Waberer’s-nek mutyizik a BKK?

2014. július 14. - kristoof

cimlap_1.jpg

A VT-Arriva vitarendezési kérelmet nyújtott be a BKK legnagyobb, opciókkal összesen 240, szóló és csuklós autóbusz üzemeltetési tenderéhez.

A fővárosban a BKV után legtöbb busszal szolgáltató vállalkozó a VT-Arriva, ők állították forgalomba tavaly a 159 új Mercedes Citarót, azt sérelmezi, hogy 2013 decemberében megküldött ajánlattételi felhívást a BKK július 4-én igen érdekes módon módosította. A Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó cég két dolgot is kifogásol a nemrég megváltoztatott kiírásban. Az egyik; „az ajánlattevők végleges ajánlatukban immár nem kötelesek az elsővel azonos, vagy annál kedvezőbb ajánlatot adni„. Ez a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy a győztes ajánlattevő az utolsó körben minden további nélkül módosíthatja a szolgáltatási díjait. Tehát akkora kilométerdíjat állapíthat meg, amekkorát nem szégyell?

cikkbe1_1.jpg

A Volánbusz után a Wabrer's is Rába-Volvókat hozna? (fotó: fidesz.hu)

A másik dolog, amit a VT-Arriva sérelmez az az, hogy: „az ajánlattevők mentesülhetnek az alól is, hogy az elvárt jellemzőknél esetleg kedvezőbb paraméterekkel rendelkező, megajánlott járműveiket szállítsák le”. Ez azt jelenti, hogy a kiszemelt pályázó, ha teszem azt hibrid kocsikkal pályázott, akkor megfelel akkor is, ha végül Euro VI-os dízeleket hoz. Viszont az ajánlatot még a hibriddel nyeri meg, de a megajánlott árban, a kinézett pályázó már az Euro VI-os dízelt ajánlotta meg.

A BKK tavaly decemberben tette közzé ajánlattételi felhívását hatvan (+60 opcióval), szóló és szintén hatvan (+60 opcióval) csuklós autóbusz üzemeltetésére. A tender meghívásos, így a BKK a tíz előminősített pályázótól várhat  ajánlatokat. Iparági pletykák szerint a VT-Arriva által kifogásolt pontok a Waberer’s érdekeltségi körébe tartozó Liv Intertrans Kft.-re lettek szabva. Erre enged következtetni az a tény, hogy a BKK nemrég imigyen változtatta meg az előminősítés szabályait: „rendelkezik az előminősítési kérelem benyújtásától visszafelé számított megelőző három év során legalább nettó 2 500 000 000 HUF értékű, legalább 24 hónapon keresztül, legalább 200 darab 12 tonna megengedett össztömegű közúti gépjárműjárművezetővel történő üzemeltetéséről szóló referenciával” . Eltűnt tehát a korábbi ötven darab közforgalmú autóbuszos kitétel, így bekerülhetett a tíz előminősített közé a Liv Intertrans Kft. is.

cikkbe2_1.jpg

Egy új Volvo FH16 már járt a Waberer's-nél. Az 1300 új vontató valószínűleg a kistestvérből, az FH12-esből kerül majd ki (fotó: sg.hu)

Egyébként épp az elmúlt napok híre volt, hogy Waberer’s Európa legnagyobb Euro VI-os motorral szerelt kamionflottáját szerzi be hamarosan. Ez előrevetíti azt is, hogy ha a 240 darabos BKK tendert a sárga-kék kamionjairól híres cég érdekeltsége nyeri, akkor biztosan újabb adag Rába-Volvo buszokat hoznak a Budapestre.

Frissítés: a BKK helyreigazítást kért és kijelenti, hogy "A BKK Zrt. célja a tenderek lefolytatása során nem a „mutyizás”, hanem a jogszabályok betartása, ezzel együtt pedig a minél szélesebb körű verseny és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatás feltételeinek megteremtése." 

A helyreigazítási kérelem pontos tartalma:

Ad. 1.

