Hőségre hangolva 3

2015. augusztus 29. - _zahnrad

harom.jpgA rekordhosszú hőségriadók után, a nyár végén, harmadjára is megnézzük milyen idő van a budapesti buszokon. A tapasztalatok vegyesek.


Az első tesztünkben hiányolt egységes szabályozás még mindig nem létezik, csak a BKK új járművekre vonatkozó elvárásai enyhítenek valamit a helyzeten, de ez a használtan behozott buszokra sajnos nem teljesen érvényes, illetve vannak hiányosságai. Ami minden buszra érvényes:

A belső hőmérséklet akkor megfelelő, ha annak értéke +35 °C külső hőmérsékletig a külső hőmérsékleti érték felénél legfeljebb 10 °C-kal magasabb (±1 °C). +35 fok felett a külső hőmérsékletnél 6-8 °C-kal alacsonyabb kell, hogy legyen.

Ez 33 fokos külső hőmérséklet esetén 26,5 fokos utasteret, 35 fok esetén 27,5 fokos utasteret jelentene. A nagyobb gond mégse ezzel van, hanem a használt buszokon nem elvégzett ablakcserékkel. Ha rossz a karbantartás vagy a klímaberendezést nem a mi éghajlatunkra választották ki, akkor szükség lenne a nagy, nyitható ablakok meglétére. Ez sokszor nincs meg.

Az első és a második tesztünkben is tapasztalt gyártói hiányosságok a hibrid Volvo buszokkal folytatódtak, de végre pozitív példa is kerül a listára az új MAN Lion’s City-k és a csuklós Mercedes Conectók igen jól hűtő klímáival.

dsc_0648.jpgJó lenne a hibrid Volvo hűtése, ha nem merítené le az akkumulátort. (Fotó: Buga Bence)

A méréseinkből kiderül, hogy a Volvo hibridek (MYK-) is tudnak jól hűteni, csak ne kerüljenek dugóba. Amíg jó az akkumulátorok töltöttsége, addig van hűtés, bár a negyedik ajtónál és mögötte meleg van, a csuklótérben levegőtlenség van és a második tengely körül, az akkumulátorok alatt is melegebb van, mint máshol. A hőmérsékletet a leghűvösebb pont körül, a harmadik ajtóval szemben mértük. Lemerült akkumulátorral, csak a befúvást járatva, zárt ablakokkal esett meg az egyik hibrid busszal az a csúfság, hogy új busz létére a mérési sorozatunk legmelegebb járművének a címét is elnyerte. A Volvo remélhetőleg a jövőben figyelembe veszi a bekapcsolt nagyfogyasztókat, ami nem csak az utazási kényelmen nem ejtene csorbát, de az akkumulátoraik élettartamának is jót tenne. A változtatások elvileg folyamatosan történnek, jövőre kipróbáljuk.

A VT-Arriva MAN Lion’s City (NAY-) buszainak klímája is meggyőző, huzatmentes, ha nem spórolnak vele, kiválóan teszi a dolgát. A hőmérséklet csak azért nem egyenletes, mert a tetőegység alatt nincsenek letakarva a középső befúvó nyílások, ami kár.

kimg_6942.jpgAz MAN buszok hűtése rendben van.

Győztes lehetne a szintén VT-Arriva által üzemeltetett csuklós Mercedes Conecto (NCA-) flotta, mert igen jól hűti az utasteret, csak éppen huzatos. A többi típussal folyó szenvedést figyelve ez apróság, ez egy jó klíma.

A korábban beszerzett Mercedes Citarók klímája gyenge, a csuklósokon elvégzett átalakítás javított a helyzeten, de még mindig nem az igazi. Az első kocsitestben jól érezhetően melegebb van, mint a másodikban.

A BKV szóló Conectóiban (NBW-) sem rossz a klíma, bár melegebb van, mint a csuklósokban, és a hőmérséklet sem olyan egyenletes.


Dátum

Jármű, rendszám Külső hőm. Belső hőmérséklet [°C]
(@rel.páratart.)
Egyéb
[°C]
 
