Ismét itt a „sikerrecept” – átszervezések, járatritkítások Miskolcon IV. rész

2012. március 01. - Raci Laci

Tudjuk, hogy lassan unalmas, de még mindig a 22-es járatnál időzünk kicsit. Úgy tűnik, a március 1-től életbe lépő miskolci helyi közlekedési rend állatorvosi lovává válik ez a szigorúan csak napközben, óránként kétszer közlekedő, a belvárost és az egyetemet összekötő járat. Nem vigasz, hogy sorozatunk későbbi darabjaiban megvilágítjuk: nem ez az egyetlen állatorvosi ló a borsodi megyeszékhelyen.

Mint arról már írtunk, az átszervezések nyomán a 31-es viszonylatot visszavágják, így elvész a Tiszai pályaudvar és az Egyetemváros közötti közvetlen kapcsolat. Diákoknak, egyetemi oktatóknak marad az átszállás, amit szinte reménytelenné tesz a korábban már felvázolt, könnyen megjósolható zsúfoltság a 12-es és 22-es buszokon. Illetve mégsem! Végre ismét megfogant a döntéshozók fejében a civil oldal részéről már régóta kért–követelt, előremutató igény. Kár, hogy úgy, ahogy. 

A teljesen jogos és ésszerű felvetés annyiból áll, hogy a 22-es busz ne rezsimenetben menjen a belváros közepén, a Centrumnál lévő első megállójához, hanem a menetrendben meghirdetett módon a kiindulópontjától szállítson utasokat. Ez különösen fontos akkor, amikor az adott órában, az egyetemi munkakezdés csúcsában 41%-os kapacitáscsökkentést szenved el a külső végpont.

Az ötletet elfogadták és az MVK részéről láthatóan a problémát ki is pipálták. Mi viszont nem dőlhetünk hátra nyugodtan, sőt épp ellenkezőleg: ismét csak dühönghetünk. 

Történt ugyanis, hogy csak a 7-8 óra között ideiglenesen a viszonylatra irányított két busz esetében hirdették meg a Tiszai pályaudvari indulást, ezek azok, amelyek átszerelés után utasokat szállítanak a vasútállomástól. Egyelőre rejtély, hogy a vonalon napközben – kínosan hosszú kiállásokkal – „forgó” másik két busz honnan érkezik a Centrumhoz. Az viszont bizonyos, hogy üresen fognak kiállni a reggeli munkakezdésre. A várost nem ismerők számára: a közlekedési cég telephelye, ahonnan jó eséllyel üresen mennek ki a buszok műszakkezdésre, a Tiszai állomás közvetlen közelében van, a buszoknak majd 200 méter kitérőt kellene tenni ahhoz, hogy utasokat vehessenek fel.

Amennyiben a két 22-es busz máshonnan érkezik a Centrumhoz, akkor is jogos a kifogás: olyan rosszak lesznek a város minden pontjáról az eljutási lehetőségek és akkora lesz a zsúfoltság, hogy akár a legközelebbi helyen (pl. a Búza téren) való átszerelés esetén is nagy segítséget jelentene a járat ottani meghirdetése.

A két Tiszairól induló 22-es útvonala is csak elkeseredést válthat ki minden figyelmes szemlélődőben. A cégnek nemcsak a két pont közötti legrövidebb, de a második legrövidebb – busszal bejárható – útvonalat sem sikerült felfedeznie. Helyette egy harmadik verzió érvényesül, amely legalább 4-5 perccel növeli a menetidőt. Reggel, amikor vonatról érkeznek és munkába igyekeznek az emberek.

Egy kis városnézés reggelente. Jó is az – a mi pénzünkön olyanoknak, akik azt a hátuk közepére kívánnák.

Sorozatunkat folytatjuk!

(Fotók: Mizsér Bence)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr474224757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása