Pedig egy igazi Hungarikum volt a Kozma Ferenc utcai tolató trolibusz.
Lassan két éve gyönyörködhetnek az utasok, de főként a turisták, abba a vígjátékba illő jelenetben, ahogy megfordítják a trolibuszokat Budapesten a Földművelésügyi Minisztérium mögötti utcában.
Az ideiglenes végállomást 2013 júniusában, pont két éve létesítette a BKK, az akkori ígéretek szerint a felsővezetéknek a Kossut Lajos tér felújítása után kellett volna visszakerülnie, de már úgy hogy a Kossuth Lajos teret nem érinti.
Három útvonalat is készített a BKK és egy alternatív változatott, amikor önjáró trolibuszokra alapozzák a tér kiszolgálást. Végül egyiket sem tudták felhasználni, ugyanis a Honvéd utca egyik lakója, Igali Györgyné, aki a Lipótvárosért egyesület vezetője, nem engedte hogy befúrják a ház falába a troli felsővezetéktartó kampóit. Ebben segítségére sietett a belvárosi önkormányzat is, ami miatt újabb huza-vona alakult ki az egyesület, az önkormányzat és a BKK között. Persze a történet nem ennyire egyszerű, ugyanis az Országygűúlés Hivatalának jogerős építési engedélye volt a területre és ha nem fejezik be az építést 2014 decemberig, akkor kötbért kell fizetniük a kivitelezőnek. Az újabb építési kísérletet megint megakadályozta a Lipótvárosért egyesület az önkormányzat hathatós támogatásával.
Az egyik terv szerint ezeknek az új, hamarosan forgalomba álló, önjárásra is alkalmas trolibuszoknak kellett volna csatasorba állni, addig amíg el nem készül az új felsővezeték (fotó: BKK)
Több mint ötvenmillió forint felesleges elköltése után, most végre úgy látszik sikerült megegyeznie a feleknek, ugyanis a kampók nemrég a helyükre kerültek. Ráadásul a BKK júlis 10 és 12 közzé be is tervezte a trolipótlást a 70-es és 78-as trolibuszok vonalára. Értesüléseink szerint, azért mert, végre megépül a felsővezeték a Kossuth Lajos térnél.
Az új forduló úgy alakul majd ki, hogy a Kálmán Imre utcán érkező kocsik befordulnak balra a Honvéd utcába, majd jobbra a Báthory utcába, itt lesz az egyik buszmegálló. Innen újra jobbra fordulnak a Kozma Ferencre, majd vissza jobbra a Kálmán Imrére, ahol újabb megálló és egy trolikereszt is lesz.
Ilyen lesz a 70-78-as trolibusz új vonala
Üröm az örömben, hogy az egyik új megálló, a régi Kossuth térihez képest, mintegy száz méterrel hátrébb kerül, így a 2-es metróra és a 2-es villamosra átszállóknak ennyivel többet kell gyalogolnia a korábbi állapothoz képest.
Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!