Egy tanulságos tüntetés margójára

2013. augusztus 10. - kristoof

cimlap_1.jpg

Tegnap hazánk egyik legdemagógabb tüntetésén jártunk. Ami semmilyen komoly problémát nem oldott meg, de a helyszín belvárosi volta, nemcsak a sajtónál talált hallgató fülekre, hanem sajnos a helyi önkormányzatnál is. Így mindenki elégedetten távozhatott. Én is ott jártam, de a résztvevőkkel ellentétben, szomorúan jöttem el a helyszínről.


Az előzmények

A Szent István Bazilika környékén élők megelégelték, hogy a lakásaik előtt, hosszú sorban parkolnak a Bazilikához érkező, főként, külföldi turistákat szállító turistabuszok. Az ott lakók szerint ezek a buszok hangosak, füstösek, folyton zavarják a más közlekedési módot választókat (biciklisek, gyalogosok). Ez szerintük tarthatatlan állapot.

Problémáikkal elérték a Levegő munkacsoportot is, akik teljes mellszélességgel kiálltak a főváros egyik „igen fontos” gondja mellé. A környezetvédő csoportnak köszönhetően több sajtóorgánumban is megjelent, hogy a bazilika környékén élők, ezen a hétvégén, tüntetni fognak az ablakaik alatt pöfékelő turistabuszok ellen.

cikkbe3.jpgIlyen egy környezetszennyező és hangos turistabusz? (fotó: Fülöp László)

Csak egy céljuk volt

Bevallom őszintén, hogy felemás érzésekkel mentem el a tüntetésre. Biztos voltam abban, hogy a lakók bármit is tesznek, csak kicsi eredményt érhetnek el, hiszen a fővárosban nem túlságosan szabályozott a turistabuszok közlekedési rendje. Ezt a BKK által elindított törekvések ellenére sem lehet gyorsan kivitelezni. Mégis precedens értékű lehet a megmozdulás, hiszen felhívja a figyelmet a szabályozatlan iparágra és az ettől sokkal égetőbb problémára, miszerint a BKV öreg buszai sokkal kártékonyabbak, mint ez a néhány turista busz.

A helyszínre érve máris csalódnom kellett! Mindösszesen tizenkét ember demonstrált „levegőt” feliratú esernyők alatt (ők mindannyian a környék lakói voltak). A nem túl magabiztos tüntetők elmondták, hogy az a céljuk, hogy ne itt álldogáljanak a büdös hangos turistabuszok. Keresztkérdésekkel sem lehetett eltántorítani őket. Hiszen arra a kérdésre, hogy például a Budai Várban sokkal nagyobb problémát okoznak a turistabuszok és illő lett volna ezt a témát is bevonni, a válasz csak annyi volt, hogy – mi nem a várban lakunk!

cikkbe1.jpgA Bazilikánál lakók a városnéző buszokkal sem voltak megelégedve! (fotó: Citytour)

Vicc az egész

A kívülállók, szinte már abszurditásba menő komikus pillanatokat is tapasztalhattak! A tüntetők által a bazilika parkolójából kiutált turistabuszok egyáltalán nem tűntek el, csak máshol álltak meg. Egyrészt néhány méterre a demonstráció előtt és az Erzsébet téren, ahol valóban sikerült a kocsiknak akadályozni a forgalmat.

A másik ilyen, hogy a valódi probléma többször is akadályozta, hogy valamelyik szervező interjút adhasson a sajtó képviselőinek. Ugyanis ezt a 9-es vonalon közlekedő öreg Ikarus 280-asok a hangos motorzajukkal hátráltatták. A sors pikantériája, hogy egy-egy turistabusz elhaladásakor minden további nélkül interjút adhatott a képviselő.

Persze a szervezők nem estek kétségbe! Arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e őket az, hogy a BKV buszai hangosabbak és füstösebbek, mint az utálatos turistabuszok, az volt a válasz, hogy – ez lesz a következő, amit meg kell oldani! Ez a válasz abszolút komolytalanná tette az egész kezdeményezést!

cikkbe4.jpgÖreg buszokkal már csak hazai turisták közlekednek (fotó: kristoof)

A tényleges probléma

E sorok írója Budapest egy külvárosi szegletében lakik, ahonnan néhány méterre egy BKV buszvégállomás található. Így megértem a Bazilikánál lakókat, ugyanis igencsak idegesítő, amikor az öreg kétszázas Ikarusok sofőrjei hajnali négykor bőgetik a motort, hogy legalább az ajtók bezárásához szükséges mennyiségű levegőt termeljen a kompresszor! Igaz a problémával nem vagyok egyedül, de ki várhatná el, hogy megszűnjön egy BKV buszvégállomás? Vagy ki várhatná el, hogy a BKV azonnal lecseréljen ötszáz buszt? Hiszen a 150 új Citaro forgalomba állítása kevéske, 1000 buszt is le lehetne cserélni az életkora és állapota alapján.

