Eltűnnek a tradicionális BKV busz színek?

2012. július 15. - kristoof

cimlapkep.jpg

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) múlt héten nyilvánosságra hozott ötlete alapján ezentúl a BKV-nál szolgáló autóbuszok a göteborgi társaikéhoz hasonló égszín fényezést kapnak. Ezzel a kukába kerül az évtizedek óta oly jellemző szürke-mélykék színösszeállítás.

A világ nap mint nap változik. Így az aktuális trendek is. Ezért épp ideje, hogy egységesítsük – a BKK közlésével ellentétben, nem is oly sokszínű – BKV buszflottát. A fővárosban közlekedő kocsik fényezése eddig teljesen egyedi volt.

620-asok.jpg620-asok még FAÜ színekben (fotó: Fortepan)

A második világháború után a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) járművei viselték elsőként a mélykék, ezüst, csíkos színeket. A BKV 1968-as megalakulása a színeket egyszerűsítették. Az ezüstöt a szürke váltotta és eltűntek a csíkok is a buszok oldaláról. Az Ikarus 200-as sorozatból érkező kocsik már az övvonal alatt sötétkék (RAL 5003), fölötte pedig szürke (RAL 7001) színekkel érkeztek. Ezzel a BKV buszai egy egyedi és olcsón megvalósítható fényezést kaptak. Így kezdődött a ma is használatos színösszeállítás története, ami teljes egészében kitartott a 90-es évek elejéig, majd napjainkban reneszánszát éli.

Az 1992-től beszerzett Ikarus 415-ösök a már megszokott szürke-sötétkék színeken kívül, három különböző árnyalatú zöld sávot kaptak a busz homlok és hátfalára. Ezek a zöld csíkok az akkor új kocsik –a korábbi társaikéhoz képest– alacsonyabb károsanyag kibocsátását hivatottak erősíteni. A 415-ösök 1995-től érkezett csuklós változatai a 435-ösök is megkapták a három zöld csíkot a kocsik elejére és hátuljára.

180-as.jpgA 180-asok is ezüstcsíkosak voltak (fotó: Fortepan)

Az ötven darab – a piros hetes családra– 1998-ban Székesfehérváron felújított Ikarus 280-as már a tradíciókkal szakító színezést kapott. A buszok alapszíne a BKV mélykék lett, de ezeknek a 280-asoknak az első harmada pirosat kapott, ami a második utasajtó után színátmenettel változik kékké. A kocsik a homlokfalra és az oldalaikra hatalmas 7-173 GYORS matricát kaptak. Ennek a feliratnak köszönhető, hogy a buszokat a köznyelv csak „gyrosként” aposztrofálja. A „gyrosok” hamar az utazóközönség kedvenceivé váltak, hiszen ezek a megkülönböztetett kocsik csak a 7E és a 173E vonalon fordultak elő. Így távolról is könnyedén felismerhetővé váltak. Persze néhány évvel később már más vonalakon is feltűntek az egyedi színeket viselő járművek, ezért –és mert a színátmenet nehezen javítható– a BKV a kocsik felújításakor már a hagyományos színekre festi a kocsikat.

gyros.jpgA Gyros (fotó: Zahnrad)

A hagyományos színezést –öv vonal alatt kék, fölötte szürke– az 1999-től érkező 412-es Ikarusok érkezésekor teljesen elhagyták. Szürke-kék színátmenet és az elől-hátul zöld színeket kapott a BKV első alacsonypadlós típusa. A színátmenetes fényezés sok fejtörést okozhatott a sérült kocsikon dolgozó műszakiaknak. Napjainkban is látni olyan 412-eseket, amiken nem igazán sikerült jól reprodukálni az eredeti gyári színátmenetet. A jelenleg az Ik-járműtechnika által teljesen felújított kocsik már a hagyományos szürke-mélykék színeket viselik. A 412-esekhez tartozik a BKV egyetlen Ikarus Agora típusú autóbusza. Ezt a kocsit az alacsonypadlós buszok késedelmes szállítása miatti kötbér rendezésére adta át az Ikarus a BKV-nak. Az Agora ezüstszürke és kétféle kék színekből összeállított fényezést kapott. Ez a kocsi a mai napig ebben a gyári fényezésben pompázik.
Később néhány 260-as és ennek csuklós változata a 280-as kapott eltérő színeket. Ezeknél a kocsiknál a felújításuk során az „orrukra” egy felfordított trapéz alakú szürke sávot került, amit középen egy kék csík oszt ketté. Az ilyen buszokat a közlekedésbarátok ezüstnyílnak nevezték el. Egyébként ez az összeállítás emlékeztet legjobban a FAÜ buszainak színezésére.

agora.jpgKötbér fejében érkezett az Agora (fotó: www.bkv.hu)

A 2004-től érkező Volvo 7700A-k már a megszokott szürke-mélykék színeket kapták. Ilyen színekre fényezték buszaikat a BKV alvállalkozói –VT Transman, Nógrád Volán– is. Persze itt is akad egy kivétel. A 88-as vonalon közlekedő Volánbusz Citarói a Volánbusz sárga színeiben maradtak. De a 2009-ben Brüsszeltől használtan vásárolt 32 darab Van Hool sem kapta meg a BKV színeit, ugyanis drágának tűnt az átfestés. Ez főleg az akkori BKV ellenes sajtóhadjáratnak és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tiltakozásának köszönhető, aminek a sorait ekkor még Vitézy Dávid is erősítette. A 13 darab használt szóló Van Hool megkapta a BKV színeit és nagyon jól áll nekik. Viszont a nemrég beszerzett 31 Citaro még nem lett átfényezve és úgy tűnik, hogy a hamarosan forgalomba álló 38, szintén használt szóló Volvo 7700 sem fog BKV színeket kapni.
A fentiekből kitűnik, hogy a BKV az elmúlt néhány évben már erősen törekedett arra, hogy buszai egységes színeket kapjanak. Az is jól kiolvasható, hogy a BKK közleményében lévő mondat miszerint: "Ma Budapest utcáin tucatnyiféle színű és megjelenésű autóbusz nyújt szolgáltatást, ami sem városképi, sem az utasoknak tájékozódási szempontból nem előnyös" egyáltalán nem állja meg a helyét. Azzal viszont egyetértünk, hogy egy város autóbuszparkja igen fontos városképi elem, ezért a tarka járműpark nem épp előnyös városképi szempontból.

