Széles Gábor kiakadt Vitézyre

2013. augusztus 13. - kristoof

cikkbe4.JPGA minap Széles Gábor gyakorlatilag bevallotta, amit iparági pletykákból már sejteni lehetett. A BKK erőltette a VT-Transmanra a főváros új Mercedes buszait.

Széles Gábor hazánk autóbuszgyártásának sokszoros megmentője a saját Facebook oldalán vallotta be, hogy a kisebbségi tulajdonában álló VT-Transman, azért vásárolt Mercedes buszokat, mert a BKK tenderén, annak idején csak úgy tudott nyerni, ha Ikarus buszok helyett Mercedes buszokkal indul.

061.JPGA csuklós Citarónál sem a belső elrendezést sem a klíma kapacitását nem sikerült igazán eltalálni (fotó: Zahnrad)

Nem ez az első eset, hogy Széles nekimegy a jelenleg regnáló hatalomnak. Korábban a szintén saját tulajdonában álló Magyar Hírlapban is jelent meg cikk arról, hogy a kormány már három éve nem hajlandó új buszokat vásárolni a közlekedési vállalatainak. Ráadásul a Rába úgy írt alá szándéknyilatkozatot közös gyártásról a Volvóval, hogy az Ikarus szintén aláírt egy hasonló megegyezést 2010 áprilisában a nemrég állami tulajdonba került Rábával.

Egyébként valószínűsíthető, hogy a BKK nem véletlenül ragaszkodott annyira a Mercedes Citarókhoz. Ugyanis egy megbízható és jól használható konstrukciót kerestek. Ez utóbbi, ahogy korábban megírtuk, nem igazán sikerült az illetékeseknek. Főként a csuklós kocsikkal akadtak problémák, hiszen a Citarók belső elrendezése sem és a klíma méretezése sem úgy sikerült, ahogy az elvárható lett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr635459719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muhammad Balfas 2013.08.14. 12:09:54

@TH: Valszeg jó helyen ülté.l Az előbbi kommentemben említett klímateszten azt fájlalták az indexesek, hogy a busz bizonyos részein kifejezetten meleg volt. Vagyis nem egyenletes a hűtéseloszlás.

czjanos 2013.08.14. 12:26:07

Üssék csak egymást, minél hatékonyabban!

buday008 2013.08.14. 12:34:05

@CsárliFirpó: Én ezt mind megértem De meg en amygarázza már senki hogy nekünk mindig a nyugaton ledobott, odatervezett szart kell átvenni. Ki a fsz mondta pl azt hogy a bank szónak egyáltalán fel kell merülnie bármiylen beszerzés kapcsán. Széles Gábornak igaza van nem kel ide sem Vitézy ,s e m a merci . Az mármás tészta hogy akormány a saját hükyeségei áldozata. egyrészt állásban akarja tartani vitézyt kinek képességeit ahgy ne kommentáljam, közben nyalnia a mercinek meg szélesnek is. Anúgy a megoldás baromi egyszerű lenne. állami támágatással legyártatni normálsi magyar buszokat..

buday008 2013.08.14. 12:39:27

@TH: Ebben van igazság amúgy. A sok okoska irodai légkondit vár el egy oylan tömegközlekedési járművön ahol 2-5 percenként nyitogatják az ajtótxd. Na jó azért én sem kevés ótvar szaron utaztam már ami halálos:_)) De azért azt nemértem hogy ezta merci szót minek kell nekünk álladoan mindnennél előtérbe helyezni... mint anno az mszp idejéna vesztegető siemens.. nem is lrtem tényleg. A bilágon máshonnan buszokats em venni se m yártatni nem lehet csak a német használt , másdooyztályt ismerik a mygar politikusok..nem értem ténylegxd

buday008 2013.08.14. 12:40:50

Vytézi meg akkora szakember leváltani se lehet--- Tarlós csak tudja:_)))))))))

vasgyuszi 2013.08.14. 13:02:23

Disznók elé a gyöngyöt érzésem van megint...

Máshol (München) megfeleloen muködnek, a Solaris-szal, MAN-nal egyetemben. Ez k.b. olyan lehet, hogy Mao.-n a Formula 1-es versenyek is rendre veszteségesek, no meg a Sziget Fesztivál ;)

Valaki2 2013.08.14. 13:03:22

Én nap mint nap utazok a BKV buszain. Elrendezésileg, kényelmileg, tisztaságilag messze-messze toronymagasan veri a Mercedes az összes többi eddigi busz típust. Mint busszal utazó, számomra ez a fontos.

Vitézi: amióta BKK van, a fővárosi tömegközlekedés kezd úgy kinézni (mind szolgáltatásilag, mind hozzáállásban) mintha egy XXI. századi modern cég lenne, nem pedig egy szocializmusból ittmaradt kádertemető. Látszanak a folyamatos fejlesztések, információkat kapunk, kikérik az emberek véleményét, kommunikálnak, szóval szerintem ez nagyon jó és szimpatikus irány. Hogy ez mennyiben Vitézi, vagy mennyire a mögötte lévő stáb érdeme, azt nem tudom, de nem is érdekel. Az állami cégek közül egyedül a BKV/BKK-n látom az előnyére történő változást.

Electrolo 2013.08.14. 13:20:35

Azért lett "eröltetve" ha valaki nem tudná, mert a Daimler Benz megmondta: csak akkor lesz autóipari beruházás ha vesztek buszt.

Nyilván jobb buli lett volna magyar gyártásu , összeszerelésü, stb. buszt venni - 150 db-ot - ami munkahelyeket létesít, adóbevételt teremt, stb., mint tiszta importot finanszírozni.

