Budapesttel ellentétben, az osztrák fővárosban az utasok választhatták ki az új buszok színezését.
Ahogy itthon Budapesten, úgy a sógorok fővárosában is az új Mercedes Citaro második szériája mellett döntöttek a helyi buszflotta megújításának érdekében. A bécsi BKV a Wiener Linien (WL) 217 darab Euro VI-os motorral és az újdonságnak számító Voith Dina váltóval szerelt Citarót vásárol 2016-ig, így a teljes buszflotta fele megújul. Ezzel végleg száműzik a környezetbarát gázhajtású (LPG) buszokat, amiknek egy része, ha hinni lehet a pletykáknak, Magyarországon találhat gazdára hamarosan.
A gázbuszokat száműzik a városból. Van rá esély, hogy a leállított kocsik hazánkban találnak gazdára (fotó: kristoof)
Persze a WL nem adja fel a környezetbarát technológiák alkalmazását, hiszen már tavaly forgalomba álltak a Rampini elektromos midibuszok, amik hamarosan teljesen felváltják a Volkswagen Kutsenitseket, de nemsokára érkezik hat Volvo 7900 hibridbusz is. Ez azt jelenti, hogy a mostani tender volt az utolsó, ahol hagyományos dízelbuszokat szerzett be Bécs.
Budapesten trolibusz is lehetne (fotó: Wiener Linien)
A rengeteg új buszhoz persze új szín is dukál. Akárcsak Budapesten Bécsben is száműzik az évtizedek óta használt színezést. Igaz az osztrákok nem a városvezetők kénye-kedve szerint színezik a buszokat, hanem a kocsik használóit, az utasokat bevonva. Nemrég zárult le az a szavazás, amelyben az új buszok színeit választották ki. Mindkét változat, részben, ragaszkodott a hagyományokhoz, amennyiben a piros hagyományosnak mondható, így a látványterveken a fehér alapú Citarón különböző piros csíkokat jelenítettek meg. Végül az második változat, a régi színekhez közelebb álló nyerte meg a szavazást, amivel szemben szerintünk az első csíkos változat modernebbnek hat, mint övvonal alatti tiszta piros.
A megvalósításra kerülő végső változat, hagyományos mégis korszerű, ilyen egy jó design! (fotó: Wiener Linien)
A tervek szerint a régi buszokat nem fényezik át az új színre, de ezt a színezést minden új jármű megkapja, így az új beszerzésű villamosok is hasonló színekben fognak pompázni. A teljes buszflotta 4-6 év alatt fog megújulni annyira, hogy az összes kocsi új ruhájában közlekedjen. A Teljes WL járműpark színbeli megújulása viszont még jó pár évig eltarthat majd.
(Címlapkép: Wiener Linien)