volvo7700a_1.jpgMár az eredetinek megfelelő színekben érkezett a Volvo 7700A

Azt viszont nem igazán értjük, hogy, ha már változtatni akartak, akkor miért épp a göteborgi kék színeket választották? Akarva-akaratlanul is a barcelonai taxi színezés jut az ember eszébe. Ott sem sikerült semmi egyediséget belevinni a színekbe, csak egyszerűen lemásolták spanyol város mintáját. Ezzel épp ellenkező hatást vált ki a BKK, hamarosan teljesen megszűnhet a Budapestre oly jellemző egyedi megjelenésű buszpark.

vanhool.jpgA csuklós Van Hoolok csak matricákat kaptak

Persze a mi véleményünk is az, hogy lehetne frissíteni a buszok színezését, aminek az alapszíne akár a göteborgi „égkék” is lehetne. De valamilyen egyedi mintát –ne adj isten! Matricázást– kaphatnának a buszok. (Mint mondjuk a Debreceni villamos színezésnél.) Akár valamilyen pályázat formájában is megvalósítható lehetne, hiszen így sok értékes és ötletes javaslathoz juthatna a BKK. Ugyanis egy ilyen horderejű „esemény” kapcsán igazán meg kellene kérdezni az utazóközönség véleményét is. Ha ez az út nem járható, akkor nem kellene háborgatni a jelenlegi színezést, hiszen egyedi, könnyen felismerhető és az újabb járműveken is jól áll. (Igaz egy kicsit nagyobb hányadban is kerülhetne a szürke sávból a buszok homlok- és hátfalára. Például a felújított 415/435-ösök is megkaphatnák a szintén felújítás alatt álló 412-esek és Midik lámpák közötti szürke sávját.)

citaro.jpgElegáns lesz a Citaro, ha megkapja a BKV színeket. Egy szürke sávval-mint a mellette lévő Volvón- jobban mutatna

A pletykák szerint a BKK új szín ötletének az a magyarázata, hogy VT-Transman által behozott göteborgi Volvo buszokat az alvállalkozó nem hajlandó átfényezni. Ezért a BKK úgy döntött, hogy jó magyar szokás szerint „gombhoz varrja a kabátot”, a 19 busz kedvéért átfesteti mind az 1200 BKV buszt. Ha ez igaz, akkor örülnénk, ha ezt a BKK még átgondolná néhányszor!

A külön nem jelölt fotókat a szerző készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr844657796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacibácsi 2012.07.15. 17:08:14

RAL 5015 kék lesz:-(((

242 P1 2012.07.15. 17:51:02

Szerintem ez a sötétkék-kékesszürke összeállítás újonnan csilivilin szép, de elmattulva egy nagy sötét ablakfelületű "modern" buszon egyenesen undorító. Rádásul fakul, a volvók egy oldalán a javítgatásoktól akár 4-5 különböző szín is jól kivető. Én amondó vagyok, hogy ha már foggal körömmel kapaszkodni kell a kék-szürkébe, akkor 5002-7035 vagy 9018

ravnagad 2012.07.15. 18:01:36

Ez a sötétkék/szürke szín elképesztően ronda, éppen ideje valami élénkebbre cserélni. Persze valami egyedi mintát belevihetnének.

sanyix 2012.07.15. 18:06:01

valakik az átfestésekből megint jól fognak járni.

Shopping 2012.07.15. 18:11:54

Az előttem szoló megmondta.

Valaki megint jól jár...

karosszékely 2012.07.15. 18:25:09

Az kéne még, hogy pályazatot írjanak ki egyedi mintára! Valami agyhalott itt is kitalálná a szánalmas, giccses, pár hónap alatt teljesen elcsépeltté vált "kalocsaizást".

Jofiu 2012.07.15. 18:25:19

Már megint a látszat, semmi lényegi új.
Dizájnolós kollegákat/haverokat már az előző fújkorrupt banda is lefoglalta, jobb ötlet híján.
Mi a következő remek ötlet?
Végkielégítések?

Az 'új' amúgy meg foskék. A mostani jobb.

OkoskaTo:rp 2012.07.15. 18:31:00

A bilikék ronda, jellegtelen. Az ellenérveket jól összefoglaltátok. Esetleg az új szín melletti elfogadható indokot is tudna valaki, a PR-os bullshit helyett?

A meglevő buszok átfestésével persze valaki biztosan jól fog járni. A VT Transman pedig ugyebár narancsoligarcha-közeli cég, akit nem lehet költségekbe verni holmi sötétkékre festetéssel. Inkább fizessünk ki közpénzből százszor annyit!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.07.15. 18:42:26

Valakik az átfestésekből megint jól fognak járni és az a baj, hogy nem én.