CsárliFirpó 2013.08.14. 13:20:43

@buday008: "Anúgy a megoldás baromi egyszerű lenne. állami támágatással legyártatni normálsi magyar buszokat.. "

Ehhez először ki kellene lépni az EU-ból, máskülönben ilyen nem engedélyezett!

dr. trafik nomac 2013.08.14. 13:20:54

@Valaki2: Orulok, hogy sikerult igy komplex egeszben megfogalmazni, hogy a BKV vegre vett uj buszokat, kozben a adossag allomany drasztikusan no tovabb, meg van mar hajokirandulo szakkor is tetemes veszteseggel. Ha nem koltottek a korabbi buszok fentartasara, akkor most erre miert fognak szerinted, komolyan kerdezem ?! Magyar vircsaft ez nem mas, te meg tapsolsz neki. Combino szint ugy, pedig azt nem a vitezy teremtette.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.14. 13:21:37

Itt most szerintem nem az a lényeg, hogy szidjuk-e a Mercit, vagy nem.

Az a lényeg, hogy a kiírások megint valakire vagy valamire lettek kiírva. Az utasok meg fizetik a számlát.

szgy 2013.08.14. 13:24:15

"valószínűsíthető, hogy a BKK nem véletlenül ragaszkodott annyira a Mercedes Citarókhoz."

már ismerjük a mercedes "üzletpolitikáját" a korábbi vesztegetési ügyeiket amerikában és magyarországon.

nb01 2013.08.14. 13:24:31

Magyarországra jött a Mercedes autógyár, gondolom lesz még egyéb flotta (Mercedes teherautók, buszok stb.) még a közeljövőben egyéb helyeken is...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.14. 13:31:19

igaza is van milyen világ az ahol egy nertársot se támogatnak!!!

buday008 2013.08.14. 13:47:03

@vasgyuszi: Jó most azért ne jöjjünk már Műnchennel ahol szite az egséz város bevan kamarázva, közlekedész zráyítóközponttal, utakkal stb. Meglátásom szerint azért sül néha be a bkk mert ami németországban az ottani viszinyik közt patentra működik, azt át kellene ülteni a mygar viszonyokra mai szerintem baromira más.

buday008 2013.08.14. 13:50:39

Olvasom az egyre jobb és valóban jobb hozzászólásokat jó értelemben. Igen valószínű nem "véletlen" a Mercedes szerepe.. Részemről itt 2 megjegyzés vetődik fel: oké legyen mondjuk merci, de akkor szóljunk már a anémetnek hogy oké de itteni viszonyokra.. 2: felmerüla kérdés mennyire éri ez meg nekem mint magyar államnak... mert iszonyat nagyságú állami támogatást kaptak, meg még mindnet tőlük is veszek mondjam azt hogy 5 évig fizetik belőle a melósokat...xd ja még valami jó az nekünk ha mindne idegszálunkka németországon csüggünk közben Merkelt szidjuk??

buday008 2013.08.14. 13:53:22

@CsárliFirpó: lehet jobb lenne, de az uniós pénzek nélkül jelenleg halittak vagyunk és ahogy elnézem ez a struktúra jó darabig így is marad , ha a fidesz képtelen a agzdasági politikáján változtani. Sztem ebben kb egyet értünk xd

Valaki2 2013.08.14. 14:05:49

@dr. trafik nomac:

BKV adósságállománya:

iho.hu/hir/a-bkv-adossaga-szamokban-120320

2005-2012 között 70-80 milliárd között ugrált a külső adósság.

Valaki2 2013.08.14. 14:07:12

@dr. trafik nomac: sőt, az új buszokat nem a BKV/BKK vette, hanem külsős cég, neki kell karbantartani, és adott minőségben szolgáltatni. Ha meg nem megy, akkor fizethetik a kötbért. Szerintem ez egy ügyes lépés volt.

lüke 2013.08.14. 14:32:54

eröltette?lefizette

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 14:38:09

@Valaki2:
Amióta Vitézy van, csak szétbaszták a BKV-t.

Szolgáltatás nulla, beígért időalapú jegyek sehol, a buszok összevissza járnak, a menetrendet nem tartják, a 178-as első járata hétvégén 3/4 8-kor indul...

Régebben pont ők pofáztak a jegy- és bérletáremelés ellen, aztán ők kúrták fel 300-ról 350 Ft-ra, a vezetőnél váltható jegyet meg 450-re.

Az éjszakai buszoknak 30-cal kell menniük, hogy tartani tudják a menetrendet, kétszer annyi idő alatt teszik meg az utat, mint nappal, amikor forgalom is van.

Vitézyt el kéne küldeni a büdös kurva anyjába.
Ja bocs, mivel buzi, az apja faszára.

FL 2013.08.14. 14:59:43

@kiwirágós kivirradtig: Nem mondasz igazat. 2010. február 1-től 320 Ft volt a vonaljegy (akkor még sehol sem volt BKK!!!), idén lett csak 350.

xGéza 2013.08.14. 15:00:30

annakidején az volt a hivatalos verzió, hogy a finanszirozó bank nem akart egy névtelen típusra pénzt adni, még ha olcsóbb is. Ha a VTTransman nem fizeti a hitelt, a bank viszi a buszokat. A Mercedest használtan akárhova eladja, a használt Ikarus piacképességében nem bízik.

hopptarisznya 2013.08.14. 15:02:29

@kiwirágós kivirradtig: nem értek egyet. Ez a Vitézy gyerek legalább tesz valamit. Előtte mi volt? Hajszárítóval üzemelő lcd tv, mint utastájékoztatás. Most azért vannak fejlődések. A buszsávok, a biciklisávok terjedése. Az új buszfestés is tetszik. És a párbeszéd folyamatos a lakossággal. Előtte mikor volt olyan, hogy a lassan váltó jelzőlámpákról kikérték a véleményünk? Hogy egy elbaszott buszsávot két nap múlva visszavontak? Hogy nyíltan versenyeztették a buszokat, és a lakosság tesztelhette a jelentkezőket?

