Bemutató : Az új londoni emeletes busz

2012. május 13. - _zahnrad

A közösségi közlekedés a világ minden táján sokakat érintő kérdés, ezért népszerű téma a politikusok körében is. A most lezajlott londoni főpolgármester választáson is előkerült a téma.

 

Boris Johnson 5 éve ígérte meg a választóknak, hogy megválasztása esetén az addig ismeretlen csuklós buszokat száműzi London utcáiról, és újra nyitott hátsó peronos, piros emeletes buszokon utazhatnak a londoniak.
Az angolok kritikusan viszonyultak a számukra szokatlan csuklós járművekhez, 1-2 tűzeset után valóságos lejárató kampány indult a köznyelvben csak ,,bendy" busznak nevezett járművek ellen. Ezt az elutasító hangulatot használta ki Johnson.
Az ígéretét betartotta, és még egy új, a legendás Routemasterhez hasonlóan eredeti emeletes hibrid buszra írtak ki pályázatot, a csuklós Citarókat pedig már tavaly leselejtezték.

Az első, 25ezer font díjjal járó dizájnpályázatot a Capoco Design, a Foster and Partners és az Aston Martin alkotta konzorcium megosztva nyerte.
A busz megvalósítására és megépítésére a következő cégek pályáztak: Alexander Dennis, EvoBus, Hispano Carrocera, Optare, Scania AB, Wrightbus. A versenyből az Evobus és a Scania kiszállt, az emeletes busz építési tapasztalat hiánya, és a szoros határidő miatt.
A megmérettetést az északír Wrightbus nyerte meg, a végső dizájn kialakítására a Heatherwick Studio-t kérték fel.
 
A busz önhordó szerkezetű, három utasajtaja van. Ebből kettő hagyományos bolygóajtó a busz elején és közepén, a harmadik egy kétszárnyú extraszéles. Ez az ajtó a Routemasterhez hasonló hátsó peronhoz nyit utat.

A busz típusa Wright NBfl (New Bus for London), elterjedt még a NB4L, és a Borismaster név is.
Az első kilenc prototípus busz, a fejlesztés költségeivel együtt 12 millió fontjába fájt az adófizetőknek. Egy busz ára 330 000 angol font, ami 60%-kal drágább a Citaro csuklós 200 ezer fontos árához képest.
A buszt mozgatásáról egy Siemens soros hibridrendszer gondoskodik. Az energiatermelő egység egy 4,5literes Cummins dízelmotor. Az energiát 75kWh kapacitású akkumulátoregységben tárolják. A Siemens 3 fázisú villamos motor teljesítménye 174 LE, nyomatéka 2500 Nm. A 11,23 méter hosszú, 2,52 méter széles, 4,39 méter magas busz 87 utast szállíthat, ebből 22 ülhet a földszinten, 25 állhat ugyanitt, a maradék 40 utas pedig az emeleten foglalhat helyet. A buszban két lépcsőház található.

A Tfl(Transport for London) adatai szerint a busz 25,2 liter üzemanyagot éget el 100 kilométerenként, ez a Citaro csuklósok 65,7 literes fogyasztásához képest figyelemre méltó adat. Szintén a Tfl adatai szerint a régi Routemasterek 35 litert fogyasztottak, míg egy ,,hagyományos” hibrid Wrightbus Gemini2 32-33 litert fogyaszt százon.

Ellendrukkerek az egyedi és korszerű busz ellenére is bőven akadnak.
A huhogók a drága projektet egyéb angol gyártók (főleg az ADL) termékeivel példálódzva támadják, mondván azok exportképesek, ezáltal olcsóbban gyárthatók. Ez fura érv, mivel itt speciálisan londoni igényeknek megfelelő buszról van szó. A támadások közt szerepel az ADL hibrid buszának 60%-os üzemanyag megtakarítása is, amit Edinborough-ben mértek, miközben a Tfl csak 40%-ot vár el az új busztól. Itt az a szépséghiba, hogy nem azonos körülmények között üzemelnek sem a kiindulási alap dízel, sem a hibrid buszok.

Az új buszok forgalomba állítása az eredeti határidőkhöz képest csúszásban van, de az olimpia idején már legalább nyolc busszal találkozhatnak az utasok.

