Tényleg utálják az autóbuszvezetők a kerékpárosokat?

2015. december 16. - _zahnrad

bus-bike.jpgÚjabb írást kaptunk Egy Mezei Autóbuszvezetőtől. Hogyan látszanak a kerékpárosok egy busz volánja mögül?

Oszlassunk el egy tévhitet: az autóbuszvezetők általánosságban nem utálják a kerékpárosokat. Azonban néha tényleg nagyon haragszanak rájuk. Nem, nem azért mert kerékpárral közlekednek (ez kifejezetten támogatandó, mert irreálisan sok autó jár ma Budapesten, és emiatt néha teljesen lebénul a város), hanem azért, mert sokuk az alapvető közlekedési és a józan ész diktálta szabályokat figyelmen kívül hagyva, felelőtlenül, ön és közveszélyesen rója az utakat.

Nagy felháborodást váltott ki Tarlós István legújabb javaslata, miszerint kerékpáros-jogosítványt vezetne be. Pedig teljesen igaza van. Aki ezen felháborodik, az vélhetően maga sem tartja be az alapvető szabályokat. Elég szomorú, hogy a kerékpárosok érdekeit - elvileg - védő civil szervezetek is elutasítják az ötletet, pedig ez minden normális kerékpáros érdeke. Aki betartja az alapvető szabályokat, annak nem lehet problémája ezzel a kezdeményezéssel. Ugyanis pont a keménymag tehet a kerékpárosok negatív megítéléséről. Szó sincs arról, hogy bárki ki akarná szorítani a kerékpárosokat a városból (mint ahogyan a Magyar Kerékpárosklub vizionálja), csupán rendet és fegyelmet szeretne a főpolgármester az utakon, ami nagyon kívánatos, mert a hazai közlekedési kultúra inkább balkáni, mint európai. Mi köze a szabályok betartásának a szmoghoz? Ne csúsztassunk már ekkorát! Igen, az autósokkal is sok a baj (de még mennyi!), beszélünk majd arról is, de attól még, hogy másokra mutogatunk, nem oldódik meg a probléma. Egyébként is van egy nagy különbség az autósok és a kerékpárosok között: ha autóval koccanunk, abból általában csak anyagi kár keletkezik, ellenben a kerékpárosok komoly sérülést szenvedhetnek a busszal való találkozás során, 20 tonna, az 20 tonna.

bike-bus-car.jpg60 főnek az útfelület foglalása ha busszal, ha kerékpárral és ha autóval közlekedik. Látszik, hogy a busznak jó oka van az elsőbbségre, ne tartsuk fel. (Forrás)

Azért is szükség van a kerékpárosok alapvető oktatására, mert sokuknak fogalma sincs arról, hogy bizonyos forgalmi szituációkban mit kell tenniük, a többi közlekedőtől mit várhatnak. A forgalom ismerete nem egy velünk született adottság, ezt meg kell tanulni. E nélkül nem lehet kimenni kerékpárral az autók is a buszok közé. A drága kerékpár, sisak és védőfelszerelés sem véd meg a saját hülyeségünk ellen.

Sokan azzal jönnek, hogy egy vizsga még nem oldja meg a helyzetet, attól még ugyanúgy átmennek majd a piroson, stb. Igazuk van. Ez csak a kezdet. Éppen ezért azonosító számmal kell ellátni minden kerékpárost (pl. a kötelező sisakon elhelyezve), hogy beazonosíthatóak és felelősségre vonhatóak legyenek, amennyiben szabálytalanságot követnek el. És a szabálytalankodókat szigorú pénzbüntetéssel kell sújtani. El kell felejteni azt az elborult ötletet, miszerint a kerékpárosok átmehessenek a piroson, mert ebből a többségnek az jönne le, hogy nekik piros lámpánál is elsőbbségük van. Emellett el kell törölni azt az őrültséget is, hogy ittasan kerékpározhassanak. Utóbbiakat egyetlen közlekedési szakember sem tartja elfogadhatónak, a bevezetésük csak és kizárólag politikai haszonszerzésből történhetett meg rendkívül sajnálatos módon. Az elkövetőjét is jól... (a fantáziájukra bízom)

Az alábbiakban felsoroljuk a leggyakrabban elkövetett hibákat, szabálytalanságokat, amelyeket a kerékpárosok ma elkövetnek az utakon, és amelyekért az autóbuszvezetők is nagyon dühösek tudnak lenni.

img_1659.JPGNem csak infrastruktúrában és tudatosságban, hanem szabálykövetésben és fegyelmezettségben is hatalmas a lemaradásunk.

Piros lámpán való áthaladás. Meg kell állni és kész! Más is sietne: az autósok és a buszok is, mégis megállnak. Ez nem képezheti vita tárgyát. Aki egy ilyen alapszabályt megkérdőjelez, és az ellenkezőjére buzdít, legyen az akár valamely kerékpáros klub vagy egyesület elnöke, azt jó messzire el kell zavarni, mert nem méltó a tisztségére. Számtalan veszélyes szituációt okoznak a piroson gyakran körültekintés nélkül áthaladó kerékpárosok. Pedig egyre több helyen kifejezetten a kerékpárosok számára is létesítenek külön jelzőlámpát. Sokszor éppen fordulunk rá valamely útra, a kerékpáros pedig lazán bevág elénk, mert oldalra nem néz, sőt, nem is gondol rá, hogy onnan érkezhet jármű (a lámpát neki biztos csak poénból helyezték oda). És még ő mutatja a középső ujját, amikor rádudálunk. Azt persze nem várja meg, hogy a miatta fékezni kényszerülő autóbuszon történt-e utassérülés.

Zenehallgatás. Ezen biztosan sokan felháborodnak majd, de tiltani kell. Autóbusszal közlekedve, számtalan olyan kerékpárost látni, akinek a füle bedugva, üvölt a zene, és emiatt fogalma sincs, mi történik a környezetében. Nem hallja az autók, buszok hangját, a megkülönböztető jelzést használó járművek szirénáját, stb. A Balaton körül futó kerékpáros úton semmi baj a zenehallgatással, de a városban, az úttesten közlekedve rendkívül veszélyes, ezért tiltani és büntetni kell. Nagyon sok olyan balesetveszélyes szituáció van, amit a zenehallgató kerékpáros nem is érzékel (pedig gyakran ő okozza). Igen, az sem normális, ha az autókban üvölt a zene, mert hasonló a közlekedésbiztonságra gyakorolt hatása, de majd a maga idejében erről is beszélünk.

Telefonálás kézben tartott készülékkel. Ugyanúgy elvonja a figyelmüket, mint a zene. Ráadásul egy rázós szituációban könnyen eleshetnek, mert nem fogják rendesen a kormányt. Nem beszélve arról, amikor 5 km/h-val sem döcög a buszsávban, megy a traccsparti, mi pedig nem tudunk az utasokkal haladni.

seattle_-dexter-ave-bike-lane-and-bus-stop.jpgSeattle-ben nem ma kezdték. A biciklisáv kikerüli a buszmegállót. Persze ahol van hely, ott könnyű. (A kép forrása)

A busz elindulásának elő nem segítése. Az autósokhoz hasonlóan a kerékpárosok sem szeretik ezt az alapszabályt betartani. Pedig sokuknak csak addig olyan sietős, amíg megelőznek, utána már ráérnek feltartani.

Meglévő kerékpárosút ellenére az úttesten, rosszabb esetben, a buszsávban való közlekedés. Lehet mondani, hogy a kerékpárút nem olyan biztonságos, de ez többnyire csak mellébeszélés. Úgy kell kialakítani a kerékpáros utakat, hogy jól láthatóak legyenek, és ők is jól lássák az érkező forgalmat. A kereszteződésekben pedig nézzenek körül! Szokjunk le arról, hogy ész nélkül megyünk bele a vakvilágba.

Jobbról történő előzés. Pl. a busszal éppen indulok el a lámpánál, amikor nagy elánnal megelőz szabálytalanul jobbról egy kerékpáros (mert ő már lendületből érkezett), bevág elém, majd visszavesz a tempóból, és feltart. Alapvető intelligencia, hogy ilyet nem csinálunk. Ahogy gyalogos átkelőnél sem kellene előzgetni az autóbuszt. Te jó ég, hányszor volt már, hogy hajszál híján elütötte a gyalogost, akit átengedtem. Ugyanez kanyarban vagy körfogalomban, ahol a busszal folyamatosan kell helyezkedni, az okostojás pedig bebújik mellénk jobbról... aztán csodálkozik, ha felkenjük valahova.

Elsőbbségadás elmulasztása (pl. jobbkéz-szabály). Szerintem fölösleges részletezni: napi szinten rengeteg alkalommal vágtatnak ki elénk alsóbbrendű utakról, és nem is tudják, mennyire veszélyes, amit csinálnak. De hogyan is várhatnánk el tőlük, hogy betartsák az ilyen alapszabályokat, ha nem tanítjuk meg nekik kötelező jelleggel?

sign-bicycle-red-light.jpgA piros az mindenkinek tilos, ás ez nem vita tárgya!

És még néhány idegesítő dolog:

Piros lámpánál kikerülik a buszt, és megállnak előtte. Aztán feltartják, mert busszal nem mindig lehet őket megelőzni. Mögötte miért nem jó, ha tudják, hogy úgyis lassabbak?

Miért kell a főutakon kerékpározni, amikor a párhuzamos mellékutcákban is megtehetnék? Biztonságosabb lenne, és a forgalmat is kevésbé akadályoznák. Eleve ki kellene tiltani őket az olyan utakról, ahol szorosan követik egymást a buszok.

Percek óta kullogunk a lassú kerékpáros mögött, végre meg tudjuk előzni, erre pont amikor mellé érünk, isteni sugallatra elkezd vadul hajtani. Szintén gyakori jelenség.

A sor nyilván ezúttal is a végtelenségig folytatható. A folytatást ismét a hozzászólókra bíznám...