Mr. Waszabi 2013.08.14. 15:27:14

Nagyon kilóg a lóláb, többszörösen is. Egy országban, ahol azért van 30 buszgyártással foglalkozó vállalkozás, mert évtizedes hagyományai, kialakult technológiája, szakértelme van a buszgyártásnak, s amely ország kormányzata igen csak hangzatosan kinyilvánította, hogy hazai ipart akar, nos, teljesen egyértelmű és logikus lépés, hogy külföldi cégeket kell megbízni a gyártással, illetve beszállítói együttműködést is ilyenekkel kell kötni, s nem a hazaikkal. Metró tender dettó.
Vagy pedig egyáltalán nem logikusak ezek a lépések, csupán orbitális korrupcióról van szó.

Valaki2 2013.08.14. 15:28:45

@kiwirágós kivirradtig:

A szolgáltatás 0-t nem értem, egy rakás új busz van.

Időalapú jegy: a metróban már időalapú a jegy, de hamarosan jön az új, teljesen digitális jegyrendszer.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/igy_nezhet_ki_az_uj_bkk-jegyrendszer.556888.html

Buszok szerintem teljesen jól tartják a menetrendet, ha valami korábban, később indul, mint ahogy kellene, tessék beszólni a BKK-nak, és intézkednek.

178-as busz (legalábbis a BKV szerint) hétvégén 9:39-kor indul. De van 178a-s is, az 4:55-kor.

bkvmenetrend.hu/busz/178
bkvmenetrend.hu/busz/178a

Mr. Waszabi 2013.08.14. 15:29:21

@hopptarisznya: előtte nem volt erre egy külön cég, évi több tíz milliárdos költségvetéssel. Amit persze a zemberek fizetnek, természetesen, a BKV-n felül. Így is megéri vajon? Nem hinném.

Valaki2 2013.08.14. 15:30:44

@Mr. Waszabi: Mikor gyártottak Magyarországon metrót???

Mr. Waszabi 2013.08.14. 15:31:31

Jelzem, a BKK funkciója lényegében a fővérosi önkormányzat egy főosztályának felel meg. Miért nem működhetett volna akként? Hát mert akkor Mr. Vitézy a havi 2 milla helyett csak 6-800 ezret kaphatott volna fizetésként, mami ugye levesebb prémiumot is jelent, meg nem kéne még egy teljes adminisztrációt fenntartani a polgárok pénzén.

Mr. Waszabi 2013.08.14. 15:35:03

@Valaki2: Emlékeim szerint kb. 15 évvel ezelőtt több próbaperiódus alkalmával is futott Ganz-MÁVAG-os próba vonat a 2-es metró vonalán. Vajszínű-kávébarna volt kívül, az ajtómechanika és a beltér szinte hajszálra azonos volt a mostani Alstom szerelvényekével. Csak gondolom az ára egyrészt sokkal kevesebb lett volna, akőr tegnap is, másfelől magyar munkásoknak adott volna munkát, meg hát az orszgában maradt volna az a sok píz.

Valaki2 2013.08.14. 15:38:53

@Mr. Waszabi: óh, a Ganz Hunslet G2-re gondolsz. Nos, az egy teljesen hibás konstrukció volt, drága, és nem jó. Múzeumban láttuk, egyébként szépen nézett ki.

hu.wikipedia.org/wiki/Ganz_Hunslet_G2

Macho 2013.08.14. 15:40:00

@citrix: Debreceni vagy ugye?! Csak az a baj hogy az nem Volvo felépítmény hanem Alfa Busz. A Citarok üléskiosztása pedig tényleg lehetne jobb. Városi buszok esetén pedig a légkondinak nem az a dolga hogy 24 fokot csináljon hanem hogy a kinti hőmérsékletből lefaragjon 2-3at.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 16:35:13

@Valaki2:
A metrón már Vitézy áldásos tevékenysége előtt is időalapú volt a jegy.
Viszont hogy a kurva életbe nem volt elég 3 év rá, hogy mindenhol az legyen?

Ez a 178a valami új lehet, július végén még nem volt, és 7.45-kor indult az első 178-as, de csak a Keletiig.
(Illetve most visszahozták a kb. 2010-ben megszüntetett járatokat ezen a vonalonm, ahogy látom.)

@hopptarisznya:
Ja, tesz, szórja a pénzt mindenre, pedig kurvára el van adósodva a BKV (BKK). Ki a fasznak kellett ez a sok milliárdos utastájékoztató rendszer, nem lett volna fontosabb az időalapú jegy?
A biciklisávot meg tolják fel maguknak, egy egetverő faszság a biciklik erőltetése az autók kárára.

Ja baszd meg, versenyeztették a buszokat, aztán szartak a véleményedre, megvették a Citarókat, amik nem indultak a versenyben.

Azt meg ne írjuk már a javukra, hogy el átgondolatlan, elbaszott buszsávot visszavontak, amit fel sem lett volna szabad festeni.

Meg átállították a Blahán a lámpákat, hogy gyorsabban menjen a villamos. Ezzel a teljes útvonalon nyertek 1,5 percet (kb. 40 helyett 38,5 a menetidő), viszont a többi lámpát nem állították át, ezért a világ végéig érő dugók vannak az addigi zöld hullám helyett, meg jóval nagyobb szmog, mert többet állnak az autók, és többet gyorsítanak, amikor ugye többet is fogyasztanak.

Ne védjük már ezt a faszkalapot, akinek egyetlen érdeme, hogy Orbán Viktor unokatestvére.
Ja, meg Erdős Péter főkomcsi unokája.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 16:36:44

@Macho: Hát azért ezzel a 2-3-mal nagyon el vagy tévedve, kb. 10-et kéne lefaragnia.