 

 

 

A BKK Zrt, mint Ajánlatkérő a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 289/2011. (XII.22.) Korm. rendelet 7.§ (1) bekezdése alapján a hivatkozott eljárásokban előminősítési hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárást folytat. A Kbt. 91.§ (2) bekezdése alapján a tárgyalásos eljárásban Ajánlatkérő a részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez a tárgyalások befejezését követően van kötve.

 

A tárgyalások befejezésének időpontja a végleges ajánlat megtételének időpontja, tehát a BKK Zrt. jogszerűen döntött arról, hogy az ajánlattételi felhívás IV.2.1. pontjából törli az idézett pontot. A BKK Zrt. álláspontja szerint a törlést indokolja egyrészt, hogy a tárgyalások során a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban is történtek változások, melyekre tekintettel indokolt volt a kérelemben említett pont törlése, mivel az ajánlattevőknek a 2013. december 3. napján kiadott dokumentációtól eltérő feltételekkel kell megtenniük a végleges ajánlatukat.

 

A BKK Zrt. a törlésnél figyelemmel volt arra a körülményre is, hogy az indikatív, ajánlati kötöttséggel nem terhelt ajánlat megtétele óta több hónap telt el, ezért a jelenlegi piaci körülmények között nem várható el egyik ajánlattevőtől sem, hogy a végleges ajánlatuk beadásánál egy több hónappal ezelőtt benyújtott indikatív ajánlatban beadott ajánlati árhoz kötve legyenek.

 

A BKK Zrt. álláspontja szerint a módosítás nem sérti a versenysemlegességet. A BKK Zrt. azért döntött a kérdéses pont ajánlattételi felhívásból való törléséről, mert így valamennyi ajánlattevőnek lehetősége van arra, hogy a módosított dokumentációnak megfelelően, a tárgyalások eredményeképpen történt változásokat figyelembe véve és mérlegelve tegyen végleges ajánlatot.

 

Ad. 2.

 

A Bejegyzés által kifogásolt szakasz a szerződésben található és arra az esetre vonatkozik, ha majdani nyertes Ajánlattevő (Szolgáltató) a 2/A mellékletben (a műszaki elvárás rendszerben) megfogalmazottaknál kedvezőbb műszaki paraméterű járművel nyerte el a szolgáltatást (pl. az előírt befogadóképességnél magasabb befogadóképességű járművel) de valamilyen, különösen indokolt okból a Szolgáltató mégis járműcserére kényszerül. Ez viszonylag kevés esetben fordulhat elő, mint például az előre nem látható ún. havária esetekben, így pl. amennyiben egy adott típus legyártására vonatkozóan a gyártó kötelezettséget vállalt, azonban utóbb következik be a gyártót érintő és a gyártást ellehetetlenítő, a Szolgáltató felelősségi körén kívül eső természeti katasztrófa vagy hasonló esemény. Ebben az esetben, amikor tehát a Szolgáltató objektív okokból nem képes az eredeti ajánlatának megfelelő jármű beszerzésére, de a szolgáltatásba állítani kívánt jármű egyébként megfelel a 2/A mellékletben leírt műszaki paramétereknek, akkor Ajánlatkérő a kifogásolt szerződéses bekezdés alapján engedélyezheti a jármű szolgáltatásba állítását.

 

A kifogásolt bekezdés nem ellentétes a szerződés 19.2 pontjában megfogalmazottakkal, hanem általánosan (a 19.2 pontban részletezett esetre vonatkozóan is) írja le a járműcsere esetén alkalmazandó eljárásrendet.

 

Amennyiben a Szolgáltató által a kifogásolt bekezdés alapján csereként üzembe állítani tervezett jármű olyan paraméterében térne el az eredeti ajánlatától, amely a korábbi közbeszerzési eljárás értékelési szempontját is befolyásolná (pl. hibrid hajtású autóbusz helyett normál dízel autóbuszt állít forgalomba), abban az esetben Ajánlatkérő nem engedélyezheti a cserét, mert ez nyilvánvalóan sértené a Kbt. célját és valamennyi alapelvét.

 

Feltétlenül meg kívánjuk jegyezni, hogy a kifogásolt szövegrész az Ajánlatkérő által alkalmazott szerződések sztenderd eleme, a most kifogásolt rész több közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésben ugyanígy szerepel.

 

A kifogásolt szövegrész változtatás nélkül szerepelt az Ajánlattevőknek kiküldött előzetes ajánlati dokumentációban, a tárgyalásokon egyetlen Ajánlattevő sem jelezte, hogy kifogása lenne a kifogásolt szövegrésszel kapcsolatban.

 

Ad. 3.

 

A BKK Zrt. előminősítési rendszere 2012. augusztus 31. napjától folyamatosan működik. Ajánlatkérő az előminősítési rendszer minősítési szempontjait és igazolási módjait jogszerűen, a 289/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 8.§ (6) bekezdés alapján módosította 2013. július 11. napján megjelent módosító hirdetménnyel. A módosítás annak érdekében történt, hogy minél több gazdasági szereplő tudjon jelentkezni az előminősítési rendszerbe, ezáltal elősegítve a verseny kiszélesítését. Ezen módosítás eredményeként három új előminősített jelentkező is felvételre került az előminősítési rendszerbe.

 

A Bejegyzésben foglalt módosítás tehát valóban megtörtént, azonban az 50 db autóbusszal végzett személyszállítási tevékenységről szóló referencia továbbra is megmaradt műszaki, illetve szakmai alkalmassági szempontként,azzal, hogy az alkalmassági szempontok köre kibővült egyéb szempontokkal is annak érdekében, hogy az előminősítési rendszerbe további gazdasági szereplők is tudjanak jelentkezni.

 

A 289/2011. (XII.22.) Korm. rendelet 8.§ (3) bekezdés szerint ha az előminősítési rendszer időtartama három évnél hosszabb, az előminősítési hirdetményt évenként kell közzétenni, ennek megfelelően 2014. június 16. napján Ajánlatkérő ismételten közzétette az előminősítési felhívást tartalmazó hirdetményt, mely már a 2013-ban módosított szempontokat tartalmazza.

 

III. Kérelem helyreigazításra

 

A Ptk. 2:43. § d) pontja szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen a becsület és a jóhírnév megsértése. A fent leírtak alapján megállapítható, hogy a Bejegyzésben foglaltak egyértelműen alkalmasak arra, hogy a BKK Zrt. Ptk. 2:45. § (2) bek. szerinti jóhírnevét sértsék.

 

Külön is meg kívánjuk jegyezni, hogy már önmagában is súlyosan sérti a BKK Zrt. jóhírnevét a cikk címe („Waberer’s-nek mutyizik a BKK?”), amely címválasztás egyértelműen alkalmas arra, hogy azt a látszatot keltse, miszerint a BKK Zrt. „mutyizik” egy lehetséges autóbuszos szolgáltató érdekében. Ezt a teljesen alaptalan feltételezést a leghatározottabban visszautasítjuk.

 

A BKK Zrt. célja a tenderek lefolytatása során nem a „mutyizás”, hanem a jogszabályok betartása, ezzel együtt pedig a minél szélesebb körű verseny és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatás feltételeinek megteremtése."

 

 

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr546508607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BPO654 2014.07.14. 21:27:53

Már vettek az év elején 500 vontatót, nagy része volvo volt.... .Kevés Daf és Scania.
Én nem mertem leírni, de akkor most már világos mindenkinek a Rába-Volvo házasság ugyebár.

BPO654 2014.07.14. 21:29:43

Az év elején már vettek vontatót 500-zat, nagy részt volvót, kevés daf-ot, meg scaniát.

Most már gondolom mások számára is érthető a Rába-volvo házasság.

Pierr Kardán 2014.07.15. 08:30:48

Valamit nem értek, a VOLVO városi kivitelű buszokat csakis hibrid kivitelben gyárt, tehát ha a VOLVO-t nyomják, akkor az biztosan hibrid lesz!