2012.07.15. 18:50:11

Fessünk át mindent, csak azért mert, úgyis tömve vagyunk zsozsóval..

dr. Bubó 2012.07.15. 19:04:55

strandkorlátkék a buszokra...
bugyirózsazsín villamosokra...

miért nem egyből árpádsávos...
a náci komcsi fidesnek jo lenne

tartok tőle hogy a 6milla/busz áron fog elvérezni...

ez le van xarva... őszre már BKV halottak is lesznek...

2012.07.15. 19:11:14

Szvárvány színű legyen!
De mind a 16 millió!

És random feketével telefosni.

Jelszó: buzi, de legalább igaz magyar!

tiborc2008 2012.07.15. 19:13:38

degeneráltacska impotensecske orrtúrócska vitézi dávidocska kedvére játszadozhasson milliárdokért.
Wazze, szerencsétlen nyomorult ország!

venszivar 2012.07.15. 19:31:01

Fontos, hogy milyen színű legyen ! Az a sok szar, ami nap, mint nap bedögölhet, mert szét esik a motor, kaszni stb. ! Fessétek be a forgalomból kivont roncsokat is, hogy egyforma legyen az "összes" jármű !
Remélem a tujákat is átfestitek !

De engem is vegyetek be a buliba ......!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.15. 19:31:03

sajnos nincs egyéb logikus magyarázat erre, mint a MUTYI!

Voyageer 2012.07.15. 19:38:08

Dávidka ezzel akar kedveskedni Patrikocskának nászajándékként ezért a festés.

lutria 2012.07.15. 19:45:09

Így jár aki Európából innen-onnan szedi össze a használt járműveit...
Talán a Brüsszeliek a hibásak,mert milyen alapon használnak sárga járműveket?

magyar ember teli szájjal 2012.07.15. 19:51:30

Ez mekkora ökörség!
Inkább takarítani kéne, meg üzemben tartani a jegyautomatákat. Ha már városkép.

jack o'neill 2012.07.15. 20:00:45

"A pletykák szerint a BKK új szín ötletének az a magyarázata, hogy VT-Transman által behozott göteborgi Volvo buszokat az alvállalkozó nem hajlandó átfényezni. Ezért a BKK úgy döntött, hogy jó magyar szokás szerint „gombhoz varrja a kabátot”

Kristoof. Nem azért a belevaúért.
De, nem tévedtek egy cseppet?
A VT Volvo-i Dániából (Koppenhága) jönnek, illetve sárga-pirosak eredetileg.

Steppenwolf 2012.07.15. 20:02:27

@Jofiu: Ha te ilyen élénk kéket fosol, akkor mindenképp azonnal fordulj orvoshoz.

Démonmac1 2012.07.15. 20:11:59

Ez a világoskék sokkal jobban tetszik, mint az idáig használt stetétkék.

ifjú padavan 2012.07.15. 20:12:44

A villamosok festésénél is van példa az egységestésre, és manapság a hagyomány elmaradására.
Amikor a BVVV és a BKVT egyesítéséből létrejött a BSZKRT, egységesítették a villamosok színeit. A sárga szín a BVVV, a barna csík a BKVT emlékét idézte, ilyen a színűek voltak ugyanis ezen vállalatok villamosai. Ezt színkombinációt egészen a mai napig megőrizték a BKV villámosainál, sajnos a hannoveri villamosok és a Combinók festésekkor a barna csík már elmaradt.

ravnagad 2012.07.15. 20:17:49

Nem kellene az összes romot egyszerre átfesteni, de az újakat már új színnel kellene forgalomba állítani. Ez a sötétkék bűnronda. Mintha az 50-es évekből maradt volna itt egyen-munkaruhaként, csak a svájcisapka hiányzik róla.
Ahogy az új metró festése is katasztrófa. Nem hiszem, hogy az új kocsik festése drágább lenne, ha valami szépre festenék.

esef 2012.07.15. 20:20:34

a buzigyerek megint nem gondolkodott: nem muszáj fényezni, rá lehet húzni fóliát/matricát is, az sokkal-sokkal olcsóbb. meg el is lehet távolítani ha kell és akkor ott az "eredeti" szín is...

bár most hétvégén láttam egy ecsettel festett elejű volvo csuklóst, mit nem mondjak förtelmesen gányolt munka volt...

Steppenwolf 2012.07.15. 20:30:54

@jack o'neill: Így van, jobb lett volna, ha Kristóf nem a pletykákra hallgat, hanem utánanéz, honnan és milyen színű buszok jöttek, és akkor megspórolta volna a felesleges hangulatkeltést, valamint a trollok sem repülnek rá a hoaxra összeesküvés elméleteket gyártva.
Itt van róla a cikk, és a képek, hogy milyenek voltak a buszok vásárlás és átfényezés előtt: iho.hu/hir/kakasulos-buszok-kappanhagobol-120708

Uva 2012.07.15. 20:47:51

hát már festékgyárat is vett simicska?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.15. 20:58:09

Azért érdekes, hogy változik a vélemény, attól függően, melyik székben ül az ember.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.15. 21:04:43

@Steppenwolf: nem lepődnék meg ha kiderülne, hogy lesznek itt még olyan frissen szerzendő "új" buszok, amik "véletlenül" már alapból is ilyen bilikékek voltak vagy hogy egy havernak pont ilyen színből volt ötmillió liter felhasználatlan festéke...

más logikus magyarázat ugyanis nincs sem a színváltásra, sem pedig épp erre a színre. (a posztban szereplő busztipus budapesti alkalmatlanságáról nem is beszélve. ami távolságinak még csak-csak elmenne, ide a nagyvárosba? bukta!)