Buszsáv. Tarlós úr szerint ki kell tiltani onnan a kerékpárosokat. Összességében igaza van. Ostobaság volt közös busz- és kerékpáros sávokat létrehozni, főként, hogy a szükséges sávszélesség nem adott a legtöbb esetben. Nagyon zavaró tud lenni, amikor 5-10km/h-val vánszorog előttünk a kerékpáros, sokszor nem is teker, csak gurul, annyira ráér. Leelőzni szabály szerint nem lehet, és sokszor nem is tudnánk, mert a párhuzamos sávokban áll az autósor. És baromira nem érdekli, hogy feltart minket: vet néhány lapos, megvető pillantást hátra, és döcög tovább. A buszsávba legfeljebb azokat a képzett kerékpárosokat engedném be, akik egy meghatározott minimum sebességet tartani tudnak. Ez legalább 30 km/h kell legyen. Amúgy létesítsenek nekik a járdán vagy az út szélén minél több kerékpáros utat, ami csak az övék. Ha kellő mértékű pénzbüntetéssel sújtanák a renitenseket, akkor forrás is bőven lenne a kerékpárút-hálózat fejlesztésére.

buszsav_soroksari.jpgA közös használathoz közös szabálykövetés is szükséges lenne...

A közös busz és kerékpársávról még annyit, hogy rendkívül ostoba és szakmaiatlan módon olyan festést kapott az útburkolat egy része (a piros színű), ami nedves körülmények között irdatlanul csúszik. A Budapesten közlekedő autóbuszok amúgy is rettentő gyatra gumikkal vannak felszerelve, de ezzel még tovább fokozódik a balesetveszély.

Járda. Elvileg büntetik, és a többség hápog miatta. Pedig engedélyezni kellene ott, ahol nincs kerékpáros út. Persze ésszel és nem száguldozva, figyelve a gyalogosokra, nem veszélyeztetve őket.

Utóirat: Ezen sorokat egy olyan autóbuszvezető írta, aki évtizedek óta kerékpárral jár munkába (amikor csak teheti), és még soha nem volt konfliktusa sem busszal, sem autóval, csak és kizárólag olyan kerékpárosokkal, akik nem tartották be az alapvető normákat (pl. vadul csengettek és leanyáztak, amikor a kerékpárúton meg mertem állni a piros lámpánál).

Címlapkép: Modacitylife

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr38178296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JakiHUN 2015.12.16. 21:59:42

Remélem, a cikket író buszvezető mindig megvárta az utascsere végét, csak akkor kezdett csöngetni, hiszen a szabály az szabály, és még mindig az Astoriánál várja, hogy befejeződjön az utacsere.

Gondolom a 30-as táblánál sem ment soha 32-vel.

Aztán ebben a kereszteződésben piros mellett nem csak a kerékpárosok, hanem bárki kanyarodhat jobbra! Minél hamarabb le kéne zárni! https://www.google.hu/maps/@47.4492447,19.1308089,3a,75y,157.6h,76.72t/data=!3m7!1e1!3m5!1s8ix9m87IBBWmZfLuVqza6w!2e0!6s%2F%2Fgeo1.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3D8ix9m87IBBWmZfLuVqza6w%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D19.317436%26pitch%3D0!7i13312!8i6656?hl=hu

Az a hozzáállás, hogy szétválogatjuk eszközök alapján a közlekedőket, rossz. Az emberek szabálytalanok. Különböző közlekedési eszközökre ülve különböző szabályokat kézenfekvő megszegni. A kerékpározás leginkább szokatlan, a jellemző autós szabálytalanságokra már fel sem figyel senki. Persze van pár dolog, amit tényleg kordában kellene tartani, ehhez tényleg jó lenne alapvető közlekedési szabályokat tanítani az iskolában, illetve szigorúbban ellenőrizni néhány dolgot, de ez a cikk így, ebben a formában: "Get your head out of your ass!"

JakiHUN 2015.12.16. 22:01:39

Illetve indítványoznám a gyalogos jogosítvány bevezetését is. Akkor majd megtanulnák a kis nyomorultak, hogy nem szabad a Móricz Zsigmond körtéren átmenni a pirosban!

Burgermeister 2015.12.16. 22:15:38

Persze hogy utálják, mondjak példákat? Minden kerékpárost arra biztatok, hogy ha egy buszos szabálytalan vele, veszélyezteti az életét, testi épségét akkor azonnal a forgalmi irodán tegyen feljelentést!!! Ha nem veszik fel akkor azonnal hivjon rendőrt, na az segít. Utána a buszsofőr repül, a forgalmis meg örüljön egy fegyelmivel és nem kerül az utcára.

humorpalanta 2015.12.16. 22:23:43

Nincs értelme a bringás jogsinak. A bringások nagy része, sőt, túlnyomó többsége rendelkezik jogosítvánnyal, s ez az évek előrehaladásával egyre jobban közelít a 100% felé. Csak felesleges hülyeség lenne. Ezzel szemben a rendszám, vagy azonosítószám bevezetése valóban megfelelő lenne. Egyébként nem kell ahhoz jogosítvány nekik, hogy el lehessen őket tiltani a biciklizéstől, ha szabálytalanok. Bármelyik bíróság megteheti.
Amúgy igaza van.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.12.16. 22:34:54

A posztoló által leírtakkal egyetértek, de sajnos akadnak olyan buszvezetők, akik tényleg utálják a bicikliseket. Pl. dudálva megelőz, majd a következő megállóban megáll időt kiegyenlíteni. És a végén konkrétan egy lámpaperiódussal ért előbb a célhoz, mint én a biciklivel.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2015.12.16. 23:26:56

A kerékpáros jogsit nemzetközi egyezmények tiltják, ráadásul azt is tudjuk, hogy a jogosítvány megléte nem garancia a szabálykövetésre.
A kötelező sisakviselést nem indokolják a baleseti statisztikák. A kerékpáros azonosító nonszensz, ilyen sehol sincs, pedig a kerékpárosok más országokban se túlzottan szabálykövetőek. Esetleg a gyalogosoknak ne legyen kötelező azonosítóval ellátott sárgamellényt viselni? Hisz ők is okozhatnak balesetet és simán elszaladhatnak utána.

Ezek a javaslatok baromságok, amelyeknek egy hatása lenne, adminisztratíve megnehezítené a kerékpározást, aminek így csökkenne a népszerűsége. Ennek pedig legfeljebb nagyon rövidlátó emberek örülnének, mert lehet, hogy kevesebb bicajos tekerne előttük az úton, ezért azt hiszik, hogy gyorsabban haladnának, csak abba nem gondolnak bele, hogy a kerékpárpzást abbahagyók egy része autóba szállna vissza, amitől még nagyobb dugók lennének és persze a tömegközlejedésben is növekedne a zsúfoltság.

A szabálykövetést gyakoribb rendőri jelenléttel lehetne javítani, ez ellen szerintem senkinek nem lenne kifogása.

Főúton ugyanazért megy a kerékpáros, mit amiért bármelyik másik jármű. Arra vezet az útja, ráadásul az elsőbbsége miatt gyorsabban tud haladni. Az a gyakori narratíva, hogy mennyi gépjárművet tart így fel, az előfordul persze, de a hatása a valóságban erősen eltúlzott, a belvárosban a főutakon az átlagsebesség gyakran semmivel sem gyorsabb annál, amennyivel egy bringás megy.

Ami a buszsávot illeti, annak használata szerintem járatsűrűségfüggő. Én egy időben használtam a Soroksárit a Lágymányosi/Petőfi híd szakaszon, kb. havonta egyszer ért utol busz, olyankor az első saroknál mindig lehúzódtam, nem hiszem, hogy borult volna a menetrendje.

jelentéktelen alak 2015.12.17. 00:12:12

Részben egyet értek. Valamilyen módon érdekeltté kellene tenni a biciklist abban, hogy beazonosítható legyen. Hasonlóan ahhoz, mint ahogy most sisakban nagyobb a megengedett sebesség. Persze mit sem ér az egész, na nincsen eredményesen betartatva sem a megengedő, sem korlátozó szabály. Valóban jelentős büntetést kellene mérni a szabálytalankodóra (nem csak a kerékpárosra)
Ugyanakkor a biciklisek utakról való száműzését nem tudom támogatni. Sőt tiltakozom ellene. A biciklisnek SEMMI KERESNI VALÓJA JÁRDÁN! A városi bicikliutaknak sem vagyok híve. Igen, mehet a biciklis a párhuzamos mellék utcán és illik is így tennie, ha a főúton aránytalanul feltartja a forgalmat (5-10km/h sebességgel) De mivel a bicikli igen is jármű, semmi kivetni való nincsen abban, ha az úttesten halad, ahol a járműveknek helye van. Úgy gondolom, hogy a biciklisek számára nagyon is indokolt az út szélén lévő buszsávok megnyitása. Viszont valóban meg kell akadályozni, hogy az ott közlekedő buszokat a szükségesnél nagyobb mértékben akadályozza más valaki. Akár ott parkolva, sétálva, taxis utasra vadászva, vagy biciklis ott cammogva. Akiben nincsen meg arra a készség, hogy szabályosan, mások veszélyeztetése és/vagy akadályozása nélkül közlekedjen, azt nem bánom, ha szénné büntetik. De olyan szabályokat is kell egyben alkalmazni, amelyek feleslegesen senkit sem korlátoznak, zavarnak.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2015.12.17. 00:26:00

Igaza van a poszternek! A többi csak szarkavaró ideológiabetyár.

Kuntakintekitekinte 2015.12.17. 08:22:05

Szép a terelés, a bringások agya be is veszi. Agyhalottak, az ikonikus ennyi helyet foglal fotó csak akkor igaz, ha az összes ember ugyanonnan ugyanoda megy.
Egybites agyú bringások, két db. önálló, onnan megyek oda ahová akarok tip. közlekedési mód van összehasonlítva egy kötött, innen ide tip. közlekedéssel. Tegyétek még mellé azt a 20-30 buszt is (jó ha csak ennyi), amivel a 40 ember még utazik a céljához, akkor hiteles a kép.

Kuntakintekitekinte 2015.12.17. 08:38:07

"A busz elindulásának elő nem segítése. Az autósokhoz hasonlóan... alapszabályt betartani."

Nincs ilyen alapszabály. Kotorj utána, frissítsd a tudásod, a KRESZ pontosan ugyanúgy egyéni elbírálásra bocsátja ezt a kérdéskört, mint a sárga lámpát. Ha biztonságosan meg tudsz állni, akkor meg kell, de nem kötelező mindenáron.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2015.12.17. 08:44:43

jó poszt, szépen vonzza az idiótákat :)

A szerző buszsofőrként nyilván elég jól látja a tipikus bringás bunkóságokat.
A megoldásban szerintem csak részben van igaza.
Jó lenne a rendesebb szabálykövetés a bringások részéről, de ez csak úgy megy, ha a biciklisekre nézve is épeszű szabályok és biciklivel szabályosan igénybe vehető infra kellene.
A Tarlós-féle lista hiedelmek és álmegoldások felsorolása volt sajnos, annak a bevezetése nem javítaná, hanem rontaná a helyzetet (a szabálykövetést beleértve).
A beazonosíthatóság visszatartóereje nem túl nagy, amíg nincs minden bekamerázva, addig az autósok sem rettegnek emiatt túlságosan, ugyanúgy szabálytalankodnak. A biciklis menjen a bicikliúton... ezt csak egyszer kell kipróbálni, hogy világos legyen, miért nem opció egy csomó helyen. Persze, legyen jól kialakítva, de nincs... a járdaszinten vezetett bicikliút még jó kialakításban is balesetveszélyesebb megoldás az utcaszinten kialakított infránál.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.12.17. 09:05:54

Baromarc, arra nem gondolsz, hogy
1. Nem csak azok szarnak a szabályokra, akik nem ismerik őket. Sok autós is tesz rájuk magasról, ha biciklire ül.
2. A jogosítvány pénzbe kerül. Valakinek meg bevételt hoz.
Magyarán értelme csak annyi lenne, hogy újabb jogcímen fosztogassák az embereket.
Olyan apróságot már nem is említve, hogy a gyerekek mégis hol és hogyan tanuljanak biciklizni, ha hirtelen tilos lesz jogsi nélkül?

Muad\\\'Dib 2015.12.17. 09:11:33

@Kuntakintekitekinte:
Nem egyéni elbírálás. Ha az lenne, azt írnák, ha jónak látja. Ehelyett azt írják, hogy köteles vagy kiengedni, hacsak nem kéne hirtelen fékezned, ami meg ugye egy másik szabályban amúgy is tiltva van (leszámítva a speciális eseteket: vagyon- és személybiztonság).

para_noir 2015.12.17. 09:18:42

Jézusom, ez a poszter mekkora ostoba már? Ex cathedra kijelent dolgokat, csak úgy bele a nagyvilágba, ezt kell tiltani, ezt gondolja más, ez szükséges, mégis ki a péló ez a csávó aki összefirkálta ezt? Szerintem meg a posztolót kell betiltani, ezek szerint ez is egy axióma, csak mert leírom. Miért engednek mindenkinek net hozzáférést?

ratevka 2015.12.17. 09:20:31

@humorpalanta: Az azonosítás, rendszám a kerékpárra alapvetően hülyeség. Az egyik oldala technikai: nem lehet megfelelő helyet találni az elhelyezésére, ahhoz, hogy jól látható is maradjon, és ne legyen útban. A másik pedig gyakorlati: az autósok közt is rengetegen közlekednek szabálytalanul (belemennek a pirosba - a 'narancssárgába' hajtás legalább olyan gyakori szabálysértés, mint a kerékpárosok pirosozása -, bennragadnak a kereszteződésben, 'elfelejtenek' indexelni, kézben tartott mobillal telefonálnak, és még sorolhatnám) a rendszám ellenére. És ezekkel az esetekkel nem is lehet túl sok mindent kezdeni, ha nincs tettenérés, mert az objektív felelősség többnyire nem vonatkozik rájuk (talán a piroson áthajtásra igen), tehát ha nem kapcsolják le őket azonnal, akkor már a tulajdonos letagadhatja, hogy ő vezette az autót.

Aki pedig a rendszám mellett kardoskodik, ezeket nem gondolja végig.

Kuntakintekitekinte 2015.12.17. 10:01:38

@Muad\\\'Dib:

Örülök, hogy a leírtakat átfogalmaztad úgy, hogy te is megértsd. Ez is egyfajta tanulás, szólj, mit nem értesz még, segítek.

Kuntakintekitekinte 2015.12.17. 10:06:14

Jó látni, hogy az agyhalottak a szokásos érvrendszerrel rendelkeznek:

Deazautósokis.

Segítek, ez nem az autósokról szól, hanem a kerékpárosokról. Mások szabálytalansága csak a nagyon egyszerű, legjobb esetben is max. kétbites kerékpáros agyban ad felmentést az ész nélküli tekerésre.

Ne aggódj bringás, ha hibázol én csak addig vigyázok rád, amíg a hibád esetén nem okoz nekem vagy másnak kárt a megmentésed, ellenkező esetben biza inkább rajtad hajtok át. Ez van.

ZBR 2015.12.17. 10:21:00

"Ugyanis pont a keménymag tehet a kerékpárosok negatív megítéléséről."
- Vezettél már buszt Budapesten? A fixis, futáros keménymag a busz közelébe se kerül, esélyem nincs találkozni vele. Ők tudnak közlekedni. Szabályosan, vagy sem, az más lapra tartozik, de a bedugott fülű Cycle Chick a böszme tanyabikekal a Rákóczin _mindenkit_ sokkal jobban zavar.

"Az alábbiakban felsoroljuk a leggyakrabban elkövetett hibákat, szabálytalanságokat, amelyeket a kerékpárosok ma elkövetnek az utakon, és amelyekért az autóbuszvezetők is nagyon dühösek tudnak lenni."
- Okoska, csak azt nem soroltad fel, hogy a kerékpárt nem világítják ki. Pedig ez a legdurvább szabályszegés és a legveszélyesebb is. Egyrészt a kerékpár nappali kivilágítását is elő lehetne írni, másrészt a sötétben, kivilágítatlanul haladó biciklistől el kéne kobozni a kerékpárt helyben.

"Igen, az autósokkal is sok a baj (de még mennyi!), beszélünk majd arról is, de attól még, hogy másokra mutogatunk, nem oldódik meg a probléma."
- Remélem feltűnt, hogy te is másokra mutogattál. Az ún. kerékpárosokra. Nem a jogszabályi környezetre, nem az infrára, sőt a kerékpárosokon belül sem feltétlenül azokra, akiknek a szabálytalansága közvetlen és direkt veszélyhelyzetet teremt.

@Burgermeister:
Büszke lehetsz magadra és a házmester-szemléletedre. Csak azt mondd még meg, hogy a szabálytalan biciklist hol és kinél lehet felnyomni, ki és mikor rugatja ki? Tudod mit, maradjunk annyiban, hogy ha egy kerékpárost kivasalok busszal, és én vagyok a hibás, akkor majd a rendőr lecsuk.

@para_noir:
Teljesen igazad van, a poszt bűzlik a megmondás-szagtól.

@városjáró:
Nincs igaza, te meg csak egy nyomorult fasz vagy, aki nem bírja a kritikát.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.12.17. 11:03:08

@Kuntakintekitekinte: azért erről megkérdeznék valami joghoz értő egyedet is.

@ZBR: kivilágítatlan egyre kevesebb. Legalábbis arányaiban. Hogy darabra... azt nem tudom. Múltkor fekete ruhában, sötét sisakban, sötétkék vagy fekete bringán suhant el mellettem valaki, lámpa és prizma természetesen sehol...

S z a b i 2015.12.17. 11:09:09

Lenne egy kérdésem, mindenkihez, aki a bicikliseket védi. Szerintetek rendben van az, hogy biciklire felülhet olyan ember aki életében nem hallott a jobbkéz-szabályról?

négykerekű biciklista 2015.12.17. 11:19:14

Sajnos mind a poszt írója, mind Tarlós féligazságokból von le ennek megfelelően teljesen téves következtetéseket. Az nehezen vitatható, hogy sok kerékpáros átmegy a piroson. És ez természetesen nem jó. Amennyire nem jó az sem, hogy szinte minden autós rendszeresen túllépi a megengedett sebességet, ha teheti. Nem véletlen, hogy 50-es szakaszon kb. 65, 70-es szakaszon kb. 85 a forgalom tempója. A két jelenségnek ugyanaz az oka: a járművezető megítélése szerint a szabályszegés nem okoz túlzott baleseti kockázatot - a biciklis körülnéz, mielőtt átmegy, a gyorshajtó is bízik a fékjében -, valamint a tapasztalatok szerint kicsi a büntetés veszélye. (A biciklis nem azonosítható, a kamerákat meg magasabb küszöbértékekre állítják a gyorshajtók kiszűrésénél.)
És vannak még más, hasonlóan járműtípushoz kötődő szabálytalanságok. Teljesen értelmetlen egyeseket kipécézni és az elkövetőiket bűnbaknak kikiáltani.
Az viszont kifejezetten veszélyes, ha ilyen alapokra építve kifejezetten balesetveszélyes megoldásokat akarunk kezdeményezni. Mert például a biciklisták kiszorítása a buszsávokból - akár a járdára, akár a belsőbb sávba - kifejezetten balesetveszélyes gondolat. Én naponta járok az illusztrációként becsatolt Soroksári úti szakaszon kerékpárral. Nem hiszem, hogy valaha feltartottam volna bárkit is, annak ellenére, hogy sajnos a buszvezetők jelentős része a KRESZ záróvonalra vonatkozó szabályait teljesen félreértelmezve kizárólag sávon belül szereti előzni a bicikliseket, az ennek megfelelő 30 centis oldaltávolsággal és sokszor hangos dudaszóval. Így ebben a témában a témában nem a bicikliket kéne a buszsávokból kitiltani, hanem a járművezetőket képezni mind szakmailag, mind mentálisan. Például azáltal, hogy mielőtt egy vonalra felkerül a sofőr, néhányszor kerékpárral menjen rajta végig.
Egyébként szerintem úgy általában nincs akkora baj a kerékpáros-autós-gyalogos közlekedéssel kapcsolatban, mint azt sokan állítják; nyilván azok hangosak, akiknek problémájuk van. Az autósok együttműködési szintje szerintem látványosan javult az utóbbi években (volt már, hogy jobbkéz-szabályt is megadtak!), a kerékpárosok közlekedési kultúrája is (pl. lényegesen kevesebb a kivilágítatlan biciklis), a gyalogosokkal is kevesebb a konfliktus (legalábbis arányaiban, a sokkal több biciklistához képest), mióta nemcsak a járdára festegetik a biciklisávokat.
Sajnos éppen a buszsofőröket kerülte el a fejlődés, de ez lehet, hogy csak egyéni tapasztalat.
Tarlósnak meg inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy az egyébként értelmes fejlesztéseket normálisan valósítsák meg, ne úgy, hogy pl. a kerékpársávokat teljesen szabálytalanul felvezetik a járdákra, hogy ott aztán a szabálykövető biciklista se tudja, hogy mi a szösz is történt az útjával. (pl. Petőfi- és Szabadság-híd)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2015.12.17. 13:23:35

mivan zébéer, még mindig nem bírtad megemészteni, hogy kibasztalak a blogomról? hát kezeltessed, ha ennyira fáj...