Ahogy fentebb írtam, a BKV-nak még legalább ötszáz Euro I illetve Euro II –es besorolású busza van még forgalomban. Bárhogy is kerestük, de Euro III-asnál rosszabb motorral szerelt külföldi turistabuszt nem találtunk a fővárosban! A tüntetők „Levegőt!” feliratú transzparensei és esernyői igazán viccesnek hatottak a kétszer három sávon dübörgő autóforgalom mellett.

Persze hülyeségért nem kellett messzire mennie a Levegő munkacsoportnak sem! Hiszen a képviselőjük szerint sok a tüdőbeteg Magyarországon és ez részben a turistabuszoknak köszönhető! Igen, elég valószínű, hogy a maximum napi ötven a Bazilika előtt álló turistakocsi több tüdőrákot okoz Budapesten, mint az ötszáz korszerűtlen BKV busz vagy a kétszer három sávon özönlő autóáradat!

Volt jobb ötletük is! Miszerint a turisták hagyják a városszélén a buszaikat és jöjjenek be a belvárosba BKV-val! Ha már demagógat játszunk, akkor felteszem a kérdést, hogy komolyan gondolja azt valaki, hogy a turisták otthagyják egy, jelenleg nem nagyon létező, külvárosi parkolóban a kényelmes légkondis buszaikat? Lecserélik a kényelmüket az életveszélyes 3-as metróra, vagy csak simán megfőnek a saját levükben a 40 fokos melegben?

cikkbe2.jpgIlyen és...

Szavazatszerzés

Ebből a nagyszerű buliból természetesen nem maradhatott ki a politika sem! Péntek estére az ötödik kerületi polgármester helyettes, Puskás András, jól megígérte a demonstrálóknak, hogy ha nem akarnak turistabuszokat, akkor nem lesznek turistabuszok a Bazilika előtt. Hamarosan felszámolják a parkolóhelyeket és a haza fényre derül!

Persze egy ilyen egyszerűen és olcsón kivitelezhető dolgot, hogyan tagadhatna meg egy jó polgármester? Az is igaz, hogy ezzel simán a szőnyeg alá söpörték a problémát. Egyrészt azok a buszok továbbra is bemennek majd a belvárosba csak máshol állnak meg. Másrészt a valódi problémát csak elodázták, hiszen a valóban környezetszennyező buszokat ezzel nem cserélték le és mostantól buszokkal sem nagyon illik zavarni a polgármesteri hivatal köreit. Hiszen egy igen kardinális buszos kérdést már megoldottak!

cikkbe5.jpg...ilyen buszokkal jönnek a turisták Budapestre (fotók: kristoof)

Konklúzió

Jó látni, hogy tíz ember „ennyire fontos” kérdésben milyen nagy eredményt tud elérni! Azt viszont szomorú látni, hogy az egész kérdésben résztvevők mindegyike csak a felszínt kapargatta és csak a saját önös érdekeik vezérelték őket!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr45454512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2013.08.10. 12:07:49

Minek minősítsem ezt a posztot, ami sok-sok mellébeszéléssel támadja az ottlakókat, de az ő legfontosabb érvüket, a probléma lényegét egy félmondattal, szóval sem említi:

Nem a buszforgalom, nem a buszparkolás miatt tüntettek elsősorban, hanem azért, mert a turistabuszok télen fűtés, nyáron légkondi miatt _folyamatosan_járatják_a_motorjukat._
Na, ez a zaj, füst (legyen Euro-XIX-es akár) nem hiányzik senkinek.

Úgy emlékszem, tavaly a szállodahajók ellen is- részben* - emiatt keltek ki azok, akik a rakpart mellett laknak: a kikötőkben nem volt áram, így a hajómotorok termelték azt, folyamatosan füstölve, zajongva.
Nem tudom, de te talán igen, hogy a külső árambevitel mennyire lenne megoldható a turistabuszoknál.

* Ott talán még a szemétszállítás is probléma volt.

kristoof 2013.08.10. 13:51:17

@Hammer: Lehet, hogy nem jött le a mondanivalóm lényege! A gondom az, hogy vannak ettől nagyobb problémák, ami bőven ide kívánkozott volna, de senki nem foglalkozott ezekkel!

Valóban ez is fontos kérdés, de a Rendőrség és a Közterület felügyelet büntethetne, ha lenne valódi szabályozás a turistabuszokkal kapcsolatban.

Most nem történt semmi ezekkel kapcsolatban. :-(

EvilHedgehog 2013.08.10. 15:34:40

@Hammer: Ha a Deákra és környékére költözik az ember ne csodálkozzon, hogy ott járnak buszok, meg turisták. Senkit sem köteleznek fegyverrel, hogy hova költözzön. Amikor az ember egy város frekventált részére kötözik tudomásul veszi a fennálló körülményeket.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.08.10. 16:26:37

Egyébként a várban "nagyon jól" megoldották a parkolási problémákat, a legtöbb turistabusz uis nem parkol, hanem köröz, fel a Hunyadyn, át a váron, le a Palotán és az Alagúton, fel a Hunyadyn... mert a váron való áthajtás ingyenes.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.08.10. 22:08:01

ha jol tudom a magyar korutas turista buszok a legrosszabbak, azok meg egesz vegig fel le korbe-korbe mennek, illene inkabb azokat csesztetni

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.11. 00:11:39

@Hammer:

Láttam embereket!
Akik olyan kikötőben jártak, ahol volt külső árambetáplálása a hajóknak.

