Az Olimpiára fejlesztett hidrogén buszt a Toyota

2017. október 19. - kristoof

1_2_1.jpg

A Toyota egy érdekes koncepcióval lepi meg az idei Tokiói Autószalon látogatóit. A SORA elnevezésű hidrogén buszt mutatják be, amely a Mirai műszaki megoldásait kapta. A gyár szerint az első sorozatban gyártott üzemanyagcellás autó már annyira kiforrott, hogy épp itt az ideje más járművekben is kipróbálni az új rendszert. Így akár már a 2020-as tokiói Olimpia ideje alatt is utazhatnak a japánok az új üzemanyagcellás buszukkal.

Itthon kevéssé ismert, hogy a Toyota nem csak rengeteg autót gyárt, hanem a világ egyik legnagyobb haszongépjármű gyártója is egyben. Így a portfoliójában szerepelnek teherautók, buszalvázak és autóbuszok is. A japán gyáróriás leginkább 12 méteres hosszúságig épít buszokat, így a legújabb hidrogénbuszuk is a midi kategóriában indul, hiszen mindössze csak 10,5 méter hosszú.

5_1_1.jpg

Ez a belső kialakítás Európában is megállná a helyét. Vajon megpróbálják a japánok bevenni a SORÁ-val az öreg kontinenst?

Az egyelőre csak koncepcióként kezelt busz neve egy mozaik szóból ered, amelyben az S betű semmit, az O az ocean (óceánt), az R a river (folyót), az A pedig az air (levegőt) jelenti. A Toyota marketingesei ezzel az elnevezéssel a Föld vízciklusára szeretnének utalni.

A koncepció busz megalkotásánál a Toyota két vezérfonalat követett: az üzemanyagcellás rendszer hatékonyabb kihasználását és az utasok kényelmének növelését. Olyan autóbuszt szerettek volna létrehozni, amely az egész világnak és az embereknek dolgozik, nem szennyezi a környezetet, hozzájárul közösségi közlekedés hatékonyabbá tételéhez és akár még baj esetén is elő lehet venni.

4_1_1.jpg

A SORA sokkal kifinomultabb formatervet kapott, mint a Toyota autói mostanában

A Miraiból átemelt üzemanyagcella-rendszer úgy van kialakítva, hogy katasztrófák vagy más áramellátási gondokkal küzdő területeken a SORA áramforrásként is szolgálhasson, ezzel a városi Toyota busz egy új, igen hasznos funkciót is kapott.

6_3_1.jpg

A színházi székek a zsúfoltság függvényében reteszelhetők

A 10 525 milliméter hosszúságú, 2490 milliméter szélességű és 3340 milliméter magasságú autóbuszban 22 ülőhelyet és 56 állóhelyet alakítottak ki a tervezők. A busz belső oldalára rögzített lehajtható, úgynevezett színházi üléseket kamerák figyelik, így azok csak akkor hajthatók le, ha a buszon kevesen utaznak és nincs a fedélzeten babakocsi vagy kerekesszék. Ha a busz zsúfolt, akkor ezek az ülések reteszelve vannak. Belül nyolc, kívül hat UHD kamera figyeli, hogy mi történik a jármű környezetében. A rendszer figyeli a gyalogosokat és a kerékpárosokat is, akik ha túl közel merészkednének a buszhoz, akkor figyelmezteti a sofőrt a veszélyre, ha pedig már nagyon muszáj, akkor állóra fékezi a járművet.

A SORA hajtásvezérlését úgy oldották meg a japánok, hogy a gyorsulás és a lassulás is egyenletes legyen, így nagyobb biztonságban utazhatnak az álló utasok a buszon. A tervek szerint a buszmegállókba olyan érzékelőket telepítenek a jövőben, amelyek irányban tartják az üzemanyagcellás buszt. E megoldással a buszok minden megállóban 3-4 centire állnak meg a perontól, így könnyebben tudnak beszállni a főként babakocsival és kerekesszékkel közlekedő utasok.