2015.12.17. 14:26:19

@JakiHUN:

Erről ennyit és lehet elbattyogni a bringásoknak melegebb éghajlatra:

tavalyi KSH adatok után, 2014-ben ORFK:

"A tavaly regisztrált személysérüléses közúti baleseteken belül 9
671baleset okozása (az összes baleset 61%-a) a személygépkocsi
vezetőkhöz kötődik, ami abból is adódik, hogy a közúthasználókon belül a
személygépkocsi vezetők részaránya a legmagasabb. A személyszállító
járműveken belül második helyen a kerékpárosok állnak, akik 2014-ben az
előző évinél 2 003-nél kevesebb,összesen 1871 személysérüléses balesetet
okoztak.
A kerékpárosoknak az összes okozón belüli arányuk 11,8%, ami magasabb a forgalomban képviselt arányuknál."

Érthető ez?
"A kerékpárosoknak az összes okozón belüli arányuk 11,8%, ami magasabb a forgalomban képviselt arányuknál."

2015.12.17. 14:28:44

@icipicicsipa:

És ízlelgessük:

"A személyszállító járműveken belül második helyen a kerékpárosok állnak, akik 2014-ben az
előző évinél 2 003-nél kevesebb,összesen 1871 személysérüléses balesetet
okoztak.
A kerékpárosoknak az összes okozón belüli arányuk 11,8%, ami magasabb a forgalomban képviselt arányuknál."

De nem, mindenhol nyomja a sódert a bringás társdalom, amikor tapasztalatok vannak, nap mint nap találkozunk a jelenséggel, hogy a bringás a legalja közlekedő és itt a hivatalos adat is, de csak nyomják, csak nyomják....

2015.12.17. 14:34:45

Másik:
Autós-gyalogos-motoros
Ennek a három csoportnak összesen nincs annyi problémája a másikkal, mint ebből a csoportból bármelyiknek egyedül a bringásokkal.

A budapesti bringás a legalja közlekedő, kőkeményen tízezrekkel brutál berendszabályozni az összeset.

Aki nem hajlik, az törik, emberek.
Rendszám/azonosító és alapfokú Kresz, legalább, mint a segédmotorra.

Vagy vizsga nélkül maximum a kerékpárúton szigorúan!

porthosz 2015.12.17. 14:48:22

Jó cikk, nekem tetszik.
A bringásokat meg könnyü felismeri, az összes érvrendszerük kimerül abban hogy "de az autósok is"...

Megjegyzem magyarországon azért nem lehet engedni azokat a dolgokat amiket nyugatabbra igen, mert más az emberek mentalitása.
Itthon azért 0% a megengedett alkoholfogyasztás az autóvezetőknek és mondjuk nem egy pohár sör, mert akkor az itthoni mentallitás az lenne hogy akkor a fél literes pohár is pohár, meg hát két pohár az majdnem 1 pohár és a vége az lenne hogy 1 pohár sör = 2xfél liter sör + 1 feles.

Ugyanez igaz a bringásokra is, ha engednék a piroson áthajtást akkor az = átmehetek a piroson és mindenkivel szemben elsőbségem van mentallitás jönne (néha igy is). Lásd egyirányú utcába szemből behajtást, ott is az lett hogy ő akkor bármelyikbe behajthat meg elsőbbsége is van (legalábbis a fejekben ez csapódott le, holott nagyon nem igy van)

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2015.12.17. 14:50:03

@Kuntakintekitekinte: Pedig bizony van ilyen alapszabály. Tessék, frissítheted tudásodat:
KRESZ 24. §(3): Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását (a jobb szélső forgalmi sávba való besorolását) - ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető - lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Az autóbusz, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, valamint a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

rekszem 2015.12.17. 14:51:37

Hát ekkora faszt, mint aki ezt írta!!! :D

Peetee 2015.12.17. 15:08:36

Gőgös és lekezelő a stílus, és a legkevésbé sem konszenzusra törekszik. Ész érvek nélkül belekiabálja a világba, hogy nagy általánosságban a kerékpárosok azok hülyék és idióták. Azért kerékpároznak, hogy feltartsák a buszt. Azért ülnek rá a nyeregre reggel, hogy kivághassanak a busz elé mellékutcákból. Direkt gyorsítanak, ha előzni akar, és direkt feltartják ha nem akar.
Ez nem életszerű, én sem autósként, sem kerékpárosként NEM ezt tapasztalom.
Ez így nem több, mint üres fröcsögés, aminek kevés valóságtatalma van.

igazi hős 2015.12.17. 15:38:51

Aki BP-en bringázik és mégis a kerékpárutak használatát sőt bővítését szorgalmazza, az idióta, pont mint Tarlós, de a járdázást talán még ő sem szorgalmazná. Miért kell egy járművet a nála legfeljebb kétszer gyorsabb járművektől szeparálni és összeereszteni egy nála 3-5-ször lassabbal? Akkor már miért ne legyen az egész város sétálóutca és menjen minden jármű max 10-zel? Tuti nem lesz baleset sehol.

fifibá55 2015.12.17. 16:09:01

Amíg az emberek egy része saját balsorsát agresszív közlekedéssel próbálja kompenzálni, programozottak a súrlódások. A túl nagy súrlódásnak meg rendszerint kórház/temető a vége, a puhább oldalon.

Jim Raynor 2015.12.17. 16:10:11

kezdjük ott, hogy aki olyan úton teker, ahol busz is jár, az buzi. mert ugye véletlenül se lehetne valamelyik párhuzamos utcában tekerni, neeeem. a buszon meg a 200 utas rohadjon meg, mert a csuklós volvóval nem lehet mindenhol kikerülni a biciklist, így marad a mögötte való szüttyögés. ha meg mégis, akkor megy a rinya, hogy oldaltávolság. anyátokat.

agytörzsy prof 2015.12.17. 16:20:20

Azoknak akik a kerékpáros jogsit a gyalogosjogsihoz hasonlítgatják: azért ne felejtsük el, hogy a KRESZ értelmében a kerékpáros járműnek számít. Tehát kevés kivétellel ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk mint a gépjárművekre. És nem, a zebrán sem karikázhat át. A bringások olyanok sok esetben mint bizonyos kisebbségiek. Mindig áldozatként tartják számon magukat, a jogaikat nagyon ismerik de kötelezettségekről és szabályokról hallani sem akarnak. Tisztelet a kivételeknek. Nem tenném kötelezővé a kerékpáros jogosítványt, de az általános iskolákban nagyon is kéne KRESZ-t oktatni. Az azonosító szám a kerékpárra viszont nem ördögtől való ötlet. Aki ettől berezel, az nyilván maga is tudatosan és rendszeresen önmagát és másokat veszélyeztetve szabálytalankodva közlekedik.

mement 2015.12.17. 16:29:19

@igazi hős: Ha nem autoznal olyan uton ahol busz is jar elferne a biciklis kenyelmesen. Te buzi:]

circum. 2015.12.17. 17:05:16

Teljesen egyetértek peetee-vel: teljesen életszerűtlen dolgok vannak posztban, szimpla gőzkieresztés, kocsmapulti majdénmegmondom verzióban. (direkt megelőz és lelassít, direkt előzés közben legyorsulja a buszt, pirosban körülnézés nélkül áthajt -- ez utóbbiból nehéz lenne sokat találni, tekintve, hogy rövid a féléletideje...) :) Vagy csak sima trollmágnesnek íródott, szociológiai kísérletként.

Aki meg a kerékpáros jogsit követeli: fogja már föl, hogy az orra előtt szabálytalankodó biciklistának kb. 90% valószínűséggel van (B kategóriás) jogsija!!! Itt mindenki az államot szeretné megtámogatni további illetékekkel, vizsgadíjjal, okmánybélyeggel, bírsággal (mert nem töltöttem 2 napot ügyintézéssel, hogy egyszerhasználatos útvonalengélyt kapjak a 9 évesem hétvégi bringázásához :) ) meg minden, csak azért mert utálja a egy csoport fejét???

Vagy akkor mondja ki, h igazából a jogsi csak ürügy, igazából betiltatni szeretné a biciklit. Meg a buszt is, mert tök lassú, meg kap külön sávot, meg meg is áll, kocsit mindenkinek, attól fog suhanni a közlekedés. :)

Komolyan, a gyalogosokra is vonatkozik a kresz; hát a hülyéjének csak meg kell tanulnia valahol, hogy mi az a zebra, és hogy a zöldön lehet rajta átkelni -- vizsgát neki!

Álom Polgár 2015.12.17. 17:51:57

@JakiHUN: Régi álmom a gyalogos jogsi, persze kizárólag nemzeti alapon és 18 éven felülieknek.
Aztán semmi mutyi, VIP meg a többi. aki megbukik helyben jár !

