Folytatjuk a miskolci tömegközlekedés éppen olyan rapid, mint amennyire brutális „korrekcióját” tárgyaló sorozatunkat. Egy kicsit maradjunk még az Egyetemvárosnál.
Az első részben szóltunk róla, hogy az ismét betetjárattá visszaminősített 22-es (Centrum-Egyetemváros) mindössze napközben, félóránként fog járni. Helyette ismét visszaáll a hosszú 12-es (Repülőtér-Egyetemváros) – igaz alapesetben mindössze 20 percenként közlekedve. Hétvégén pedig mindössze az egy egyetemi megállót érintő 20-as (Repülőtér-Tapolca) ad eljutást, ha nem is az egyetemre, de valahová a környékére.
Lássunk még néhány színfoltot a belváros-egyetem szakaszról, mert sajnos van mit csemegézni. A 22-esnek megváltozik a belvárosi útvonala. Eddig egy hurkot járt be (Népkert-Vörösmarty u. – Centrum – Hősök tere – Villanyrendőr – Népkert vonalon), amelynek segítségével a belváros jelentős részét elérhető közelségbe hozta az egyetemmel. A hurkot kilenc perc alatt tette meg, s közben öt különböző megállót érintett – a várost ismerők tudják, hogy ezek egytől-egyig fontos megállók! Ezzel a hurokkal a mostani döntés szakít.
Amiatt, hogy mindkét irányban a Centrumot érintő 12-essel egyazon legyen a 22-es két Centrum-megállója (tudniiillik az utasoknak ne kelljen az utca egyik oldaláról a másikra rohangálni, ha épp a nem várt járat jön), a 22-es viszonylatból kikerül a Hősök tere és a Villanyrendőr. Ezzel egyrészt az a baj, hogy a Hősök terénél két középiskola és több közigazgatási hivatal található, a Villanyrendőr pedig az egyik legkedveltebb, legismertebb találkozóhelye volt a helyieknek. (Megjegyezzük: épp néhány éve újították fel nem kevés pénzből, nem túl jól sikerült módon az ottani buszmegállót. Azóta csaknem minden fontos járatot sikerült kiszervezni onnan.) Nem utolsósorban: a hurok feladásával a belváros nagyjából felének a rágyaloglása igen jelentősen megnő. Ezzel együtt a lépés védhető is lehetne. De sajnos megint sikerült valami egészen hajmeresztő megoldást találni: a Centrumnál való kiszállítás után a busz üresen elmegy, a Búza tér nyugati oldalánál és a Miskolc Plaza mindkét bejárata mellett elhaladva, üresen visszafordul és beáll a Centrum megállóhoz. Helyismerettel nem rendelkező olvasók is értik talán, hogy a pláza mindkét bejáratát sikerül rezsiben érinteni. A Búza térről illik elmondani, hogy a városi piac, valamint a helyközi-távolsági buszpályaudvar található ott. Nos, azt is csak a járművezető fogja látni.
Ez a „rezsihurok” négy percet vesz igénybe. Emlékszünk még? Régi hurok: öt megálló kilenc perc. Új megoldás: három megálló 11 perc.
Mindezt a spórolás jegyében.
Tulajdonképpen örülhetünk is, hogy erre a kínos vergődésre csak óránként kétszer fog sor kerülni.
(Fotók: Mizsér Bence)
Cikksorozatunkat holnap folytatjuk!