2_2_1.jpg

Jól láthatóan a SORA hátsó részére is volt ideje a formatervezőknek

Habár csak koncepció busz a SORA, a Toyota máris erőteljesen tolja az új buszt a japán kormányzat orra alá, nem csak a környezetvédelem, de az észak-koreai fenyegetettség miatt is meglovagolnák a témát. Nem kellett azonban sok rábeszélés, hiszen a tokiói városvezetés máris ráharapott az üzemanyagcellás buszok témájára, ugyanis a prototípus busz már jövőre, a sorozatpéldányok (legalább száz) pedig a 2020-as tokiói Olimpia megnyitójára állnak majd forgalomba. Persze csak akkor, ha minden a tervek szerint alakul.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5613025606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.19. 21:09:47

Végre egy jó elképzelés! A busz már elég nagy az üzemanyagcella gazdaságos működéséhez és tervezhető az indulás. Személyautóba azért nem jó mert egy üzemanyag cellának 300-400 fok a működése és annak felmelegítése nem másodpercek.
Már csak olcsó hidrogén kellene!

Ad Dio 2017.10.19. 21:15:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Egyfelől metil alkoholra is egész jó hatásfokú cella építhető, másfelől már mobiltelefon aksi méretben is létezik üa cella.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.20. 05:59:24

@Ad Dio: A metilalkohollal az a gond, hogy a benne lévő szennyeződések elkoszolják az üzemanyagcellát. Más egy kis teljesítményű cella meg más egy buszé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.20. 06:02:38

@csakférfi: Nyalván az elektromos autók térhódítása miatt. A hidrogén előállítása drágább mint az áramot közvetlenül az aksiba tölteni.

Elolvastam.... jól gondoltam.

Ad Dio 2017.10.20. 08:00:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Amennyire tudom a grafén katalizátorlemezes technológiával ez nem akkora probléma.

Ad Dio 2017.10.20. 08:03:58

@csakférfi:

Drága két fejlesztési irányt futtatni.

Szvsz a gyártók zöme tudja, hogy a sima aksis technológia nem megoldás, de a hajsza elindult, senki nem maradhat le: klasszikus buborékfújás zajlik.

Ha nem érkezik egy újabb technológiai áttörés, akkor az aksis autó lufija menthetetlenül kipukkad. A látóhatáron sincs másik, kivéve az üa cella. A Toyota szerintem jól teszi, hogy fejleszt ebben az irányban is.

csakférfi 2017.10.20. 15:14:42

@Ad Dio:
Hmmmm.
Az lehet hogy a németek és japánok nemua fejlesztik. Vagy -tették.
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ugyanaztgondolom. OLCSÓ HIDROGÉN.
Ez a legnagyoob probléma.
Mintahogy a Tesla modellnél az akku tárolóhapacitása.
De hidrogén tárolása is problémás.

Amit én a magam eszétől gondolok az lenne ha a rendszer közvetlenül vízből állítana elő hidrogént.
De az egyenáramot már hajtásra használjuk.
Macerás.
Mindazonáltal tiszteletem a mérnöki munkáért.

Ad Dio 2017.10.20. 20:04:06

@csakférfi:

Sajnos ott a fránya energiamegmaradás, így az nem megy, hogy a kocsi vizet bont, majd megy végül vizet pufog ki.

A vízbontás meg lassú és energiaigényes. Ezért drága a hidrogén :-).

csakférfi 2017.10.21. 06:04:11

@Ad Dio:
Igen ez így igaz.
Azért én belegondoltam egykor.
Mi történne ha valaki kitalálna egy olyan tipusu szerkezetet ami ingyen előállítana elektromos áramot. Nem kellene hozzá "hajtóanyag". Elférne a konyhában,vagy a sufniban.
Katasztrófa lenne a gazdaságunkra.
Kesha alapítvány feszegette ezt. Ha jól emlékszem.
süti beállítások módosítása