Valahogy nem sikerül a város távolabbi pontjaiig elérnünk: erről az MVK ZRt. bölcs vezetése gondoskodik. Mai témánk ugyanis – a tervezettel ellentétben – annak áttekintése, hogy milyen korrekciós intézkedéseket vezettek be a miskolci tömegközlekedésben az átfogó módosítások kezdete óta –azaz mindösszesen két napja.
A „gyakorlati tapasztalatokra” hivatkozva már első nap észrevették az avatott szakértők azt, amit laikus utasok papírról, azonnal kiszúrtak. Diósgyőrben hosszan-hosszan egymással párhuzamosan fut az 1-es és az 1A-s busz, valamint az 1-es villamos. Ezen járatok megálló-használatáról külön fejezetben írunk még, de a dilettantizmus csúcsaként most muszáj egy éppen egyetlen napig élő elképzelésről számot adnunk: az 1A-s mostani megcsonkítása után a Diósgyőri Gimnáziumig közlekedik. Végállomásául nem az 1-es busszal közös megállót pécézték ki a számára, hanem az 1-es villamosét. Miközben persze – és csak miskolci szóhasználatban, tehát nagyjából – az 1-es busszal hangolták a menetrendjét. És, tegyük hozzá, Miskolcon még lehet kapni külön busz- és villamosbérletet. Így tehát a gerinc- és a betétjárat megállóját egy laza mozdulattal sikerült szétválasztani – ami még 5 perces járatsűrűségnél is igencsak súlyos balfogás, nemhogy 20-30 percenkénti követésnél. Egy nap után ezt korrigálták azzal, hogy – láss csodát! – mindhárom járat közös megállót használhat.
A 22-es belvárosi végállomása is egy napig bírta az eredeti tervek szerint. E ponton előbb helyreigazítjuk saját magunkat: cikksorozatunk II. részében méltatlanul róttuk fel a forgalomszervezőknek, miszerint megálló nélkül fordítják meg a Miskolc Plázánál a járatot, s egy hatalmas rezsihurkot jelöltek ki a járatnak. A valóságban a rezsihurok létezik, de feleakkora, mint amekkorára gondoltunk, s így a forgalmas plázát közvetlenül nem érinti. Ezzel együtt így is jócskán beleférne a hurok legtávolabbi pontjába egy megálló – közelebb hozva az utasoknak a plázát és a Búza teret. De immár nem ez a legfőbb gond. Hanem az, hogy iszonyúan megterheli a Búza tér melletti átmenő forgalmat: jobbra kis ívben fordul a busz a meglehetősen szűk Horváth Lajos utcáról Miskolc legzsúfoltabb szakaszára, az Ady Endre utca Búza tér melletti részére. Ott nem egészen száz métert halad és visszafordul a Centrum felé. Olyan zsúfoltságot kell elképzelni, amely önmagában indokolja, hogy miért nem merült fel bennünk a II. rész írásakor ez a lehetőség. Hogy nem pusztán mosakodunk és akadékoskodunk, azt az élet azonnal visszaigazolta: egy nap után „forgalombiztonsági okokból” kénytelenek voltak levenni a vonalról az alacsonypadlós csuklósokat. Nem probléma, hisz vannak bőven nem alacsonyadlós csuklósok is – a 21. századi Miskolcon ez még sokáig nem fog problémát jelenteni. Mire kikopnak a magaspadlósok, nyilván elég lesz a szóló vagy a midi is.

Akkor így a poszt végén egy kicsit kötekedünk: a részleteiben, PDF-ben letölthető új menetrend önmagában is ritka pompás megoldás. De úgy különösen, hogy nem sikerült a dokumentum címében elrejteni, hogy járatonként mettől meddig találhatunk menetrendet az első, második stb. fájlban. Tehát a nyájas olvasónak egy-egy menetrend kereséséhez javasolt megnyitni és végigbogarászni az összes csatolmányt.