Bizony, van ilyen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.11. 00:13:33

Alegjobban az tetszett, hogy IGEN! KITILTJUK ŐKET! Majd pár hét (hónap? év?) múlva építünk egy parkolót máshol.

De a köztes időben rohadjon meg mindenki!!!

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2013.08.11. 07:43:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Fuss neki mégegyszer! Nem a hajó külső betáp volt kérdéses, hanem a busz.

@kristoof: Na pont erre írtam, hogy mellébeszélés: "vannak ettől nagyobb problémák", akkor ezzel ne is foglalkozzunk.

@EvilHedgehog: Látom, te is csak a posztot olvastad, a kommentemből pedig pont az nem jutott át hozzád, mit a posztból is hiányoltam. Segítek: folyamatos motorjáratás az ablak alatt.

ggabor · http://www.idegenvezeto.org 2013.08.11. 09:52:01

@Hammer: Igazad van, a probléma többrétegű.

Egyrészt vannak a turizmus, melynek elérendő céljai (többségében) Belvárosban vannak. A turisták egy jó része sem idővel, sem fizikummal nem rendelkezik ahhoz, hogy több kilométert gyalogoljon. Ha tehát a Belváros kér a turisták nyújtotta bevételből, lehetővé kell tennie, hogy a turistabuszokkal elérhetővé tegye a területet.

Másrészről pedig ott vannak a helyi lakosok, akik persze minél nagyobb nyugalmat és minél jobb levegőt szeretnének. Mint ex-belvárosi tudom, milyen fontos ez. Ha reggel kilenctől este hatig az ember háza előtt berreg fél tucat parkoló busz, az tényleg felőrli az ember idegeit.

A két igényt egy kalap alá hozni nehéz, leginkább jó logisztikával, technikai fejlesztésekkel és kőkemény ellenőrzésekkel lehetne. Ha például a nagyobb buszparkolóknál csinálnának egy buszsofőröknek kialakított helyet, ahol
- kifizethetik a parkolási díjat
- ihatnak egy kávét
- melegedhetnek/hűsölhetnek
akkor az egész rögtön színvonalasabbá válna és joggal lehetne megtiltani az álló buszoknak a motor járatását. Amit aztán szigorúan be is kellene tartatni - erre egyébként a Bazilikánál is kötelezett a tábla, csak ugye nem mindenki tartotta magát ehhez.

De megoldható lenne a kiszálló/beszálló pontos megoldás is, ahol a buszok csak a turisták felvételére/leszállítására állhatnának meg, majd továbbhajtanának egy nem túl messzi, gyorsan elérhető parkolási helyre. Ez azonban addig, amíg a város belseje hétköznapokon járhatatlan, a turistabuszok pedig nem használhatják a buszsávokat, szimpla álom, hiszen egy 20-30 perces Bazilika-látogatás alatt a buszsofőr ma épphogy elér pl. az 56-osok teréhez vagy az északi pesti rakparthoz - és máris fordulhat vissza.

Az illetékesek sajnos csak a "megszüntetjük, oszt jó napot" megoldást ismerik és preferálják. Így az utóbbi években gyakorlatilag úgy szűnt meg az összes nagyobb buszparkoló (Kossuth tér, Márc. 15. tér, Bazilika, stb.) a Belvárosban, hogy egy újat sem hoztak létre. "A turisták így is fognak jönni" - mondják (ill. gondolják), de tévednek. "Majd kiszállnak és gyalogolnak" - mondta az egyik tüntető is.

Látszik, hogy a szakmáról ezeknek az embereknek halvány fogalmuk sincsen.

Különben nem gondolnák, hogy a turizmus igénytelen és akkor is dőlni fognak a jól fizető kuncsaftok, ha a legnagyobb látnivalók majd csak BKV-vel lesznek elérhetők. Nem kérem, akkor ők majd mennek máshova és ide majd azok a vendégek jönnek, akiknek csak a Hop-on Hop-of buszra, a Ryanair-jegyre meg némi olcsó sörre telik. Semmi baj ezzel, csak az állami bevétel lesz kevesebb, hiszen ezek a turisták jellemzően nem költenek - a Belvárosban sem.

Aki pedig azt gondolja, hogy minden vendéggel eljátszható a gyalogos városnézés (amely egyébként tényleg népszerű), annak szívesen a gondjaira bízok egyszer egy hetvenes-nyolcvanas korosztályt képviselő, 45 fős csoportot: tessék velük városnézést csinálni 3-4 óra alatt úgy, hogy lássanak is valamit a (bel)városból.
süti beállítások módosítása