Steppenwolf 2012.07.15. 21:16:59

@városjáró: Hogyne, a Közgép ilyen színű festékek kikeverésére állt át. ;)

Maradjunk annyiban, hogy ha a dán fővárosban megfeleltek ezek a buszok, valamire csak jók lesznek nálunk is. Egyébként vannak már a BKV-nál ugyanilyen kialakítású Volvók, amik szintén nem a legforgalmasabb vonalakon járnak, hanem peremkerületekben, ahol viszonylag ritka a le-felszállás.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.15. 21:27:00

@Steppenwolf: mint ahogy az altsom metrókocsi ügyében sem nyugtat meg, hogy a párizsi, londoni, vagy new yorki szerelvények még kényelmetlenebbek, a dánok megfelelősége sem boldogít buszkomfort ügyben. :(

idő kérdése csak hogy kiderüljenek a valódi okok. hiszen annó a VEKE is a sértett (ex)kollégák súgásaiból buktatta az akkori BKV-t...

Steppenwolf 2012.07.15. 21:35:35

@városjáró: Mert egy tipikus magyar vagy, aki mindenért hőbörög és semminek nem képes legalább egy picit örülni, mert jót nektek nem lehet tenni. Nektek egy külön szovjet metrókocsit visszaállítanék a 2-es vonalra a kigyulladós fajtából, ha már annyira nem tetszik az Alstom szerelvény.

Perillustris 2012.07.15. 21:42:25

"az alvállalkozó nem hajlandó átfényezni"

Hő?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.15. 21:48:56

@Steppenwolf: aztán férfiasan állni ám a sarat, amikor rátokborul a szarosbödön! mert rátok fog!

merre 2012.07.15. 22:01:53

Ez az új bugyikék nagyon randa. Hagyják meg a régi kék színt, miért kell minden hagyományt felrúgni?

Hmmm... 2012.07.15. 22:50:36

Ha már színezés... nekem úgy tűnik, a BKK által most indított hajójárat sem egységes színezésű... legalábbis, látok egyet, amelyik tetőtől talpig ocsmány vöröses barna... és ez még úgy is feltűnő, hogy a hajók sem egységes típusúak. Ennek is csak a kommunikációja rossz, azért ilyen :-D

gertan 2012.07.15. 22:55:43

Megy itt a hazudozás, a sötétkék szín csak a 200-as Ikarusoknál jelent meg, addig, mint a fotók is tanúsítják, sötét szürke/ világos szürkék voltak a buszok!

Javaslom, legyen így, nem kell ez a kádárista kék.

De ha fiatalítani kell a színeken, vagyis csilicsárébbá kell tenni a várost, akkor a villamosok legyenek citromsárgák, a trolik magenták, így könnyű lenne őket egy tintasugaras printerrel is kinyomtatni. A HÉV-vel nem t'om mi legyen, mondjuk neon-zöld?

Iza Béla (törölt) 2012.07.15. 23:13:31

@jack o'neill: Azért áll még egy pár csuklós Volvó Cinkotán - néhány éve... Akkorról maradtak meg, amikor az Antal-család saját berkeken belül kívánt a BKV-ba további nógrádos Volvókat behozni. Sikerrel adtak jókora pofonokat a BKV-nak is és a Nógrádnak is...

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem ismered? Az üléspont határozza meg az álláspontot. :) Ettől még Dávid nem mondott ellen magának, hiszen nem a sötétkék-szükére fényezik a kocsikat. Az, hogy ez a jellegtelen szín mennyire jó, más kérdés. A taxik színe is jellegtelen lesz.

Szerintem a kék-szürke továbbra is jó lenne, bár az is tény, hogy nagyon sokféle festés volt divatban az elmúlt közel 100 évben. Nekem a 620/180/556 festése tetszik a legjobban.

Rocko- 2012.07.15. 23:17:24

ááá, tudod jól, hogya fényezés a mutyi része.

amúgy vicces, hogy magyarázzák az eltérő színvilágot, csak éppen az ok-okozat viszonyt nem sikerült felfogniuk: attól van ilyen kavalkád, hogy mindenhonnan megveszi a BKK a szemetet, ami az érkezési hely színeit viseli. tehát kvázi ők generálják ezt a káoszt.

Rocko- 2012.07.15. 23:20:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: jah.
mondjuk örüljünk hogy 'csak' babakék, és nem lila a busz...

@Perillustris: no igen.
a BKV felé valahogy igen szigorú elvárása van a BKK-nak, az alvállalkozó segge pedig ki van nyalva.

Iza Béla (törölt) 2012.07.15. 23:21:39

@Rocko-: A sötét lila már foglalt, legalább is történetileg. :)

gabest1 2012.07.15. 23:50:51

Emlékeztek még a busz- és villamosjegyre? Kék és sárga volt, mint a jármú. Tehát logikus lenne most mindent narancssárgára festeni.

itt élned, halnod kell (törölt) 2012.07.16. 00:54:40

@ifjú padavan: csak többé-kevésbé, ugyanis a villamosok is színt váltottak titokban. Sokkal világosabb sárga volt, (most inkább okker) a barna csík pedig sötétebb a jelenlegi kakaóbarnánál.

megmondomatutit 2012.07.16. 01:02:59

Mivel nagyon úgy néz ki hogy klíma nélküli (vagy nem működő) buszok még sokáig lesznek Budapesten, célszerű lenne ha minél világosabb színt választanának. Ez a kék talán még nem végleges, az ennél világosabb elegánsabb is lenne. Ha jól tippelek, ilyen színű buszai a Hajdú és a Tisza Volánnak is vannak, szóval egyedinek nem mondanám...