Álom Polgár 2015.12.17. 17:54:59

@S z a b i: Persze, gondolj a politikusokra, morál, empátia, ész, nélkül is megy nekik.

S z a b i 2015.12.17. 18:21:58

Egyszerű a dolog. Általános KRESZ oktatás kellene bevezetni az iskolákban. Ez egy olyan dolog, amivel illene mindenkinek tisztában lennie minimális szinten, a minimális szint pedig nem annyi, hogy pirosnál megállunk, zöldnél megyünk, hanem pl. a táblák és a kanyarodási szabályok ismerete. Tudnia kell egy gyalogosnak is, hogy mikor honnan jöhet autó és hogy neki mikor van elsőbbsége. (pl. kereszteződésben is csak akkor van, ha van zebra)
Ráadásul, biciklire jelenleg bárki felülhet, akár KRESZ tu

DonVincenzo 2015.12.17. 18:23:03

Ami a cikkből kimaradt de általános hülyeség. A kerékpárosnak csak a kerékpárját tolva van elsőbbsége a gyalogátkelő helyen, nem pedig a semmiből megjelenve és áttekerve. A nevében is benne van: GYALOGátkelő hely.
És ezt nem csak autósként írom. Az időjárástól függetlenül ezen a héten is tekertem már több, mint 100 km-t.

S z a b i 2015.12.17. 18:24:49

@S z a b i: Bocs, félbemaradt.
Szóval biciklire jelenleg bárki felülhet, akár KRESZ tudás nélkül is és kimehet a kőkemény Rákóczi úti csúcsforgalomba biciklizni autók és buszok közé, mivel a járdán persze nem mehet.

ast00 2015.12.17. 18:32:41

Ezzel van egy kis gondom.
A biciklis jogosítvány szerintem nem oldaná meg a gondot. Miért? Mert az autóra kell jogosítvány mégis sok a barom az utakon.
Ez valószínűleg nem lesz túl népszerű, de az ilyen ember annyira sík hülye, hogy amíg át nem mész rajta, nem fogja föl mi van. Ne dudálj rá, mert nem ér semmit. Úgy kell megállni, hogy kb 10 km/h-val éppen kaszáld el. Eltaknyol, anyázik, majd amíg fölkel, lehet oktatni.
Bizonyos országokban ez úgy működik, hogy az embereket úgy nevelik, olyan a társadalmi környezet, hogy eszükbe se jutnak ilyenek. A jogosítvány nem megoldás. A megoldás az, hogy az embereknek globálisan el kéne utasítani az ilyen embert, és NEM egyszerre egy embernek kéne papolni neki, mert arra szarik magasról, oda kéne menni 5 szemtanúnak, és nekik kéne magyarázni. Abból már értene.

efi 2015.12.17. 18:58:50

Az utolsó kép nagyon jellegzetes. Ugye mindenki látja azt a 60 centis senki földjét az út és a járda között. Na pont ennyivel kéne szélesebbnek lennie az úttestnek, hogy a buszsávban a busz meg tudja előzni a biciklist, és hát ugye pont lenne is hely. Valahogy akármennyi sáv van egy úton, midig úgy jön ki, hogy a legszélsőben nem fér el egymás mellett a biciklis, meg egy másik jármű. Pedig eleve így kéne tervezni.

Pepejoe 2015.12.17. 19:29:22

Számomra semlegesek a bicajosok de erre: "Piros lámpánál kikerülik a buszt, és megállnak előtte. Aztán feltartják, mert busszal nem mindig lehet őket megelőzni. Mögötte miért nem jó, ha tudják, hogy úgyis lassabbak?" csak annyit, hogy ugyanazért nem jó, amiért semmilyen járművel sem jó, szakad a füst az összes hulladék buszból. Én robival meg nagymocival járok és megtehetem, hogy nem veszek levegőt egy percig (jó edzés) de én nem is lihegek a tekeréstől, úgyhogy kibírom.
Most lehet mondani, hogy de a Citaro pl. tökmodern és nem füstöl. Kevés van belőlük és de, füstöl az csak nem látni. Ha fullbeöltözve és bukóban meg minden érzem azt az elbaszott hőt ami kitol magából tényleg láthatatlanul, valahogy nem akarom töményen letüdőzni, meghagyom a perverzeknek.

min 2015.12.17. 20:38:33

Aztán a 8-as sofőrjei a Farkasréti temetőnél a jobbra kanyaródó sávból simán kanyarodnak balra mindenkit leszarva? Szóval a tisztelt buszvezető urak jobb ha kussban maradnak és megpróbálnák ők is betartani az alapvető elsőbbségadási szabályokat.

RepÜlő 2015.12.17. 20:47:36

Szóval az a fotó, hogy milyen jármű hány ember, mennyi útfelületet foglal.
Látványos, de fals!
A megoldás egyszerű! Pics.- ba az összes busz, autó, bicikli! Legyen METRÓ ... és az utca üres! Senki nem foglal helyet.
De a legeslegjobb az lenne, ha MINDENKI kicsit toleránsabb lenne, ne akarjon "trükközni" azaz pofátlankodni, ne szarja le a szabályokat és a többi közlekedőt! Minden jármű fajtánál Embernek kellene vezetni az adott járművet. Persze a gyalogosok is csatlakozhatnak, hiszen ott is megtalálható a pofátlan, szabályokat nem (ismerő) tisztelő vezető.

krampamterrier 2015.12.17. 20:57:55

Akkor szoktam le a budapesti bringázásról, amikor szembe jövő busz/bicikli sávon a buszos hátulról egy az egyben elcsapta a bringást.
Arról nem is beszélve, hogy busszal belejön a seggembe, hogy gyorsabban érjen oda a 20 m-re levő piros lámpához. Tudnám sorolni.
Egyébként én is autózom és a legtöbb esetben nem rajongok a bringásokért. Szerintem nem a bringásoknak kell megtanulni felvenni a versenyt/tempót a gépjárművekkel, hanem minőségi tömegközlekedéssel, magas adókkal, normális út tervezéssel, vagy valamivel csökkenteni a gépjárművek számát. Mondjuk a negyedére. Jelen állás szerint a buszok/trolik többsége okádék és úgy vezetik őket, hogy utazás közben ráng a fejem előre-hátra, mint a tyúknak. Szóval nem vagyok igazán motivált tömegközlekedést/bringát használni.

robijoe 2015.12.17. 21:12:05

Vidéken lakunk és itt mint sok más helyen,az az általános ,sajnos, hogy tízből jó ha egy-két biciklin van lámpa ! A rothadt "cucilizmusban " csak olyan bringát lehetett kapni amin volt lámpa... Aki meg a buszvezetőt küldené végig biciklivel a vonalon,annak azt ajánlom ,egyszer próbálja meg legalább fejben busszal vagy teherautóval végigvezetni ugyanazt az útvonalat.
Az okoskodó bringásoknak este kivilágítatlanul jobb oldalon az úttesten közlekedő gyalogosoknak ,fogalma sincs róla ,hogy semmit nem lát belőlük szürkületkor egy autó vezető. De ha szólsz neki,megsértődik,pedig csak 1xűen nem akarsz miatta 20évet ülni.
A piros pedig TILOS zmeg , a vasúti átjáróban pláne.

Sziszifusz 2015.12.17. 21:48:24

Na ez szuper. Kedvencem az azonosító szám. Sokmindenben teljesne igaza van a buszsofőr bácsinak, csak hát ezek nem szabályokkal oldódnak meg. Hosszú tanulási folyamat ez szerintem a közlekedés minden résztvevőjének.
Kivitelezhetetlennek tűnik számomra a kerékpárosok vizsgáztatása. Jogsival a zsembemben napi szinten kerékpározok. De a húgomnak is le kell ezt a vizsgát majd tennie, aki hétvégén nyáron kétszer kimegy a Margitszigetre? Meg mondjuk a kisvárosiaknak is? Meg a srácoknak a lakótelepen? Triciklivizsga is lesz? Ez ilyen néphergelés szerintem.
Én úgy látom, sokat fejlődött az egész kultúrája az utóbbi öt évben. Az autósok hozzászoktak, hogy figyelni kell, a biciklisek is lassan szokják azért, hogy kell városban biciklizni. Télleg sok a hülye, én is látom, van aki csak béna, van aki agresszív. Tisztára mint az autósoknál.
De aki ilyen frankón tudja a pirosáthajtás kérdéseit, meg az előzést jobbról meg a hasonlókat, azt arra kérem, egy hétig bringázzon. Meg fog változni a véleménye ezekről.

kisén 2015.12.17. 23:21:08

@icipicicsipa: Igen, csak nem jelent semmit. Logikusan az következik belőle, hogy létezik a statisztikai lebontásban olyan járműcsoport, amely arányában (csoport létszámra normálva) kevesebb balesetet szenvedett. Szóval kábé semmi nem derül ki ebből.

kispista5 2015.12.17. 23:40:52

@Kuntakintekitekinte: már alig várod, hogy áthajthass egy bringáson? közösség tagja elleni életveszélyes fenyegetésért kellene feljelenteni egy ráérős kerékpárosnak, hogy legyen a rendőrökkel való beszélgetésedről nyom, ha mégis elütsz egy kerékpárost a bíró az előzményt figyelembe véve vszínűleg máshogy mérlegelné a nem vettem észre stb magyarázkodásodat

recommented 2015.12.18. 00:39:07

Nagyjából egyetértek a posztolóval. Az azonosító nem rossz ötlet, úgy legalább lenne tétje a szabálytalanságoknak, mert jelen pillanatban a kerékpárosok nem kis része szarik a szabályokra.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.12.18. 06:16:05

Alapvetően egyetrétek, különösen ezzel:

"Ha kellő mértékű pénzbüntetéssel sújtanák a renitenseket, akkor forrás is bőven lenne a kerékpárút-hálózat fejlesztésére."

Ezzel viszont nagyon nem:

"Járda. Elvileg büntetik, és a többség hápog miatta. Pedig engedélyezni kellene ott, ahol nincs kerékpáros út."