2015.07.21 17:28:00 MYK-375 32 26,8-31,2
17:35 MYK-395 32 28,4-30,2
18:55 MHU-775 33,1 29,5@53,5%
19:00 LYH-118 32,4 30,8@56%
2015.07.22 17:20 MYK-375 36,3 45,5
18:00 MYK-395 35,5 30,1
18:42 NCA-424 34 29,2 @47%
19:11 NAY-311 34 30,2 @43,2%
19:14 FKU-912 34 29,6 @45%
2015.07.24 17:43 NAY-327 35 29,3
NAY-325 34 29,5
FJX-208 34 29,1
MHU-752 34 28,9
MYK-392 34 27,2-30,1
18:51 MYK-374 34 31,4-32,8
2015.07.25 13:30 NAY-002 33,6 28,5-30,9
13:47 MOS-274 33,8 32,8 @52%
14:20 MYK-376 34,3 28,7@44% - 30,4
14:40 MXJ-014 34,3 30,0-32,2 @49%
14:50 MXJ-018 34,3 29,3@46%-33,2
14:58 MXJ-010 34,3 30,1 @44%
15:19 FJX-216 34,3 31,7 @44%
15:40 NAY-338 34,4 30,8 @45%
15:49 NAY-311 34,4 32,6 @43%
15:57 MHK-906 34,4 30,2
16:10 NCA-405 34,4 29,6
16:15 NCA-424 34,4 29,3 @44%
16:23 FJX-197 34,4 38,7
16:30 MHU-812 34,4 30,9
16:41 FKU-943 34,4 36,1
16:47 MXJ-010 34,4 29,3
16:59 MYK-378 34,4 30
2015.08.07 15:28 LOV-865 34,2 34,5
15:40 FLR-734 34,5 37,3
15:54 FLR-732 34 37,2
16:21 LOV-859 34,5 34,8
2015.08.15 12:41 FKU-936 34,3 36,7
12:50 MYK-379 34,3 30,4
13:40 FJX-208 34,3 29,4
13:47 MXJ-004 34,3 30,5
13:55 FJX-212 34,2 30,4
14:05 FJX-191 34,2 30,9
14:07 MHU-776 34,2 31,5
14:25 MYK-382 34,2 30,7
14:34 TW6000 1503 34,2 36,4
14:56 LOV-866 34,6 33,7 A klíma működik
15:16 MUU-905 34,6 35,7 A klíma meleget fúj
15:35 MPW-625 35 28,5 @38%
15:55 MPW-631 35 28,6
16:03 MUM-638 35 28,8
16:17 NAY-352 35 30,4
16:34 MUT-886 35 33,1

Színekkel jelöltük a szubjektív hőérzetet. Az utasok többségén látható izzadtság mértéke volt a döntő. A kék különböző árnyalatai kellemes hőmérsékletet jelölnek. A narancssárga azt, ha a buszból leszállva nem érezni különbséget, az utasok enyhén verejtékeznek. A piros pedig túl meleg.

A PKD konstrukcióban készült Ikarus V127-esek (PKD-> MXJ-) légcsatornája és a típus motorterének szigetelése is csapnivaló. A klíma az ablakok mellett huzatosan, a port felkavarva erősen hűt, a tetőegységtől távolodva viszont szomorú a helyzet és meleg van. 35 fok külső hőmérséklet esetén olyan 30 fok körül van a hőmérséklet a klíma körül, a motortér körül 32-33, míg a klíma alatt a padlóra lezúduló levegő, az ablak alsó pereme mellett mérve 26 fokos. A 7700-as Volvók mintájára, több, kisebb nyílással és a folyosó felé is befúvó légcsatornával, no meg erősebb motortér szigeteléssel lehetne igazi a hűtése a buszoknak. A kisebb és a folyosó felé is néző befúvónyílások tudnák biztosítani a levegő megfelelő átkeveredését és a huzatmentes hűtést. Ettől függetlenül a két első ajtó között jó idő van, ami a harmadikhoz közelítve fokozatosan melegbe, majd a motor mellé érve forróságba csap át.

ikv127mxj016.JPGNem jó a PKD-Ikarus buszok légcsatornája

A kényszerű korszerűsítésen áteső Sütrak klímával szerelt, BKV-s, csuklós Volvo 7700-asok Happich légcsatornája stabilan őrzi a dobogó legfelső helyén elfoglalt pozícióját. A hideg levegő extra nyílások és huzat nélkül, csendben mindenhova eljut. Ezt a légcsatornát tanítani kellene, sajnos csak keveseknek jut eszébe hasonlóval előállni. A klíma korszerűsítésének van látszatja, a korábbi évekhez képest több buszon működik megfelelően a hűtés.

Hasonló a használtan beszerzett CNG meghajtású, szóló Van Hool buszok (MPW-, MUM-) légcsatornája, csak a motortér körül extra befúvónyílásokat is használnak. A szigorú francia ajánlásoknak megfelelően méretezett klímák kiválóan teljesítenek, tesztünk győztese a megoldás. Annak ellenére van jó idő a CNG-s Van Hool buszokban, hogy a klíma busz egyik végén és nem közepén található.

img_6471.JPGTesztünk győztese a francia ajánlásoknak megfelelően kiválasztott klímájának köszönheti sikerét.