Viszont a 86-osokon a Sziget ideje alatt 1-et sem faragott le, volt vagy 50 fok a bsuzokban, konkrétan melegebb volt, mint kint.

JewRivers 2013.08.14. 16:56:16

Ma láttam egy King Long nevezetű kínai izét, a kanxarokban a hátsó tengelyből csak az egyik ért talajt, ráadásul egyenesben is balra-jobbra dülöngélt a felépítmény!

Ki engedi ezeket be az országba?

ÉLETVESZÉLYESEK!

buday008 2013.08.14. 18:01:03

@Mr. Waszabi: Ott a pont a helyes meglátás..

buday008 2013.08.14. 18:07:06

Egyet nemértek komoylan: kb avgy 15 éve biztosan mondogatom hogy a bkv-t mivel a világon ha jól tudom sehol sem nyereséges miért nem lehet kvázi ingyenessé tenni. Oké valamiylen jelképes összeget fizetni kéne pl kiszűri a csavargó oda nem illő elemeket stb. Hallgatom sokszor Tarlós Istvánt is aki szerint ez nyilvánvaló sületlenség. Erre én azt mondom ha 23 év alatt nem lehetett megoldani, akkor majd ponta mostani elöregedett járműparkkal, csökkenő lakossággal, gazdasági környezetben fog sikerülni?? Miért nem lehet a bkvt egyfajta állami juttatásnak felfogni hogy az ember eltudj menni termelni stb. Miért nem lehet a bkv finanszírizását más módon megoldani?? pl útdíjakból, parkolási díjak mind odamenne stb. Bkv keretein belül egyéb szolgáltatásokat nyujtani stb? nem hiszem hogy azt a pénzt számszerűsítve kb 4-5 MRD.ról beszélünk amit a jegybevétel hoz. ami egy magyar gazdasági viszonylatban bagatell összeg. a 20 e MRD-os költségvetéshez képest- nem lehetne más formában megtermelni. Mert ah ezek szerint enm akkor tényleg nincsen helyük a bkk vezetésben ...

buday008 2013.08.14. 18:09:26

embereket üldözni, magalázni , terrorizálni, ellenőrökkel sértegetteni megverni stb neme gy szánalmas állapot? uyganakkor a vezetőség jutalma, fizetése hagy ne számoljuk ki mennyi... érdekes ez..nem értem..xd

buday008 2013.08.14. 18:22:07

@kiwirágós kivirradtig: ez mind azt bizonyítja amit írtam. 23 éve egynek sem sikerült megoldani a finanszírozást de fizetjüka kurva drága jegyeket... a légkondiról meg annyit, húzza el az balkaot azt jó napot, legalább a bűz is kimegy...:_))

buddha 2013.08.14. 19:01:07

hová tűnt hirtelen a BKV adóssága??
minden rendben a homokosok által vezetett BKK-nál?

KissGecihuszár 2013.08.14. 19:08:25

@buday008: Ne haragudjál már, mégis hol élsz te?? Méghogy ingyenes BKV-t... Meg hogy 4-5 Mrd a menetdíj bevétel... Te nóóórmális vagy??? Tudod mennyi a menetdíj bevétel a BKV éves 160Mrd-s össz bevételéből? Elárulom, okostojás; olyan 55Mrd!!! Na, erre varrjál gombot, aztán magyarázd el a real VIDÉKEN élőknek, hogy miért kell támogatniuk az adóforintjaikkal a köcsög vízfej -mely úgyis mindent elszívott tőlük a módszerváltás óta eltelt 23 évben is- bugris lakosságának az átlag 5-10 percenként járó járatokat! Ésszel írkálgassunk, mert kinyílik a bicskám, mint ex Bp-i lakosnak!!!

buday008 2013.08.14. 20:01:41

Leszarom akkor is nevetséges az 55 MRd-it hogy hülyék másból kitermelni. nem kellene a parkoló maffia zsebébe tómnia pénzt, nem kellene díszkut mege gy évigtartó szar díszburkolat meg a 3000 fős bkvból 1500 főnök. Nem kelelne iylen vizézy szintű bohoc havi 55000 ezeré stb. sorolhatnám. érdekes én emgtudnám oldani? állami költségvetés kaidási oldalán 55 mrd vel több lenne azt a másik oldalon meg érdemi intézkedések. nem kelene havi 1500 ftokat oránként kifizetni pla belügymiiszter cégéhez kötődó örző védő cégeknek a skurva anyg semmire-amiből 350 az emberé avyg400 . ja és nem lenen vezetőo prémimucska...

buday008 2013.08.14. 20:02:23

Gondolkoztam nagyon is. Komoyl befektetővel is beszéltem. ez itt hülye duma amit hintenek eynit mondott...

buday008 2013.08.14. 20:03:28

óránkénti 1500 ft/óra őrzési díj bocs elirtam emrt felbaszták az agyam a sötétséggel

buday008 2013.08.14. 20:05:59

nekm bazmeg en mutasd be a kurva bkvnél mi megy..1 napi őrzési díj 30 ezer 1 emberre...akkor még enm számoltam a takarítókat... ja és ez a kiszervezős szar is... még többe kerül. ja és az idioza demszki ész nélkül vetet fela hiteleket ott kezdődött.. a osk anygkos 23 éve képtelen kezeknia helyzetet akkor mégis kinek van igaza? emeld a kurva árakat azts enki nem utazik igazad van... fasztalicskák meg buliznak rajta..

buday008 2013.08.14. 20:09:53

kurva egyszerű vitézy meg stábja takarodjon el majd lesz aki megoldja fele idő alatt a dolgokat. 12 éve akarják bevezetni a chipes bérleteket..gyökér hülye banda elhiszem hoyg emelni meg nást lerabolni könynebb mint gondolkodni,s zervezni...ki afxt érdekel az utastájékoztatási rendszerük? az átlag két dolgot akar utazni normális utakon és időbe odaérni normális áralér... nem tudja marha eyszerű el kell emnni londonba vár a kfc..xd

buday008 2013.08.14. 20:13:59

Érdekes Horváth Csaba az mszp nevében ugyanezt mondta : érdekes ők tudnák máshogyan finanszírozni?

