Szilveszter 2010: buszok a dalokban

2010. december 31. - kristoof

Az év utolsó napjára való tekintettel megpróbálunk azoknak segítséget nyújtani, akik egy tömegközlekedési cég buliján vesznek részt, netán autóbuszgyártó év végi partiján vendégeskednek, vagy esetleg annyira szeretik a buszokat, hogy szilveszterkor sem tudnak elvonatkoztatni tőlük és az utolsó idei napon is csak olyan zenéket hallgatnak, amelyekben így vagy úgy, de buszok szerepelnek! A vizuálisabbak, akik kivetítőt is alkalmaznak, pedig olyan klipekkel is emelhetik az est fényét, amelyben busz szerepel. Ilyen zeneszámokból gyűjtöttünk egy csokorra valót és ezzel szeretnénk kívánni Boldog újévet minden kedves olvasónknak!

Egy korábbi posztunkban a kerékpárszállítás népszerűsítése szerepel, amelyben nem csak szövegben említik a buszokat, de a klip főszereplői is buszok.




Az első zeneszám a nyár végén feloszlott Kispál és a Borz zenekar A következő buszon című száma. Kellemes kis szám, egy ringó Ikarusra röpít minket.



Rokker Zsoltit nem kell bemutatnom senkinek. De azt kevesen tudják, hogy jó pár évvel ezelőtt a Görög dalban a hazai turisták „szokásait” énekli meg, amelyből a görög-magyar barátságra való tekintettel semmiképpen sem maradhatott ki az Ikarosz és Ikarus szójáték teljes körű kimerítése. Felhívnám a figyelmet a buszozásra utaló részre! :-)



Az MR2 Petőfi rádió által igen nagy népszerűségnek örvendő Magashegyi Underground egy friss zenekar. A több díjat is bezsebelt zeneszámuk a Szívtakarítás több utalást is tesz a buszozásra holott gyaníthatóan a dalszövegírók szándéka nem ez volt.



Az „NDK turmixgép a leszedhető ajtós” már szállóige. Így a Halló, belvárost kiagyaló Kern Andrást sem kell bemutatnom. A Lövölde Tér című számát, pedig szinte mindenki ismeri. Nem szerettem volna, ha szót sem ejtünk az alternatív hajtási módokról. Így került be felsorolásunkba a trolit említő zeneszám. :-)



Hol van már a tavalyi hó!? És hol van Szekeres Adrienn? Hol van az Unisex zenekar? És hol van a Z+ zenecsatorna?  (Sokaknak az juthat ilyenkor az eszébe, hogy reméljük minél messzebb! :-) De a klipben szereplő Ikarus 55-ös autóbusz miatt bőven megéri, hogy legalább kétszer végig hallgassuk a nagy karriert befutott zeneszámot full hangerőn! :-)




Hevesi Tamás 90-es évek közepén forgatott Ezt egy életen át kell játszani dalának klipje tetézi az eddigieket, hiszen egy Londonból importált emeletes busz és egy pár másodpercre egy akkor még új 415-ös Ikarus is szerepel benne. Műértőknek különösen ajánlott! :-)


 

A house műfajban munkálkodó Roger Sanchez You can't change me videoklipjét számos Budapesti közlekedési eszközön forgatták, többek közt a BKV Ikarusain is.

A Depresszió együttes Itt benn számának videoklipje egy Ikarus 280-as belsejében készült. A BKV buszain utazva valóban sokszor metálkoncertre emlékeztető hangulat tud kialakulni. :-)


 

Végül pedig egy kis szilveszteri vidámság, a méltán elfeledett E-mail együttes alábbi ,,remekművében" egy a budapesti utcákról ismerős városnéző Barbie busz is főszerepet kapott.

A kép persze nem teljes és csak ezeket az autóbuszokkal kapcsolatos zeneműveket és klipeket ismerjük. Ha valakinek esetleg más hasonló témájú mű vagy videóklip eszébe jut, kérem, ne habozzon! Írjon egy kommentet! :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr632546752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jack o'neill 2010.12.31. 15:46:45

Hát így év utolsó napján a blog szerkesztőinek boldog új évet kívánok!
Remélem mind több tesztről, hírről, beszerzésről (főleg hazairól) lesz lehetőségetek írni!

TorkosKos 2011.01.04. 16:57:42

2009-ben volt hallható Sztevanovity Zorán "Rázós dal" című dala, amely kimondottan egy buszutazásról szól. Lemezen még nem jelent meg, de elérhető a
www.youtube.com/watch?v=r_ntcp4R7f0
linken, Dusán kiváló szövege pedig olvasható a zoran.hu-n.
süti beállítások módosítása