzemű motorjaival lesznek szerelve, így természetesen megfelelnek az auro 5-ös és az EEV normáknak is. Kialakításukat tekintve helyi, elővárosi és helyközi járműveket egyaránt tartalmaz a megrendelés.

A Scaniának több, mint 20 éves tapasztalata van az etanol üzemű buszok gyártásában, ezalatt az idő alatt megközelítőleg 700 járművetet adtak át, amelyből 600 Svédországban fut, de az évek során Nagy-Britanniából, Spanyolországból, Olaszországból, Belgiumból és Norvégiából is érkeztek megrendelések.

A stockholmi önkormányzat döntésének értelmében 2012-re a személyszállító járművek legalább 50%-ának megújuló üzemanyagokkal kell majd futni, ez az arány tavaly év végén még „csak” 30% volt. A rendelkezésreállás, a szükséges infrastruktúra és a kiforrottság tekintetében jelenleg az etanol számít a leginkább költséghatékony megoldásnak az alternatív üzemanyagok tekintetében, egy hasonló paraméterekkel rendelkező dieselmotorral összehasonlítva a szén-dioxid kibocsátás pedig mintegy 90%-kal csökkenthető.

 

Forrás: Scania

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr712111235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása