Két éve utazunk „kisvolvóval” Budapesten

2015. szeptember 27. - BugaBence

9_1.jpg

A főváros járműparkja igen sokszínű. Egy-egy utasszemmel nézett egyforma busz között jó néhány különbséget fedezhetünk fel. Ezeket a különbségeket hasonlítottuk össze a Hollandiából és Németországból használtan beszerzett Volvo 7700 és 7000 típusú szóló autóbuszokon.

A BKV-nál hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az elavult Ikarusokat vadonatúj, minden elvárásnak megfelelő alacsonypadlós buszokra cserélni anyagilag lehetetlen lenne. Ezért a közlekedési cég, a korábban beszerzett Van Hool-okhoz hasonlóan, 2012-ben úgy döntött, hogy további használt kocsikkal újítja meg a szóló buszflottáját. Javítva ezzel a járműpark átlag életkorát, és az alacsonypadlós, klimatizált szolgáltatás statisztikáját. Döntéshozóink „ha nincs ló, jó a szamár is!”  alapon úgy döntöttek, hogy a nyugati fejlettebb országok használt busz flottáiból vásárolnak, majd „honosítják” azokat. Így esett a választás a Holland veldhoveni Veolia közlekedési vállalat leselejtezett szóló Volvo 7700-asaira. Itt nyilván közrejátszott az is, hogy a BKV-nak már vannak ilyen Típusú buszai, csak épp csuklós változatban.

13.jpg

A Hollandiából származó kocsik jobb állapotban vannak, mint a berliniek 

A buszok honosítását a VJSZ (Vasúti Járműjavító Szolgálat) végezte. Itt történt a buszok „bilikékre” fényezése, felmatricázása, az utastájékoztató rendszerek testre szabása, üléshuzatok cseréje stb. 2012-ben ihlet és pénz hiányában a kocsik belsejének honosítása elmaradt.

A honosítás után azonban egy váratlan kérdés ugrott be a közlekedésszervező gondolataiba. Rájöttek, hogy valami nem stimmel az új-használt buszok arculatával. Itt megtörtént az, ami a buszok átfényezésével kapcsolatban sajnos, sem előtte sem utána, nem történt meg: kikérdezték a BKK Facebook oldalán a „népet”, hogy szerintük mi tudná elfogadhatóbbá tenni ezt a kinézetet:

20_1.jpg

Így néznének ki a kocsik a hibrid feketítés nélkül. A BKK egyedül ebben az esetben kérdezte meg az utasokat a buszok kinézetéről. Sem előtte sem utána nem tettek többé ilyet (fotó: iho.hu)

A Facebook szavazatok alapján a döntéshozóink a hibrid 7700-asok fekete színezésével tették emészthetővé a busz karakterét, ám ezt az újabb Volvo 7900-as valóban hibrid buszoknál már kihagyták sajnos.

A BKV idén a további Ikarus selejtezések folytatására Berlinből is vásárolt, a veldhoveniekhez hasonló szóló Volvokat, melyeknek honosítása jelenleg még folyik, de néhány példánnyal már találkozhatunk a főváros buszjáratain.

4_2.jpg

A berlini kocsik jobban le vannak "lakva", mint a holland példányok

Budapesten így összesen három féle „kisolvó” közlekedik, ezek külsején érdemleges különbségeket nehéz találni. A Holland Volvoktól a berlini az ajtók vezérlésben különbözik leginkább. A buszok utastereiben több eltérést is észrevehetünk, hiszen mások az elvárások  Berlinben, mint Veldhovenben.

A berlini 7000-esek sajátossága az 1. ajtónál található rámpa-ami kapóra jöhet a BKK-nak, mert így a kerekesszékes utasoknak is be tudják vezetni az elsőajtós felszállást. Így az autóbuszon két mozgáskorlátozottaknak kihajtható rámpa van (1. és 2. ajtónál). A Holland és a Német buszok műszerfala és ajtóvezértlése is teljesen más, mint a Hollandoké, ezek viszont a 2004-ben újonnan vásárolt Volvo 7700 csuklós autóbuszokéra hasonlítanak.

A Holland „kisvolvók” eddig egész jól szuperáltak, de a berlini társaik közül az egyik a budapesti bemutatkozás után néhány nappal kigyulladt, majd teljesen kiégett. Reméljük, hogy ez csak egyedi eset és a berlini kocsik a holland „kisvolvókhoz” hasonlóan beválnak.

(fotók: a szerző)

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr647844452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2015.09.28. 12:59:52

Hello!
Kezdjük már azzal, hogy a holland kocsik között is kétféle váltóval vannak szerelve a kocsik (Voith és ZF). A Voith-os kocsiknál pedig lengő-toló ajtók vannak a 2. és 3. ajtónál, míg a ZF-ek bolygóajtósok....

BBenceee 2015.09.29. 08:41:25

Hello!
"A Holland és a Német buszok műszerfala és ajtóvezértlése is teljesen más, mint a Hollandoké, ezek viszont a 2004-ben újonnan vásárolt Volvo 7700 csuklós autóbuszokéra hasonlítanak."
Vagy:
"A Holland Volvoktól a berlini az ajtók vezérlésben különbözik leginkább."
:)

Aron_son · https://busworldblog.com 2015.10.06. 17:08:00

"Itt történt a buszok „bilikékre” fényezése, felmatricázása, az utastájékoztató rendszerek testre szabása, üléshuzatok cseréje stb. 2012-ben ihlet és pénz hiányában a kocsik belsejének honosítása elmaradt."

Nem kerek számomra ez a (két) mondat, kis ellentmondás van bennük: az üléshuzatok sem lettek cserélve, ami szintén a kocsi belterének része. Egyszerűen nem nyúltak semmihez az utastérben, csak idővel az elromlott (többlet) leszállásjelzőket kikötötték/leszerelték a kapaszkodókról.

"Budapesten így összesen három féle „kisolvó” közlekedik [...]"

A cikk kettőt ismertet, és én sem tudok többről.

BBenceee 2015.10.16. 09:12:18

@Aron_son: A cikkben 2 féle Holland és 1 Német kisvolvóról van szó... olvasd el figyelmesebben :)

BPO654 2015.10.21. 21:28:44

IK 180-assal sokkal jobb utazni. A gyönyörű műszerfala sokat látszik. Még ICS a rkp.-on! (már tátrák a 19-en is..). És sok-sok koszos hybrid volvo!

www.youtube.com/watch?v=XPpzOENx-x0

együttnemműködő 2015.12.15. 15:30:16

Emberek!
Miért olyan nehéz megjegyezni, hogy a nemzetiségneveket kisbetűvel írjuk?
Sajnos mind a kommentekben, mind pedig a cikkben egy kivételtől eltekintve következetesen rosszul jelennek meg a holland, illetve német szavak...
süti beállítások módosítása