Járműnek semmi keresnivalója a gyalogosok között.
Engem ütött már el kerékpáros a járdán. Hátulról, úgy hogy egyenesen haladtam.

NoOne 2015.12.18. 07:10:53

Normális rendőrök (párban) kellenének az utcára, gyalogosan, és normális intézkedési jogkörrel. Köpködésért, szemetelésért, pirosban áthaladásért, két zebra közötti úton átrohangálásért stb. a gyalogosokat, járdán kerékpározásért, pirosban áthajtásért stb. a kerékpárost, párhuzamos parkolásért, járdán, zebrán várakozásért, parkolásért stb. az autósokat lehet figyelmeztetni és utána a sötét "visszaesőket" megérdemelten büntetni. Sajnos ez persze tisztán idealizmus, tudjuk miért...

Omlas01 2015.12.18. 08:45:34

"a lámpát neki biztos csak poénból helyezték oda"
Sajnos van, hogy de. Pontosabban vagy ostoba volt, aki néhány helyre lámpát tett vagy kifejezetten rossz indulatú. Végső esetben pedig valószínűleg tutira ment, ha mindenkinek piros, nem lehet baj.
Két példa két városból:
Szeged, Temesvári körút - Derkovits fasor kereszteződés. Ha egy gyalogos keresztezni szeretné a Temesvári körutat, meg kell nyomnia a gyalogátkelőnél a jelzőgombot. Megnyomás után az adott ciklusban kap zöld jelzést, így szabad az átkelés mindkét oldalon. Közben az úttesten lévők pirosat kapnak, párhuzamosan sem közlekedhetnek. Tehát a kerékpáros nem tekerhet át párhuzamosan a gyalogossal vagy vár, vagy a zebrán tolja át. És a hab a tortán, hogy ha nincs gyalogos, aki megnyomja a jelzőgombot, akkor az adott ciklusban mindekinek piros jelzése van.
Budapest, Hengermalom út Szerémi és Fehérvári út közti szakasza:
A villamos miatt bekerült 3 azaz 3 új lámpa erre a szakaszra. Időzítésük katasztrofális, létük felesleges. Autóval inkább kerülök hazafele menet, kerékpárral meg átmegyek a pirosokon. Mióta kint vannak a lámoák egyetlen alkalommal sem volt keresztforgalom mikor arra közlekedtem. Egyszer sem! Autóval, motorral természetesen kivárom a zöldet, mert féltem a jogsit, de kerékpárral (körültekintés mellett) kérdés nélkül áthajtok. Legyen ez a legnagyobb bűnöm! A sok jogkövető, szabályokat szajkózó birka, aki ezért megvet az meg ácsorogjon csak a pirosnál, mikor sehol senki nincs a közelben!

bobeszedulacika 2015.12.18. 08:57:28

kapja be az összes kerékpáros!ha szabályos ha nem, AKI NEM AZ KÉTSZER!!!és pontosan kereszttanfolyamot, vizsgával ,rendszámot és a smk is rendszámot!pofátlanok bunkók tudatlanok és még erőszakosak is mindezt a ismeretlenség mögé bujva merik megengedni maguknak!hajrá tarlós!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.12.18. 09:34:16

Bringásnácik érvei:
Deazautósok 55-tel mennek.

Ezért kell:
Bringajogsi
Bringarendszám

Burgermeister 2015.12.18. 09:48:41

@ZBR: fuss neki ujra annak amit leirtam mert ertelmezni nem tudod. Vezetek autot motort es neha bringazok is. Tudom mirol beszelek. A buszvezetok -tisztelet a kivetelnek- sportot uznek abbol ahogy a motorosokat autosokat es bringasokat szivatjak mert o egy nagyobb vassal kozlekedik.
A szabalytalan kozlekedoket pedig buntetni kell kerekparostol az autosig.
A te szemleleted pedig felhaborito. Remelem egy bkvs kek vas kilapit.

WhiteEagle 2015.12.18. 10:23:26

Nekem volt parszor szerencsem olyanhoz, hogy veszfekeznem kellett bicajjal, mert a buszos (vagy teherautos) bar rendesen elkezdett kikerulni, de meg nem elozott meg felig sem, amikor gyorsan elkezdett visszahuzodni a savba, kvazi letolva engem az utrol a busz (teherauto) oldalaval. Ahol nincs jarda, ott persze le lehet huzodni az ut szeli susnyasba, de ha jarda van, akkor marad a veszfekezes. Erdekes modon nem a csuklos buszoknal / kamionoknal, hanem a rovidebb buszoknal / teherautoknal tapasztaltam, mintha a buszvezeto nem jol merne fel a busz hossszat.

Burgermeister 2015.12.18. 10:58:55

ZBR: a szabalytalan bringast a rendornel!!! Es meg vmi ha mar a rendor szoba kerult. Sajnos leszarjak a szabalytalankodokat. Nap mint nap latom hogy nem foglalkoznak a szabalyt megszegokkel.

Kuntakintekitekinte 2015.12.18. 11:20:34

@SomiTomi:

Neked és a másik agyhalottnak, amelyik nem érti a magyar szavakat. Annyira buta vagy, hogy igazolod amit írtam:

"ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető "
És itt lép be az a fránya egyéni elbírálás. Ha hirtelen fékezéssel kell megállni, akkor biza tovább kell menni. Mivel másokat nem veszélyeztethetek. Ez is benne van a KRESZ-ben. Erről szól az a paragrafus amit beidéztél, és igazoltad vele azt amit írtam. Gratulálok, nem véletlenül agyhalottak a kerékpárosok, láthatóan a szavak megértése okoz számotokra problémát, ha meg a teljes mondatról van szó akkor már végképp beadjátok a kulcsot és álltok mint Bálám szamara.

Kuntakintekitekinte 2015.12.18. 11:25:54

@min:

Nem lehet ott az a probléma, hogy a forgalomszervező volt idióta? Mennyivel szebb, hogy a Nyugati után a csuklósnak be kell fordulni a Podmaniczkyibe? Nem a buszos tehet arról, ha a közlekedésszervező mérnök sík idióta.
M3 vége rémlik? Amikor megépült a busznak volt cirka 30 métere, hogy 3 sávot váltson. Ott sem a sofőr tehet arról, hogy időnként keresztbe állt a három sávon.

Kuntakintekitekinte 2015.12.18. 11:30:41

@krampamterrier:

És hová teszed a már most is a kihasználtságon felül üzemelő járatoknál az autóból kikerült embereket? Lesz majd nálunk is paszírozó ember, mint a japánoknál? Mennyivel lesz jobb, ha a tömegközlekedésre váltó autósok miatt a buszok lógnak egymás seggébe?
--------
Valami hozzáértő matematikus egyszer kiszámolhatná, hogy melyik a jobb. Az autó amivel bemegyek, hazajövök, vagy a buszjáratok tömkelege, ami napi szinten 20 órás rendelkezésre állással szolgálja ki, hogy 10 percen belül felülhessek az egyikre, és érintek oda vissza minimum 8 darabot belőlük.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2015.12.18. 11:57:54

tökre megértem a buszsofőrt, aki a húsz tonnás járművel halad a budapesti dugóban, bringával sokkal könnyebb... a legtöbb nagyon érzi a gépét, felelős a rengeteg utasáért, ennek ellenére 1-2 méterrel mögöttem jön egész a megállóig. ha én elesek egy csatornafedélben akkor ő besatuzik, két utasa eltöri a kezét, kettő a bordáját én meg a nyakam.

ezt légyszi ne csináljátok, attól, hogy nincs orra a busznak, még nem kell mögöttem sétálni.

és igen, azért előzlek meg a lámpánál, mert a busz hátulján jön ki a füst, ami a vezetőfülkéből nem látszik, de cserélhetünk, tartom a fülkét, amíg megszagolod a buszt egy gázfröccs után (nem kell, nyilván tudod, de nem értetlenkedj légyszíves.) amikor te gyorsítasz, én is gyorsítok, teli tüdővel, elég szar jelenség.

mondjuk én megyek 25-30 körül, és lehet, hogy a busz fürgébb (a hibrid pláne) a zöldnél, de a lámpák után ott a következő megálló, ahol csak neki kell megállnia, nekem nem.

gulyasattila 2015.12.18. 13:43:32

Sajnos az a helyzet, hogy kertvárosi utcácskák járdáin eltekerni a buszgazázsig, az nagyon más, mint az Astoriától az Lehel térig a belvároson át. A cikk szerzőjének utóbbit nem ajánlom, mert a fent felvázolt kerékpáros közlekedési tudása alapján, vagy gyalog hamarabb odaérne, vagy két sarkon belül baleset érné.

A szövegről süt a helyzet érzelmi alapú megközelítése és a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos tudatlanság. Ez valamennyire érthető, hiszen gépjárművezetésből élő írta, aki nem szívesen vesz tudomást olyan ismeretekről, amik gépjárművek és kerékpárok eggyütt közlekedését támogató városépítéshez vezetnek, hiszen ott reagálni kell egymásra, akár a másik hibájára is, ami adott esetben a gázpedál felengedéséhez vezethet. Viszont a kerékpáros közlekedés járdára és kerülőkre kényszerítése, vagy a járdán vezetett belvárosi kerékpárutak biztonságosságának tényként hirdetése bizony súlyos, ezerszer megcáfolt tévedés. Vajon ha én írnék egy posztot arról, hogy mekkora "baromság, őrültség" (idézetek a post minőségi szöveganyagából) egy retardert hűteni, mert a múltkör is láttam, hogy ilyen rendszerrel felszerelt busz majdnem balesetezett, tehát szerintem tiltsuk be az egészet, csak a súrlódő fék a rendes fék... azt is leközölnénk? A buszsávban 30Km/h minimum javaslata alapján a szerző vagy a saját járművének átlag(!)sebességét sem ismeri (hazánkban fehér holló gyakoriságú a 20Km/h feletti érték), vagy csak szívesen szívatná a kerékpárosokat, a vágyott bosszú érdekében.