Fotók: Wikipédia, Badudoy , Andrew Davidson

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr234505318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.05.13. 16:25:07

Egy Citaro 65,7 l-t fogyaszt 100 km-en? Ez biztos?

És ilyenből vettek most használtan a fővárosnak? Nem tűnik vmi gazdaságosnak...

_zahnrad 2012.05.13. 16:32:22

@klarky: A csuklós változatra vonatkozik az adat, nagyvárosi forgalomban, a BKV most szólót vett. A BKV csuklós Volvoi is tudnak ilyen fogyasztást produkálni nyáron.

gyarló 2012.05.13. 17:05:51

@klarky: Talán kevésbé van hangsúlyozva, de attól még igaz: az új buszok üzemeltetése _sokkal_ drágább mint a régi Ikarusoké. Főleg mert jóval nehezebbek, szigorodnak az EURO normák, illetve nyáron a klíma is dob a fogyasztáson. Viszont ez _minden_ ma kapható buszra jellemző, az Ikarusok meg lassan szétrohadnak, ez van.

Tom-Tom90 2012.05.13. 18:52:49

Hűha, akkor a BKV "gagyi" Ikarus 260-as majdnem veri ezt a hibrid csodát fogyasztásban.

Típus --- Darab --- Átlagéletkor --- Fogyasztás / 100 km
Ikarus 260 --- 393 darab --- 20,8 év --- 37,3 l
Ikarus 280 --- 286 darab --- 21,5 év --- 46,5 l
Ikarus 415 --- 164 darab --- 18,3 év --- 47,6 l
Ikarus 435 --- 171 darab --- 15,6 év --- 51 l
Volvo 7700A --- 150 darab --- 5,5 év --- 55,9 l
Van Hool --- 32 darab --- ? --- 57 l

Tom-Tom90 2012.05.13. 18:58:36

@Tom-Tom90: Hopp, elnéztem a hibrid fogyasztását.
De azért ía 21. században is megállják helyüket kis Ikarusaink.

gyarló 2012.05.13. 19:16:00

@Tom-Tom90: "De azért ía 21. században is megállják helyüket kis Ikarusaink."

Ez NAGYON nem igaz! Körülbelül akkora a különbség egy 260 és a Citaro között, mint egy kispolski és egy mai Fiat 500 között.

_zahnrad 2012.05.13. 19:25:32

@Tom-Tom90: biztos okos dolog más-más városok eltérő buszait egymáshoz hasonlítgatni egyetlen számadattal?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.05.13. 19:43:46

@gyarló: Azért több a fogyasztás, mert szigorodnak a kvi-i normák? Neee, ez oximoron.

(Az elvárás az, h csökkenjen a kibocsátás és ezt úgy érik el, hogy többet fogyaszt a motor? Érdekes koncepció lenne.)

halaloszto 2012.05.13. 22:26:42

@klarky: ez frankon igy van. nem az az elsodleges elvaras, hogy kevesebb co2 menjen ki, hanem hogy ne legyen NOx meg CH a kimenetben. Es ezt elsosorban ugy lehet elerni hogy egy kis uzemanyaggal futunk egy katalizatort, ami eltunteti ezeket cserebe. Masodsorban meg ugy, hogy alacsonyabb homersekleten tortenik az eges a hengerben, ami csokkenti a hatasfokot...

vajk

Iza Béla (törölt) 2012.05.13. 23:11:09

@klarky: Biztos. Amit most vett a főváros, azok szólók. A legtöbbet a következők fogyasztanak:
- légkondi - a nagy ablakfelületek miatt jó erős kell.
- megerősített, elég összetett váz - ugyan a 280-as csak 16,5 m, de a legújabb, 18,75 m-es kocsik sem tudnak többet szállítani, csak nehezebbek, azaz gyorsítani sokkal nehezebb.
@gyarló: Azt tegyük hozzá, hogy minden, ami egy új kocsin van, az sokkal drágább. Az ablak, a világítótest, a gombok, a motor beállítása, a váltó, stb.