Az Utrechtből beszerzett csuklós rokonaikon (MUU-, MUT-) viszont már a Holland éghajlathoz kiválasztott klímákat találunk, ezek hűtőteljesítménye kevés, érezhető hűtést nem produkálnak. Hiba, hogy az elhúzható ablakok csak az egyik oldalra kerültek beépítésre és nem is mindegyik busz kapott ilyeneket.

Az előző szériából származó, Brüsszelből megvásárolt Van Hool csuklósok (LOV-) utólagos klimatizálása is gyenge, a légcsatorna csapnivaló, csak a klímák alatt utazva tapasztalunk hűtést. Az utólagos beépítés sem különb, a hűtőközeg a motor fordulatszámának függvényében fülsüketítő sípolást képes produkálni, igazi barkács munka. A nyitható ablakok itt is hiányoznak a bal oldalról. Ebben a formájukban nem valóak hőségriadó idején közlekedésre a csuklós Van Hoolok.

Összességében bővült a légkondicionálóval felszerelt buszok száma Budapesten és a valóban működő klímával közlekedők száma is. A környezeti hőmérséklet a méréseink alatt jellemzően nem haladta meg a 35 fokot, ami összhangban van az Országos Meteorológiai Szolgálat adataival. Az előírt, maximálisan 27,5 fokos utastéri hőmérséklethez csak a CNG üzemű, használtan beszerzett Van Hool buszok kerültek. Tehát a kérdés nem egyszerű, több nagy gyártó megoldása is megkérdőjelezhető. A BKK által megadott képlet betartása nem sikerül, a beszerzések során a francia példának megfelelő méretezést kellene előírni.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr107710166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.08.29. 16:27:18

Használtan beszerzett, BKV-s Citaro, nyithatü ablakok száma elméletben 2, gyakorlatban 0 (lezárva), kint 36 fok, bent klíma nincs ---> priceless!

Moszkvicsslusszkulllcs 2015.08.29. 17:13:02

28 - 31 fokos utashőmérsékleteket "kellemes"-nek minősíteni, az nem az én ízlésem szerint való.

A BKK előírása (amit tudtommal a németektől vettek át változtatás nélkül) szintén nem tetszik: lehet, hogy egy szívspecialista orvos szemével, a keringési rendszer szempontjából vizsgálva az az optimális / elfogadható ha nincsenek nagy hőmérsékletkülönbségek, de kérdem én, hogy ez kell hogy legyen a szempont?

Gondolkoztam, hogy vajon mire kellene optimalizálni az utastérhőmérsékletet? Jobb ötletem nem támadt annál, mint hogy a tömegközlekedés versenyképessége szempontjából kellene vizsgálódni. És mikor vonzó egy tömegközlekedés? Ha például öltönyben nyakkendőben utazva nem "illatozik" az ember hónalja mikor megérkezik egy tárgyalásra, (egy egyetemista például egy vizsgájára). Ehhez milyen hőmérséklet tartozhat? Mondjuk maximum 24-25°Celsius?

2010 óta nem divat a gépkocsivezetők szempontjait figyelembe venni, de ha megkérdeznénk egy kötelezően előírt formaruhában (begombolt ing (amihez illik atlétát venni), nyakkendő, műszálas hosszúnadrág, zokni, (mű)bőr zárt fekete félcipő) vezetőt, akkor valószínűleg 22-24 fok körüli hőmérsékletet emlegetne. (Azért mondanának ilyen alacsony értékeket, mert egy sofőr egy túlságosan is jól benapozott üvegkalickában ül egy műszálas borítású ülésen.)

Van egy alsó határ is: a személyes tapasztalatom szerint 22 foknál alacsonyabb utastérhőmérséklet esetén a pesti nyugdíjasok egy emberként kezdik feltépni az oldalablakokat (fáznak).

Moszkvicsslusszkulllcs 2015.08.29. 19:28:42

Ha egy laikus olvassa ezt a posztot, az jön le neki, hogy az utastér-hőmérséklet szinte kizárólag a légcsatorna kialakításától függ. :-))
Azért lehet, hogy nem csak attól függ .... ;-)

Például az egyik fővárosi alvállalkozónál az augusztusi bérpapíron a megszokottnál 20-30 ezer forinttal kevesebb pénzt pillantottak meg nemrég a sofőrök. Nem nehéz elképzelni ezután, hogy mi a véleményük a klímázásról ...
Ilyenkor megindul az ügyeskedés: a célhőmérsékletet feljebb állítják (találkoztam már 24, 26 és 28 fokos beállítással is), hiszen ekkor kevésbé dolgozik a klíma, kevésbé emelkedik a fogyasztás...
Vannak olyan egyszerű gondolkodású sofőrök is, akik a motorerő maximalizálása érdekében minimalizálják a klímahasználatot.