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 20:38:48

@buday008:
Na jó, Horváth Csabára mint értelmes emberre hivatkozni több mint vicc.

Egyébként érdemes lenne utánaszámolni, hogy az ellenőrök meg egyéb orkok picsába való elzavarásával mennyivel maradna több a BKV zsebében. Valószínűleg komoly milliárdok havonta. Biztos vagyok benne, hogy nem hoznak be annyit, amennyibe kerülnek (pl. éjszakai buszokon 7 ember? normááális?).

KissGecihuszár 2013.08.14. 20:40:49

@buday008: Hűűha, na te aztán nagy EQ fighter vagy, látszik a mondatfűzéseiden és a helyesírásodon is... Figyu, nekem ne gyere a h. csabival, mert egyrészt személyesen ismerem, még anno II. kerületi polgi időszakából, megaztán volt a demszkypatkány vezette bal-lib hazaáruló bűnbandának BP-n 20 éve bizonyítani, hogy ők mekkora fasza gyerekek! Hát, nekem az a meglátásom, hogy amit örökül hagytak, nos abban nincs köszönet... Én egyáltalán nem vagyok elájulva a v.dávidka vezette BKK/BKV duótól, főként a minap megszellőztetett luxusautó beszerzési manővere után, de mint olyan, aki 20 éven át mást sem csinált, mint levelekkel, elemzésekkel, ötletekkel bombázta a mindenkori BKV vezetését, nos nekem az a meglátásom, hogy szarból aranyat csinálni, pláne egy masszív gazdasági válság idején, na ez aztán a sci-fi non plus ultrája! Mint olyan, aki a bankszférában, egész konkrétan a KKV hitelezés területén lehúzott 8-10 évet, nos ilyenként csak azt mondhatom, bármennyire fáj is, hogy a bankost nem a patriotizmus, hanem a megtérülés, illetve a likviditási -tehát esetleges bedőlés esetén mennyi esélyel, mennyi idő alatt tehető pénzzé az adott jószág- érdekli. Márpedig az egész Európában igen elterjedt Citaro valószínűleg sokkal hamarabb, mint az IK, vagy a Credo, egyéb honi gyártmány...

buday008 2013.08.14. 20:48:56

@KissGecihuszár: Ugy látom akkor azért mindketten valahol azt akarjuk hogy eza szaros bkv működjön végre normálisan és ne állami pénzkifizetőhellyé váljon pártok részére. Mint láthatod én sem a kisujjamból lököm a dumámat. Én hiszek benen hogy a jelenleginél jóval olcsóbb jegyárak melett is lehetne biztosítani ezt a szintű szolgáltatást. Hülyét kaptam amikor megtudtam mikre és mennyit fizetnek ki. S ismétlem aparkolásból és akár egyéb szolgáltatások indításából , esetleg a budapeszi közlekedés , szállítás összevonásából lehetne pénzt csinálni. A hitelekben nem bítom egy tömegközlekedés esetén. Hitelhez hasznot kellene hajtania hitelen felül.. én csak arra akartam rávilágítani ha valami 23 éve nem működik akkor elképzelhetően azzal a hozzáállással nem is fog menni. A helyesírásom a fél vak gépelés miatt olyan amilyen. Nem szoktam azzal abjlódni hogy javítgassam amit leírok. Igazából megérti aki akarja.

KissGecihuszár 2013.08.14. 20:51:05

@kiwirágós kivirradtig: De sajnos hoznak, ugyanis mióta kötelező átadni az ellenőröknek a szig-et, nos azóta hatékonyabb lett a behajtás. Ráadásúl mióta végre a BKV-nál is bevezetésre került az 1. ajtós felszállás (emlékszem, anno 2008-ban vetettem fel ezt az ötletet egy közlekedési konferencián, mindenki hurrogott, meg mutogatott, hogy "ez nóóóórmálisss?", meg egyebek és mit ad Isten; 2009-től elkezdték bevezetni pár kültelki szolókocsis viszonylaton, mára pedig már csuklósokon is dívik, a szólósoknál pedig már 60%-ban bevezették), mely szintúgy látványosan növelte a menetdíj bevételeket. Nekem az a gondom, hogy a pofátlanság kategóriája a 350.- Ft-os jegy és a 10 rugó feletti bérletár, főként úgy, hogy 350-be kerűl mondjuk 2 megálló és egy fordulótól fordulóig tartó út mondjuk az 5-ös, vagy a 133E viszonylatokon, ami agyrém! Ideje lenne már végre teljesen áttérni az távolságarányos jegyekre, mint ahogy a MÁV és a Volán esetében fennáll! És ez nemcsak a BKV-ra, hanem az összes önkormányzati városi KV-ra vonatkozik, mert gondolom a Miskolciaknak is görcsbe rándul az öklük, hogy ugyanannyi a jegy 2 megállóra és ugyanannyi az 1-es buszon a Tiszaitól a Diósgyőri V.Á-ig, hogy a Debreceni, Szegedi, Pécsi,Kaposvári hasonló témákról már ne is beszéljünk...

kristoof 2013.08.14. 20:51:16

@Cicmen: Nem szídtuk a Mecit! Kegyetlen jó buszoknak tartjuk, ezt te is megállapíthattad volna, ha a linkelt posztokat is elolvasod. Amiért a csuklós Citarók nem sikerültek túl jól főként a BKK és a VT-Transman tehető felelőssé.