Madarász Bánhegyi 2014.07.15. 08:36:53

Be kellene tiltani az arriva és waberers által is használt üzemanyag megtakarítási bizniszre épülő munkabérfizetést, mert tisztességtelen és adóveszteséget okoz az államnak, így mindenkinek Magyarország.

Madarász Bánhegyi 2014.07.15. 08:56:34

Megjegyzem, hogy kész rémálom utazni a jelenlegi rába-volvó csuklós buszokon Pesten, főként úgy, hogy arra alkalmatlanul első ajtósra használják.

gmihaly 2014.07.15. 09:52:15

Nem lehet, hogy ezek az "engedmények", "könnyítések" a hazai gyártóknak kedveznének ? Egyébként tudomásom szerint a Waberer's még nem BKK-s alvállalkozó. Széles Gabi bá' pedig még továbbra is visszafoghatná magát az Ikarus-Volvo együttműködés elqrása okán. Épp' eme blogban került közlésre az Ikarus üzemi újságjának az a beszkennelt száma, amely pont ehhez adalék. A Volvo pedig Polyákországban megépítette a buszgyárát.

kristoof 2014.07.15. 13:07:50

@gmihaly: Ha a Rába matricás Volvo 7900-as magyar busz, akkor igen.

A posztban benne van, hogy az Intertrans Kft. amelyik bekerült az előminősített cégek közé, ami egyébként a Waberer család tulajdona.

Gabi bá' meg annyira "fura" mostanában, hogy szóra sem érdemes! :-) A legviccesebb az volt, amikor kiakadt, hogy ő rá volt kényszerítve arra, hogy Citarót vegyen! :-) Miért nem a tender megnyerése előtt akadt ki?

kristoof 2014.07.15. 13:09:23

Amúgy érdekes, hogy a 120+120-as tenderről szinte semmi sem nyilvános, hiszen meghívásos a közbeszerzés. Így lehet a legszebben mutyizni! :-(

fberci 2014.07.15. 14:14:53

Annyiban nem stimmel a logika, hogy ha a Waberer's valóban Volvókat venne, akkor hogyan hozna dízel kocsikat, hiszen Volvóból nincs dízel. Tehát vagy nem Volvókat hozna, vagy nem cserélné le a megajánlott hibrid járműveket dízelre.

Egyébként a járművek lecserélése a BKK külön engedélyéhez kötött. Én azért kétlem, hogy megengednék nekik, hogy még a szolgáltatás beindulása előtt a teljes flottát lecseréljék hibridről dízelre, mert ez a hűtlen kezelés egyértelmű esete lenne.

jack o'neill 2014.07.15. 21:26:00

@Madarász Bánhegyi: Na és miért? Én naponta használom és minden gond nélkül utazom rajtuk. Elsőajtós járaton egész rendben üzemelnek és minden gond nélkül használhatóak. Nem egy nagy dobás, MAN-nál és Mercinél rosszabb, Ikarus-nál jobb. Sajnos nem Solaris.

premium salmon 2014.07.17. 17:31:23

Szív.táj. a BKK legott válaszolt és takarékosan csak a szóló buszos B3 szóló buszos szolgáltatási címre tette fel:
www.bkk.hu/apps/docs/beszerzes/20140715_02.pdf

Takarító nő-ő-ő 2014.07.20. 16:45:02

@fberci:
Ha a Waberer's RÁBA-Volvo buszokkal fog szolgáltatni, akkor azok dízelmotoros buszok lesznek.
A RÁBA-Volvo paktum szerint ugyanis a RÁBA a dízelmotoros Volvok gyártását "veszi át"...

Darth Peter 2014.07.24. 18:21:40

@Takarító nő-ő-ő: Ez akár még jó is lehetne ha a Rába Győrben gyártaná karosszériát és nem Wroclawban készülne a Volvo gyárában.
süti beállítások módosítása