Az ügyeskedők legrosszabbik fajtája az, amelyik kikapcsolja a klímát, de a szellőzőventillátort maximumon pörgeti, és még büszke is rá, hogy milyen jól becsapja az utasokat no meg a BKK-t.

Mert a pesti sofőrök nagyjából-egészéből úgy tudják, hogy a BKK klímahasználat-ellenőrzése kb. úgy működik, hogy a légkondicionált Szabó Ervin téri forgalomirányító központ egyik forgószékében kényelmesen hintázó BKK-s nézi a zártláncú kamerahálózatuk képeit, és amelyik buszon nyitva van az oldalablak, az "biztos nem klímázik" tehát megbüntetjük.

Ez válasz lehet arra a bizonyára sokakban felmerülő kérdésre, hogy ha a Volvo7700A-kban gyenge a klíma, és bent melegebb van mint kint, akkor miért nem nyitja ki a sofőr az ablakokat és a tetőszellőzőket.

Eddigi tapasztalataim szerint általában azok zárják kulccsal az utasablakokat, akik ügyeskednek a klímával, és fordítva.

Ezen túl a sofőrök nem mindig szándékosan "rontják el" a hőmérsékletet.

Ott kezdődik a történet, hogy én még csak egyetlen típussal találkoztam, ahol a vezető látóterében van a klímaegység kezelőpanelje (Aabenraa). Általában a plafonon, a sofőr feje fölött, de van olyan is, hogy a bokájánál van a kezelőpanel (Alfa-Localo). Ha nincsen a látóterében, akkor nem tűnik fel, hogy nem megfelelőek a beállítások.
Előfordul, hogy indulást követően egyszerűen elfelejti bekapcsolni (gyújtáslevételkor leáll, és motorindítást követően nem mindegyik típuson indul el magától a klímaberendezés).
A jövőben a járműbemutatások / tesztek során erre is ki lehetne térni a itt a blogon.

Én még sofőrök számára készített kezelési utasítással nem találkoztam. Mindenki próbálgatással tapasztalja ki hogy melyik gomb és tekerentyű mit csinál. Nyilván gyakran nem sikerül eltalálni az optimális beállítást. Például egy hagyományos klímánál (ahol egy-egy tekerentyű állítja acélhőmérsékletet és a befúvás erősségét) nem magától értetődő, hogy melyik ventillátorfokozatnál kapjuk a leghatásosabb hűtést.

Aztán szintén a nem szándékos sofőrhibák körébe tartozik az, hogy nem kapcsolják be a belső keringtetést. Sajnos alapből külső levegőbeszívással indul el a klíma, pedig könnyen belátható, hogy a belülről visszavezetett hűvösebb levegőt jobban tovább lehet hűteni, mint a kintről beszívott 35°-os levegőt.
A németek persze ezt is túltolják: náluk még ha be is kapcsolja a járművezető a belső keringtetést, egy idő után észrevétlenül visszavált külső levegőre. (És ugye ezt a sofőr nem veszi észre, mivel a látőterén kívül van elhelyezve a kezelőpanel.)
Én itt látok jelentős előrelépési lehetőséget: ha szoftveresen meg lehetne oldani, hogy nagyobbrészt belső keringtetéssel működjenek a klímaberendezések.

És még egy dolog amire nem szoktatok gondolni: a sofőr nem tudja, hogy hány fok van az utastérben. (Ő a saját kalickájában ül, és gyakran nem is a klímával, hanem az oldalablak elhúzásával teremt saját maga számára kellemes klímát). A Volvo-k kiírják az utastérhőmérsékletet, de a német kocsik nem (azok a külső hőmérsékletet jelenítik meg). Így is előfordulhat az utasok nem szándékos megfagyasztása illetve megfőzése.

Úgy is jártam már, hogy motorindításkor ugyan elindult a klíma egy pillanatra, de a túlkombinált német védelmi rendszer azonnal le is állította, mivel túl alacsony akkufeszültséget érzékelt. És jónéhány perc eltelt mire feltűnt, hogy nem megy a klíma ...