Szóval a gázpedál elengedése után tessék csak levegőt venni, az érzelmek csillapodása után kicsit gondolkozni, a hiányok betöméséhez pedig tanulni, tanulni, tanulni, mert itt a minden könnyű árművezetőre jellemző, de a cikkíró által durva kettős mércével kezelt egyéni felelőtlenség és a közlekedésszervezés alapjainak szétválasztása még nagyon nem megy.

Utóirat: Ezen sorokat egy olyan belvárosi dolgozó írta, aki évtized óta kerékpárral jár munkába (busszal kicsit többször), és még soha nem volt konfliktusa sem busszal, sem autóval, sem kerékpárosokkal.

roqfort 2015.12.18. 21:41:10

Kerékpárosoknak kresz vizsga (nem jogsi), ez egy értelmes javaslat. Buszsávon útban van a kerékpáros. Szerintem jogos. Mondjuk az unios pénzekből bicikli utat kéne építeni, nem csak pár jelet felfesteni aztán a többit magyarosan ellopni. Telefon kézben, zenehallgatás kerékpáron: tiltani kellene. Mondjuk a rendszám meg egyebekkel nem értek egyet. Inkább a motorokat kéne mikrocsipezni. Éljen az élhetőbb város biciklivel, megfizethető és profi tömegközlekedéssel.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2015.12.18. 23:02:09

@Kuntakintekitekinte: Egy: Szvsz a "hirtelen fékezés nélkül" nem annyira egyéni elbírálás, mivel a fékút egy elég jól körülírható dolog. A gyakorlatban nyilván egyénenként/helyzetenként változó, hogy megáll valaki vagy nem. Az egyéni elbírálás például a kétoldali útszűkületnél az elsőbbség: az érintettek eldöntik egymás között.
Kettő: Ez a fröcsögés teljesen felesleges, az álláspontodat semmilyen módon nem támaszja alá, csak az indulatokat szítja (amire semmi szükség, sőt). Ezt az energiát inkább az érvelésre kéne fordítani, az sokkal meggyőzőbb lenne. Az sem túl értelmes dolog, hogy a veled egyet nem értőket egyből az "ellentáborba" rakod. Egyrészt az emberek nem csak egyféle közlekedési eszközt használnak, másrészt az sem igaz, hogy az összes autós egyetért. Mellesleg meg a vita szempontjából teljesen lényegtelen. Nem lesz attól igazad, hogy én biciklis vagyok, ahogy nekem sem lesz igazam attól, hogy autós vagyok.
Uff

josys 2015.12.19. 08:24:00

Az egyik legveszélyesebb szituáció, amikor jobbra fordulsz és bicikliutat )járdát) keresztezel.
Az esetek többségében úgy van kialakítva, hogy a biciklisnek van elsőbbsége. Ez nagyon nagy gond, mert képtelen az ember akkora távot áttekinteni, ahonnan egy 30 -al suhanó biciklis feltűnhet - mindenféle tereptárgyak szoktak lenni, abiciklis egyáltalán nem figyel és máris az autó oldalán van.

vbn 2015.12.19. 11:12:18

Tisztelt Posztoló!

Szerintem azért nem szeretnek a biciklisek a busz után menni, mert nem szeretik letüdőzni a sok kormot! :-(

ElPadre 2015.12.20. 09:09:08

ennyi sok butasag egyetlen cikkben... lassuk a legfontosabbakat:
- azonositoszam sisakon? haha. jarmu, keziccsokolom, azt meg lehet jelolni. sisakot... pff.
- bringasjogsi? aha, es mi van a bringaturizmussal? abban lehetne valami, hogy nem bringautkent nyilvantartott kozuton barmilyen jogositvannyal lehetne csak tekerni, de minden bringazast jogsihoz kotni az agyrem.
- buszok beelozese, hatraltatasa: szar es meggondolatlan. de: 1, az autosok is rendszeresen elkovetik; 2, amig a bkv ilyen minosithetetlen muszaki szinvonalon tartja karban a buszait, hogy minden gazadasra koromfelho csap fel, talan nem kene csodalkozni, hogy a bringas ebbol koszoni, de nem ker. 5 buszbol legalabb 3 ilyen. fos dizel,fos motorolaj es nulla injektor karbantartas mellett nem csoda.
- kombinalt bringa es buszsav: nem eltorolni kell, hanem szelesebbre venni. jogos a problema, de amig a taxisok es buszsoforok kozul ilyen sokan vezetnek allat modjara, ne varjuk el a bringastol, hogy a buszok es az autok kozott kozlekedjen.
- piros lampan athajtas: autoval, motorral sosem tennem. de: bringaval egy olyannal, ahol nincs keresztiranyu jarmuforgalom, hanem csak gyalogos atkelohely, es sehol nincs egy atkelo, azon en atmegyek. odafigyelve, lelassitva, hogy tudjak veszfekezni, de atmegyek. lehet ezert engem utalni, csak minek.
-
-

Paraphone 2015.12.20. 10:36:02

Bocs, ha volt már, nem olvastam vissza ezer kommentet:

- Ha a kedves poster valóban szokott bringával közlekedni, akkor megérdeklődném, hogy ha ő kerül be egy busz mögé, azt mennyire szokta élvezni? A zajt, a füstöt, a kilátás hiányát, a megállókban való ácsorgást?
Egyébként az általános tapasztalat az, hogy az úton azok a bringások mennek, akiknek a (z esetlegesen párhuzamosan meglévő) bringaút kanyargós, lassú, szűk, gyalogosokkal tűzdelt. Magyarul, azok a bicósok tépnek, akár harminccal is.

-A bringás jogsihoz annyit, hogy mégis minek növeljük még egy kicsit a bürokráciát? Nem sok már így is?
Van egy nagyon praktikus irat, mindenki megkapja 12 éves korában, úgy hívják, hogy Személyi Igazolvány. A gyalogost is ez alapján bünteti a rendőr, ha kiszúrja, hogy átslisszolt a hatsávos úton.
A kötelező oktatás kb ugyanilyen f@szság. Senki nem úgy született, hogy tudott bringázni, mindenkit tanított valaki, apja, nagyapja, ilyesmik. Ők azok, akik a gyerek kiskorában amúgy is a lelkére madzagolják az embernek, hogy ezeket és ezeket a szabályokat tartsa be, ha kimerészkedik az autók közé, mert nemcsak, hogy meghal, hanem még egy nagy pofont is kap. :)
Baromira túl van ez lihegve. Azok, akik átnyomulnak a piroson, nem azért mennek át, mert nem tudják, hogy tilos.

min 2015.12.20. 13:34:49

@Kuntakintekitekinte: Ja tehát ha a forgalomszervező az idióta akkor a sofőrök felhatalmazva érezhetik magukat , hogy autóra ,bringára , szabályokra fittyet hányva mehetnek tökön-babon át?

NemodaBuda 2015.12.20. 16:36:07

Gyönyörű az a csuklós, ott fenn ! És a márkaneve ! No, ami meg a biciklistákat illeti, az utak hiányát, a meglévő felület elégtelenségét, a fejlesztések teljes őrültségét, aminek eredményeként az útfelület még tovább csökken - nos ezt nem lehet egy vitával rendezni, kijavítani ! Budapest és a magyar városok többsége a jelenlegi közútjaival alkalmatlan a kombinált forgalom ellátására, még kevésbé egy olimpia szintű rendezvény fogadására.

Fastor 2015.12.20. 20:44:13

Egyetértek a cikk írójával, és azzal is, hogy biciklist és biciklist is meg kell különböztetni. Autóval és biciklivel is sokat közlekedem, látom, hogyan veszélyeztetjük biciklivel egymást is a különböző sebességből adódóan, és látom, hogy sok biciklivel közlekedő vagy tesz a szabályokra, vagy egyenesen alkalmatlan normális közlekedésre. Én pártolnám a kerékpáros azonosítást.
Sajnos a bicikli utak többsége alapvetően alkalmatlan a normális sebességű közlekedésre, de ez nem mentség arra, hogy ész nélkül közlekedjenek a biciklisek ott ahol jólesik.

mindenkiautóba 2015.12.21. 03:06:16

1, Ha nem mehetsz a buszsávban akkor hol menjél? A busz és az autók között? okos
2, Több országban most akarják bevezetni, hogy bizonyos kereszteződésekben a biciklis átmehessen a piroson (kap saját zöld lámpát)
3, Rendszám a sisakra. A buszvezetőnek pedig a homlokára.

Egyébként a buszvezető és a taxis kb. ugyanaz az alom.

Hogy egy konkrét példát mondjak, a minap a Szilágyi Erzsébet fasoron normálisan út szélén nem busz sávban mentem biciklivel, mellém ér a busz és rám dudál. Nem értettem, azt hittem nem megy a lámpám. Megálltam, megnéztem, világított. Utolértem, BALRÓL megelőztem a megállóban, megint utolért és amikor mellém ért rám dudált.

Ennyit a szabálykövető, intelligens buszvezetőkről.
Túl azon, hogy városban tilos a dudát használni, mi történik akkor, ha megijedek és a busz kerekei alá esek?

BPO654 2015.12.21. 15:50:35

@mindenkiautóba:
IP cím alapján már mehetne is a feljelentés, mivel a Sz E fasornál a Városmajor mellett végéig van bicikli sáv!!!!!!!.
Fejből mondom; Kresz 30.§ veszélyhelyzet esetén lehet hangjelzést adni, városon kívűl előzés céljából is.:DDD

1. MÁSHOL.
2. Akkor még több biciklis fog meghalni.
3. A buszon van frsz, elöl is hátul is és a hátsó ajtó felett is, ill a busz másik oldalán is.
Anyád hogy van?

Pont az ilyenek miatt kell azonnal megszüntetni és kitiltani a buszsávokból a bicikliseket, és min. kötelező Kresz vizsga, ezenfelül önálló csak a biciklisekre szakosodtt kerékpáros rendőrségi egység felállítása, minden kerületben, ahogy enpera írta az ilyen biciklinácik kiszűrésére.

