Buszok a forradalom hevében

2013. október 22. - kristoof

cimlap_3.jpg

Az 1956 október 23.-ai események során az autóbuszoknak nem igazán jutott főszerep. A fennmaradt fotók tanúsága szerint, mégis aktívan kivették részüket a szabadságharcból.

Persze ezekben az időkben sem voltak túl vaskos konstrukciók az autóbuszok, így azok amik a harcok középpontjába kerültek hamar elvéreztek. A legtöbb kocsi a barikádok emelésében segédkezett, úgy, hogy vagy magából a buszból építették a torlaszt, vagy pedig épp találatot kapva lett belőle az. De sok helyre buszokkal érkeztek a forradalmárok és a vöröskereszt is használta őket az ételcsomagok kiosztására, illetve a sebesültek elszállítására.

cikkbe1_1.jpgIkarus 60 a Ferenciek terénél. A kocsi a sebesültszállításban vett részt (fotó: Fortepan.hu)

Sajnos saját gyűjteményünkben egyáltalán nem találtunk olyan fotót, ami 1956-ról szólna. Ezért az internet segítségére hagyatkoztunk, hogy felleljünk olyan fotókat a szabadságharc idejéből, amiken buszok is szerepelnek. Így sem volt könnyű dolgunk, de egy kisebb galériát megosztunk olvasóinkkal, ezzel is kifejezve tiszteletünket az 1956-os forradalom és szabadságharc részvevői felé.

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet akarsz kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

(Címlapfotó: villamosok.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr885592936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takarék-láng 2013.10.22. 23:31:44

Dogoljon meg a Gyurcsany!

BHJ-962 2013.10.23. 14:12:16

@nimrod666: Kész ennyi volt az összes értelem,ami kijött belőle,utána megadta magát a savanya Arany Ászok bódító hatásának.
A képek meg tényleg jók és ráadásul (nekem)sosem látottak,de gondolom páran vagyunk még így.
Sietve meg is osztottam a kizsákmányoló tőke útján létrejött facén.

szmoker (Homo Trollicus) 2013.10.24. 10:05:33

@nimrod666: nem érted? Erről is a zelmútnyócév tehet :)
süti beállítások módosítása