fourgee 2012.05.14. 00:03:14

Ezzel ugyanaz a baj, mint a csuklósokkal: hátul lazán felosonnak egy csomóan úgy hogy nem húzzák le az Oysterüket a kártyaolvasón, aztán majd ezt is félre lehet majd állítani a forgalomból.
(az 1 vagy 2 ajtós (igen, van 1 ajtós busz is Londonban) buszokon felszálláskor a vezetőnél lévő kártyaolvasóhoz hozzá kell érinteni az Oyster kártyát (állítólag a BKV is ezt a típus tervezi bevezetni), így könnyű kiszűrni/kiszúrni azokat akik lógni akarnak. A második ajtó az csak a leszállásra van. A csuklós Mercedes Citaro buszokon 3 ajtó volt, a vezetőnél lévő első csak felszállásra, a másik kettő meg le- és felszállásra is, ott sokan elég lazán vették a kártyahasználatot, mivel a vezető a nagy forgalomban nem tudta ellenőrizni az összes utast a kamerákon keresztül. A főleg feketék lakta útvonalon csináltak olyan "akciót" hogy egy megállóban félreállították a buszt, minden ajtóba beállt pár rendőr és a TFL (Transport For London) emberei leellenőriztek mindenkit. A 2 ajtós buszokon ilyenre nincs szükség, viszont ezekkel a buszokkal újra szükség lesz ilyenre, ami plusz időhúzás, amit a fizető utasok szopnak meg megint...)

- Szerzet - 2012.05.14. 04:35:30

Hátulról baromi jól néz ki, jó a segge. A 4,4 méteres magasság ott normális?

Petyat 2012.05.14. 06:38:26

@gyarló:

Tudod miért nem járnak Volvo 7700-asok a hegyvidékben? Azért mert a gyártó figyelmeztetése ellenére a gyengébb motorral vették meg őket. Sok utassal még sík úton is eröltetik őket ezért fogyasztanak olyan sokat. Érdekes módon a 280-as kevesebb üzemanyaggal mégis felmegy a hegyre.

"A BKV által beszerzett Volvo 7700A buszok nem mondhatók minden tekintetben sikeresnek. A járműveket a gyártó cég tanácsa ellenére a kisebb, hétliteres hengerűrtartalmú dízelmotor-változattal rendelték meg, amely nagy utasterhelésnél és különösen nyáron, ha a klíma-berendezés is működik, csak erőltetett üzemben képes mozgatni a 18 méteres járművet. A fogyasztás ilyenkor eléri a 65-80 litert 100 kilométeren, ami a régi Ikarus 280-as típus üzemanyag normájának közel a duplája és ez igen költségessé teszi a Volvók üzemeltetését."

A korábbi kommentben említett adat nagyon jóhiszemű. Én is fejlődéspárti vagyok, de ezek a számok elgondolkodtatóak.

Iza Béla (törölt) 2012.05.14. 09:24:57

@Petyat: Budapesten hol jár 280 hegyvidéken? 139/239? Olyan emelkedő van Pesten is... Azon kívül hol?

Moszkvicsslusszkulllcs 2012.05.16. 19:30:36

@- Szerzet -:

Igen a londoni buszok 172 hüvelyk magasak lehetnek.

BPO654 2012.05.22. 16:43:47

@Iza Béla: Ott IK435 jár és felmegy, de azért erőlködik, nem úgy mint az Ik187 v a Credo C19 a Cummins motorral. Na az felmegy simán...:D

BPO654 2012.05.22. 16:49:36

@klarky: Nyugodj meg! A legkevesebbet a 200-as IK-ok fogyasztanak ahogy azt Tom-tom is leírta. A Volvo 60 litert is megeszik alapból bekapcsolt légkondival meg akár 100-at is, főleg mert az okos Sky-ék valóban gyengébb motorral rendelték meg ezért a kocsik erőlködnek.
A Van hool ebből a szempontból jó vétel volt mert erős euro 3-as motorú "C" tengely kormányzott rövidebb keskenyebb ebből adódóan a legjobb a 22-n lenne, amúgy is csuklósítani kéne már rég azt a vonalat,de mivel máshol is kell a.p meg Bkeszi soxor vonakodik fizetni a szolg.-ért ezért marad az IK415, meg a volvo locallo és a citárok legújabban.

BPO654 2012.05.22. 16:51:06

@BPO654: Ja és erős robusztus a kasztnija a vh-nak.

Iza Béla (törölt) 2012.05.23. 08:45:35

@BPO654: Helyes. A C80 és a C83 sem erőlködne. A Van Hool Brüsszelben durvább emelkedőkön közlekedik utánkormányzott "C" tengellyel. De nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy jár-e.
süti beállítások módosítása