Ezenfelül a sok ......biciklis télen hóban a buszokon vill.-okon nyomul, mert ugye hóesésben -10 fokban xar biciklizni. A bubi is csak pénzt von el, ráadásul télen ott áznak a szabad ég alatt, ki a fene ül rá???:DDD Továbbá gyerkkel, meg bevásárolni ott van a kocsitok IGAZ? A pofátok csak akkor nagy amikor jó időben gyerek nélkül bringáztok, de a plázába kocsival mentek mert ugye a nyamvadt bringával nem bírod a kaját hazahurcolni!!!

mindenkiautóba 2015.12.21. 19:58:58

Nos

Egyrészt én nem venném más anyját a számra, de ugye nem vagyunk egyformák
Másrészt fel volt bontva a bicikliút, talán még most sincs kész. Így aztán elég nehéz lett volna menni rajta.
Harmadszor: ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, vagy az úttesten van felfestett kerékpáros nyom (piktogram), a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek. És egyébként, ki mondja meg, hogy akadályozza éppen?
Negyedszer milyen veszélyhelyzet? A kivilágított, út szélén (nem buszsávban) közlekedő biciklis?

BPO654 2015.12.22. 08:59:06

@mindenkiautóba:
Valszeg nincs felbontva az egész végig csak egy része. Egyébként meg tt van az egész Városmajor bekamerázva, kivilágítva ott nem tudsz menni mi? A veszélyhelyzetet az adott körülmények döntik el...:D

AZ EGYIRÁNYÚ UTCÁBA SZEMBŐL BEHAJTÁST IS KÉRETIK ELTÖRÖLNI!!!!!!!

KissGecihuszár 2015.12.22. 11:58:02

Mint olyan, aki lassan 40 éve bringázom, 27 éve van (B-s,C-s) jogsim, illetve igen gyakran buszozom és nem utsó sorban vezettem már (IK 260-as, 412-es, 415-ös) buszt, az véleményem, hogy takarodjanak a bringások a buszsávokból!! S hogy miért? Hát csak azért, mert ha lenne nálam fegyver buszozás alatt, biz isten az ablakon lőnék ki rájuk, amikor miattuk -tisztelet a kevéske kivételnek- kell a busznak (mondjuk az amúgy is igen hányatott viszonylatként aposztrofálható 133-nak, melynél quasi sci-fi a menetrendi táblázatban szereplő menetidő számok majdnem egésze, gondolom, nem kell ecsetelnem, miért?!) 10-esl, 20-al döcögni pl. a Rákóczi úti buszsávokban! Soha nem jutott eddig bringásként az eszembe, hogy olyan helyeken tekerjék, ahol a közelben van bringaút, csak épp merő kényelemből, kivagyiságból inkább a buszsávban szopatom a sofőröket, illetve a buszon épp közlekedő 10-akat, mondván "nekem jogom van" bárhol bringázni, mertcsak... Neem, kedves véresszájú, csak a jogaitokért az asztalt verő (és persze a kötelességeitekről, a rátok is vonatkozó szabályokról mélyen hallgató) bringások; nektek sincs több jogotok, mint más közlekedőknek ebben a rühes vízfejben, ahhoz meg végképp nincs jogotok, hogy feltartsátok, akadályozzátok a közlekedés egyéb résztvevőit, pláne nem azokat, akiknek 1-1 (troli)buszon kell akár 30-40 percet is utazniuk!! Aki ezt nem látja be, az nem való bringára, vagy le kell rúgni onnét és akkor talán majd eljut a genetikai zsákutca agyáig, hogy mizu, hanyas a kabátka?!

ZBR 2015.12.23. 15:08:37

@városjáró:
Ne aggódj, túlélem, de téged minősít azért.

@Jim Raynor:
Életemben először egyetértek veled.

@Burgermeister:
Én a motor kivételével ugyanazt, mint te + buszt. Egy buszvezető egy év alatt több kilométert tud le, mint te a szánnivaló életed felében.
Itt a mondatod:
"A buszvezetok -tisztelet a kivetelnek- sportot uznek abbol ahogy a motorosokat autosokat es bringasokat szivatjak mert o egy nagyobb vassal kozlekedik. "
Így néz ki picit átalakítva:
"A kerékpárosok -tisztelet a kivetelnek- sportot uznek abbol ahogy a buszosokat autosokat szivatjak mert o egyénileg, saját zsíron kozlekedik."
Érzed ugye, hogy miért hülyeség, amit írsz?

Burgermeister 2015.12.23. 20:41:59

@ZBR: anrm érzem, hogy hülyeséget beszélek! Csak gondold át az erőviszonyokat. Más példa, talán megérted. Menj a 4es számú főúton és látni fogod hogy a kamionosok mit művelnek!!! Mert nagyobb a segge alatt a vas!!!!

szeplőtelen szűz 2015.12.29. 22:14:00

pár nyugodt és tárgyilagos bevezető mondat után kár, hogy a szerző ilyen szinten tárgyalja a témát. ezekről a kérdésekről sokkal alaposabb és szakmai tartalommal bíró vélemények is megjelentek már. persze, van olyan hogy valaki azért szegi meg a szabályt, mert nem ismeri, vagy mert őrült ámokfutó, de azon talán túljuthatnánk, hogy azt képzeljük ezek az elsődleges okok.

trkr 2016.01.07. 02:11:06

Anyádra fessél bringasávot, ne a járdára te barom!
A buszsávban igaza van, minden más csak ostoba fröcsögés!

2016.01.07. 14:00:17

Nagy részével egyetértek, csak 2-vel nem:
1. Attól, hogy bevezetik a kerékpáros jogsit, nem lesz semmi sem jobb. Ez tipikusan olyan magyaros, ha valamit lepapírozunk, akkor úgy jó is lesz. A cikkben felsorolt dolgok pont olyanok, amelyeket azért követnek el, mert leszarják a szabályokat, nem mert nem ismerik.

2. A küldjük a járdára a kerékpárost tipikusan a más faszával verni a csalánt esete. Nem, a járdán nincs helye a kerékpáros közlekedésnek, különösen nem a forgalmas járdákon. Ez mind a gyalogosoknak, mind a kerékpárosoknak rossz.

Egyébként itt jegyzem meg, hogy szabálykövetésről papop a posztoló, majd a végén egy neki nem tetsző szabályt meg akar változtatni. Persze, lehet, csak addig hiába panaszkodik arra, ha pirosnál jobbról előre megy a bringás, mert ez esetben szabályos, amit csinál.

2016.01.07. 14:05:25

Amúgy Soroksárin amikor láttam, mindig lehúzódtak a kerékpárosok a közös sávról, ezzel együtt marhaságnak tartom, azon a szakaszon amúgy ott a Ráckevei-Duna partján kellene rendesen megcsinálni a kerékpár utat a jelenlegi ösvény helyett.

l ember 2016.01.10. 20:21:28

A helyzet az, hogy az engedélyeket aszerint osztogatják, hogy a tevékenység mennyire veszélyes. Ezért nagyobb szopás kamionra jogsit szerezni, mint Suzukira. Az egyik 18 tonna, a másik 1. A bicikli tizenöt kiló. A fent hozzászóló kolegák ezt akarták kifejezni azzal a szemléletes példával, hogy a gyalogosoknak sem kell engedély, hogy kilépjenek az utcára

Tudni kell a kreszről és a városi közúti infrastruktúráról, hogy arra való, hogy az autóforgalmat a legkevésbé hátráltassák olyan zavaró tényezők, mint gyalogosok és kerékpárosok. Ez teljesen érthető, hisz mindkettő olyan korban született, amikor a gépjárműközlekedés elsősége volt a doktrína. Ez már megváltozott, és ha kihalnak a döntéshozó pozícióból az abban a korban szocializálódott dínók, akkor a szabályrendszer ezt a változást követni fogja. Addig viszont nem kell hozzá William Wallace-nak lenni, hogy ne szopja sokáig a faszt az a nem autóval közlekedő, aki minden sarkon hátrányba kerül a választott közlekedési eszköze miatt. Az, hogy több szabálysértést tapasztalunk kerékpáros részről, lehet ez is az oka azonfelül, amit fentebb már más leírt, miszerint az autós szabályszegés természetesnek számít, a kutya se figyel rá. Persze lehet gondolni, hogy ezek a biciglisták mind mordorból szabadult ork zsidók, de meg is lehet érteni, hogy szimpla tömegpszichológia, ugyanúgy, mint amikor 50 km/h-korlátozást vezetsz be egy járműre, ami 180-at tud. Kb. mindenki megszegi a szabályt. Erkölcsileg elítélni valakit mindig jobb az egódnak, mint megérteni, hogy miért csinálja, és könnyű számonkérni egy olyan szabályrendszert, ami téged tesz meg győztesnek, olyasvalakin, akit viszont ellehetetlenít

Ennek a szocializációnak a jele a "mindegy, hol közlekedsz, csak ne az én utamban" hozzászólások gyakorisága. Ha a mellékutakon olyan fasza lenne közlekedni, akkor nyilván autóval is azokat kultiválnátok. Persze a mellékutak mindig visszavezetnek a főutakba. Az egyirányúsítások kerékpárosok számára való feloldása ellen pedig szintén ágáltok. A kerékpárút is nyilván akkor opció, ha mást küldesz fel oda, de már más leírta fent, hogy ott sem szabadna a kerékpárnak elsőbbséget adni, mert a terepakadályok miatt nem lehet észrevenni időben. A Kerékpárosklub pont ugyanezért nem kultiválja a kerékpárutakat, és a kerékpárosok sem. Járdára is csak az küldi a kerékpárosokat, aki autóval közlekedik, egy gyalogosnak és egy kerékpárosnak is más lesz a véleménye.

Szóval nektek lehet, hogy ez a tökéletes világ, de ez múlóban van, és nem kérünk elnézést, hogy ki akarunk törni belőle:

fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfl1/v/t1.0-9/12301592_884637801682733_4440517247704076237_n.jpg?oh=300160fd3ef786fb56cc8ae9df925e81&oe=5703330C&__gda__=1464241934_1eca031734703e08ba25075519e87ce6
süti beállítások módosítása