Debreceni troliközlekedés - hétvégén zárva

2011. április 01. - torqmatic

Sajnos nem áprilisi tréfa: míg a folyamatosan emelkedő üzemanyagárak és a környezetvédelem miatt világszerte egyre nagyobb szerepet kap az elektromos (kötöttpályás) közlekedés, Debrecenben ezentúl hétvégenként parkoló pályára állítják a trolibuszokat, pótlásukról az Inter-Tan-Kertől bérelt, néha kissé füstölő autóbuszokkal gondoskodnak. Az indoklás igencsak szűkszavú, illetve gyenge lábakon áll: a felsővezetékrendszer karbantartását a továbbiakban hétvégenként, nappal végzi a cég...

De emellett megszűnnek 2D és a 3E jelzésű viszonylatok, a maradék két vonalon, illetve a villamos és néhány autóbuszjárat menetrendjében ritkítást hajtanak végre, valamint üzemidejüket is csökkentik.

A helyi morálra egyébként jellemző, hogy mindezt „korszerűsítés” címszó alatt tálalta a DKV, amit természetesen a média is csont nélkül átvett...

Már csak emlék - a 3E 2005. május 2-án közlekedett először, és tegnap utoljára, különlegessége volt, hogy a vonal egy szakaszát felsővezeték nélkül, önjáró  üzemmódban tették meg a járművek.

A néhány éves, egyenként közel 100 millió Forintért vásárolt trolibuszok ezentúl hétvégenként utasokat nem szállítanak, új feladatuk: a telephely betonját védeni az időjárás viszontagságaitól...

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr282791472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsitva 2011.04.01. 16:43:41

A cikk pikirt hangnemű. Ez nem baj mert a szerző magányvéleményét tükrözi. A DKV-nak az intézkedéshez a végrehajtáson kívül, nincs köze. Debrecen úgy járt mint az egyszeri ember kisebbik gyereke. Akkorát akart szellenteni mint az apja, de besz@rt.
Túl vállalta magát a város. Nem bírja fizetni amit létrehozott. A debreceni közlekedést nem a DKV hanem a város holdingja szervezi. A holding pedig költségcsökkentési okokból így döntött. A DKV meg végrehajtja a tulajdonosa döntését. Próbálná meg nem végrehajtani.

jack o'neill 2011.04.01. 19:09:09

Ezt most hogy? Nem olcsóbb egy troli üzemeltetése, mint a dízelpöfögőé?
Ha a drágábban üzemeltethető jár az olcsóbb helyett, hogy spórolnak?

torqmatic 2011.04.02. 11:27:49

A hivatalos indoklásban is az az egy soros mondat szerepel, amit a posztban is olvashattál, ebből pedig nem derül ki, hogy mi áll a háttérben, de valószínűleg spórolásból döntöttek így, igen. Mondjuk ennek ellentmond, hogy a nyáron meg éppen néhány buszvonalat vágtak vissza a trolik javára, akkor a környezetvédelemre hivatkozva... Szóval túl sok logikát nem kell keresni a cselekedeteikben, mert úgysem talál az ember.

nemeza 2011.04.03. 01:58:45

Lehet, hogy az Intertanker szerződés szerinti minden buszát ki akarják folyamatosan használni, ha már egyszer fizetni kell. Így a saját eszközökön lehet spórolni..
Ápr.1-re be kellett volna dobni, hogy hétvégékre bérbe kívánják adni a trolikat Szegedre vagy Budapestre :)

DKV-fan 2011.04.03. 19:57:28

Az a lényeg, hogy a szerződésbe foglalt, havonta kötelezően kifizetendő kilométert igénybe is vegyék.

tattila0321 2011.06.09. 05:02:50

Akkor pedig sűrítsék a járatokat. Amúgy a 2D jelzésű trolinak nem volt jelentősége annyira, most van helyette 2/2A. De a 3E mindig tele volt diákokkal - azért kár.
süti beállítások módosítása