Megtudtuk miért vonták össze a két állami mamut vállalatot. Egész egyszerűen időt akarnak nyerni ezzel a húzással, hiszen ez év végén kellett volna megkezdeni a Volán piacnyitást.
Mint derült égből villámcsapás úgy érintette mind a vasúti, mind a buszos szakmát, hogy 2020 július 15.-étől a MÁV és a Volánbusz egy óriás cégé áll össze. Ezzel a Volánbusz tulajdonosi joggyakorlója is megváltozott, az Információs- és Technológiai Minisztériumtól (ITM), a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) került.
Rengeteg találgatás jelent meg az elmúlt hetekben azzal kapcsolatban, hogy vajon miért kellett ilyen gyorsan összevonni a két állami céget? Homolya Róbert MÁV vezérigazgató szerint azért kellett összevonni a társaságokat, mert így hatékonyabban és olcsóbban fognak szolgáltatni. (Ezt szokták mondani, akkor is, amikor szétdarabolják őket.) A VEKE szerint belső hatalmi harcok vezettek ide. A VEKE Facebook bejegyzésében azt állítja, hogy:
Miért éppen most jelent meg ez a közlemény?
Nos, éppen a mai kormányülésen lesz téma Palkovics László miniszter előterjesztése a MÁV-Volán összevonásról, és hát megelőzték. Mert ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére. Mielőtt más áll az élére. Meglátjuk, mire jutnak a mai kormányülésen, mindenesetre az a hatalmi háromszög, amely eddig nagyjából egyensúlyt tartott egymással - és meg tudta akadályozni a nagyobb változtatásokat - most felborult. A háromszög egyik csúcsán Palkovics miniszter, a másikon Homolya Róbert MÁV vezér, a harmadikon pedig egy triumvirátus, Mager Andrea tárca nélküli miniszter, Fónagy János államtitkár, miniszterelnöki megbízott és Dávid Ilona Volánbusz vezér, ex MÁV vezér állt. A közöttük levő viszonyt alapvetően meghatározta, hogy kik nem kompatibilisek személyükben egymással. Homolya és Dávid Ilona ellentéte elég egyértelmű volt már évek óta, de Palkovics és Homolya sem nagyon barátok. Ez az egyensúly megbomlott, amikor a vasúti járatritkítások miatt kiborult a bili és túl sok Fideszes politikus kezdett el panaszkodni a helyzetre. Megelőzve, hogy Palkovics megszerezze az irányítást a teljes ágazat felett - a miniszteri előterjesztést tavaly december óta jegelni tudták -, Mager Andreáék maguk terjesztették be az összevonást a múlt héten a kormány elé, Palkovics tudta nélkül. Ehhez szükségük volt Homolyára, amihez meg kellett oldani az egyik kompatibilitási problémát, be kellett áldozni Ilonát. Megtették, most tehát itt tartunk, ketten vannak egy ellen, meglátjuk, a kormányülés után változik-e valami. A hírek szerint Homolyáék három hónapot kaptak, hogy kitalálják, mit akarnak kezdeni a Volánbusszal, miközben Palkovicsnak kész, kiérlelt elképzelése van (amivel persze lehet vitatkozni, de neki legalább van szakmai elképzelése is, nem csak hatalmi). A zuhanyhíradó már hetek óta jelezte, hogy maga az összevonás meg fog történni, és a MÁV teheti rá a kezét a Volánbuszra, MÁV-os vezetők ugyanis elég komoly üzengetéseket engedtek meg maguknak a Volánosok felé.
Értesüléseink szerint nem áll messze a valóságtól, amit a VEKE ír, azonban az összevonásnak sokkal prózaibb oka van: a Volán piacnyitás, amelyet 2011 óta próbál elbagatellizálni az épp regnáló kormány, de 2018-ban végső határidőt kaptak az EU-tól, miszerint 2020 végére meg kell nyitni a közforgalmú autóbusz közlekedés piacát az alvállalkozók előtt is. Úgy tudjuk, hogy a feladattal megbízott Palkovics Lászlónak és csapatának, nem sikerült megfelelően előkészítenie a piacnyitást, ez év júniusa volt erre a végső határidő, ezért inkább összevonták a Volánbuszt a MÁV-val és így el is vették a tulajdonosi jogokat a Palkovics által vezetett Minisztériumtól, az ITM-től. Így most Homolya Róbert csapata újra nekiugorhat a feladatnak.
Természetesen a piacnyitást a MÁV égisze alatt működve sem tudják sokáig elbagatellizálni, ugyanis a MÁV-nak is piacot kell nyitnia 2024 végére. Tehát most újabb négy évet kapott a magyar állam arra, hogy megnyissa a piacot. Kíváncsian várjuk, hogy vajon mit találnak ki négy év múlva a döntéshozók, hogy ezt az elvileg utolsó határidőt is tovább húzhassák?
Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!