kristoof 2013.08.14. 20:52:46

@Deszkás: Munkatársak voltunk Antal Zsolttal. Semmi befolyása nem volt a dolgokra, de még Antal Attilának sem, bármennyire is furcsa. :-)

buday008 2013.08.14. 20:55:11

@kiwirágós kivirradtig: halottam oylat is hogy 300 dolgozóbol kb 1500 szellemi..xd azért ez is érdekes. De mondom az őrzési díj valós.. és több száz őr van meg takarító is volt egyidőben ahsonló árakon..Horváth Csabát én nem simerem személyesen gondlom ő is nagykópé mint sokan , de azért azt jó volt halalni hogy végre egy párt elondolkodott azon hogy emeled emeld világba és ha arányosan nézed nem jön be.Arról meg tényleg nem szólva hogy maga a légkör.. uyge szolgáltasz kapuk elelnőrök őrök tépek beszolnak, az utasok beszologatnak fenyegetőznek verekednek stb...350 helyett utaznának 120 Ft-ért szerintem a z utas is több lenne jóval. Kifejtem itt is hogy hatékony közlekedési stratégiára van itt szükség és ah ez megvan finanszírozható a bkv. ha parkolókat bővitesz és van hova letennia kocsit máris többen utaznának a bkv-n is. főleg ah még mondjuk dugódíjat vestz ki rájuk pláne. Mondjuk a aprkoltatás összegét akkor értemesen le kell vinni.

kristoof 2013.08.14. 20:56:42

@OkoskaTo:rp: Amit leírtál, annak majdnem az ellenkezője igaz. Tessék olvasni sűrűbben Omnibuszt! :-)

buday008 2013.08.14. 20:57:03

@KissGecihuszár: na ezzel a legutóbbi hozzászólásoddal egyet értek. ténykérdés ha scak elől tudsz felszállni nem tudsz lógni... viszont a 350 ft az kurva sok..

kristoof 2013.08.14. 21:00:24

@CsárliFirpó: A legfrisseb pletykák szerint. (Pletykákra nem adunk, de végül az is bejött, ami a posztban szerepel.) Szóval nem egészen úgy volt ez sem. Hanem állítólag Gabi bá megfinanszírozta volna a kizárólag Ikarus buszokat, de a BKK kifejezetten Mercit akart...

buday008 2013.08.14. 21:00:27

jó modjuk én azt modom hoy abkvt csak kormáynzati szándékkal tudod rendbetenni, uyganugy ahoygan a mávot is.az is érdekes hogy jójó a merci de számold ki mibe kerül az országnak:_)) maga a gyár...csak ami támogatást kaptak azt arra jók hogy javítsák a statisztikát..

buday008 2013.08.14. 21:01:26

@kristoof: ugyanaz mint mszp idején a siemens..

KissGecihuszár 2013.08.14. 21:01:29

@buday008: Köszi szépen! Akkor ezek szerint "valamit" konyítok a közösségi közlekedéshez is?! Ja és bocs, nem tudtam, hogy félvak gépelsz, az nem pite...

kristoof 2013.08.14. 21:02:53

@TH: Neked is azt tusom mondani, hogy olvass Omnibusz blogot: omnibusz.blog.hu/2013/07/17/belga_troli_milanoban

:-D

kristoof 2013.08.14. 21:06:04

@vasgyuszi: Eltérő klímája van az országoknak sajnos. Például Bécs nyári átlaghőmérseklete öt fokkal marad el a Budapestitől.

buday008 2013.08.14. 21:08:26

@KissGecihuszár: Valahol a magam keresetlen stílusában jót akarok ennek az országnak , a bkvnak, még azt mondom vitézinek is. remélve hogy néha döntéshozók is olvasgatják a sok sületlenséget és valami használhatót is találnak benne. végül is azért vannak az ilyen blogok hogy a vélemények cserélődjenek.

kristoof 2013.08.14. 21:09:31

@Elektro_ló: Ezt teljes biztonsággal cáfolni tudom! A Mercinek ez a 150 busz csepp a tengerben. Annyi Citarót vesznek világszerte, hogy nem bírnak annyit gyártani! (Idén először nincs nyári leállás sem!)

Az más tészta, hogy ezzel a beszerzéssel az ország "vezetői" a Merci seggét akarták nyalni mondjuk.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 21:21:02

@KissGecihuszár:
Az ellenőröknek most SEM kötelező átadni semmit, csak a közterület-felügyelőknek, ha vannak velük.
Ne hintsd a baromságaidat.

Az első ajtó felszállás pedig agyament faszság, nem véletlen, hogy hozzád hasonló barmok agyából pattant ki.
Ráadásul nem növel semmit, csak a tömeget az ajtónál meg a menetidőt, mert az első ajtón szállsz fel, de nem kell bemutatnod se a jegyedet, se a bérletedet.
Konyítasz a faszomhoz, nem a tömegközlekedéshez (hagyjuk már ezt a PC-skedő faszságot, hogy közösségi közlekedés).

@kristoof:
Gondolom, a Mercinél vagy marketingvezető.

Mert ha nem, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy hülyeségeket írsz. 150 busz bizony a világ bármelyik cégének kurva jó üzlet.
És faszság volt Citarókat venni, nem jók, nem bírják a budapesti utakat, 20-szal kell menni velük. A belső elrendezésük meg kifejezetten szar városi tömegközelekedéshez.

KissGecihuszár 2013.08.14. 21:26:31

@kiwirágós kivirradtig: Na, te meg egy JÓ NAGY KRETÉN BUNKÓ PESTI KÖCSÖG vagy! Jellemző a magadfajtára, hogy csak fröcsögni, hurrogni, fikázni tud, értelmes alternatíva már nem buggyan ki a csökött agyából! Úristen, szegény Magyarország...