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2015.08.30. 11:23:37

@Moszkvicsslusszkulllcs: Lehet ebben a "tegyük az orruk elé a panelt" megoldásban valami, Localón és Aabenraa-n sosem tapasztaltam problémát a klímával. Ez utóbbi mondjuk nagyban különbözik a többitől, az utasonkénti légbefúvók és a dupla üvegezés miatt.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.08.30. 17:34:26

Azért a belső keringtetést nem erőltetném. Amikor 100 ember van kis helyre összezárva, fontosabb a levegő cseréje, mint hogy pár fokkal hűvösebb legyen az utastér.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.08.30. 17:37:00

@Moszkvicsslusszkulllcs: Lehet, hogy kellemes a 24-25 fokba beszállni, csak akkor lesz szar, amikor kiszállsz a 40 fokba. Nem véletlen, hogy max. 8 fok különbséget engednek. Beszálláskor az is hűvösnek érződik, mire meleged lenne, addigra már leszállsz.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.08.30. 17:39:13

@Peti817172M: Másrészről a világon nincs olyan klíma, ami egy gyengén szigetelt üvegkalickában, percenkénti ajtónyitás mellett 10 foknál nagyobb különbséget tudna tartani

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.08.30. 23:31:34

@Moszkvicsslusszkulllcs:

"És mikor vonzó egy tömegközlekedés? Ha például öltönyben nyakkendőben utazva nem "illatozik" az ember hónalja mikor megérkezik egy tárgyalásra, (egy egyetemista például egy vizsgájára). Ehhez milyen hőmérséklet tartozhat? Mondjuk maximum 24-25°Celsius?"

Ez egy elméleti állapot, ami ideális körülmények közt akkor működik, ha az illető a légkondícionált lakás ajtajából azonnal a megfelelően lehűtött buszra száll, ami pedig a szintén légkondícionált célállomás ajtajában teszi le. Amint várakoznia kell a megállóban a kinti, árnyékban 32 fokban, esetleg rohadnia kell a hűtés nélküli metróban, azonnal borul az egész, és bizony az a hónalj illatos lesz. Sokan nem tartják férfiasnak, de ilyen esetekben egy borotvált hónalj csodákra képes. Aki pedig ragaszkodik a szőrhöz, az megnöveszti a kánikula elmúltával.

gmihaly 2015.08.31. 08:06:56

A régi Ikarusok sarkig kitárt ablakai és a nyitott tetőnyílások a menetszéllel sokszor jobbak, mint ezek a modern hókuszpókusok.

Dr_utcai_arcos 2015.08.31. 08:46:07

@Moszkvicsslusszkulllcs: @Lesből Támadó Szárítókötél: Ó, annyi mindent kitaláltak már az illatos hónalj ellen. Orvosok szokták javasolni a zuhanyzást (nem, a friss veríték nem büdös, ha te mást tapasztaltál magadon, akkor gyorsan menj orvoshoz, mert betegségre utal), nagyon jó izzadsággátló dezodorok vannak, esetleg hintőpor, sőt a Naturlandnak (?) van egy olyan kencéje, ami szintén nagyon hatásos. A büdös ember attól büdös, hogy mondjuk nem mosakodott 2 napja. Ezen kívül vannak még ilyen istenkáromló dolgok, hogy teljesen felesleges öltönyben, nyakkendőben, végiggombolva közlekedni...A nyakkendőt bárhol fel lehet venni egy mosdóban, 18 év fölött már nem szabadna gondolt okoznia tükör nélkül sem, a zakót is lehet karra hajtva vinni és akkor még nem is említettem, hogy lehet menni egy pólóban is, és a helyszínen felvenni az inget (lásd még mosdó). (Soha nem értettem azokat, akik -láthatólag vizsgázni mennek, de már úgy néznek ki a metrón, mint aki 5 perc múlva már a koporsót fogja vinni.)

Kánikula 2015.08.31. 12:21:17

@Moszkvicsslusszkulllcs: 40 fok külső hőmérséklet mellett 24C a buszon mindamellett, hogy 3-4 ajtó néhány percenként nyitva van 1-2 percre?
Ez szerinted hol reális? + nem is egészséges, jó kis megfázásokat lehet összeszedni így. 40 fok mellett a 28-29C már kellemes érzés arra a néhány perces útra.

GhostBusters 2015.08.31. 21:58:51

Sokszor nem csak néhány perces utakról beszélünk, ezért nem is mindegy, hogy alkalmazzuk a klímát.
Szerintem így nincs értelme, ahogy azt manapság a BKK keretein belül intézik. Igenis szükség lenne a 24-25 fokos belső hőmérsékletre, még 40 fokos kánikulában is. Hogy miért? Így lenne értelme. Annak nincs, hogy a tesztben emlegetett hőfokú utastérbe beszálló utas már 1-2 perc után legyezi magát, és izzad...
Többet is írok hozzá, holnap, számítógépről - mobilról nem okoz örömet :D
süti beállítások módosítása