Forever Mankini 2012.07.16. 01:09:53

Miért nem egységesítik a BKV színeit? Általában 1 cég, 1 színvilág. Bécsben is ha jól tudom egységes a buszok-villamosok színe. Lehetne minden olyan sárga mint amilyenek a villamosok. Valaha a Fogaskerekű is sárga volt, de az első trolibusz (még Óbudán) szintén sárga volt.

a hét kérdése 2012.07.16. 01:11:18

Mikor áll forgalomba az első ilyen kék Volvo?

nible 2012.07.16. 01:33:57

Dávidkánk csillagunk valószínűleg festő akart lenni mert mindenhol átfesteni akar--taxi,bkv.Egy őrült festő már járkált a környéken a következőt ideje korán meg kéne állítani

Phantom001 2012.07.16. 01:54:20

Szerintem ez a világoskék nem gáz, de fehérre kéne festeni a felső részt, úgy jobban nézne ki, meg a hagyomány miatt is(kétszínű buszok).

kalapocska 2012.07.16. 03:00:36

Nekem kicsit depresszios a sotet kek- szurke kombo ugyhogy tetszik az uj kek.( nem vagyok budapesti de mndig lelomboz a busz szine ha arra jarok)
Mondjuk lehetne masra is kolteni a penzt es fokozatosan bevezetni az uj keket ahogy valaki irta feljebb. Akkora kulonbseg nincs a ket valtozat kozott, nem szint valt a busz.

559 2012.07.16. 08:28:21

Undorító és unszimpatikus ez a bugyikék szín. Sehol nem található meg Pesten, nem harmonizál a város egyéb színeivel hangulatával sem.

Nem értem, hogy miért kell a buszok színeit megváltoztatni. A sötétkéket már megszoktuk és megszerettük.

Álomkereskedő 2012.07.16. 08:36:21

Jó, hogy már csak a színek jelentenek problémát a BKV-nál...

Kopi3.14 2012.07.16. 09:10:27

Fessük az összes jármüvet neonzöldre, esetleg fluoreszkálóra. Had lássa az istenadta, hogy jön. S még a közvilágításon is spórolhatunk, mert csak ott világít, ahol kell.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.16. 09:14:04

Ha inkább átfestésre, stadionokra meg terek átépítésére költenek, mint a már szó szerint életveszélyes metróra (tűz, fékhiba, beázás, sínek állapota stb.), akkor felmerül-e a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés gyanúja? És a hűtlen kezelésé? Amikor nap mint nap látok buszt lerohadni, akkor tényleg elsőbbséget élvez a buszok színének egységesítése az utazás biztonságával szemben? Mutyiország, Látszatország.

Kopi3.14 2012.07.16. 09:16:15

@559: jó ötlet, legyen füstszürke a busz. Az harmonziál.

Agyalap 2012.07.16. 09:30:31

@Miazmás: A festés nem lenne akkora kiadás, ha nem a testvérekre szabnák a tendert.
A Van Hool-ok miért maradtak sárgák? Mert nem tudtam a festők alá ígérni, akik milliókért festettek volna át egy-egy buszt kékre. Én fél milkáért is vállaltam volna, úgy sem jártam volna rosszul. Még ecsettel sem - aztán a nappaliban szárítottam volna :)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.16. 09:33:09

@Agyalap: Az a helyzet, hogy nem érdekel, hogy mekkora kiadás. Mert amíg életveszélyes a BKV-s közlekedés, addig fel sem merülhetne egy átfestés. Erről van itt szó. Meghibbantak. Nincs jobb ötletem.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.16. 09:36:18

@Agyalap: Ha mondjuk szivárog a gáz a lakásomban, akkor nem új bútorokra költök, mert új bútor nélkül tudok élni. Ha meg felrobbanok, akkor meg b**hatom az egészet bútorostul meg lakásostul meg életestül.

Agyalap 2012.07.16. 09:36:57

@Miazmás: Gondolod, hogy van nagyságrendi különbség, hogy ne szar buszok gördüljenek ki a garázsból, vagy ne sárgák? Ha a karbantartás menne rendesen, a festés (takarítás) már simán elférne a sorban...

Agyalap 2012.07.16. 09:40:29

@Miazmás: Sántít a hasonlatod, mert ha lenne pénz karbantartásra, akkor működne a festő-, kárpitos-, autovillamosság- stb részleg is. Nem kellene jóskapistának kiosztani kib*szott nagy pénzért. Vagy Eleonórának. Mittudomén.

birashok 2012.07.16. 09:50:26

Miért nem járja körbe a témát a szerző, mielőtt csúsztatásokkal feleslegesen hangulatot kelt? Komolyan nem értem. :(
Nem baj, legalább lehet itt is fröcsögni...

Költségekről
"... a buszok átszínezésének nincsenek extra költségei, mert az idén a buszfelújítások és a használt buszok honosítása miatt a buszállomány jelentős részének, mintegy 100 busznak az átfestése egyébként is szükséges, valamint át kell festeni az újonnan forgalomba állítani tervezett 150 járatot is"

Átfutási időről (felmenő rendszerű átállást terveznek)
"A teljes flotta a tervek szerint négy-öt éven belül lesz egységes"

Színről
"egyelőre forgalomba még nem állt járműveken tesztelik a színt, végleges döntés csak ezt követően születhet az árnyalatról"

forrás: nol.hu/mozaik/most_mar_tenyleg_kek_lesz_minden_a_bkv-busz

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.16. 10:03:15

Már miért lenne szükséges? Nem elég egyelőre egy matrica buszonként 200 forintért?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.16. 10:08:28

@Agyalap: Teljesen mindegy. Amíg ekkora szarban van a BKV addig minden ilyesmire fordított pénz herdálás.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.07.16. 10:59:58

Melyik olvtársnak van fényező cége?... vagy festékgyára.

venszivar 2012.07.16. 11:08:33

Pénz kidobás, pénzpazarlás !? Ha már nem működnek a buszok, legalább "jól" nézzenek ki. :):D
Talán a festék összetartja őket. Igaz működni nem fognak tőle........