Electrolo 2013.08.14. 21:27:34

@kristoof: 150 busz egyáltalán nem kevés, a milliós városok buszmegrendelései pedig nem mindennaposak, az ország vezetöi pedig nyilván nem nyalnák a Merci seggét ha nem kényszerítenék öket.
Ez a kormány nem kifejezetten a seggnyalásáról híres, inkább a magyar érdekek érvényesítéséröl !
Vagy szerinted mégsem ?
Ebben az esetben nem ment...

buday008 2013.08.14. 21:28:59

@kiwirágós kivirradtig: Na erről beszéltem mikor irtam oké ygerekek nyaljuk a seggeteket láasd merci: de akkor legalább a mygar utakra optimalizáljátok magatokat... Amúgy én is azt mondom hogy rábafutóművel ikarus kasznival lehetne itt gyártani buszt.. viszont vitakoznék az elsőajtós felszálással. Ha tényleg csak akkor enged fel ha vagy van jegyed bérleted vagy veszel akkor nem is akar a legtöbb ember lógni már..

zila5 2013.08.14. 21:31:14

@JewRivers:
Nem kell félni tőlük.
Olyanok járnak Biatorbágyra is és még szőke női sofőr is meg tudja tartani az úton a kis dülöngélőket.
Belül meg nagyon vidám színes minden és tiszta is.
Télen kicsit hidegek.

buday008 2013.08.14. 21:33:01

és kilyukadtunk oda államilag levezérelz egységes budapesti közlekedési koncepció, kamerákkal irányító központtal. összehangolva a felújításokat a közlekedés kívánalmaival . parkolok építése , ill a parkoló társasági hiénák megszüntetése ezerrel amiből pénza bkvnak . aki tarifát csökkentene. magyar gyártású buszokkal amygar munkahelyeket támogatni, mert amit a merci kecskemétért kapott abóll széles is tudná fizetnia melósait.. ellenőröket meg elhajtania bánatba.. mege gyéb orkokatxd

2013.08.14. 21:34:38

@Porcelán az elefántboltban: "mint a légkondis buszokon, villamosokon, ahol csak hűtik a levegőt, de nem szellőztetik ki rendesen a tömény emberbűzt"

Ez a klíma a legnagyobb faszság. Ahogy a klimatizált irodaházaknál, ugyanúgy a járműveknél is ugyanaz a gond: A legnagyobb melegben megadja magát, mert alulkapacitált/szar/nincs pénz karbantartani, aztán jöhet a szauna, a bűz, meg a klímabetegség.

♔batyu♔ 2013.08.14. 21:35:20

Azt kell mondanom, Bp. Tarlós idejében 3 év alatt többet fejlődött mint Demszky idejében 20 év alatt. Nem gondoltam volna, hogy ez így menni fog, bár sejtettem, hogy Tarlós jóval dinamikusabb lesz és azt is, irányítása alatt nem lehet lopni.

A vitához nem nagyon tudok hozzászólni, hiszen nem értek a buszokhoz, de Mercedes buszokkal eleve nem lehet mellényúlni, ez nyilvánvaló.

buday008 2013.08.14. 21:35:49

@zila5: igen de te mint beszerző azt is számításba kell hogy vegyed, hoyg azon kívül hogy csilivili mennyibe kerül a fenntartása hosszabb távon. mennyire javítható, mennyi az alkatrész stb. megnézva amagyar utakat mi esik szét a legkevésbéxd

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 21:37:02

@KissGecihuszár:
Értelmes neked se, te segg.
Csak faszságokat írtál eddig.

buday008 2013.08.14. 21:38:14

@♔batyu♔: jó mondjuka bkv azért IS ül ekkora szarban mert demszkyék alatt vett fel bőven hitelt.. a 2 ember habitusa is teljesen más. Ha jól sejtem Tarlós maga is aktívan beleszóla dolgokba Demszky meg gondolom az embereiere hallgatott de leht hülyeséget írtam..xd

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 21:38:35

@♔batyu♔:
Sorold már azt a kurva nagy fejlődést.

zila5 2013.08.14. 21:42:07

@buday008:
Én csak utazok ezeken, eleinte tényleg panaszkodtak a férfi sofőrök is, hogy nehezebben tudják úton tartani a buszokat de utasként nem látom, hogy az állapotuk oly gyorsan züllene.
Mármint a buszoké. :D

buday008 2013.08.14. 21:53:58

végzettségem foyltán igaz munkám szempontjából sajnos nem, emg habitusom okán én más szemmel is nézem ezeket a dolgokat. Egy veszteséges vállalatnál annak is szempontnak kellene lennie hogy oké szép jó de msot ez évek alatt mennyibe is fog kerülni nekünk. ha meg leszarjuk azt a pár MRD.ot mert az állam kifizeti akkor a jegyek árát is lehetne tényle már ey értelmes szintre csökketeni. Mert pl a bérleteket sem fizetik kia mukáltatók pedig kellene.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.14. 22:59:32

@zila5:

Anita azt is elmesélte neked, hogy időnként magától áttér a KL a másik sávba?

Beszélgess el a sofőrökkel, milyen is a KL valójában.

Pizso 2013.08.14. 22:59:34

@KissGecihuszár: És ez megint milliárdokba kerül. Mármint az átállás. 55 milliárd Forint nem kevés, de miért nem a bp-i cégektől, szállodákból szednek be 40 milliárdot közlekedési támogatásra és a maradék 20-30 milliárdot meg megspórolni az ellenőrök jegyárusok, Áfa stb kifizetésekből. A jegykezelők nem megvásárlásából a digitális kártyás rendszer nem megvételéből, stb. Így lennének utasok ami miatt a reklám bevétel is emelkedhetne. (hirdetések stb). Lehetne simán ingyenes. (Egy vidéki)

tisztapista 2013.08.14. 23:23:16

Széles úr koncentráljon a 2/3-ot hozó csodaenergia forrásra, ne buszozzon. Ha bejön neki a perpétum mobile, akkor holnap kilóra megveheti a Mercedest. Vagy tegnap, ha netán mégis az időgépet fejlesztette ki.

