Semmi bajuk a szegedi troliknak?

2015. május 06. - Hirtelen Miki

troliszeged.jpg

Két hete állnak tétlenül a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) Ikarus-Skoda Tr 187.2 típusú trolibuszai a cég telephelyén. A közlekedési cég garanciális problémákra hivatkozott, amikor leállította a 13 trolit. Az SZKT ugyanazt próbálja elsütni a csehekkel, ami korábban sikerült a lengyeleknél?

A Magyar Nemzetben nyilatkozó korábbi SZKT vezérigazgató, Tóth István Tibor szerint akár életveszélyesek is lehetnek a szegedi trolik. Ez arra utal, hogy a Škoda által szállított elektromos hajtásrendszer vagy egy része lehet rossz az SZKT szerint, a hazai, Ikarus karoszériás trolibuszokban. Annak a Škodának az elektromos berendezése, ami nem is olyan régen adta át a 14 000. trolibuszát. A volt vezér pontosít is, szerinte az elektromos berendezés szigetelésével van gond. Ez minimum furcsa, mivel a járművek elektromos berendezésinek a nagy része sorozatgyártott és korábban semmilyen probléma nem merült fel velük kapcsolatban. Az újdonságot csak az akkumulátoros hajtás és a korábban a Škoda számára ismeretlen magyar karosszéria jelentette. Az új karosszéria sem lehet ok, elektromos berendezéseket számos gyártó (Irisbus, Solaris, SOR, Ikarus) karosszériájába szerel a Škoda. A furcsaságok és pletykák után az alábbi nyílt levélben megkértük az SZKT-t a valódi ok nyilvánosságra hozatalára, amire egyébként a hazai törvények is köteleznék őket:

Tisztelt Címzett!

A Szegedi Közlekedési Társaság által beszerzett 13 darab, Ikarus-Skoda gyártmányú trolibusz garanciális problémájára hivatkozással történt forgalomból kivonással kapcsolatban kérem küldjék meg a szállítói szerződésben definiált sorozathiba okát.
A kérésünket a Közbeszerzési törvény (továbbiakban Kbt.) 31. paragrafusának első és második bekezdésére alapozzuk:
,, Az ajánlatkérő köteles az alábbi adatokat, információkat, dokumentumokat a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban - amennyiben az Adatbázisban való közzététel valamely okból nem lehetséges a saját vagy fenntartója honlapján - közzétenni: e) a szerződés teljesítésére vonatkozó következő adatokat: hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra), a szerződő felek megnevezését, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontját, továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél - támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet - által történt teljesítését követő tíz napon belül;"
A Kbt 31 paragrafusának második bekezdése szerint: ,,Az (1) bekezdés szerinti adatok közérdekből nyilvános adatok, azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg."

A fentiek alapján kérem küldjék meg az eredeti szállítási szerződés 13.9. pontjában leírt szállítói hibából forgalomképtelenség okát.
A levelünk nyílt levél, a kérdésünket és az Önök válaszát is közzé fogjuk tenni a blogunk felületén.

Üdvözlettel: Az Omnibusz Blog szerkesztősége

A trolibuszok szigetelése banális ok, nem hihető egy gyakorlott trolibuszgyártótól. Az egyébként Tóth István Tibor által is aláírt szállítási szerződés 13.9 pontja szerint, ha a szállító hibájából nem forgalomképes a járművek több mint fele, akkor a szállító napi kétszázezer forint/kieső jármű kötbért köteles fizetni. Madárcsicsergést mi is hallgatunk, nem csak az ex-vezér. Ezek szerint a szállító általi kivizsgálás megtörténhetett, de hibát nem találtak. Ezek után felmerül, hogy az egyéb csicsergőknek, akik a szegediek által követelt kötbérek jogosságát vitatták a villamosok kapcsán és vitatják most is, nincs-e valami igazságuk?

146.JPG

Vihar egy pohár vízben? Részben hazai gyártású jármű körül politikainak tűnő csetepaté?

Noha a sajtónak nyilatkozó önjelölt szakértők és politikusok drágállják a beszerzést, de pont a mostani furcsa akciójukkal okozhatják a jövőbeni ajánlatok megdrágulását.

(Címlapfotó: MTI)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr907435972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2015.05.07. 14:54:14

Na, ebből az írásból nem sokat lehet érteni.

Ha akartok valamit mondani, akkor mondjátok ki.

Izo 2015.05.08. 08:16:15

Igen, a politikusok nem szokták felfogni, hogy a kockázat megdrágítja a beszerzést. De hát ilyen, amikor valaki nem a saját pénzét költi.

halaloszto 2015.05.08. 08:49:59

lehet ezt érteni. olyan világot élünk, amikor vannak dolgok amiket nem lehet kimondani. majd újra belejövünk a sorok között olvasásba.

Birkesz 2015.05.08. 10:56:20

Őszintén szólva, nekem sincs kedvem bogarászni, hogy most mit is akart a kedves blogger mondani. Tessék szépen, összeszedetten és tisztán megfogalmazni a mondanivalót.
@Halaloszto: veled pedig nem értek egyet ebben, nem élünk még olyan világot (főleg nem egy buszbeszerzéssel kapcsolatban) Ha azonban így kezdünk el gondolkodni, könnyen eljöhet a újra.

zsoci 2015.05.08. 12:50:39

A műszaki érvelés ami a cikkben teljes zagyvaság. Attól, hogy egy cég x darab hajtást vagy buszt legyártott, miért következik, hogy nem követhet el hibát? Minden új konstrukciónak vannak hibái, ezt tudomásul kell venni. Szintén orbitális tévedés, hogy egy trolibusz szigetelése tök egyszerű dolog, pont hogy nem. Egy vaskerekű sokkal egyszerűbb., mert van földelése. Nem tudom mi a gond a szegedi trolikkal, így azt sem, hogy ez valós gond vagy sem. Az viszont valós gond, ha valaki a műszaki ismeretek teljes hiányában nyilvánít ki valami kvázi igazságként, holott arról sincs foglama amit maga ír le.

Bafana 2015.05.08. 12:59:03

"Miért nem járnak a trolik szegeden, ha semmi bajuk?"
Szeged város nevét mért nem lehet nagy betűvel írni?
süti beállítások módosítása