WKároly 2012.07.16. 11:23:52

Én nem tudom, hogy a francba képzeli ez a bagázs, hogy mindent a saját szája ízére alakíthat, csak azért mert 4 évre megkapta a kormányrudat. Ha bérelek egy autót, azt se kezdem átpimpelni, mert ideig-óráig rám van bízva, megnézném, hogy mit szólna hozzá a bérbeadó cég, ha egyszer leültetve, sötétített üvegekkel vinném vissza majd azt mondanám: nekem így tetszik.

Ki a tökömet kérdeztek meg erről?

Azelőtt még Combino dizánját is megszavaztatták velünk, a használókkal és egyben TULAJDONOSOKKAL, pedig az csak egy villamos volt a sok közül, most meg ez a huszonéves Orbán rokon hülyegyerek eldönti, hogy ő átfesteti az összes buszt bugyikékre, mert neki az tetszik, a több évtizedes hagyományokat meg ki nem szarja le.

Mi jön még? A Lánchidat átfestitek majd narancssárgára, hogy az is "fiatalos" legyen?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.16. 11:27:16

@WKároly: facebook csoportot kéne létrehozni a hagyományos szín megtartásáért! alátámasztva városszociológiával, színtudománnyal, közlekedéstörténettel. hátha sikerül kiütni vitézyék fejéből ezt a baromságot!

Reggie 2012.07.16. 11:32:28

Ki nem fossa le, hogy milyen szinu. A jarat szamat kell nezni, nem a szinet.

toto92 2012.07.16. 11:39:49

Az volt már, hogy a cikk utolsó bekezdése konkrétan HAZUGSÁG? Ugyanis a buszok sárgán érkeztek, ezeken kék maximum a valaha rajtuk utazott négyhónapos Jörgensen rugdalódzója volt.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.16. 11:52:09

@toto92: Ahogy nézem, az utolsó bekezdés egy feltevés. Úgy kezdődik: "A pletykák szerint..." Jó ha tiszta, mielőtt most is rátekeredik a BKK a szo(p)kásos helyreigazítási szopórollerre!

Agyalap 2012.07.16. 17:24:07

@Miazmás: Amíg ekkora sz@rban vagyunk - addig sem szeretnék sz@ron utazni. A herdálás nem az igényesség lenne, hanem pl a stadionépítés...
Vagy 50 milliárd a Kossuth-térre...
Vagy stb...

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.17. 09:11:53

@Agyalap: Én inkább utazom egy csúnya, csak rozsdás részeit lejavított busszal, mint egy gyönyörű, de nem biztonságossal. Ez is herdálás. Először működjön és biztonságos legyen, aztán jöhet a festés. Ha autót veszel akkor nálad az dönt, hogy milyen szép kívülről vagy inkább a motorja meg a futóműve és aztán a külső?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.17. 09:14:26

@Agyalap: Ha én csinálnék valakinek valamit szép, de nem működik, akkor elküldene a csába, hogy először legyen jó, aztán ráérünk foglalkozni a csicsázással.

Agyalap 2012.07.17. 10:03:42

@Miazmás: Jut még valami az eszedbe?
Továbbra sem egyről beszélünk. Én azt mondom, hogy normálisan működő karbantartás esetén a festésre is lenne kapacitás, te látom mindenképpen rozsdás, de működő járművekről beszélsz. Csicsázásnak én a metálkék színűre festett buszokat tartanám, szerintem a sötétkék festék nem akkora kiadás, mint azt láttatni szeretnék velünk...

Iza Béla (törölt) 2012.07.17. 11:13:57

@Agyalap: Csak ma 2 frissen fényezett 280-ast láttam. Nekem tetszik a sötétkék, pontosabban inkább tetszene az ezüst+kék, de költségileg mindegy, milyen színűre fújják holnaptól, csak egységesen töltsék azt a szórópisztolyba. 2 szín nem nagy dolog, azt is lehet fújni, az egyenes elválasztás jobb, mint a színátmenetes.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.07.18. 06:33:19

@Agyalap: Értelek, de normálisan működő karbantartás esetén a pénzzel se volna probléma. Én a mostról beszélek. Ezt meg te nem érted. Kit érdekel, hogy mi lenne ha? A csicsázást meg én a külsőségekre értettem. Olyanra, mint a fényezés. Nem fogunk egyetérteni, nem is kell, továbbra is a mostról beszélek és arról, hogy ez az intézkedés a jelen helyzetben herdálás. Ha majd minden ettől sokkal fontosabb dolog rendben lesz, akkor mélázgathatunk színeken, felőlem Barbie-rózsaszín is lehet, mert engem a külcsín érdekel a legkevésbé.

Agyalap 2012.07.18. 10:27:18

@Miazmás: Én meg azt mondom, ha maradunk a működő, de ocsmány sz@rul kinéző buszoknál, már a használattal járó érzés is szar lesz. Bár tudom hogy működik, de mégiscsak sz@r.
Ne engedjünk annyit az igényességből, hogy ne nézzen már ki valahogy. Vagy ne legyen tiszta. Annyira nagyon rosszul nem állhatunk, ha stadionok épülnek...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.18. 15:38:04

az időszakonkénti újrafestés önmagában nem ördögtől való. buszonként félmilliónál nem lehet több. a gond az új szín ránkerőltetésével van. és hogy egy ilyen városképi kérdésben közvéleménykutatás nélkül egyáltalán meg mertek nyilatkozni. ez ami nagyképű parasztság a BKK részéről!