Gribbin János 2013.08.14. 23:39:53

Jaj, úgy meg vagyok hatódva, hogy Széles Gabika sír! Most mi lesz vele: nem jut vaj a kenyérre?

zila5 2013.08.15. 06:34:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Nem hiszem, hogy potenciális ön- és tömeggyilkos jelölt lenne az összes sofőr.
Ha meg így van, azt nyilván nem velem fogják megosztani, hanem ezek szerint veled, és ha van egy kis szerencsénk, akkor a munkáltatóikkal is.

bovorac 2013.08.15. 10:10:45

@Pizso:

Gratulálok, eljutottunk oda, hogy a magyarok ingyen élését fizesse meg az a barom külföldi, aki még idemer tévedni megnézni sehol sem látható szépségeinket.

És ha már ilyen kafa üzleti modellt összehoztál, amelyben laza 20 milliárdot összehozol ezzel-azzal (pl. hirdetési bevételből-:)))))), akkor azt is mondd meg légy szíves, hogy az ingyenutazásból fakadó többletköltségeket kivel és miből fizetteted meg. Merthogy amiért nem kell fizetni, abból duplán fogy. Miből indítod a járatokat a jelenleginél kétszer sűrűbben? Miből veszel dupla ennyi buszt, villamost?

Vidékre miért nem terjeszted ki az ingyenességet? A vízért miért kell fizetnünk? És egyáltalán bármiért? Nem kellene úgy, hogy mindent fizessenek meg a külföldiek?

kristoof 2013.08.15. 20:10:44

@kiwirágós kivirradtig: Igen, elég valószínű, hogy a Mercinél vagyok marketingvezető! Ez a poszt és a korábbiak is két linkelt poszt is ezt mutatta! Elolvashattad volna őket! :-(

Az a 150 eltörpül, ahhoz képest, hogy úgy néz ki idén akár 2 000 Citarót is gyárthatnak Merciéknél! Rég volt ilyen darabszám egy típusból! :-)

A Ciatrót lehet rendelni megerősített futóművel és erősített vázszerkezettel. Az új pesti buszok sajnos nem ilyenek... :-(

kristoof 2013.08.15. 20:12:25

@Elektro_ló: Hát a magyar érdekek itt biztosan nem nagyon estek latba. Mert ha így lett volna, akkor hazai buszt vesz a VT-Transman, hiszen legalább kettő komolynak mondható buszgyárunk is van... :-(

kristoof 2013.08.15. 20:16:36

@♔batyu♔: Mesélj el egyetlen olyan komoly projektet, ami nem Demszky idején indult és most lett megvalósítva? Na jó százötven Merci buszról tudok, ami nem épp magyar, hiszen épp Vitézy mondta néhány éve, hogy pesti útra magyar buszt. Most ezt valahogy elfelejtette.

Ezt pártállástól függetlenül mondom! Te is megbizonyosodhatsz róla, ha a nicknevemre rákeresel és olvasol ezzel kapcsolatban Demszky idejéből hozzászólásokat! Csodálkozni fogsz, hogy nem vagyok ballibsi! :-)

kristoof 2013.08.15. 20:17:35

@buday008: Ez csak a VT-Transmant érdekelheti. Hisz övék a busz! :-)

kristoof 2013.08.15. 20:20:50

@buday008: Jó nagy marha vagy! A BKV azért ül ekkora szószban, mert sem Demszky, sem Tarlós nem fizette ki a megrendelt teljesítmény árát! Mindkettő csak annyit tud(ott), hogy állam adj pénzt, mert csődbe megy a BKV? Más f@szával verik a csalánt mindketten... :-( Undorítóak! :-(

BPO654 2013.08.15. 22:49:07

@CsárliFirpó: Ott van az MFB hitel több mint 3 éve abból a BKV is vehetne buszt, akár magyart is mert az MFB az a Magyar Fejl.si Bank.

BPO654 2013.08.15. 22:51:43

@Elektro_ló: Ez az állandó összefüggés a kecskeméti merci gyár és a C2-k között ez erőltetett és nem is igaz. Ha pedig igaz akkor zsarolás és/vagy korrupció..D

BPO654 2013.08.15. 22:59:25

Műszaki oldalról nézve a c2 rövidebb de nehezebb mint az Ikarus, és kisebb a bef képessége. Érdemes volt tehát a kettő közül a rosszabbikat venni. Kivitelezés minősége az valszeg a Merci javára billent, plussz erősebb a motorja mint az IK-nak.
C2 üléselrendezésével sztem semmi gond sincsen aklíma i mefelelő legfeljebb néhány helyen túl erősnek érzik légcsere meg van a megállókban meg a v.á.-okon. Legjobb a parasztlégkondi; nagy ablakok, nagy teőablakokkal...:)

Itt most egyébként egy elég súlyos vád hangzott el Széles G részéről, de ezt a többség nem fogta fel mert nem erről beszélgettetek..:D

Atesz_90 2013.08.15. 23:00:05

@Cicmen: Pont erre gondoltam, amit írsz. A mercik tényleg jók, azért nem értem a kiakadás tárgyát. Az Ikarus olcsóbb nemhiszem, hogy lett volna, meg sztem jobb se.

Atesz_90 2013.08.15. 23:02:19

@Atesz_90: (A többi kommentet nem olvastam el)

BPO654 2013.08.22. 16:39:19

Ha már Széles Gábor akkor (mindjárt itt az ősz...);
index.hu/gazdasag/2013/03/28/szeles/
Ehhez még hozzáadjuk az evopro buszát, és máris kész a csoda!
süti beállítások módosítása