Moszkvicsslusszkulllcs 2012.07.20. 22:29:48

Ha a szerző figyelmesebben forgatta volna a Forteplan-t, akkor felfedezhetett volna egy 1930-ass évek végéről származó színes (!) képet a Ferenciek (akkor: Apponyi) térről amin egy kék-ezüst harcsabusz is látható - tehát már a háború előtt bevezették a jelenleg is használt színtervet.

lutria 2012.07.23. 17:46:19

Csepelen a Kossuth Lajos müsz.középiskola mellett egy volt tanpályán áll 15-20 db használt Volvo busz kék-ezüst-narancssárga színben.Ezek talán a BKV számára vannak elspájzolva?
www.imagebam.com/image/95aad1202820499

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.07.23. 21:03:10

ez a színösszeállítás pl jól néz ki - még ha felesleges lenne is a színváltás.

Iza Béla (törölt) 2012.07.24. 10:33:31

@Moszkvicsslusszkulllcs: Ettől még lehetne mása színösszetétel. A szürke vs. ezüst sem egységes, a kék sem egyforma. Lehetne erősíteni az ezüst vonalat is, ha már nagyon történelmi akar lenni.

@lutria: Bárkinek lehet spájzolva, elég sokan üzemeltetnek itthon 7700-asokat.

Moszkvicsslusszkulllcs 2012.07.25. 07:40:36

Például, tudomásom szerint a Volánbusz alvállalkozói dec 31-el lelépnek, a VB-nek 100-as nagyságrendben kell busz jan 1-től.

A BKV kék szerintem sem tökéletes, alapvetően mindenki az antidemokratikus módszeren, a köz érdekét szem előtt tartó döntéselőkészítés hiányán húzta fel magát.

Iza Béla (törölt) 2012.07.25. 11:45:07

@Moszkvicsslusszkulllcs: Valahol kampányoltak is, hogy Győrben áll egy csomó legyártott busz.

galax 2012.07.28. 16:20:13

Indulok reggel melózni, és szembejön velem ez a borzalom. Az 58-ason ez a Vitézy-kék hányadék beállt a megállóba. Nem hittem el, hogy ez az. Élőben még rosszabb.

BPO654 2012.08.01. 00:37:03

@Steppenwolf: Rákeféltél te barom!
Idézem az idézetet és a szerző hozzárakott véleménét, amvel egyetértek!
""Ma Budapest utcáin tucatnyiféle színű és megjelenésű autóbusz nyújt szolgáltatást, ami sem városképi, sem az utasoknak tájékozódási szempontból nem előnyös" egyáltalán nem állja meg a helyét. Azzal viszont egyetértünk, hogy egy város autóbuszparkja igen fontos városképi elem, ezért a tarka járműpark nem épp előnyös városképi szempontból."
Tucatnyi színű busz; és ez kinek a hibája? Akik beozták a sok xart alig bírják összesöpörni az EU-kohószökevényeket (Dávidka kedvenc szava). Ráadásul ott eggyel kevsebb az ajtó a városi buszokon... .
A buszok többségén a sötétkék az alapszín, az h van amin zöld csíkok v ezüst csíkok vannak v piros az eleje, arra azt írni amit idéztem fentebb az cinizmus.
Miért írtam, h rákeféltél te barom? Mert pont a metróval jösz elő meg a hőbörgéssel, meg tipikus magyarozol itt. Szerencsére sok embernek feltűnt h miről is szól ez a dolog, tipikusan.:D
Szóval a metrók te gykkettő;
M1: sárga
M2-M3; van egyszínű sötétkék, van felül világos-kék alul sötétkék (moszkvai fényezés), van jó kopott kékeszürke, és erre jönnek a Fostomok amik fehérek. Most skkor fessük át az összes fenti vagont fehérre, még a kigyulladókat is nem te tipikus idióta?!
A villamosok is különböző fényezésűek, akkor most fessük át mindet banánzöldmetálra v babarózsaszínre mert az sokkal modernebb???:D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.02. 00:03:21

Még egy gondolat:

Eddig csilliárd féle színben parádéznak a budapesti buszok, és ezért egységesíteni kell a színtervet.

Egy újabb szín behozásával.

Iza Béla (törölt) 2012.08.02. 09:08:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Attól még, hogy élőben eléggé randa elvileg mindegy, milyen szín, csak egységes legyen. Akár garázsfénnyel (ami ugye nem is létezik) is felvihetik a kocsikra, 1-2 év alatt egységes lesz.

BPO654 2012.08.02. 23:56:54

@Iza Béla:
Ha ronda akkor mindegy???:DDDDD
Akkor te bolond vagy már bocs.... . Végül is mind1 h a párod 18 éves v 81..........:D
Pont 5 éve volt itt a volvo 7500, annak is ilyen bilikék színe volt, már akkor el lett döntve ezek szerint.
veke.hu/2007/07/duplacsuklos-a-7-es-buszon-folyik-a-beetetes/
OCSMÁNY. Én már akkor is beírtam, kár h a VEKE megsemmisítette a régi fórumos bejegyzéseket.

1-2 év alatt egységes lesz?? Mondom, h vmi bajod van. Az átfényezés úgy lesz, h majd amit át kell azt ilyen bilikékre fújják folyamatosan de csak amit felújítanak. Az nem 1-2 év... .
Írtam, h a villamosok sem egységes színűek, eszembe jutott h a fogasis villamso már, tehát nemcsak sárga, sárga-barna-fehér, hanem piros-fehér-piros villamosun is van. Fényezzük át őket lehetőleg mondjuk narancsra v lilára az összeset mert pénz az van!:P

BPO654 2012.08.03. 11:06:34

Íme csokorba szedve az összes Citaro:
www.delpestibusz.hu/keptar/LYH.html

Lehetett volna választani ha mindenképp mást akarnak. A frankfurti türkiz is sokkal jobb lett volna a bilikéknél, de ha már kék akkor leginkább LYH-109 vagy esetleg LYH-130. Utóbbi alatt ott van a LYR-131 íbkv kéken, felette meg egy türkiz. Egy képernyőre ráfér, kitűnően összehasonlítható.
Viszont már kapják a bilikék színt.

BPO654 2012.08.03. 11:11:23

Ja, és ha akar vki vmit tenni ellene, mondjuk a VEKE v bárki más, akkor legyen modern mint a bilikék szín, és szervezzen mondjuk flashmob-ot bilikék szín ellen a Deákra, v a BKK iroda elé, az onnan nincs messze, a fésbukkon való hőbörgés az nem modern, és kevés.
De már tán ez is késő.

Iza Béla (törölt) 2012.08.03. 11:56:34

@BPO654: Látom, eléggé bennfentes vagy ahhoz, hogy tudd, mennyi garázsfény és felújítás (nem helyben fényez) készül egy évben. Az már mindegy, milyen színre, mert nem többletköltség.

BPO654 2012.08.04. 16:32:52

@Iza Béla:
Jövőre 500 buszt kell leselejtezni. Te áfényeztetnéd őket a kohó előtt, gar.-ban, vjsz-nél, szfv-ott Szélesnél, Kecskeméten anyámkínjában.
Gratulálok.
Egyébként a vóóvóó 8500-as buszok eleve ocsmányak formailag, de RAL5015-tel sikerült kihozni a maximumot... .

Iza Béla (törölt) 2012.08.05. 08:53:43

@BPO654: "Jövőre 500 buszt kell leselejtezni." Ezt 10 éve hallgatom. Gratulálok.

BPO654 2012.08.06. 23:37:13

"Nem önmagában a színnel van baj, hanem az eljárással, ahogy mindenféle felhatalmazás nélkül, egyetlen ember ízlésének megfelelően alakítják át Budapest arculatát. Ez a Fővárosi Közgyűlés hatásköre."
"A Budapesti Közlekedési Központ – egy hónap késéssel – forgalomba állíttatta a VT-Transman Kft-vel azokat a használt Volvo buszokat, melyet egyesületünk észrevételei ellenére Budapesttől idegen, egyszínű, rikító világoskék fényezéssel láttak el.

A VEKE tiltakozik a BKK eljárása ellen, és követeli, hogy az önkényes átszínezgetési őrületet állítsák le. Budapest városképének helyreállításáért pedig a döntésért egy személyben felelős BKK vezérigazgatónak kell helyt állnia, a saját fizetése terhére."

Mindkettőt a VEKE mondja, óriási önellentmondással. Hiszen a hagyományokra hivatkoznak, rikító világoskékeznek -ami igaz is, aztán meg azt mondják h nema színnel van a baj. Érdekes... .

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.08.07. 12:12:15

@BPO654: szerintem nincs ellentmondás. van bajuk a színnel, de nem csak azzal - hanem az eljárással, ahol a Közgyűlés és a városlakók feje fölött született meg a döntés.

BPO654 2012.08.07. 23:28:05

@városjáró:
Ám legyen. Elfogadom a válaszodat, bár válaszolhatott volna Dlala s hisz Ő s olvassa ezt a blogot is. Azért mert nem mindenben értünk egyet, még nem kell örökre bevágni a durcit.
Vannak lehetőségek;
flashmob, népszavazási kezdeményezés, aláírásgyűjtés stb.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.08.08. 09:30:01

@BPO654: én nem ismerem dorner személyes álláspontját, csak a legutóbbi ATV-s beszélgetésből és az előbbi idézetből vontam le a következtetésem. megvédeni meg végképp nem akarom az álláspontját.

egyébként fura az élet, mert dornert én egy diktatórikus szélsőségeskedő fickónak ismertem meg annak idején - ezért se kívánnék vele egy lapon szerepelni - de ebben a színügyben közel áll az álláspontjuk ez enyémhez. annyi különbséggel, hogy míg őt erősen fűti a kiebrudaltságából faladó sértett düh, addig engem csak a városlakólat annektáló, lekezelő BKK stílus aggaszt.

BPO654 2012.08.13. 10:07:38

@városjáró:
Volt vele tapasztalatom nekem is;
és igaz amit írsz elég durva: megtaláltam azt a madárlátta blogot ahol fél évente születik egy topik, ahonnan kitiltatott, íme;
irhasarok.blog.hu/2011/10/04/legyen_e_kozossegi_kozlekedes_az_irhas_arokban
Nos itt van egy másik poszt az 59-esről, oda mertem írni, h simá kiváltható trolival a villamos, ez betette nála a kaput, és kitiltatott. Még meg is lehetne hosszabbítani, okkal könnyebben mint a nyavlyás cskirgó villamosát, a.padlós esetelg magyar gyártmányú járművekkel (duplacsuklós troli, v négytengelyes szimpla csuklós. Emlékeztetnék az IK 60T-re, a T 400 az hátul ikertengelyes volt, ráadásul kormányzott, a világ első duplcsuklósát is az IK gyártotta, tehát a gyártási tapasztalat megvan).
Kicsit off, bocs.
süti beállítások módosítása